Miközben halkan mindent elmeséltem a két kalandvágyó fiúnak, izgatottan néztem arcuk minden rezdülését és vonásaik rohamos változását. Barátaim arca először izgatottságot, majd hitetlenkedést, végül pedig unalmat tükrözött. Csalódottan állapítottam meg magamban, hogy valószínűleg ezúttal is melléfogtam és őket sem fogja érdekelni a történetem, melyet minden bizonnyal ugyanolyan marhaságnak tartanak majd mint a többiek.

- Nos, - kérdeztem tőlük miután az eset végére értem - ..., mi a véleményetek?

A két fiú lassan egymásra nézett, mintha csak némán jelezni próbálnának egymásnak, s amint magukban megbeszélték a dolgot, Happy szólalt meg.

- Ömm, Lucy - vakargatta feje búbját zavartan - Nem gondolod, hogy a többieknek van igazuk és az egész csak álom volt? - kérdezte hitetlenül, majd amikor látta, hogy morcosan nézek vissza rá, Natsu vette át a szót.

- Én sem hiszem, hogy ilyen valóban létezne - állt barátja mellé - Gondolj csak bele. Egy kislány, aki a semmiből tűnik fel, majd hirtelen köddé válik... - kételkedett szavahihetőségemben ő is, akárcsak mindenki más.

- Azután pedig megjelenik az ablakodban, de mire újra felé fordulsz ismét nyoma vész... - csatlakozott Natsuhoz a kis kék exceed - Ez elég hihetetlen, nem gondolod? - értek kétkedésük végére, én pedig egyre mérgesebben hallgattam őket. Agyamat elöntötte a düh, hacsak belegondoltam, hogy még az előttem álló két tökkelütött, akik mindent bevesznek szellemekről, elásott kincsről és a sírból kimászó élőhalottakról, sem hitt nekem. 

- Fiúk, mondom, hogy igaz amit mondok és nem csak álmodtam! - förmedtem rájuk indulatosan - Legalább ti hihetnétek nekem és segíthetnétek megkeresni azt a lányt. Ha már mindenféle kísértetben, zombikban és még kitudja hány kitalációban hisztek, akkor ezt miért nem tudjátok elhinni nekem? - lettem egyre mérgesebb és csalódottabb.

- Héj, Lucy - fogta meg a vállamat Natsu - Nyugodj már meg. - csitított kedvesen, mire mély levegőt vettem, amit aztán jó lassan kifújtam a számon, ezután pedig éreztem, hogy eddig feszült és ingerült sejtjeim szép lassan megnyugszanak.

- Tudjuk, hogy fáradt vagy, hiszen az elmúlt két éjjel szinte semmit sem aludtál - szólalt most meg Happy - ..., de ne rajtunk vezesd ezt le - kérte halkan, én pedig távolabb léptem Natsutól és most már nyugodtan válaszoltam neki.

- Igazatok van, ne haragudjatok. - sütöttem le a szememet csalódottan - De én tényleg biztos vagyok benne, hogy ez az egész nem puszta álomkép volt - sóhajtottam szomorúan, majd felnéztem a két fiúra, akik némán összenéztek, majd pár másodperc elteltével határozottan bólintottak.

- Nem bánom - mondta Natsu - Segítünk az ügy végére járni - egyezett végül bele a sárkányölő, majd Happy vette át a szót.

- Akár igaz, akár hamis az, amit állítasz, mi kiderítjük - jelentette ki ő is, majd határozottan egymásra néztek és büszkén bejelentették: Többé már nem lovagok vagyunk, hanem bátor és rettenthetetlen nyomozók! - húzták ki magukat teljesen egyszerre, én pedig nem bírtam ki mosolygás nélkül.

- Köszönöm, srácok! - léptem boldogan eléjük és meghatottan öleltem magamhoz mindkettőjüket - Nos akkor - engedtem el őket pár másodperc után - ..., hol kezdjük a nyomozást? - tettem fel első kérdésemet bátor nyomozóimnak, mire egymásra néztek és félszegen rám mosolyogtak.

- Az elmondottak alapján, Heartfilia kisasszony - kezdte el a választ Happy hivatalosan - ..., a maga által látni vélt kis hölgy csupán az éjszakai vagy esti órákban jelenik meg. - mutatott rá egy igen érdekes tényre, ami nekem eddig fel sem tűnt.

- Éppen ezért - folytatta most Natsu - ..., roppan megbízható és szakmájában igen jártas társammal úgy gondoljuk, mindenféleképpen várnunk kell sötétedésig - vázolták fel tervüket nem túl röviden, ám annál mulatságosabban a fiúk. 

- Én erre nem is gondoltam - vallottam be szégyenkezve - Bevallom, tényleg ügyesek vagytok - dicsértem meg újdonsült nyomozóimat, amit ők büszkén fogadtak.

- Nem hibáztatom, hölgyem - válaszolta Happy - Hiszen éppen ezért fogadott fel minket, nemde? - fordult most társához, aki bőszen bólogatott.

- A dicséretet pedig szívesen vesszük, ám a fizetségről se felejtkezzünk meg - fonta keresztbe karjait a sárkányölő, mire meglepetten néztem rá.

- Fizetségről? - kérdeztem vissza, hátha valamit rosszul értettem, ám legnagyobb döbbenetemre mindkét fiú heves bólogatásba kezdett - Mégis miféle fizetséget akartok? - kérdeztem kíváncsian, a két detektív pedig nem is habozott sokáig a válasszal.

- Természetesen rengeteg kaját akarunk! - kiáltották egyszerre vidáman, mire boldogan elnevettem magamat.

- Jól van na, nem bánom. Annyi kaját kaptok, amennyit csak akartok - ingattam meg elnézően a fejemet, majd még mielőtt a fiúk örömködhettek volna, hozzátettem - Abban az esetben, ha sikeresen oldjátok meg ezt az ügyet - kötöttem ki a feltételt, ami láthatóan egyáltalán nem törte le a két fiú lelkesedését. Boldogan húzták ki magukat és fordultak egymás felé. Happy vágyakozva nyalta körbe szája szélét, míg Natsu éhesen simogatta meg korgó gyomrát. Elmosolyodtam a vicces jeleneten, majd elindultam a céh bejárata felé. Félúton hátra fordultam és hívogatva intettem a két fiúnak, hogy kövessenek, de mivel egyikük sem mozdult, visszakiáltottam nekik.

- Gyertek, előlegnek veszek nektek valami finomságot - szántam meg őket kivételesen, mire mindketten boldogan futottak felém és alig várták, hogy szájukban érezzék a Mirajane által készített ételek ízét.

Na, gyerekek elkészültem a következő résszel. Remélem tetszett, ha igen, dobjatok rá egy csillagot és kíváncsian várom a véleményeteket kommentben. Igyekszem hamar hozni az új részt, de addig is jó pihit mindenkinek, sziasztok!