Nagyot nyújtózva ültem fel az ágyamon és ásítottam egyet. Lassan kezdtem hozzászokni a kialvatlansághoz, így már csupán pár másodpercre volt szükségem ahhoz, hogy talpra álljak. Heves fejrázással próbáltam még inkább felébredni, majd amint ez sikerült, a fürdőszoba felé indultam. Rutinos mozdulattal engedtem meg a vízcsapot és mostam meg az arcomat, majd nyomtam fogkefémre a kedvenc mentolos fogkrémemből egy keveset, fésülködés után pedig a ruhásszekrényemhez sétáltam és minimális gondolkodás után kiválasztottam egy pólót és egy kékes szoknyát. Miután az öltözködéssel is végeztem, derekamra csatoltam ostoromat és az én drága kulcsaimat, majd kiléptem az ajtón és a céh felé indultam, pontosabban indultam volna, ha a küszöböt átlépve nem botlom bele egyből az én cseresznyehajún csodámba és apró kísérőjébe, Happybe.

- Fiúk, mit kerestek itt? - kérdeztem döbbenten, miután éppen hogy csak elkerültem az ütközést Natsu mellkasával.

- Lucy... - szólalt meg a sárkányölő komoly hangon, majd hirtelen elhallgatott, mintha nem tudná, hogyan folytassa megkezdett mondatát.

- Mi az, Natsu? Happy? - néztem kíváncsian a két fiúra, de mindketten lesütött szemekkel hallgattak - Srácok, az Istenért, szólaljatok már meg! - sürgettem őket egyre indulatosabban, mire Natsu rám emelte gyönyörű zöld tekintetét és közelebb lépett hozzám. Kezeit vállaimra tette és mélyen a szemembe nézett, majd nagyot nyelt mielőtt folytatta volna.

- Lucy, tegnap éjjel Yukino sajnos...ő többé már... - dadogta érthetetlenül, én pedig kezdtem egyre idegesebbé válni.

- Mi van Yukinoval, Natsu? - kérdeztem ingerülten, miközben rossz előérzetem támadt, ami a sárkányölő következő mondatával sajnos be is igazolódott.

- Yukino-ra ma reggel holtan találtak rá... - jelentette ki szomorúan, miközben hangja alig észrevehetően elcsuklott. Amikor meghallottam a Natsu száját elhagyó mondatot, szívem kihagyott egy ütemet, lábam pedig földbe gyökerezett. Egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni, de amint felfogtam a mondat értelmét, hitetlenül emeltem könnyes tekintetemet a sárkányölőre.

- Az...az lehetetlen - tagadtam fájdalmasan - Yukino erős volt, nagyon erős. Ki tehette ezt vele? - kérdeztem remegő hangon, de Natsu csak megrázta a fejét.

- Fogalmam sincs... de kiderítem és bosszút fogok állni érte! - jelentette ki határozottan, majd megragadta a csuklómat és magához rántott - Tudom, hogy az elmúlt időkben nagyon közel kerültetek egymáshoz, de most erősnek kell lenned. Elmegyünk a Sabertooth-ba és beszélünk Stingékkel, rendben? - kérdezte, hangjából pedig éreztem, nem fogad el nemleges választ, így bólintottam és megtörültem könnyes szemeimet.

- Rendben van - válaszoltam neki elszántan, s hagytam, hogy magához húzzon és szorosan átöleljen. Natsu karjai között éreztem, hogy lassan megnyugszom. Szívverésem lassulni kezdett, légzésem normalizálódott, ködös gondolataim pedig lassan tisztulni kezdtek, s amikor a fiú elengedett, már egy határozott és erős Lucy-vel nézhetett farkasszemet. 

- Akkor menjünk - szólalt meg Happy, aki eddig csendben figyelte, ahogyan Natsu közli velem a rossz hírt. Szégyenlem bevallani, de teljesen meg is felejtkeztem róla, így amikor ránéztem, meglepetten állapítottam meg, hogy az ő szeme is könnyes.

- Jól van - feleltem, majd mindhárman a kijárat felé indultunk a szűk folyosón, majd amikor elhagytuk a lakóházat, egyenesen a Sabertooth-hoz indultunk. Az út elég hosszúnak bizonyult, de szerencsére még sötétedés előtt elértünk a céh épületéhez, ahová kopogás nélkül léptünk be és azonnal Sting után kérdezősködtünk.

- Ott van Rogue, ő biztosan tudja, hol lehet Sting. Kérdezzük meg tőle - javasolta Happy. Ötletével mindannyian egyetértettünk és határozott léptekkel az árnyék sárkányölőhöz indultunk, aki bánatosan ücsörgött az egyik bárszéken és szótlanul nézett maga elé. Észre sem vette, hogy közeledünk felé, így amikor Natsu megérintette a vállát, rémülten rezzent meg és döbbenten fordult felénk.

