Natsu szemszögéből:

Itami pontosan elmagyarázta, hogyan cseréljünk Lucy-vel mágiát, ám nekem még így is bonyolultnak tűnt. Ránéztem szerelmem arcára és megkönnyebbülten fújtam ki számon a levegőt, amikor felfedeztem, hogy Lucy arcára, melyet eddig a bánat és kétségbeesés uralt, apró mosoly ült ki. Szemei még mindig könnyesek voltak ugyan, de már korántsem nézett ki olyan rosszul, mint pár perccel ezelőtt.

- Kezdjük, Natsu - nézett rám mosolyogva, s kezét felém nyújtotta, melyet azonnal megfogtam. Lucy puha tenyere finoman csúszott ujjaim közé, bársonyosan selymes bőre pedig melegséggel árasztott el. Fantáziám azonnal szárnyra kelt, s máris kettesben voltunk egy romantikus vacsorán, mely után azonnal hazamentünk és magunkra zártuk az ajtót. Lucy fürdőt engedett magának, majd amikor a kád tele lett vízzel, eltűnt a fürdőszobában, én pedig egyedül maradtam a nappaliban. Kíváncsiságom azonnal jó modorom fölé kerekedett és szinte azonnal felderítő körútra indultam szerelmem házában. Tüzetesen átnéztem minden fiókot, megvizsgáltam minden polcot, de amikor Lucy fehérneműs fiókjára bukkantam rá, vöröslő arccal csuktam be azt és ültem vissza a kanapéra. Szívem vadul dobogott és már alig vártam, hogy életem értelme kilépjen a fürdőből. Ekkor nyílt az ajtó és végre újra láthattam az én szőke hajú angyalomat, aki egy fehér törölközőben lépett ki a szobából. Amint kinyitotta az ajtót, vele együtt sűrű fehér gőz áramlott a szobába, kellemes meleget varázsolva ezzel bele, majd hirtelen megcsapott az epres tusfürdő bódító illata, melyet Lucy használhatott fürdés közben. Szerelmem ekkor elsétált előttem és a szobájába készült menni, ám megragadtam kezét csuklójánál fogva és egy határozott mozdulattal visszarántottam. A lány először meglepetten pillantott le kezemre, majd kipirult arccal rám nézett és kezével óvatosan végigsimított arcomon. Ujjai lágyan kúsztak végig bőrömön, s én érezhettem puha kezének selymességét. Óvatosan a törölköző felé nyúltam, majd finoman kioldottam azt és...

- Natsu...Natsu...Héj, Natsu.. - hallottam meg hirtelen egy távoli, ám ismerős hangot, mely először tompán, majd egyre tisztábban szólított nevemen - Natsu, ez fáj! - értettem meg végre Lucy szavait, melyek erőszakosan ragadtak ki tökéletes álomvilágomból - Eressz már el, hallod?! - vált dühössé szerelmem hangja, mire azonnal eleresztettem kezét, majd döbbenten néztem le rá. Lucy tenyere vörös volt, mintha megégette volna magát, szemei pedig fájdalmasan csillogtak, ahogyan az égett területet kezdte masszírozni ép kezével.

- Bo-bocsánat, kissé elkalandoztam... - dadogtam szégyenkezve, majd megfogtam szerelmem kezét és óvatosan megfújtam.

- Mi történt veled, Natsu? Hirtelen olyan forró lettél, hogy szinte meggyulladtál - kérdezte kissé aggódva, de sokkal inkább mérgesen Lucy, mire én lesütöttem a szememet és megismételtem előbbi bocsánatkérésemet.

- Sajnálom! - suttogtam halkan. Mi mást mondhattam volna? Az igazat biztosan nem, így hát csupán a puszta bocsánatkérés maradt. Lucy azonban ennyivel nem elégedett meg és szúrós szemekkel nézett rám. Már éppen megszólalni készült, amikor hirtelen Itami hangja csendült fel.

- Ideje lenne elkezdeni, nem? - nézett fel a csillagos égboltra, melyről a csillagok lassan eltűnni készültek, átadva helyüket a korai napfelkeltének.

