Natsu szemszögéből:

Értetlenül néztem az engem még mindig mosolyogva bámuló férfira, aki néma kárörvendéssel várta válaszomat, melyet hosszú másodpercekig képtelen voltam megadni neki, torkomat ugyanis vasmarokkal szorította össze a félelem és a csalódottság, melyet Lucy elvesztése okozott. Nem tudtam elhinni hogy ez az ember valóban képes volt megölni Lucy-t és ráadásul ezt a tényt ilyen nyugalommal közli velem. Hirtelen elfogott a düh és gyilkos szándékot éreztem Kogarashi iránt. Minden erőmet összeszedve lassan visszafektettem szerelmemet a földre, majd remegő térdekkel felálltam és eltökélten néztem az előttem mosolygó férfi rideg szemébe.

- Ezt nem bocsájtom meg neked - szűrtem fogaim között fenyegetően, majd hangosan megropogtattam ujjaimat és enyhe terpeszbe állva felkészültem a csatára. Biztosan tudtam, hogy ha rajtam múlik, Kogarashi nem fogja megélni a holnapot. 

- Nincs szükségem egy halott ember bocsánatára - jelentette ki magabiztosan egy pimasz vigyor kíséretében.

- Egyenlőre még élek, ráadásul egyszer már legyőztelek - világosítottam fel Kogarashit, mire ő csak vállat rántott és hanyag eleganciával leintett.

- Arra a győzelmedre gondolsz, amikor hozzád érni sem tudtam? Mert ha igen, úgy ki kell, hogy ábrándítsalak - fejtette ki ő is a véleményét, majd vádaskodva hozzátette - Nem mellesleg az, hogy a kislány meghalt a te hibád volt, sárkányölő - gyanúsított meg teljes bizonyossággal, mire értetlenül pislogtam rá és éreztem, ahogyan testemet egyre erősebb harag járja át.

- Ezt meg hogy érted? - kérdeztem rá az egyértelmű vádaskodásra, mire Kogarashi keresztbe fonta kezeit mellkasa előtt és úgy tett, mint aki nagyon gondolkodik a válaszon.

- Lássuk csak - húzta az időt idegesítően szarkasztikus hangon, majd végre folytatta - Vajon hogyan lehetséges, hogy Lucy láthatott engem, amikor a szívében nem voltak kétségek? - tette fel a kérdést úgy mintha ő sem tudná rá a választ, majd szemei hirtelen felcsillantak és hatalmasat csettintett orra előtt - Á, meg van! Lucy elbizonytalanodott egy kicsit, ugyanis féltett téged. A végén tudat alatt feltette magában a kérdést, mi lenne, ha...? Ez vezetett végül a vesztéhez - fejezte be a szentbeszédet elégedetten, én pedig megsemmisülten engedtem le kezeimet törzsem mellé. Kogarashinak igaza volt, én tehettem Lucy haláláról. Keservesen a mellettem fekvő élettelen testre néztem, majd körbepillantottam a tőlünk kicsit távolabb fekvő barátaimon, tekintetem végül pedig az égre vetült, mely lassan kezdett kitisztulni, s láthatóvá vált számomra, hajnalodik. Akkor gondoltam csak bele, mennyi dolog történt egyetlen este leforgása alatt. A mai éjjelen emberi életek változtak meg és hunytak ki végleg. Voltak, akik boldogságban úszva térhettek haza, volt, aki mindenét elvesztette, mások pedig nem tudták beteljesíteni bosszújukat. Ezek külön külön is súlyos terhek voltak, ám volt egy ember, kinek nyomora mindegyiknél nagyobb volt. Ez a valaki Lucy volt, kinek élete nem csupán megváltozott, de végleg ki is hunyt. Mit kellett volna tennem, hogyan harcolhattam volna Kogarashi ellen? Rengeteg kérdés merült fel bennem, ám válaszokat egyikre sem találtam. Annyi volt csupán biztos, hogy Lucyt az életem árán is meg akartam bosszulni és ebben senki sem akadályozhatott meg. Eltökélten töröltem hát meg könnyes szemeimet és álltam újra harci pozícióba, mire Kogarashi meglepetten nézett rám.