- Hát ti? - kérdezte meglepetten, miután könnyes szemeivel végignézett rajtunk.

- Hallottuk, hogy mi történt Yukinoval... - szólalt meg Natsu együtt érzőn, mire Rogue nagyot sóhajtott és szomorúan fordult vissza a bárpult felé.

- Sting odabent van - biccentett fejével a sarokban lévő ajtó felé - Beszéljetek vele, valamit tudnotok kell... most pedig, ha megbocsájtotok, szeretnék egyedül maradni - állt fel és sétált ki lassan az épületből, mi pedig szomorúan néztünk utána.

- Talán Gazille beszélhetne vele... - javasoltam halkan, bár én magam sem tudtam, mennyire jó ötlet ez.

- Talán - mondta Natsu, majd a Rogue által mutatott ajtó felé indult - Gyerünk, beszéljünk Sting-el - szólt hátra nekünk, mire Happyvel egymásra néztünk és követtük Natsut. A fiú, amint az ajtóhoz ért, hangosan bekopogott rajta, majd a választ meg sem várva, benyitott a terembe. Az ajtó mögött egy kis szoba volt, amolyan iroda féleség. Helyet kapott benne egy íróasztal, könyvespolcok és egy szék, melyben nekünk háttal egy szőke hajú fiú ült. A teremben félhomály uralkodott, mivel az egyetlen ablakon is be volt húzva a függöny.

- Sting, te vagy az? - szólalt meg Natsu kérdőn, mire a fiú bólintott és lassan felállt a székből.

- Sziasztok! - fordult felénk, miközben egy halvány mosolyt erőltetett az arcára - Nem gondoltam volna, hogy eljöttök. Holnap én magam kerestelek volna fel titeket, de így legalább hamarabb beszélhetek Lucy-vel... - nézett rám szomorúan, én pedig együtt érzőn állapítottam meg, hogy az ő szemei is könnyesek. Bár ez egyáltalán nem volt meglepő, elvégre egy számára kedves céhtársa halt meg nemrég. Még én is megsirattam szegény lányt, akivel eleinte ellenségek voltunk ugyan, de az utóbbi időben nagyon közel kerültünk egymáshoz. Yukino-val barátnők lettünk és ennek oka nem csak a közös mágiánk volt. Mindkettőnk érzései tiszták és megértőek voltak csillagszellemeinkkel kapcsolatban, így tökéletesen megértettük egymás vágyait és álmait. Csupán egyetlen dologban különböztünk igazán. Yukino nálam sokkal jobb lelkű volt. Az élet rengeteg fájdalmat és szenvedést rakott vállaira teherként, ám ő egyetlen zokszó nélkül cipelte azokat, sőt az évek alatt szépen lassan sikerült valamennyitől megszabadulnia, s mindezt úgy, hogy közben végig tiszta lelkű maradt. 

- Lucy-vel? - szakította félbe gondolatmenetemet Natsu kíváncsi hangja, mire én is kérdőn fordultam Sting felé, a sárkányölő pedig bólintott és halkan megszólalt.

- Yukino hagyott rád valamit... - felelte, majd lassan az asztalához sétált és az egyik fiókból egy fényes dobozkát húzott elő, amit némi hezitálás után átnyújtott nekem - Yukino úgy akarta, hogy szeretett csillagszellemei hozzád kerüljenek... - mondta mosolyogva, miközben átvettem a dobozt és meglepetten kinyitottam azt. A tárolóeszköz alján, egy vörös párnán, valóban ott feküdtek Yukino kulcsai, tökéletes állapotban. Mind szép fényes volt, látszott rajtuk, hogy igazán jó gazdát szereztek maguknak.

- Gyönyörűek... - suttogtam halkan, mire Sting is rájuk nézett és nosztalgikusan megszólalt.

- Valóban. Egy csillagszellem kulcsa annál ragyogóbb, minél boldogabb. Yukino jól bánt velük és társainak tekintette mindet. Éppen úgy, ahogyan te is. Ezért kell, hogy te birtokold tovább a kulcsokat. Vigyázz rájuk úgy, hogy továbbra is így ragyogjanak. - kérte a sárkányölő bizakodva, mire bólintottam és könnyes szemekkel ígéretet tettem neki.

- Megígérem, hogy így lesz. - feleltem, majd becsuktam a dobozt és boldogan elmosolyodtam - Vigyázok rájuk, Yukino... - emeltem tekintetemet felfelé és suttogtam el utolsó szavaimat a lányhoz.

Sziasztok! Nagyon siettem az új résszel, remélem tetszett. Kicsit szomorúbb hangvételűre sikeredett, de megígérem, hogy ezután a rész után, lassan fény fog derülni a "rejtély" minden pontjára. Ha elnyerte tetszéseteket ez a rész, akkor csillagozzátok meg, komiban pedig mindenki véleményét kíváncsian várom. Igyekszem az új résszel, addig is sziasztok!