- Persze, folytassuk csak... - válaszoltam azonnal, még mielőtt Lucy bármit is mondhatott volna, majd szerelmemre néztem, aki kelletlenül bólintott és újra felém nyújtotta a kezét, melyet kis habozás után meg is fogtam.

- Nagyszerű - szólalt meg Itami ismét - Most pedig hunyjátok le a szemeteket és képzeljétek el a mágiát, ahogyan végigáramlik az egész testeteken. Benne van vért szállító ereitekben, s ezáltal bárhová eljuthat. Minden ideg, minden szövet, az összes sejtetek rendelkezik vele. Átjárja egész testeteket, a részetek - magyarázta Itami, mi pedig követtük az utasításait - Érezzétek egymás légzését, minden szívdobbanásotok hangolódjon össze. Váljatok eggyé, egyetlen egész mágussá, aki kétféle mágiát is birtokol. Használjátok fel egymás erejét, tegyétek félre a sajátotokat. Áramoltassátok egymásba a mágiát, éppen annyit amennyit kaptok - beszélt tovább halkan, én pedig eközben tökéletesen éreztem Lucy minden porcikáját. Hallottam halk lélegzetvételét, éreztem szívének szabályos dobbanásait. Lucy lassan átadott egy kis mágiát, melyet megpróbáltam viszonozni neki, ám nekem sokkal nehezebben ment. Hiába fogtam meg a kezét, hiába hangolódtunk össze, nem voltam képes szabályosan átadni neki a mágiámat. A következő pillanatban Lucy teste megrándult, kezemet pedig fájdalmasan megszorította. Ki akartam nyitni a szememet, de Itami hangja megelőzött.

- Ne szakítsátok meg a folyamatot! - szólt ránk, de inkább rám a lány, mire én morcosan ugyan, de lehunyva tartottam a szememet - Túl sokat adsz neki, Natsu. Ezt nem fogja kibírni! - figyelmeztetett Itami, ám nem tudtam kontrollálni a mágiámat. Sosem volt rá szükség, mindig annyit engedtem szabadon, amennyi jött. Nem szoktam korlátozni azt, hiszen sosem volt rá szükségem. Az én mágiámmal ugyanis minél több erőt engedek szabadjára, annál erősebben tudok támadni. Mindeközben hallottam, ahogyan Lucy összeszorítja a fogát és remegve tűri a fájdalmat. Mindazok ellenére, amit miattam el kellet viselnie, ő tökéletesen szabályosan áramoltatta tovább erejét, egyetlen pillanatra sem megszakítva azt. Elképesztő - gondoltam magamban csodálkozva, s minden erőmet összeszedve megpróbáltam uralmam alá vonni saját mágiámat. Elképzeltem, ahogyan folyóként áramlik testemben, minden egyes apró repedést kitöltve. Csupán egy gátat kellett felállítanom hogy az eddig vadul csobogó folyót szabályozni tudjam. Semmi másra nem volt szükségem csupán egy gátra. De mi legyen az? Megvan! Kissé megszorítottam Lucy kezét, majd magamban hangosan felordítottam.

- Te leszel a gátam! - motyogtam végül orrom alatt halkan, s minden erőmet összeszedve végül szabályozni tudtam mágiám áramlását. Lucy megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd lazított keze szorításán és immár nyugodtabban folytatódhatott a mágiacsere, melynek pár perc elteltével vége is lett, mi pedig újra kinyithattuk a szemünket és elégedetten pillantottunk egymásra.

- Sajnálom, Lucy! Ismét fájdalmat okoztam, pedig egyáltalán nem akartam - néztem sajnálkozva vörös kezére, melyet ezúttal is sikerült megégetnem.

- Semmi gond, hiszen végül sikerül, vagy nem? - mosolyodott el vidáman, miközben háta mögé rejtette sérült tenyerét.

- De igen... - motyogtam orrom alatt kedvetlenül, majd fejemet megrázva Itamira néztem - Mi a következő lépés? - kérdeztem tőle sürgetőn, mire a lány az égboltra mutatott és halványan elmosolyodott.

