Mögöttünk egy kibaszott gyönyörű nőci állt, a haja vörös volt és enyhén hullámos, a bőre hófehér, mögötte pedig lilaakác lengedezett a szellőben. Halványlila, szinte már-már fehér, egyszerű ruhát viselt, kicsit sem tűnt boszorkánynak.

Milyen gyönyörű, na, ilyennel basznának a férfiak! A kurva istenit, a teremtők anyjának valagára, ez a Vander jól végigmérte őt! Az árusra meg rámosolygott, kezd ez gyanús lenni nekem, mondom én, valami nagyon nincs itt rendben, az egyszer biztos!

De annyira csodálkozott, hogy el sem engedett, hanem így hátulról fogott, akárcsak valami szerető, én meg imádtam az érzést! Közben persze végig a szépséges boszival voltam elfoglalva, aki nagyon tudhatott valamit, hiszen az én tekintetem is vonzottam, pedig fixen buzi vagyok, az egyszer biztos!

– Örülök a találkozásnak – mondta a barna hajú, majd bazi nagy bánatomra, elengedett.

– Úgy hallottam, engem akartok megtalálni.

– Igen, ez így van, azt mondták, itt kaphatunk mindenféle gyógyítással és varázslattal kapcsolatosat – ecsetelte Vander, miközben én néztem a szóváltást meg a nőci lila szemét. Így már értettem, miért mutat olyan jól az akácokkal!

Lehet nekem is kéne szereznem valami szexi rucit, ami megy hozzám, aztán azt viselném minden egyes nap, hátha ez a vonzó, hazudozásra lazán képes faszi megkíván. Egy biztos, a nő olyanokat tudott, amit más nem, ránézésre tiszta varázslat, már a tekintetéből lejön.

– Erre van a kunyhóm, még öt percnyi sétára! Csak virágokat gyűjtöttem éppen, és meghallottam, hogy rólam beszéltek, ezért úgy gondoltam, közbeszólok – mondta nyugisan, miközben elindult egy irányba, mi pedig vak farkak módjára követtük.

Rohadtul reméltem, valójában pont olyan ártatlan, mint aminek látszik, hiszen lehet képes a kinézetét változtatni, amitől fiatalabbnak tűnik, annál, ami! Az kurvára nem lenne jó, ha elcsábítaná az én valósággá alakult Cassienem! Igen, mennyire nem élvezném, az egyszer biztos, nem tudom eléggé hangsúlyozni, gerincre kell vágnia, ha előttem teszi bárkivel, megőrülök!

– Gyönyörűszépek – nézte a virágokat Vander, én pedig azon tűnődtem, mégis mi a jó francért hízeleg itt ennek a tök ismeretlennek, majd hamarosan rájöttem, a képessége miatt közel lehet a természethez.

– Köszönöm, szereted a virágokat?

– Igen, a növények és virágok növesztése az egyik képességem, sűrűn foglalom el magam némi tereprendezéssel, ha nincs más.

Ahogy sétáltunk, elértük a falu határát, a táblát meg talán csak azért vettem észre, mert megrogyott a térdem, és elestem útközben. Itt van a szokásos bénázás, na, tessék! Nem akarok, de megteszem, ez esetben éppen a bongyor mély hangja volt a dolog kiváltó oka, hiszen megremegtem tőle, imádom azt a kibaszott szenvedélyt a hangjában, amivel a gazokról beszél!

– Kár, hogy még nem láttam a képességed, pedig amúgy úgy megnézném – szóltam közbe most először, miután túlestem a csodálatomon, a semmin meg már korábban, aztán mindketten nagylelkűen a kezüket nyújtották felém. Élveztem a támogatást, így egyszerre nyúltam ki értük, aztán hagytam, hogy felhúzzanak. – Köszönöm!

– Nincs mit, csak legközelebb ne vágódj el!

– Tudod, hogy notórius szerencsétlen vagyok, csak tegnap ismertük meg egymást, de ezt már tapasztalhattad többször is!

