Erza, miután Umagaha urat a matrózokra bízta, akik megkötözve a hajópincébe vitték őt, fáradtságra hivatkozva elvonult a hajó egy csendesebb részére és lepihent. Nekem gondolkodnom kellett. Gondolkodnom eddigi döntéseimen, nyomasztó érzéseimen és...és rajta is. "Vajon Natsu most mire gondolhat?" - kérdeztem magamban őrlődve, majd tovább fűztem gondolataim menetét, míg nem teljesen elkalandoztam. Képzeletemben már rég szakítottam Dan-nel és Natsu ölébe kuporodva olvasgattam kedvenc könyvemet közös lakásunkban. Nagyot sóhajtottam a kellemes gondolatokra, majd fejemet megrázva lassan visszatértem a kínzó valóságba.

- Te meg min elmélkedsz, Lucy? - hallottam meg hirtelen egy összetéveszthetetlen hangot a hátam mögül, mely hatására hirtelen libabőrös lettem.

- Semmin sem, csupán az óceánt néztem. Olyan békés... - fordultam meg saját tengelyem körül mosolyogva és néztem farkasszemet a most már előttem vigyorgó Natsuval.

- Értem - szólalt meg komolyabban - Csatlakozhatom? - kérdezte halkan, majd válaszomra várva mélyen a szemembe nézett. Úgy éreztem, teljesen elvesztem a sárkányölő gyönyörű zöld szemeiben. Még a térdem is beleremegett abba a rengeteg érzelembe, melyet Natsu tekintetében felfedeztem. Volt ott bizonytalanság, kétkedés, várakozással teli izgalom, s mind mellett a kedvencem, végtelen szeretet. Már csak azt nem tudtam, mihez kezdjek ezzel a rengeteg érzelemmel.

- Persze, gyere csak - kaptam észbe végre, amikor ráeszméltem, hogy a fiú még mindig a válaszomat várja. Amint kiejtettem számon a szavakat, Natsu ajkai halvány mosolyra húzódtak, tekintetében pedig új csillogás éledt fel. Olyan volt, mintha kissé megnyugodott volna a válaszom miatt és magabiztosabbá vált volna.

- Tényleg gyönyörű - könyökölt a hajó szélére elrévedő tekintettel és nézett mélyen a kéken ragyogó óceán felé.

- Megmondtam - álltam mellé hasonló tekintettel és most már ketten bámultuk a végtelennek tűnő horizontot.

- Lucy - szólított meg hirtelen csendesen, mire meglepetten felé fordítottam fejemet, de a sárkányölő nem nézett rám, sőt nem is folytatta tovább megkezdett mondatát. Úgy tűnt, az én reakciómra vár, így hát ugyanolyan komolyan, mint ő, én is megszólaltam.

- Igen? - kérdeztem vissza kíváncsian, mire Natsu halkan megköszörülte a torkát, majd nehézkesen megszólalt. 

- A szigeten, még mielőtt Erza megzavart volna... - folytatta lassan, ám fejét még mindig nem fordította felém, csupán szomorkásan bámulta tovább a kék vizet - éppen válaszolni akartál a kérdésemre... - fejezte be a mondatot, s az utolsó szónál végre rám nézett. Abban a pillanatban szívem összeszorult és szememet könnyek kezdték égetni. Azt kívántam, bárcsak ne nézett volna rám a sárkányölő, bárcsak tovább vizsgálta volna tekintetével az óceánt. Nem voltam felkészülve arra a pillantásra, melyet rám vetett. Szemében még sosem láttam ennyi bizonytalanságot és szomorúságot. Tudtam, hogy nagyon fontos neki a válaszom, hiszen már másodszor kérdezett rá. Azt is jól tudtam, mire gondolt éppen, ám azt még csak nem is sejtettem, mit felelhetnék neki. Mielőtt Erza megzavart minket, eldöntöttem, hogy Natsu megérdemli, hogy tudja, hogyan döntöttem volna Noroi borzalmas "játékában", ám ezúttal teljesen elbizonytalanodtam, így megpróbálva egy kis időt nyerni kérdőn oldalra billentettem a fejemet és bizonytalanul megszólaltam.

- Mire is gondolsz pontosan? - kérdeztem kíváncsian, miközben agyamban lázasan kerestem a helyes döntéshez vezető utat. Megmondjam neki, vagy ne?

