Happy szemszöge:

Szemeimet felnyitva egy sötét, nyirkos teremben találtam magamat. A vastag kőfalat foltokban moha lepte, az ajtó pedig rácsos volt. Fejem búbját vakargatva próbáltam rájönni, mit is kereshetek én egy ehhez hasonló cellában, de gondolataim menetét folyton megtörte hangosan korgó hasam. Megráztam a fejemet, ezzel elterelve gondolataimat az éhségről, majd újra megpróbáltam visszaemlékezni. Lehunytam a szememet és erősen koncentráltam. Arra még emlékeztem, hogy este Natsuékkal voltam a szobában, de aztán elaludtam. Ezután egy neszre riadtam fel az éjszaka közepén, mely az ablak irányából jött. Odalopództam, de senkit sem láttam. Miután visszafeküdtem és már félálomban voltam, egy erős ütés ért a tarkómon, aztán...aztán teljes képszakadás. Csalódottan állapítottam meg, fogalmam sincs, hol lehetek. Az egyik sarokba sétáltam, hátamat a falnak támasztottam, majd lecsúsztam a földre és halkan felsóhajtottam.

- Hal! - nyögtem magam elé. Nem akartam elhinni, hogy a többieknek fel sem tűnt a hiányom. "Hiszen ők a legjobb barátaim" - vettem őket védelmembe magamban. Ekkor hirtelen léptek zaja ütötte meg a fülemet, én pedig olyan gyorsan ugrottam a rácsos ajtóhoz, mint akibe villám csapott. Kíváncsian lestem ki a folyosóra, majd kisvártatva meg is pillantottam egy magas, nagydarab férfit. Komótosan sétált hozzám közelebb és testtartása eltökéltséget tükrözött. Nagyot nyeltem félelmemben, de amikor megláttam az illető arcát, szám meglepetten nyílt el a csodálkozástól.

Lucy szemszöge: 

Már egészen reggel óta olyan érzésem volt, mintha valami hiányzott volna, de aztán amikor Noroi előállt azzal az izgalmas történettel a városáról, már minden figyelmemet rá koncentráltam. Natsuval nem értettük, miért olyan nagy ügy, ha a város este nem olyan szép, hiszen akkor mindenki csak alszik. Még mielőtt a lány válaszolhatott volna a kérdéseinkre, hatalmas durranások ütötték meg a fülünket, mi pedig meglepetten pillantottunk a hang felé. Az égen csodálatos színekben pompázó tűzijáték villogott, melyet a nappali fényben ugyan nem lehetett olyan jól megcsodálni, mégis szemet gyönyörködtető látvány volt. Natsuval tátott szájjal néztük az előadást, miközben észre sem vettük, hogy Noroi szép lassan elpárolgott mellőlünk. Az égi parádénak kis idő múlva vége szakadt, mi pedig izgatottan fordultunk a lány felé, hogy befejezze a történetet, de neki ekkor már csak hűlt helyét találtuk.

- Ez meg hová tűnhetett? - kérdezte Natsu bosszankodva, miközben nagyot fújtatott - És Happy, te nem vagy éhes? Hol késik már a reggelink? - kordult egyet a gyomra, de választ senkitől sem kapott. Meglepetten néztünk körbe és szólongattuk kék barátunkat, de neki nyoma sem volt.

- Happy! Happy! Ez nem vicces, gyere elő! - üvöltötte a sárkányölő. Ekkor hirtelen, mint egy villámcsapás hasított belém a felismerés, hogy mi, pontosabban ki hiányzott egész reggel. Happy volt az, aki ma még egy halas megjegyzést, vagy a súlyomat érintő kritikát sem tett. Natsu tovább kiabált az exceed után, de számomra ekkor már világossá vált, hogy barátunk nem fog előbújni.

- Natsu, hagyd ezt - tettem finoman a vállára a kezemet - Semmi értelme. Már reggeltől nem láttam. - mondtam halkan, de őt egyetlen szavam sem érdekelte, csak tovább hívogatta társát, aki persze egyszer sem válaszolt neki. A sokadik sikertelen megszólítás után Szalamandra csalódottan csapott a levegőbe és dobbantott egyet mérgében.

- Keressük meg az öreget! Ő talán tudja, merre lehet Happy. - javasolta végül reménykedve, én pedig bólintottam és együtt indultunk a törzsfő felkutatására.

