Annyira nem is kellett messzire mennünk, mint hittem. Egészen hamar, olyan fél órán belül értük el a célunk, ami egy aprónak tűnő falucska lehetett, kint a halál faszában. Elmosolyodtam a látványára, aztán kurvára reménykedni kezdtem benne, hogy lepihenhet valahol egy olyan szaros, mint én.

A fingó pacit sürgetve mentem lefelé, hátha még ebben az életben lejutunk oda. Szerencsére a dög elég gyorsan ereszkedett, hamarosan pedig már lent voltunk a fák között. Vagyis mi ketten.

Vander eltűnhetett a faszomba, vagy nem tudom, szerintem kibaszottul továbbment, mikor nem kellett volna neki, de nemsokára megláttam, ahogy megtorpant, és visszafordult felém.

Biztosan láthatatlan falba csapódott a levegőben, ezért a hirtelen fékezés, aztán nagy szárnycsapásokkal jött hozzám. Letette a dagadt, kibaszott tehén testét a földre, amiből csöpögött a csöpögnivaló, aztán visszaváltozott emberi, szexi mivoltába.

Úgy nézett rám, akárcsak egy hülyére, mire én idióta módjára ráztam a fejem. Kérdőn felemelte az egyik klisés szemöldökét, hiszen ő már csak ilyen brutális karakter, és megállt mellettem, hogy éppen menő körbetekintéses jelenetben legyek vele.

– Mi a faszomért szálltunk itt le?

– Szerinted miért, nagyokos? Bűzös vagyok, pont, mint valami több napig érlelődött hulla!

– Jó, de szerinted befogadnának?

– Leszarom, van kardom, ha más nem, megbaszom mindet!

– Csodás lesz, a szűz herceg, aki megdugta a falusi népséget, igen izgalmas!

Nem foglalkozva vele, megindultam a faszom irányába, amerre az állt, vagyis egyenesen. Ráhagytam a kormányzást, hiszen nálam sokkal jobban értett a kitartó ácsorgáshoz. Sőt, jóval keményebb is a kis köcsög! Az egyetlen baja a szexéhség, ami mulaszthatatlan probléma.

– Kuss és gyere, azzal sokkal többre megyünk! – ordibáltam hátra, mire ő pár nagy lépéssel beért. – Sebes vagy, mint a lőtt vad, klisékirály.

– Klisékirály? Ez valami új elnevezés?

– Igen, a tiéd, most kaptad egy jóindulatú hercegtől, élvezd, nem mindennap kapsz a királyi család tagjaitól becenevet.

– Éppenséggel... ki tudja.

– He?

– Nem he, hanem tessék.

– Mi van? – kérdeztem továbbra is nagyon artikuláltan.

– Semmi, te hülye, menjünk, aztán szartalaníts!

– Oké, induljunk, de nem én fogok kopogni, mert elűznek a háztól, amint meglátnak!

– Reménykedhetsz abban, hogy megfelelően elszigeteltek, és sosem látták a képed.

– Ja, azt kurvára remélem, különben kénytelen-kelletlen, muszáj leszel felakasztani egy fára.

– Az tuti – motyogta maga elé Vander, aztán fújtatott, akárcsak valami mérges állat. Ez állati! Mi a faszom baja lehet ennek, a torkára ment a kula szaga? Á, nem hiszem, ahhoz túl tökös a csávesz.

De most olyan kibaszott más, lehet várja a szopását, ha igen, azt bizony várhatja! Én teljesen bezsongtam a gondolattól, hogy egy nedves sárkány helyett nyálas farokkal ügyködhetek! A barna hajú faszikám pedig... na, róla nem is sejtem, mi a picsáról gondolkodik, nagyon bonyi az agya.

Viszont nekem azért bejön, okos a csávó, ahogyan minden főszereplő és morálisan szürke karakter az. Vagyis, amennyiben jól sejtem, én meg jellemzően csak úgy tudok sejteni, akkor ő ezekben a szerepekben tetszelegne, ha ez könyv lenne.

Körülnéztem még egyszer a tájon, egészen bejött. Mindenfelé fák voltak... hű, ez egy erdőben rendkívül meglepő! A napsugarak meg tök szépen bejöttek a lombok között, amik állati zöldnek tűntek így tavasz idején.

A fű szintén hasonló színt öltött, néhány kopárabb folttól eltekintve, itt tök jó élővilág lehetett, a levelek meg eleve magasabban lengedeztek a faszom szellőben, ezért idelent nagy kupolaszerű izéket hagytak, ahol lehetett egy baromi jót hűsölni.

Ezek az emberek vagy elfek, akármik, itt élték a kurva életüket, kész idill, laknék errefelé! Majd, ha hazaértem, megkérem aput, szerezzen nekem egy baromi király lakot, dobja át ide a várat, aztán uccu neki, új hely!

– Min agyalsz? – hallottam meg Vandi mély hangját, mire észrevettem, kurvára kiestem a fókuszból. Azt hiszem, drogos lehetek, beszedtem valami szar bogyeszt, azért vagyok így el a fejemben.

– Csak elgondolkodtam.

– Látom, folyton ezt teszed, mindig is ilyen voltál?

– Milyen?