- Segítséget kérünk anyától - felelte ismét hangsúly nélküli üres hangon, majd az egyre sűrűsödő ködre nézett és kedves hangon megszólította azt - Gyere, öcsikém. Kérjünk segítséget anyától - kérte a ködöt, mire az lassan Itami köré gyűlt és teljesen belepte a lányt. Varázslatos látvány volt, s csak most értettem meg, ki is valójában Itami kisöccse. Végig itt volt az orrom előtt, mégsem vettem észre. Kasumi maga a köd. Itami szépen lassan teljesen eltűnt a ködben, majd pár pillanat elteltével a köd fokozatosan egyre világosabbá vált, s végül már fényesen ragyogni kezdett. Hirtelen halk ének hangja törte meg a feszült csendet, mely megnyugtató és kellemes volt. A hang egy idősebb asszonyé lehetett, s egyszerre volt bánatos, csalódott és boldog is. Még sosem hallottam olyat azelőtt, s egész lelkem beleremegett, ahogyan hallgattam. Szemeim könnybe lábadtak, ajkaim elnyíltak, s egész testem megdermedt. Hirtelen újra kisfiú voltam, aki kétségbeesetten sírt szülei után, ám senki sem sietett megmenésemre. Lelki szemei előtt ekkor Igneel alakja formálódott ki, aki kedvesen mosolygott rám, s mintha magához hívott volna. Apám mellett ekkor megjelent Lucy arca is, aki szerelmesen nézett le rám. Ez az érzés egyszerre szomorított el és váltam tőle boldoggá. Azóta sem éreztem semmit, ami csak hasonlított hozzá. Ekkor hirtelen egy puha kezet éreztem, mely belém karolt, s amikor fejemet oldalra fordítottam, Lucy mosolygós arcát pillantottam meg magam mellett. Ezután ismét előre fordultam, de Igneel akkorra már eltűnt. Vajon hol lehet most az apám? - kérdeztem magamtól szomorúan, majd újra szerelmemre néztem és elmosolyodtam. Legalább ő itt van nekem - gondoltam boldogan. A halk énekszó lassan elhallgatott és a köd is tisztulni kezdett, lassan leereszkedett Itami lábaihoz, majd elterült az erdőben és kiritkult. Itami ezután lassan felém sétált, majd kezét kinyújtva egy amulettet tartott felém, míg másik kezét háta mögé rejtette.

- Anya küldi. Ez majd segít - suttogta halkan, én pedig lassan elvettem tőle az amulettet és a nyakamba akasztottam. Amint az ékszer felkerült rám, hirtelen furcsa érzés járta át egész testemet. Úgy éreztem, bármire képes vagyok, s végtelen erővel rendelkezem. Abban a pillanatban még Zeref legyőzése sem okozhatott gondot, én lehettem volna a legerősebb mágus a világon. "Vajon mi lenne, ha megtartanám ezt az erőt?" - tűnődtem el a lehetőségen, majd komolyan fontolóra vettem, hogy emberfeletti erőmet Itami hazaküldése helyett a Zeref elleni harcra fordítom. Így nem jelenthetne nagy gondot, ha Itami nem térne haza, hiszen ha Zeref felébredne, le tudnám győzni és soha többé nem kéne attól tartani, hogy egyszer újra életre kel és elpusztítja a világot. Elgondolkodva Itamira néztem, akit szinte nem is ismertem, s aki miatt meghalt egy jó barátom. Lucy-t is bajba sodorta, miatta történt velünk minden rossz az utóbbi pár napban. Vajon tényleg megérdemli, hogy hazatérjen? Talán nem is annyira tiszta, mint ahogyan Lucy hiszi. Döntenem kellett, el kellett határoznom magamat. Ilyen mértéktelen erőt kár lenne egyetlen kislány megmentésére fordítani. Király lehetnék, uralhatnám a világot. Megölhetném Zerefet, én lennék a világ ura - tértem el lassan eredeti szándékomtól, s már egyáltalán nem érdekelt Zeref, nem érdekelt Itami. Csupán magamra gondoltam, s döntöttem. Ezt az óriási erőt nem pocsékolhatom el Itamira.

Sziasztok! Elkészültem az új résszel, remélem, hogy tetszett. Várom kommentben a véleményeiteket, addig is legyetek jók. Sziasztok!