A nyugtalanító érzés, mely azóta jelen volt, mióta beléptem az erdőbe, most újult erővel tört rám. Hátam borsódzni, ajkam remegni kezdett és minden agysejtemmel a megoldást kerestem. 2 társamra néztem és elhúzott szájjal állapítottam meg, ezzel egyedül én vagyok így. Happy csak körbe-körbe rohangált és fejét fogva azt motyogta, ő bizony akar még halat enni életében, Natsu pedig unottan szórakozott lángjaival.

-Mi a fenét csináltok már, srácok?! - szidtam meg őket morcosan, mire az exceed abbahagyta a futkosást, Natsu pedig eloltotta lángjait. Mindketten rám néztek és Happy volt az, aki először megszólalt.

- Lucy, bajban vagyunk! - emelte rám könnyes szemeit és remegő ajkakkal meredt rám. Hirtelen megsajnáltam legkisebb társamat és megenyhülve kezdtem volna vigasztalni. "Biztosan fél szegény" - gondoltam sajnálkozva, de amikor éppen leguggoltam volna hozzá, tovább szőtte megkezdett mondatát - Elfogyott a halam! - kiáltotta el magát és szeméből sűrű patakként folytak a könnyek. Hirtelen elöntött a méreg és minden erőmet beleadva, arcon csaptam a macskát. "Én itt halálra rettegem, magam, ez meg csak a halra gondol!" - bosszankodtam és azt hittem, dühömet már nem lehet fokozni, ám ekkor Natsu is megszólalt...hogy maradt volna inkább csendben.

- Mi a gond a lángjaimmal? Kell egy kis fény, nem igaz? - kérdezte először, majd pimaszul vigyorogva hozzátette - Máskülönben hogyan találnának rád a szellemek, akik itt tanyáznak? - kérdezte egy sátáni kacaj közepette. Hegyes szemfogai kivillantak nevetése közben és egyet csettintve, azonnal lángokat varázsolt tenyerébe, melyekkel egyenesen engem világított meg. Már éppen leszidni készültem, azt a hazugságot a fejéhez vágva, hogy egyáltalán nem félek a szellemektől, amikor hirtelen egy rekedtes hang törte meg a csendet, ami éppen Natsu háta mögül jött. A sárkányölő olyan gyorsan fordult meg saját tengelye körül, hogy az eddig kezében őrizgetett tűz is azonnal elaludt. Torkát ijedt kiáltás hagyta el, izmai megfeszültek és tágra nyílt szemekkel kereste a hang forrását. Én is megijedtem és azonnal a fiú háta mögé bújtam, melyet erősen átkaroltam. Happy is ugyanezt tette az én lábammal és már mind a hárman a megszólaló személy után kutattunk szemünkkel, de a sötétség miatt senkit sem láttunk.

- Ugyan fiatalok, nincs itt szellem egy sem - ismételte meg előbbi kijelentését, és közelebb sétált hozzánk. Egyenesen a főtér felől érkezett és most, hogy már csak méterekre állt tőlünk, mindannyian megláttuk őt. Az alacsony öregember hosszú, fehér szakálla alatt szelíd mosoly terült el, miközben a feje tetején lévő néhány ősz hajszálat ide-oda lengette a szél. Bő, fehér köpenyt viselt, mely legalább kétszer akkora volt mint ő, így mindenhol lógott róla. Cipő helyett csak egy vékony papucs fedte a lábát, orrán pedig hatalmas szemüveg csücsült, mely enyhén elrejtette ráncos szemeit. Tekintete melegen csillogott és még egyet lépett felénk. Így már nem is tűnt olyan ijesztőnek, mégsem engedtem el Natsu hátát, sőt egyre szorosabban simultam a fiúhoz, de ez nekem fel sem tűnt, őt pedig vagy nem zavarta, vagy csak annyira lekötötte a figyelmét az öregember, hogy észre sem vette. 

- Ki vagy te, tata? - kérdezte morgósan, miközben egyenesen az öreg urat bámulta, aki Natsu kérdésére csak jóízűen felnevetett és mosolyogva válaszolt.

- Én vagyok az Umagaha törzs törzsfőnöke, Umagaha Tokkió - mutatkozott be, majd miután mindhárman csak értetlenül pislogtunk rá, hozzátette -  A megbízótok. - jelentette ki, mire Natsu önelégülten elmosolyodott.

- Á, szóval mégsem tévedtünk el. Hallottad ezt, Lucy? - fordult hozzám hátra büszkén csillogó szemekkel, de mivel még mindig szorosan hozzá voltam bújva, a mozdulat hatására arcunk olyan közel került egymáshoz, hogy csupán milliméterek választották el ajkunkat és amikor a fiú döbbenten fújta ki szájából a levegőt, én ajkamon éreztem forró leheletét. Kikerekedett pupillákkal néztem először Natus szemébe, majd tekintetem lejjebb vándorolt, egyenesen annak ajkaira, melyek meglepetten nyíltak kissé szét. "Szóval mégsem vette észre, hogy átöleltem"- állapítottam meg csalódottan, majd kis idő elteltével zavartan, vérvörös arccal toltam el magam a sárkányölőtől, aki már nem várt választ előbbi dicsekvésére és újra az öreg felé fordult, én pedig hajamat fülem mögé tűrve kezdtem el tanulmányozni a talajt.

- Héj, vénember! - kiáltott oda neki - Ha te vagy a megbízónk, miért zártatok ki? És nem kéne elszállásolnotok? Éhen halok, tata! - panaszkodott egyre jobban beleélve magát, mire az öreg fejét ingatva csettintett egyet.

- Doku, Noroi! - kiáltott 2 nevet, mire pár pillanat múlva meg is jelentek a hívott felek és a főnök két oldalára álltak. Jobb felén egy nagydarab, izmos férfi húzta ki magát, aki borostás kemény arccal nézett ránk, az öreg bal oldalán pedig egy félmagas, karcsú testalkatú lány álldogált. Ránézésre velünk egyidős lehetett és szörnyen vonzó. Ő fekete ruhát viselt, oldalán pedig kard lógott. Egyenes, világospiros haját enyhén lengette a szél és élénken csillogó vérpiros szemekkel nézett végig rajtunk. Tekintete átfutott rajtam, miközben először szőke fürtjeimet, barna szememet és végül az oldalamra akasztott kulcsokat vette szemügyre, aztán megállapodott Natsu sima arcán. Ezután csodálttal vizsgálta meg a fiú cseresznyevirág haját, zöld szempárját és a széttárt kabát alól kilátszó kidolgozott felsőtestét, amit én szikrázó tekintettel figyeltem, de nem szóltam semmit. Nem is volt rá alkalmam, mivel ekkor az öreg törzsfő előbb a férfi, majd a lány felé fordult és mindkettőjüknek világos utasítást adott.

- Doku, - intézte szavait a hegyomlás kinézetű úrhoz- ,menj és szedd össze az ital hozzávalóit! - utasította őt, mire a férfi morgott egyet és beleegyezőn bólintott, majd elindult a kapu felé. - Noroi, te vezesd a vendégeinket a szobájukba! - nézett most a lányra, aki mélyen meghajolt főnöke előtt, majd tisztelettel válaszolt neki.

- Igenis, apám! - mondta, majd felénk fordult és fejével intett nekünk, ezzel jelezve, kövessük őt. 

Itt van az új rész, remélem tetszett! Nemsokára jön a következő is. Addig szánjatok meg egy voteoval, hamarosan jelentkezem. Sziasztok!