Lucy szemszögéből:

Meglepetten meredtem a többiek háta mögé, miközben emlékeimben görcsösen kutattam, vajon a furcsa lábnyomok már érkezésünkkor is ott voltak-e, kis idő elteltével azonban döbbentten állapítottam meg, hogy fogalmam sincs, mikor keletkezhettek. Lassan a többiek is felfigyeltek rájuk és értetlenül fordultak hátra, majd mindannyiuk arcára kiült a döbbenet. Elsőként Sting szedte össze magát és szólalt meg.

- Apró lábnyomok és...és köd - dadogta halkan, miközben remegő kézzel a nyomokra mutatott - Lucy-nak talán mégis csak igaza lehetett az előbb - állapította meg felém fordulva, mire Happy is rám nézett és tanácstalanul megszólalt.

- És most mi lesz, srácok? - kérdezte félve, miközben lassan Natsu lába mögé kezdett araszolni. A sárkányölők össze néztek, majd tekintetük elszántan villant és szinte egyszerre szólaltak meg.

- Utána járunk a dolgoknak! - mondták határozottan, majd Rogue vette át a szót.

- Lucy, az előbb ködöt említettél, nem igaz? - pillantott rám kérdőn, mire én bólintottam, ő pedig folytatta - Ebben az esetben talán követnünk kéne a nyomokat, hátha megtudunk valamit - vetette fel az ötletet, amelyre titkon mindnyájan gondoltunk, kivéve talán Happy. A kis kék exceed ugyanis riattan pillantott körbe, majd nagyot nyelve Natsura nézett és óriásira tágult szemekkel, könyörögve megszólalt.

- Na-Natsu, biztos vagy te ebben? - kérdezte félve - Talán mégsem az a kislány hagyta a nyomokat. Nem kéne feleslegesen kísértenünk a sorsot... - próbált érvelni álláspontja mellett, ám a sárkányölő hajthatatlan volt.

- Ha nem nézünk utánna, sosem tudjuk meg. Ha gondolod maradj itt Lucy-val amíg vissza nem érünk - javasolta barátjának, mire Happy szemei felcsillantak és lelkesen rám nézett, én azonban koránt sem voltam elragadtatva Natsu ötletétől. Vele akartam maradni és bármi áron megvédeni őt, akármi történjék is. Soha többé nem akartam elveszíteni, hiszen jól tudtam, abba biztosan belepusztulnék, így hát dacosan szerelmemre pillantottam és elszántan megszólaltam.

- Arról szó sem lehet! - jelentettem ki határozottan, mire Natsu meglepetten nézett rám, én pedig időt sem hagyva neki a válaszra, folytattam - Veled akarok menni, bármi történjék is. Melletted fogok állni és fogni fogom a kezedet, a legnagyobb bajban is. Nem színlelem tovább, hogy közönbös vagy számomra. Kérlek, had tartsak veled jóban, rosszban egyaránt. - néztem ártatlan boci szemekkel a fiúra, aki a hirtelen vallomás hallatán enyhén megdöbbenve pillantott vissza rám. Látszott rajta, hogy eléggé megleptem gyorsan jött érzelmi kitörésemmel, de ezzel együtt meg is hatottam őt. A fiú szótlanul felém lépett, majd lassan kinyújtotta a kezét és csuklómnál fogva közelebb húzott magához. Szívverésem szaporábbá vált, légzésem felgyorsult, s mozdulatlanul vártam, mit fog tenni a sárkányölő. Natsu testéből kellemes meleg sugárzott, mely földöntúli nyugalommal töltött el, s ez csak még nagyobb lett, amikor a fiú lassan átölelt és fejét a vállamra helyezte.

- Kérned sem kell - suttogta halkan, forró lehelete pedig megbizsergette fülcimpámat. Éreztem, ahogyan elönt a béke érzése és azt kívántam bárcsak örökké tartana ez a pillanat. Ez azonban lehetetlen volt, s ezt én is jól tudtam, így hát tenyeremet lassan Natsu mellkasára csúsztattam és finoman eltoltam magamtól a fiút. Tudtam, hogy Rogue-ra is tekintettel kell lennunk, ezért nem fulladhattunk bele a romantikába. Még nem.

- Sajnálom Happy, de én is a fiúkkal tartok - néztem sajnálkozva az exceedre, kinek szája ezt hallva sírásra görbült és szomorúan bólintott.

- Értettem, akkor hát én is veletek megyek - jelentette ki nem túl határozottan, mire Natsu meglepetten pillantott le rá.

- Biztos vagy benne, Happy? - kérdezte kétkedve, barátja pedig bólintott - Na, akkor indulhatuk, srácok? - nézett a sárkányölőkre kíváncsian, azok pedig szintén bólintottak. Éppen, hogy megtettünk pár lépést, Sting máris Natsu-ra nézett és hamiskás mosollyal az arcán megszószalt.