– Ennyire... álmodozó – válaszolta eltöprengve, mire a képébe röhögtem.

– Álmodozó?

– Az. Talán nem veszed észre, mennyiszer nem figyelsz, de látszik rajtad, mikor átvált az agyad a két állapot között.

– Ja, az lehet. Viszont a mostani helyzet kicseszettül más, ne hidd, hogy ilyen szerencsétlen vagyok! – néztem a fekete szemébe, amitől egészen megnyugodtam. Annyira szép, elvesznék benne, hát nem csoda, amiért ilyen kelekótya bakfis vagyok mostanság. – Igaz, jellemző rám az, hogy elveszek a saját hülye gondolataimban, de kire nem az néhanapján?

– Van különbség a néha és a folyton között, te mesterkélt pofára eső!

– Eltűnődöm, ne bántalmazz, eleve sok szart kell helyrehoznunk.

– A szar szilárd, akárcsak a szikla, a többsége pedig a talajon van, nem rajtad! Most komolyan, válaszolj már, baszki! – faggatózott tovább, mire nem értettem, mi a jó édes anyámat akar a csávó. Pénz kell? Szeretné a bogyót, amit szedek?

– Figyelj, Vandi... ugye, hívhatlak így?

– Nem!

Az ellenkezésére elmosolyodtam, a faluhoz közel, attól kábé kétszáz méterre megálltam, majd visszafordultam a göndörke felé. Végignéztem az összevont, vastag szemöldökén, a kúthoz hasonló mélységű szemébe bámultam egy kicsit, aztán megállapítottam, ez a srác idegesen is főnyeremény.

– Szóval... Vandi, bocs, már megragadt... az a helyzet, nekem most szinte minden új – jelentettem ki végül kerekperec.

– Mármint? Újhoz képest elég komótosan közlekedsz, zuhansz egy kupac fosba, és szerencsétlenkedsz végig különösebb balesetek nélkül.

– Eltörtem a karom, ha még rémlik! Csak meggyógyult valamiért.

– Jó, mondjad, utána meg tényleg induljunk, és lecsutakollak! – sürgetett Vander, amitől elmosolyodtam. Lecsutakol, hát ez klassz, ezek szerint megfürdet? Azt mennyire bírnám. – Na, ne terelődj el, Asterius, gyere vissza a valóságba!

– Na, visszatértem, mi van már?

– Mesélni akartál valamit.

– Ja, igen, tehát, nekem ez más, a világ. Lehet neked egyáltalán nem tűnik fel, mivel ilyenbe születtél, vagy nem tudom, mert nem tűnsz túl közlékenynek – kezdtem, aztán egy nagy levegőt vettem a folytatáshoz –, viszont nincs tapasztalatom... öhm... idekint. Egyszerűen vagyok az álló farkammal, reménykedem benne, megvédesz mindenféle veszélytől, meg hajlandó leszel kezelni a helyzeteket.

Vandi elgondolkodó képet vágott, majd hamarosan bólintott, én meg nem értettem, mi a francra jutott legbelül, ezért reménykedtem, semmi szarságot nem talált ki, hanem éppen értelmezi a hallottakat.

– Miféle helyzeteket?

– A szociálisakat.

– Mit kell azon kezelni, mikor megy neked? Eleve a nevelésed tekintve tudnod kell...

– Ne kezdd te is! Nem tudom, nem értek én senki máshoz, szerinted miért szoktam elvonulni és olvasgatással meg írással tölteni az időm?

– Írás?

– Néha rám jön a művészlélek – válaszoltam tutira elpirulva. – Akkor alkotnom kell. Csak, hogy fogd a lényeget, láthattad már, nem tudok társaságban viselkedni, félek sokaktól meg miegymás.

– Én nem láttam ezt a problémát, hiszen velem...

– Veled máshogy bánok, mióta megláttalak, senki sem jött értem azon a rohadt hintón, csak te! Nem kértelek rá, de megmentettél. Hálás vagyok érte.

– Ó...

– Igen, féltem elmondani.

– Mégis miért?

– Ijesztő vagy – közöltem vele szégyenlősen, majd megindultam a falu felé.

– Ezt most nem értem.

– Talán nem is kell, én sem értek sok mindent veled kapcsolatban.

– Jó, menjünk.

Inkább ezután felé sem fordultam, ezt faszán elszúrtam! Kell nekem érzelgősködő kis kurvának lennem, nem hiszem el! Kérdés nélkül megmondtam neki, le is szopom, ha leszedi rólam a szart, erre egy ilyet nem merek neki elpofázni! Szánalmas, kanos hímringyó vagyok!

Annyira vágyom erre a klisékirályra, közben elérhetetlen, mi? Megdöglöm a történet végére, esetleg ő fog, nem vágom, ki távozik hamarabb, de egyelőre elnézve, rohadtul elém vetné magát, hogy kinyiffanjon.

Szopatós helyzet, na, mindegy, indulás a falusi parasztok felé, hátha Vandi baba lemosdat, ahogy mondta! Igen, azt bizony bírnám! Ha tényleg megtenné, dalt írok neki, amiben közlöm a mélységes rajongásom az irányába! A faszomba is, gyerünk fürcsizni!