Miután megvoltam a felejthetetlen élménnyel, és majdnem összeélveztem magam, végre tisztának érezhettem a lusta testem. Kimásztam onnan, aztán kurva hamar rájöttem, valami kibaszott szerencsétlenség elfelejtette, a ruhái szintén gusztustalanok.

Inkább örültem a nyakamban függő gyűrűnek meg a zöld kis szaromnak, amit mindig ott hordoztam, hiszen azt gondoltam, tutira állati nagy ereje lehet. Vagyis, rohadt szépen világított a sötétben, néha meg nem, amikor éppen elromlott benne valami cucc.

– Húha, ez durva volt! Jól megsúroltál azzal a kefével, nem kefélünk máskor is? – utalgattam teljesen ártatlanul, na, hazudtam, egyértelműen perverz szándékkal, ő szintén felfoghatta, nem éppen finomkodtam az utalgatással.

– A teremtőkre, kanos vagy!

– Tudod, mindig, ez a hobbim, a fő jellemvonásom. Princetop hercege, a kanos. A testvérem, Nostredamus, ő a harcos. Ez a szerepfelosztás.

– Az komoly, a jobbikhoz jutottál hozzá! Én egész életemben harcosként éltem – közölte velem Vandi, mintha éppen valami jelentéktelen szarságról pofázna.

Konkrétan nem értettem, mire gondol. A faszcibálásra? Harcosként? Összezavart a csávó, akárhányszor megszólalt, vagy mértéktelenül felizgatott, ez a két opció tűnt idáig lehetségesnek.

Igaz, kurvára ért mindenhez, a pegakornisokat pedig vadember módjára felzabálná. Nem túl elfhez méltó dolog, ha már ilyen állítólagosan békés dolgok vagyunk. Nevetséges, miközben kurva nagyokat csatázunk.

Lassan megszáradt az ázott farom, míg a dézsa mellett pihengettem a barna hajúval szemben, míg a nagy lófasz köztünk állt. Csak bámultam őt, akárcsak az idióták vagy a nyuggerek szokása, közben eltöprengtem, mi a faszért kellett összeszaroznom a ruhám.

– Jól van, harcos, kérnél nekem ruhát? Ha lehet, most ne fektesd meg a csajt, hanem rögtön hozzad a dolgot!

– Nekem te nem parancsolsz! – fordult meg drámaian, a göndör fürtjei meg libbentek utána.

– Mégis.

– Talán mégis, de csak azért siettem, mert nagyon rendes vagyok – nyomta elém a ruhákat. Kemény fél perc alatt megjárta az utat, mégsem történt baszás, kivéve, ha a pillantásával dugta meg.

– Persze, persze, én meg ennél sokkal több!

– Mivel?

– Mivel, én miattam láthatod azt – mutattam felfelé a napra – megettem a fellegeket.

– Felzabáltad őket? Tudod, mit zabálnék én?

– Egy jó pegakornis combot?

– Olyasmi, viszont kérjük meg a falusi suttyókat, hátha adnak némi kajcsit, hogy ne légy annyira nyűgös, aztán tudj csicsizni!

– Kösz, faszkalap!

Ezután közösen sunnyogtunk be a házba, amint sikerült felkapkodnom a rongyos ruhadarabokat. Baromira csodás, mind rohadt nagy, legalább eltakarják a gyenge testem! Azt a szánalmas, elbaszott szart, amiben élnem kell!

Ebben lélegzem, iszom, dumcsizom, hát kész káosz! Melyik rohadt asszonyság választotta ki számomra ezt a faszom fost? Felháborító! Lehetne az enyém Vanderé, erre nem, valami rosszat, úgyis herceg! De másodszülött, kérem, másodszülött, ti rohadt istenségek!

– Na, mi ez a feszültség?

– Hogy tessék?

– Itt mutogatsz az ég felé, mint valami kattos, gondoltam, van valami jelentősége.

– Éppen a teremtőket szidom, amiért sikerült ennyire nyomorult vázba tenniük – magyaráztam Vandinak az előszobában állva.

Gyorsan körülnéztem, hátha látok valami izgalmat, viszont nem jött össze. Csak szekrényeket vettem észre bennük tányérokkal, egy szép szőnyeget, ami falusi házakra nem jellemző, viszont elnézve, ősrégi lehetett. Ennél még a nagymamám is hamarabb alakult adag geciből nővé! Hihetetlen, mik folynak itt, a parasztok összeszedik a régiségeket.

A fal tiszta béna minta, kézzel festhették, de már omladozott néhol a dolog, reméltem, nem omlik ránk egy nagy kupac anyag, annak nem igen örülnék. Ha megtörténik, visítok! Hátha azt a szexi, kőkemény faszt, nem nyomja agyon, így csodásan megtartja, én lefekszem, majd a tetőszerkezet helyrehozásáig szopdosom.

Apropó, szopás, volt róla szó! Aztán valahogy elcsendesedett a dolog, biztosan fóbiás, esetleg... igazából belül tökre prűd. Ja, logikus magyarázat, immár értem, miért pirulgat, mint valami érésben lévő alma!

– Na, milyen volt a fürdés? – kérdezte a Polskina nevű csajszi, akinek nem emlékszem a nevére. A szavait inkább Vandinak címezte, mintsem nekem. én le voltam szarva, pedig, ha tudná, én vagyok a herceg, a bongyor meg egy csóró senki, hamar rám szállna helyette! Mondjuk buziként egyáltalán nem érdekelne ő sem, ahogyan a vastag combokkal rendelkező, óriási seggű, izmos Liberis sem.

