Rogue egész teste remegett a dühtől, s ezzel egy időben szemei is könnyben úsztak. Kemény vonásokkal állt előttünk és kezdett el halkan beszélni, ám hangszíne tökéletesen leleplezte valódi érzéseit. Nyilvánvaló volt számomra, hogy semmi kedve sem volt megosztani velünk a Yukino-val történteket, bármennyire is bízott bennünk. Részben meg is értettem őt, de ennek ellenére én is segíteni akartam barátnőm halálának megbosszulásában, így mindent meg akartam tudni Rogue-tól, amit csak lehetett.

- Yukino halott - jelentette ki dühvel vegyes szomorúsággal, majd a földre szegezte tekintetét és csalódottan folytatta - Mi értelme van beszélni nektek róla? - kérdezte - Hiszen már senki sem hozhatja őt vissza, nem igaz? - vált hirtelen ingerülté a hangja és mérgesen pillantott ránk, majd szinte azonnal Stingre nézett, hozzá intézve következő szavait - Bátyám, mindig is felnéztem rád... - szólította testvérének a sárkányölőt és kissé nyugodtabbá vált - Tiszteletben tartottam a döntéseidet, melyeket sosem önös érdekből hoztál meg. De ezúttal muszáj megkérdőjeleznem tetteidet. Nem értem, hogyan tudna nekünk két tündérke segíteni, amikor még a saját céhükben sem tudtak rendet tenni?! - vált ismét ingerültté, miközben egyre feszültebben folytatta - A Fairy Tail sosem értett máshoz, csak a romboláshoz! Éretlenek és felelőtlenek, akik sosem fognak igazán felnőni! Mégis hogyan érthetnék meg ezek a kívülállók a fájdalmamat, melyet még te sem érezhetsz át igazán? - őrjöngött egyre indulatosabban, s még tovább folytatta volna, ha Sting nem szól közbe.

- Te meg miről beszélsz, Rogue? Testvéremként tekintek rád, minden fájdalmadat együtt cipeljük. Pontosan tudom, mit éreztél Yuki-chan iránt, de értsd meg, ő nem csak számodra volt fontos. Mindannyian szerettük őt, így engedned kell, hogy ebben Natsu és Lucy is részt vegyenek. Ők is meg akarják bosszulni egy barátjuk halálát, ahogyan mi is. - próbálta jobb belátásra téríteni legjobb barátját, de az cseppet sem nyugodott meg.

- Sting, te ezt nem értheted! - szólt közbe magából kikelve, de a következő pillanatban nagyot sóhajtott és elkeseredve az íróasztalhoz sétált, majd könnyes tekintettel leült a székre - A bosszú már nem hozhatja vissza őt...őket... - tette hozzá halkan, miközben szeméből már patakokban folytak könnyei - Yukino örökre elhagyott engem, s magával vitte a gyermekünket is...őket már semmilyen bosszú nem pótolhatja. Érted ezt, bátyám? - emelte kétségbeesett tekintetét Stingre, mely végtelen bánatot és ürességet tükrözött. Még én is hátra hőköltem egy pillanatra attól a sötétségtől, mely Rogue szemeiben szikrázott. Biztosan tudtam, hogy Yukino halálával gyógyíthatatlan sérülések érték a szívét, s ezért elmondhatatlanul sajnáltam őt.

- Mit mondtál, testvérem? - lépett közelebb hozzá Sting remegő testtel - Yukino...ő tényleg? - habogott értetlenül, majd Rogue elé guggolt és átölelte őt - Erről fogalmam sem volt...úgy sajnálom... - gördült végig egy könnycsepp az arcán, majd elengedte barátját, akit testvéreként szeretett és mélyen a szemébe nézett - Sosem hozhatjuk már vissza őket, de annak a fehér hajú gyermeknek köze lehet a halálukhoz. A lány most Lucy körül ólálkodik és lehet, hogy rá is ugyanaz a sors vár mint Yukino-ra. Könyörgöm neked, segíts rajtuk és mondj el mindent, amit csak tudsz. Biztos vagyok benne, hogy Yukino is ezt tenné... - próbálta jobb belátásra téríteni szeretett "testvérét",  mi pedig némán figyeltük a jelenetet. Rogue vonásai egyetlen pillanat alatt változtak meg, s kis idő elteltével letörölte arcáról a könnyeket, majd felállt a székből és bizonytalanul Stingre nézett.

- Biztos vagy ebben, bátyám? - kérdezte tanácstalanul, mire Sting is felállt és határozottan Rogue szemébe nézett, miközben magabiztosan vállára tette a kezét.

- Te ismerted őt a legjobban. Mit gondolsz, hogyan cselekedett volna? - kérdezett vissza eltökélten, Rogue pedig bólintott.