- Hé, haver - suttogta alig hallhatóan - Az az előbbi közjáték Lucy-vel elég gyanús volt... - mondta úgy, mint aki a világ következő csodáját találta meg, én pedig óvatosan közelebb léptem hozzájuk, hogy még jobban halljak minden egyes szót.

- Te meg miről beszélsz, Sting? - kérdezett vissza döbbenetet színlelve Natsu, én pedig alig vártam, vajon mit fog mondani Sting-nek. Azt már pontosan tudtam, hogy az a srác nem olyan fajta, aki anélkül is tovább állna, hogy értelmes és hihető választ kapott. Az előbb ugyan már mondtam Natsu-nak, hogy nem akarok tovább színlelni, azonban kíváncsi voltam rá, mennyire értett meg. Jól tudtam ugyanis, hogy Natsu nem gyors felfogásáról híres. Nem is tévedtem nagyot, ugyanis a fiú egy zavart torok köszörülés után habogni kezdett.

- Lucy-vel csupán... Mi csak... Csak barátok vagyunk... - dadogta össze vissza, mire Sting gyanakvón elmosolyodott és mindent tudón megszólalt.

- Nekem nem úgy tűnt az előbb, haver - érvelt tovább határozottan, Natsu pedig tarkóját vakargatva ismét szólásra nyitotta száját.

- Tudod, mi nagyon köz- közeli barátok... - próbált tovább füllenteni, nem túl ügyesen, mire elérkezettnek láttam az időt, hogy közbe lépjek.

- Nagyon szeretem Natsu-t - léptem a két fiú mellé hirtelen, mire mindketten meglepetten pillantottak vissza rám. Mindkettejük szava elakadt, mégis Sting volt az, aki hamarabb észhez tért és megszólalt.

- Ó, Lucy - mondta kicsit zavartan - Nem tudtam, hogy hallod amit beszélünk - folytatta sajnálkozva, én pedig alig tudtam elrejteni a mosolyomat.

- Miről beszélsz, Lucy? - szólalt meg Natsu is döbbenten, miközben hirtelen még sétálni is elfelejtett és megállt egy fa mellett.

- Ne ácsorogj már, Natsu... - ragadtam meg a fiú karját és rántottam finomam meg, mire a sárkányölő ismét elindult és várakozva nézett rám.

- Hát nem emlékszel, hogy mit mondtam? - kérdeztem vissza kihívón, de a sárkányölő nem válaszolt, így hát folytattam - Azt mondtam, nem akarok többé színlelni, nem emlékszel? - húztam fel a szemöldökömet kíváncsian, mire a fiú szemei kikerekedtek és halványan elmosolyodott.

- Tehát úgy értetted? - emelte ki az úgy szót, én pedig bólintottan és lassan közelebb hajoltam a fiú arcához.

- Úgy bizony - suttogtam halkan, s mindketten megálltunk.

- Nem kéne... - mutatott az előttünk haladó Sting, Rogue és Happy felé bizonytalanul, majd leengedte a kezét és erőtlenül folytatta - utánuk mennünk?... - kérdezte suttogva, mire én lassan nemet intettem a fejemmel.

- Mindjárt megyünk - válaszoltam, miközben egyre közelebb hajoltam Natsu-hoz. Éreztem a fiú testéből áradó meleget és szinte hallottam szívének vad lüktetését, miközben ajkaink már csak milliméterekre voltak egymástól. Natsu forró lehelete cirógatta az arcomat és ragyogó zöld szemei teljesen elvarázsoltak. Már semmi másra sem vágytam jobban, mint hogy ajkamin érezzem Natsu ajkát, ám a következő pillanatban a levegőt hirtelen egy éles sikoly szelte ketté, mely hatására ereimben meg dermedt a vér és a szívem kihagyott egy ütemet.

- Mi volt ez? - löktem távolabb magamtól Natsut egyetlen pillanat alatt, a sárkányölő pedig döbbenten nézett rám.

- Fogalmam sincs, gyere gyorsan... - ragadta meg azonnal a csuklómat és kezdett el rohanni a hang irányába, nem sokkal később azonban földbe gyökereztek a lábai, csak úgy mint az enyémek. Szemeim tágra nyíltak a látványtól, mely elém tárult.

- Mi... Mi ez? - dadogtam elképedve, miközben az előttem heverő társaim mozdulatlan testét figyeltem, melyek fehér ködbe burkolóztak. A köd körül-belül bokáig érő volt, s barátaim teste mögül egy fehér hajú gyermek nézett ránk. Tekintete üres, testtartása pedig merev volt. Azonnal felismertem benne Itamit, kinek arcára ezúttal is csupán egyetlen érzelem ült ki. A mérhetetlen szomorúság...

Sziasztok! A hosszú hosszú kihagyás után kötelességemnek érzem gyakrabban hozni a részeket, ezért mindent meg fogok tenni azért, hogy legalább két- hátomnaponta érkezzen a következő rész. Addig is, ha tetszett nyugodtan dobjatok rá egy csillagot, esetleg kommenteljétek a véleményeteket. Igyekszem a folytatással, sziasztok!