De komolyan, a csaj állatra gyúrta magát, már-már majdnem pasi, mintsem nőci! Emellett rohadt erőszakosnak találtam, mikor az ölembe kényszerítette a nehéz seggét, és próbált benyúlni a gatyámba. A lényeg, Polanini nagyon baszni akarna velem, amint tudomására jutna a dolog.

– Csodálatos, jól viselkedett, ügyes fiú – simogatta meg a fejem, mint valami állatnak, mire megpróbáltam megharapni.

– Nem vagyok a kutyád!

– Éppen most akartad kibaszottul átrágni a csuklóm, ez gyilkossági kísérlet! Na, de nem is ez a lényeg, hanem kaphatnánk valamit enni? Már legalább egy napja nem jutottunk semmilyen ételhez.

– Természetesen, mit kértek? – beszélt megint Vandihoz, mire én inkább letettem a farom az egyik székre, amit a szoba közepén lévő asztal mellett találtam. Meglepő, mi? Tudom, nem jellemzőek az efféle ülőalkalmatosságok az étkezőben, sem ilyen négylábú cuccok mellett, viszont itt van.

– Bármi jó lesz, köszönjük!

– Igen, köszike! – hálálkodtam, aztán végignéztem, ahogy a picsa elhúzza innen a belét. – Tiszta idegesítő...

– Nyughass, különben nyakon váglak!

– Bocs, de nyughatatlan vagyok.

– Én meg olyan, aki tényleg hajlandó megütni másokat – sziszegte Vander gyorsan, míg Pokolcica megérkezett. Igen, innentől ez a neve. – Hálásak vagyunk, finomnak tűnik! – váltott aranyosba a csávó.

A kaja tényleg bejött, vagyis az illata, a csajra mindenképpen nehezteltem. Kis tészta cuccokat töltöttek meg némi husival, azt zabáltuk valami mártogatóssal, zöldséges szósszal és némi szafttal.

Miután elhúzhattam az asztaltól a rákba, hogy végre felfedezhessem a házat, tele lett a picek-pocak, és azt hittem, mint valami hordó, eldőlök oldalra, majd elegánsan gurulni kezdek.

Viszont egyedül nem nagyon mertem elmenni sehová, hiába engedte meg Pokolcicus a császkálást, leültem a könyvtárszobába, mert valamiért azt is találtam, ott pedig megvártam, míg Vandi keresni kezd.

Addig elcsórtam valami fasza könyvet, azt lapozgattam, egy teljes fejezetet elolvastam belőle, mire a barna hajú szexisten összekapta végre magát, és beült a másik fotelbe. A kellemesen bársonyos bútorban el lehetett süllyedni, reménykedtem benne, a túlvilágon kötök ki, azonban nem engedte valami furcsa anyag a seggem alatt.

A ház amúgy takaros, egészen klassz, csak pár baj van vele: Porcica él benne, aki Vandert fűzögeti, nem az otthonom, nem egy kastély. Persze az utolsó részét kibírom, viszont a legelső rendesen kiszúr velem. Faszom a csajba... ja, nem, a vulkánokkal vetekedő melegségemmel ezt felejtsük is el!

A sztoriból feleszmélve, körülnéztem a picike szobában, aminek a falai világoszöld színben tündököltek, egyik oldalát meg teljesen barna, csillogóra lakkozott könyvespolcok alkották, majd eltűnődtem kicsit az előbb olvasottakon. Utána szembe baszott az ablak fénye, mikor hátrapillantottam, és vámpírhoz hasonlatosan eltakartam az agresszív sugarait.

– Faszom, megvakulok – dünnyögtem magam elé, mire Vandi egy könnyű és hiper szexi mozdulattal felállt, a farkát talán kivéve, majd elhúzta nekem a függönyt. – Köszönöm!

– Te... te...

– Igen?

– Tudsz ilyet is?

– Micsodát?

– Megköszönni dolgokat – hüledezett, az arcát elnézve, komolyan így gondolta.

– Tudok, ha érdemes rá valaki. Te Pokolica Porcicával ellentétben, rendes vagy.

– Polkani...

– Az, tök mindegy – legyintettem rá, majd újra a könyvbe temetkeztem.

– Komolyan totális némaságban akarsz olvasgatni, miközben felfedezhetnéd a világot, ahelyett, hogy megint ugyanazt tennéd, amit otthon?

– Igen, pontosan, eltaláltad, nagy ész vagy, faszikám!

– Nem lenne jobb kimozdulni kicsit?

– Nem, azt biztosan nem!

– Hihetetlen vagy... sétáljunk! – basztatott a srác, én meg nem értettem, mi ez a nagy lelkesedés.

– Nincs kedvem!

– Gyere!

– Olvasni akarok! – mutogattam a könyvem felé. Addig ő felpattant, aztán engem bámult valami nagyon erőszakos arckifejezéssel.

– Nem fogsz, hanem megmozgatod a lusta segged, gyere!

Csak nevettem az izgágaságán, ez a fickó aztán mindig tartogat meglepetéseket. Folyton furán viselkedik, most meg ez... ki tudja, mi ütött belé.

– Hé, baszki, mit csinálsz velem?!