A céhben:

Dan idegesen járkált fel s alá, miközben Mirától már a harmadik korsó sört kérte. Lucyék már vagy két órája elmentek, de ő azóta is a céhben ült és ivott. Miután a harmadik korsót is üresen csapta a pultra, sürgetőn csettintett egyet a fehér hajú pincérlánynak, aki elhúzott szájjal lépett ismét oda hozzá

- Mit adhatok? - kérdezte türelmetlenül - Netán egy kávét, vagy fejfájás elleni lacrimát? - folytatta a pultra támaszkodva, mire a lovag csak hanyagul felhorkantott és nemet intett fejével.

- Még egy sört ide! - utasította Mirát, de az csak mereven bámult rá és visszautasító hangon válaszolt.

- Na még csak az kéne. Neked ma már nem jár több. - jelentette ki határozottan, de a lovag ebbe nem törődött bele. Idegesen a pultra csapott, miközben olyan lendülettel pattant fel a székről, hogy az fel is dőlt mögötte.

- Fizető vendég vagyok, ráadásul lovag! Ide a sörömet, vagy különben... - kezdett bele Mira megfenyegetésébe, de a lányt nem olyan fából faragták. Keményen állta Dan tekintetét, majd még mielőtt az befejezhette volna a mondatát, megszólalt.

- Na ide figyelj, te lovag - ejtette ki gúnyosan az utolsó szót - Mi a fene bajod van neked? - kérdezte egy fokkal hangosabban mint szerette volna. Dan nagyot nyelt meglepetésében, majd felállította maga mögött a székét és visszaült rá. Csalódottan temette arcát két tenyerébe, aztán kis idő elteltével kikukucskált ujjai közöl és megszólalt.

- Lucy elment Natsuval a La-mur-szigetekre, hát ez nem elég ok az idegességre? - kérdezte, miközben elvette arca elől a kezét - Ki tudja, miket csinálnak ott kettesben...bocsánat, hármasban - tette hozzá gúnyosan, elhúzott szájjal. Mira megértette ugyan a lovag érzéseit, mégsem tudta őt teljes szívéből megnyugtatni, hiszen ő maga annak szurkolt, hogy barátai találjanak már végre egymásra. Lisannával és Elfmannal esténként gyakran kitárgyalták a céh egyes szerelmi, vetélytársi, vagy éppen ellenséges kapcsolatait és valahányszor a Natsu-Lucy páros került szóba, mindhárman egyet értettek abban, hogy nekik egymás mellett a helyük. Ezt mégsem mondhatta el Dannek, így mélyet sóhajtott és megnyugtató, lágy hangon megszólalt.

- Ne aggódj, Lucy szeret téged. - mondta teljes meggyőződéssel a hangjában, ám legbelül egyáltalán nem volt ebben olyan biztos, sőt mi több, biztosan tudta, hogy ez nem így van. Dan már éppen válaszolni akart, amikor a megbízásos tábla felől Makarov hangját hallották meg.

- Ki vitte el a La-mur-szigeteki megbízást? - kérdezte kétségbeesetten, miközben Mirához lépett. A lány értetlenül nyelt egyet, majd komolyan hangon válaszolt.

- Natsu, Lucy és Happy voltak azok. - felelte, mire a mester arca hirtelen elsápadt és dadogva visszakérdezett.

- H-hogy...ő-ők hárman? - hüledezett ijedten?

- Igen, miért? Valami baj van? - kérdezett vissza Mira és Dan egyszerre. Mindketten aggódtak a kis csapat miatt, bár a lovag nem az összes tagért. Makarov elhűlten rogyott le a Dan melletti székre és nagyot sóhajtva válaszolt.

- Éppen most akartam áttenni az S osztályú küldetésekhez... - nyögte maga elé megsemmisülten, mire az előtte lévő két ember ijedten kapott a szája elé.

- Hogy micsoda?! - kérdezték egyszerre.

Itt az új rész. Bocsánat a késésért, elég zűrösre sikerült a hétvégém és a hétfőm is. Ha minden úgy megy tovább, ahogyan tervezem, akkor a következő részek a megszokott rendszerességgel fognak érkezni, azaz naponta. De tudjátok hogy van ez. Az élet (jelen helyzetemben a gimi) sajnos néha közbeszól. Sietek az új részekkel, addig is sziasztok!