- No csak, no csak - mért végig döbbenten, majd kiegyenesedett és köpenye alól előhúzott egy kardot - Úgy látszik, mégsem adod könnyen magadat. Sebaj, így legalább még érdekesebb lesz a mai estém - mondta vigyorogva, majd válaszomat meg sem várva villámgyorsan felém rontott, kardját a magasba emelve, miközben minden pillanatban készen állt a támadásra. Hihetetlen sebessége túl gyors volt nekem, nem bírtam követni. Kogarashi kardforgató technikája hihetetlenül tökéletes és előrelátó volt. Minden eshetőségre felkészült, mindent ki tudott védeni. Ezzel szemben mit tettem én? Félős kisgyerek módjára igyekeztem kikerülni ellenfelem erős támadásait, miközben egyszer sem tudtam visszatámadni. "Lucy vajon hogyan bírhatta ezt a hihetetlen tempót?" - tettem fel magamban a kérdést, de a következő pillanatban azonnal megbizonyosodtam afelől, kár volt akárcsak egyetlen pillanatra is elkalandoznom, ugyanis ezután szinte azonnal éles fájdalom hasított jobb karomba, majd a mély sebből vér kezdett patakzani. El kellett fogadnom a tényt, hogy Kogarashi mérföldekkel előttem járt, főleg úgy, hogy az én mágiám még vissza sem tért rendesen. Kétségbeesetten ugráltam félre kardcsapásai elől, ám lassan kezdetem kifáradni. Verejtékes homlokkal ellenfelemre néztem, aki a heves támadások ellenére sem tűnt fáradtnak. Még csak a levegőt sem szedte szaporábban, teljesen nyugodt volt. "Vajon ki lehet ez az alak? Mert az bizonyos, hogy nem ember..." - kalandoztam el egy újabb pillanatra, melynek nemsokkal később meg is lett az eredménye. A fájdalom ugyanis ezúttal a bal bordáimat érte, s újabb sebemből szintén vér csordult ki.

- A fenébe! - elégedetlenkedtem hangosan - Ki a fene vagy te? - üvöltöttem elkeseredve, mire a férfi hirtelen abbahagyta a támadást, két lépést hátraugrott és erőltetetten felnevetett.

- Én maga vagyok a hideg szél- mondta magabiztosan, majd pimaszul elmosolyodott és feltett egy kérdést - Akarod látni? - kérdezte kíváncsian, majd eldobta a kardját és jobb kezét felemelve újra nekem rontott, ezúttal fegyvertelenül. Döbbenten meredtem a felém közeledő férfira, aki miután elég közel került hozzám, meglendítette addig levegőben tartott kezét és felém suhintott vele. Még csupán felfogni sem volt időm a magam körül történteket, máris elviselhetetlen fájdalom hasított belém, a következő pillanatban pedig három új sebet is szereztem. Nem igen tudtam megfigyelni Kogarashi technikáját, annyit láttam csupán, hogy valamiféle szélpengét hozott létre, mely olyan éles volt, hogy pillanatok alatt felhasította bőrömet és egészen húsomig hatolt.

- A picsába! - üvöltöttem fel a fájdalomtól, majd elrugaszkodtam és hatalmasat ugrottam hátra, megpróbálva minél messzebb kerülni ellenfelemtől.

- Mi az? - kérdezte értetlenül- Máris feladod? - vált hirtelen gúnyossá a hangja, majd ismét felnevetett és kacagva tovább kérdezősködött - Mi lesz így a beígért bosszúddal és azzal, hogy itt fogok meghalni? Remélem Lucy szemébe tudsz majd nézni a túlvilágon annak ellenére, hogy nem teljesítetted az ígéretedet - mondta lenézően, majd egyetlen pillanatot sem hagyva a felkészülésre felém rohant, miközben mindkét kezét a magasba emelve X-et formált feje felett - Game over! - jelentette ki eltökélten, majd hatalmas lendülettel leengedte kezeit én pedig sokkos állapotban vártam a halált. A következő pillanatban fájdalom hasított a lábamba, majd vér freccsent a ruháimra, melyből pár csepp az arcomra is jutott. "Hát még egy ember élete veszett oda a mai estén" - állapítottam meg keserűen majd remegve a földre rogytam és kidülledt szemekkel bámultam az előttem álló Kogarashira.

Sziasztok! Ma ennyi fért bele. Tudom, hogy rövidke lett, de azért remélem, tetszett. Igyekszem a folytatással, addig is legyetek jók, sziasztok!