-Tudod, hogy mire gondolok, Lucy - látott át rögtön a szitán, majd kissé türelmetlenül hozzá tette - Engem, vagy Dant választottad volna? - kérdezte bizonytalanul, mire szememet lesütve kezdtem el ujjaimmal játszadozni. Fogalmam sem volt, mit mondhatnék a fiúnak, ám tudtam, nem hagyhatom őt kétségek között. Döntenem kellett hát, hogy elmondom-e neki az igazat, vagy hazudok.

- Lucy, kérlek mondj igazat - fogta le hirtelen a kezeimet gyengéden, mire én meglepetten emeltem rá tekintetemet. "Ez a fiú a fejembe lát?" - tettem fel magamban a kérdést, majd torkomat megköszörülve számat válaszra nyitottam.

- Az egy nagyon nehéz helyzet volt, Natsu... - szólaltam meg halkan - Nem állt jogomban élet és halál között döntenem, ahogyan senki másnak sem. Noroi mégis ezt kérte tőlem, ezzel pedig hatalmas terhet rakott a vállamra... - csuklott el hirtelen a hangom, s nem bírtam tovább visszatartani könnyeimet. Akárhogy is igyekeztem gátat szabni nekik, egy-két áruló, mégis előtört szememből és komótosan végigfolyt arcomon.

- Tudom, Lucy - válaszolt Natsu komolyan, majd egyik kezével elengedte a kezemet, majd hüvelykujjával óvatosan letörölte az arcomon végigkúszó könnycseppeket - Nem vártam el, hogy engem válassz, de most mégis úgy érzem, tudnom kell, hogyan döntöttél volna - nézett mélyen a szemembe, miközben kézével szinte könyörögve szorította meg az enyémet.

- Bármit mondok, az semmin sem változtat majd, Natsu! - zúdítottam rá minden keserűségemet kissé indulatosabban, mint ahogyan szerettem volna - Mégis mit vársz, mit mondjak?! Mondjam, hogy könnyű szívvel lemondtam volna Dan szerelméről miattad? Vagy azt, hogy sosem szerettem őt annyira, mint téged? - vágtam a fejéhez mérgesen, miközben az arcomon folydogáló könnycseppek már patakká változtak. Nem Natsura voltam dühös, egyáltalán nem. Sokkal inkább magamra haragudtam, amiért ilyen könnyen elvesztettem a fejemet és olyan buta voltam, hogy burkoltan bevallottam igazi érzéseimet - Nem mondhatom ezt, Natsu... én nem tehetem ezt másokkal. Tudom, hogy szörnyű ember vagyok, amiért akkor döntést tudtam hozni és ha Erza nem érkezett volna meg, valakit a halálba küldtem volna...tudom, hogy egy szörnyeteg vagyok, de nem tudtam mi mást tehetnék. Én... - halkult el egyre jobban a hangom, s a végére már csak szomorú hüppögésemet lehetett hallani.

- Nem vagy szörnyű ember, Lucy - nyúlt állam alá Natsu, s ezzel elérte, hogy ránézzek - Csodálatos ember vagy és senki sem hibáztat téged semmiért. - simogatta meg arcomat gyengéden, miközben biztatón rám mosolygott. - Hidd el, hogy vannak, akik ölnének is miattad - nézett mélyen a szemembe, majd elengedte a kezemet és lassan magához ölelt - Csak a rossz embert választottad... - suttogta a fülembe bánatosan, mire ajkaim döbbenten nyíltam meg és egy pillanatra a légzésem is megfagyott - Most mennem kell - szorított kissé jobban magához, majd elengedett és hátat fordítva nekem a hajó másik végéhez sétált, én pedig tátott szájjal, megkövülten bámultam utána. Nem akartam hinni a fülemnek és szinte biztosra vettem, hogy hallucináltam. Nem lehetett igaz, hogy Natsu burkoltan szerelmet vallott nekem. "Biztosan csak félreértettem valamit..." - próbáltam meg elnyomni vágyaimat, melyek azt suttogták egyre hangosabban, hogy azonnal menjek utána. Úgy döntöttem, nem téveszthetem meg magamat tovább és nem hazudhattam örökké Dannek sem. Ideje volt bevallanom, hogy Natsut szeretem és vele akarok lenni. Minden bátorságomat összeszedve megemeltem a lábamat és tettem egy bizonytalan lépést abba az irányba, amerre a fiú eltűnt. Akkor eldöntöttem, bármi áron bevallom neki érzéseimet.

Sziasztok! Ahogyan megígértem, igyekeztem az új résszel, ami csakis Nalu-ról szólt. Remélem tetszett nektek, ha igen, írjátok meg kommentben és dobjatok rá egy csillagot. Nemsokára hozom az új részt, addig is sziasztok!