- Értem, bátyám - felelte, majd felénk fordult és végre beszélni kezdett - Yukino valóban azt mondta, hogy találkozott egy fehér hajú kislánnyal, de nem látta az arcát. A gyerek ködbe burkolózott, így csak a hangját hallhatta, ami állítása szerint nagyon ismerős volt neki. Felajánlottam, hogy keressük meg együtt a lányt, aminek Yukino nagyon örült, de amikor másnap indulni akartam, hirtelen meggondolta magát. Úgy vélte, nem fontos az egész és biztosan csak képzelődött. Azt is mondta, hogy nyugodjak meg, hiszen csupán a látásával voltak gondok, fázni még nem fázott. Ezt nem nagyon értettem, de kis vita után mégis ráhagytam a dolgot, majd szétváltunk. Én a céhbe jöttem, hogy elvállaljak egy megbízást, míg Yukino fáradtságra hivatkozva hazatért, este pedig már hiába kerestem, nem találtam sehol. Keresni kezdtem, de hiába...nem voltam elég gyors és mire...mire rátaláltunk, ő már...neki már...késő volt... - csuklott el a hangja szomorúan, s szemeit ismét könnyek égették. 

- Ez nem a te hibád volt, Rogue - próbálta vigasztalni Sting, de mindhiába. A sárkányölő mindenért magát hibáztatta és úgy tűnt, sosem fog megbocsájtani magának.

- Az erdőben találtunk rá haldokolva...még életben volt...ha csak egy kicsit is hamarabb érkeztem volna, akkor talán nem...minden az én hibám - törtek ismét felszínre könnyei, s megállíthatatlanul úsztak végig keserű arcán. A sárkányölő szemmel láthatóan összeroppant érzelmei súlya alatt, túl sok volt ez neki egyszerre.

- Fejezd már be végre az önsajnálatot, Rogue! Ezzel nem hozod vissza egyiküket sem! - hallottam meg hirtelen Natsu keményen csengő szavait, majd a sárkányölő hirtelen a zokogó fiú elé lépett és mindkét karját megragadva erősen megrázta őt.

- Natsu... - próbáltam közbeszólni, de a fiú rám sem hederített, így hát jobbnak láttam, ha csendben maradok.

- Igen, piszok nehéz most neked és én valószínűleg már rég belehaltam volna a fájdalomba, ha Lucy-vel történik ez, de te sokkal erősebb vagy nálam! Nem hibáztathatod magadat egy egész életen át, mert abba előbb vagy utóbb beleroppansz - jósolta meg előre Natsu, miközben egyre indulatosabban beszélt barátjához - El kell viselned ezt a terhet, ha másért nem is, de Yukino-ért és a meg nem született gyermeketekért biztosan. Felelősséggel tartozol irántuk, még akkor is, ha ők már elmentek innét. Erősnek kell hogy lássanak téged odafentről, vagy különben ők is beleőrülnek a szomorúságodba. Most már csak egyet tehetsz, meg kell osztanod szomorúságod terhét valakivel, hogy ketten cipeljétek azt tovább, s így sokkal könnyebb lesz elviselned a fájdalmat. Jól tudod, ki ez a személy, igaz, Rogue? - pillantott most hamiskásan Stingre, aki csak tátott szájjal figyelte a sárkányölő kirohanását, majd amikor mindketten ránéztek, zavartan megvakargatta tarkóját és kihúzta magát.

- Add át nekem a fájdalmad felét, öcsém. Kérlek... - szólalt meg Sting mosolyogva, miközben kezét Rogue felé nyújtotta. A sárkányölő pár pillanatig még hezitálva nézte társa felé nyújtott tenyerét, majd a következő pillanatban ős is kezet nyújtott, ezzel elfogadva a segítséget.

- Yukino-ért... - mondta könnybe lábadt szemekkel, majd szabad kezével hirtelen arcához nyúlt és erőteljesen megtörülte azt - Nem sírok többé, hiszen erősnek kell látniuk. És mindent elmondok, amit csak tudok... - fordult Natsu felé, majd halkabban hozzátette - Sokat segítettél, tűz sárkányölő... 

Natsu pedig magabiztosan elmosolyodott és boldogan nézett végig határozott barátján, azzal a biztos tudattal, hogy ettől a pillanattól kezdve képes lesz elviselni a Yukino távozásával keletkezett űrt és fájdalmat a szívében.

Na, elkészültem az új résszel, remélem, hogy tetszett nektek. Ha igen, dobjatok rá egy csillagot és kommentben írjátok meg a véleményeteket. Igyekszem a folytatással, addig viszont sziasztok!