Kialvatlanul másztam ki az ágyból, miközben nagyot ásítva állapítottam meg, hogy még csak fél 7 van. Fáradtan és kócosan csoszogtam be a fürdőszobába, hogy egy kis emberi alakot kölcsönözzek magamnak és végig azon a furcsa álmon gondolkodtam, melyet éjjel láttam. Biztos voltam benne, hogy az ablakból figyelő kislány ugyanaz volt, mint akit pár napja láttam és egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy ami éjjel történt, csupán egyszerű álom volt. Nem hagyott nyugodni a hátamon végigfutó hideg szél sem, mely a csontomig hatol és szinte megdermesztette a lelkemet. Jól tudtam, hogy az nem egyszerű huzat volt, sokkal inkább valami nem e világi fuvallat. Úgy gondoltam, egy egyszerű embernek nem lehet eféle ereje, hacsak nem sötét erőktől kapta azt. Még mindig beleborzongtam csupán a gondolatba is, hogy az éjjeli fura esemény nem csak álom volt. Nagyot sóhajtva próbáltam kiverni fejemből ezt a hátborzongató gondolatot és tovább készülődtem. Miután a fürdőszobában végeztem, ruhásszekrényem elé álltam és próbáltam kiválasztani a megfelelő viseletet aznapra. Pár percnyi hezitálás után meg is találtam a tökéletes darabot, majd miután kulcsaimat és ostoromat is az oldalamra csatoltam, kissé fáradtan, de lelkesen a céh felé indultam. Fürge léptekkel igyekeztem a Firy Tail épületéhez, miközben azon gondolkodtam, vajon beszámoljak-e barátaimnak az éjjel történtekről. "Múltkor sem hittek nekem, most miért tennék?" - elmélkedtem magamban lehangoltan, s a végére arra a következtetésre jutottam, hogy felesleges őket is bevonnom a dologba. "Majd megkeresem egyedül a lányt és bebizonyítom nekik, hogy nem tévedtem" - döntöttem el magamban éppen akkor, amikor a céh elé érkeztem. Éppen benyitni készültem az ajtón, amikor hirtelen valaki a nevemet kiáltotta. Meglepetten fordultam hátra és arcomra széles mosoly ült ki, amikor rádöbbentem, hogy Natsu az.

- Héj, Lucy! - kiáltotta lelkesen - Várj meg! - rohant felém integetve, nyomában a kék exceeddel.

- Jó reggelt, Lucy! - köszöntött Happy, amint végre beértek.

- Sziasztok, fiúk! - mosolyogtam vissza rájuk boldogan - Mi ez a nagy sietség? - kérdeztem rá rohanásuk okára, mire mindketten elmosolyodtak és határozottan felkiáltottak.

- El akarjuk újságolni a hírt, hogy dobtad Dan-t! - mondták ki egyszerre, én pedig nagyot nyeltem döbbenetemben.

- De miért ilyen fontos ez? - kérdeztem meglepetten és ezúttal Natsu válaszolt.

- Hát, hogy mindenki megtudja, hogy együtt vagyunk - mondta ki a legnagyobb természetességgel, mire köpni nyelni nem tudtam és mire feleszméltem, a fiúk már a céh ajtaját fogva igyekeztek befelé.

- Várjatok már egy kicsit... - állítottam meg Natsu a csuklójánál fogva, mire mindketten meglepetten néztek rám - Ezt még nem kéne mindenkinek elmondani.... - kértem őket szemlesütve.

- Miért nem? - kérdezte Happy értetlenül, majd Natsu is csatlakozott hozzá.

- Ezt én sem értem - felelte nagyokat pislogva, én pedig próbáltam összeszedni gondolataimat, hogy elmagyarázzam nekik az érzéseimet.

- Tudjátok fiúk... - kezdtem lassan - Szeretném, ha ez a dolog még egy kicsit a mi titkunk maradna - magyaráztam nyugodtan nekik, de látszólag még mindig nem értettek belőle egy szót sem - Tudjátok... - próbáltam másképpen elmondani nekik - Egy kicsit még megszeretném tartani magunknak ezt a dolgot, ha nem gond... - néztem rájuk kérlelőn.

- Ám legyen - egyezett bele Natsu, majd kicsivel később Happy is.

- Oké, nem bánom... - ment bele nagy kegyesen kérésembe az exceed és újra az ajtó kilincse felé nyúlt, ám én most is megállítottam.

- Várj már egy kicsit, Happy - suttogtam neki titokzatosan, mire a macska rám nézett és szemöldökét felhúzva elengedte a kilincset.

- Mi az már megint? - kérdezte unottan, mire én sejtelmesen elmosolyodtam és közelebb hajoltam hozzájuk.

- Elmondok nektek egy titkot, de ígérjétek meg, hogy senkinek sem adjátok tovább - eskettem meg őket lelkesen, mire mindketten szívükre helyezték jobb kezüket és halkan válaszoltak.

- Megígérjük - felelték egyszerre, én pedig mosolyogva fogtam meg mindkettejük csuklóját és vontam őket távolabb a céh bejáratától.

- Gyertek utánam - mondtam nekik még mindig halkan, ők pedig engedelmesen követték az utasításomat. - Na, itt már jó lesz - álltam meg a céh mögött egy hatalmas fa alatt - Itt senki sem fog meghallani minket - jelentettem ki elégedetten, majd a két fiúra néztem és megszólaltam - Segítenetek kellene valamiben - mondtam nekik halkan.

- Mégis miben? - kérdezte Happy.

- És miért ilyen titkos? - szólalt meg Natsu is.

- Csak nem egy titkos és veszélyes küldetés? - élénkültek fel mindketten, de én mérgesen húztam össze a szemöldökömet.

- Ssssh - csitítottam őket szigorúan - Ha segíteni akartok, meg kell ígérnetek, hogy egyetlen szóval sem leplezitek le a küldetésünket és, hogy kitartóan fogtok nyomozni az ügyben - mondtam el a feltételeket, mire mindketten nagyot nyeltek, de végül beleegyeztek.

- Nos, akkor hallgassatok figyelmesen. Elmesélem, hogy mi lesz a feladatunk - halkult el egyre inkább a hangom és még közelebb hajoltam hozzájuk.

Sziasztok! Elkészültem az új résszel, hogyha tetszett, dobjatok rá egy csillagot és kommentben várom a véleményeteket. Igyekszem a folytatással, addig is sziasztok!