– Az igaz, esni azt tudsz, mondjuk úgy láttam, az esetek többségében nem sérülsz meg, kivéve, ha dobnak – nevetett fel, a hangjától pedig majdnem elájultam.

– Tényleg csupán ennyi ideje ismeritek egymást? Azt hittem, összeszokott csapat vagytok.

– Nem, komolyan csak tegnap ismerkedtünk meg, egy különösen szar helyzetből ástuk ki magunk – mondtam, mire a nő nem firtatta tovább a dolgot.

Bassza meg, nem lesz ez így jó, ha ennyire könnyen megadom magam Vandernek! Elég beszélnie, beleőrülök, megérint, bezsongok, sosem lesz ennek vége! Előbb vagy utóbb beledöglöm a vágyaimba, abba a retek erős sóvárgásba a farka és mindene iránt. Ráadásul tuti szerelmes vagyok, és ez hülyeségnek tűnik, mégis klappol!

Szóval, ja, gőzöm sincs, mi az igazság, kanos vagyok, ez már kiderült, ha csupán a szexre gondolok folyamatosan. Jó, igaz, Princetopban ugyanez volt, már azon töprengtem konkrétan, szerzek valami ágyast, aki jól megbasz, hátha apám engedélyezne egy pasit.

Azonban annak is megvan a maga problémája, például az, hogy hozzá kell szólnom. Az ilyenek elmondása meg emellé még nem kicsit stresszes, hiszen, vagy elfogad, vagy nem teszi, aztán lelkileg is szenvedhetek majd miatta. Lehet tökre megutál, Damus se szól hozzám többé, és örökké egyedül döglődöm, na, azt aztán leshetik!

Ja, bocs, nem kell, ez a sorsom, a síromra is ez lesz írva: olvasás közben, kibaszott magányosan, Cassien lovagra verve halt meg. Nyugodjon örök szerencsétlenségében! Asterius Renewal, mit tudom én, mennyitől mennyiig.

– Na, tetszik? – zökkentett ki megint Vander hangja. Kurva életbe, ismét elterelődtem!

– Hogy te-tessék?

– A virág.

– Nekem tetszik, elképesztő! – ámuldozott a boszorka, mire én is odanéztem a fekete szemű nagy tenyerében fekvő cuccra.

– Tényleg kurva szép!

– Nem figyeltél, igaz? – kérdezte kicsit sértődött hangnemben a faszi, mire elszégyelltem magam. Tényleg nem figyeltem, mostanában folyton a saját fejemben vagyok, és senkivel sem törődöm hosszú perceken át.

Azt hiszem, mindig ilyen voltam, csak Princetopban, a kastélyban, ott soha, senki sem zavar, hanem fekszem az ágyamban, olvasgatok, töprengek, járkálok, aztán annyi. Órákig elvagyok a saját gondolataimmal, de most kurvára nem szabadna, hiszen folyamatosan ezen a csávón jár az eszem, erre nem nézek oda, amikor valamit kértem tőle! Akkora baromarc vagyok!

Ráadásul Vander komolyan kitett magáért, az, amit növesztett, különleges volt, rendkívül illatos, biztosan több faj keveréke, ráadásul nagyon szép. Én pedig nem figyeltem, komolyan, ekkora idióta vagyok? Hogy teszem ezt jóvá, és mondom meg neki: vágyom a farkadra meg mindenedre, mióta megláttalak, legyél szíves megbocsájtani?! Á, tuti nem működne!

– Bocsi, kicsit elterelődtem – szabadkoztam. Reméltem, azért nem haragudott meg túlságosan.

– Kéred?

– Igen, köszönöm.

És odaadta a boszorkánynak, hogy a teremtők szarral kevert gecijébe már, konkrétan a hajába tűzte! Ez flörtöl vele, direkt csinálja ráadásul, látja, mennyire szenvedek tőle! Dühös rám, nem hiszem el, hogyan tehetném jóvá ezt a kibaszott nagy baklövést?

– Én is kaphatok egyet? – kérdeztem azért reménykedve, közben próbáltam a lehető legártatlanabb tekintetem bevetni.

– Nem, te nem kaphatsz. Clione, kérsz még egyet?

Tisztára fájt, éreztem a szívemben, sajgott az a kis dobogó fasz, ami úgy odáig van Vanderért, mióta megláttam. Ő meg már valahogyan kiderítette a nőci nevét is, tehát rengetegről lemaradtam. Egyszerűen felbasz, hogy képes vagyok ennyire szerencsétlen lenni, mikor komáznám azt a virágot, főleg, ha a hajamba tűzné! Jó szőke vagyok, szép, hosszú és selymes lobonccal, biztosan cukin mutatnék, de elcsesztem, bassza meg!

– Igen, nagyon szépek! – válaszolta, mire végignézhettem, ahogy a szép arcú kezéből kinő egy újabb, majd átnyújtja a csajnak. – Tessék! – tűzte a hajamba, mire totálisan megremegtem az örömtől. Gondolt rám! – Annyira szomorúnak tűnt nélküle – magyarázkodott, miközben én Vanderre néztem, aztán finoman elmosolyodtam.

– Nagyon tetszik a virág! Köszönöm, Clione!

Azt hiszem, megenyhült a tekintete, immár nem nézett rám úgy, mint, aki fél kézzel meg akar fojtani. A fekete szeme, ami annyira gyönyörű volt, mély és engem az őzikékre emlékeztetett, felém kémlelt, én pedig nem tudtam eldönteni, mit tegyek, csak elfordultam, azt követően pedig magam előtt a földet.

– Megérkeztünk, remélem, tetszik a kunyhóm! Tudom, messzire van Nightfordtól, viszont én jobb szeretem a kinti életet, a városba inkább akkor járok be, ha úgy érzem, vennem kell valamit – mesélte aranyosan a csajszi, akit egészen megkedveltem a virágos tette miatt. Szép és rendes is, Vander szemében plusz egy pont neki! – Na, de gyertek csak be, meghívlak titeket egy teára!

Ennyi döglesztő séta után nagyon örültem az ajánlatnak, főleg, mert reméltem, a göndörke csihad egy kicsit, és nem tervez kinyírni, amíg alszom. Amellett, hogy bazira felhúztam a srácot, én is lefáradtam, nem szoktam hozzá ennyi sétához. De legalább a környezett bejött, itt már nem a csúnya képű, ijesztő figurákat láttuk, főleg a kis putrijában Clione-nak, ami egészen otthonos hatást keltett.

Komolyan mondom, nagyon tetszett, így már jobban megbecsültem a nőcit, főleg, mert láttam, mennyi munka volt a házában a rengeteg üres üvegcsétől kezdve, mindenféle szárított fűszerekig, alapanyagokig.

Míg mi Vandi Vanderrel a párnákkal kényelmesebbé tett, fonott kanapén meresztettük a seggünk, addig a boszi szorgosan csinálta nekünk a fincsi teát, mondjuk reméltem, nem álszent, ugyanis pillanatnyilag annyira nem örülnék egy jó nagy adag méregnek.

Miután elkészült a pia, Clione elhelyezkedett velünk szemben, halványlila, kicsit rózsaszínes beütésű szemével végigpásztázott minket, aztán már nagyon reméltem, belekezd a mondandójába.

– Akkor térjünk a tárgyra! – előzte meg a magas csávókám hangja. Az a mély zengése, azt én annyira, de annyira imádom, hogy el tudnék menni tőle!

– Igen, én is úgy gondolom, ideje megbeszélnünk, miért is jöttetek valójában. Ha jól sejtem, nem teázni.

– Jól sejted – mosolyodott el a pasi, egyébként imádtam a mosolyát, mellé pedig a köztünk lévő kis kávézóasztalra tette a csészéjét, és elővette a tarsolyt, amiben a pénz volt. – Tehát...