A falu felé igyekezve, mindannyian síri csendben merültünk el gondolatainkban. Erza lépkedett legelöl, magabiztos és erős testtartással, korábbi gyengeségét teljesen elfelejtve. Mögötte Dan és én haladtunk, s annak ellenére, hogy a lovag többször is rám nézett, én csupán a földet tanulmányoztam, titokban pedig a mögöttem battyogó Natsu lépteire figyeltem. A sárkányölő lassan emelgette lábait, miközben egyetlen szót sem szólt. A köré sűrűsödő feszültséget, csak néha előtörő mély sóhajai törték meg. 

- Már látom a falu határát! - kiáltott hátra Erza, mire mindannyian szaporábban kezdtük szedni a lábunkat.

- Már alig várom, hogy ezt itt lerendezzük és végre haza mehessek... - sóhajtotta Natsu fáradtan.

- Akkor szedd a lábadat és ne csak kullogj mögöttünk - csipkedte meg Erza a sárkányölőt mosolyogva, miközben vidám arccal hátrapillantott. 

- Jól van, jól van, megyek már... - dörmögte vissza Natsu és szaporábban kezdte el kapkodni a lábait, miután pedig felzárkózott hozzánk, gúnyosan Erzára nézett és száját elhúzva megszólalt - Így megfelel? - kérdezte csípőre tett kezekkel és abban a pillanatban sokkal inkább hasonlított egy durcás kisfiúra, mintsem egy már szinte felnőtt mágusra.

- Tökéletesen - válaszolta Titánia még mindig mosolyogva, majd ismét előre fordult és maga elé nézve lépkedett tovább a falu felé, majd amikor elértük a falut védő hatalmas kerítést és az óriási kaput, elgondolkodva megállt. - Ideje bemennünk és végrehajtanunk az új küldetést. - jelentette ki, majd a kapu felé lépett, ám még mielőtt átléphette volna annak küszöbét, Natsu hangja késztette megállásra.

- Várj, Erza! - kiáltott utána kétségbeesetten - Pontosan mi is az új megbízás? - kérdezte bizonytalanul, mire a lány megtorpant és felé fordulva megszólalt. Arcán semmiféle érzelem nem tükröződött, egyetlen arcizma sem rendült. Jól látszott rajta, egyáltalán nem sajnálja célpontunkat és ellentétben Noroival,  őérte egyetlen könnycseppet sem hullajtana.

- A feladatunk elfogni és a tanács elé állítani azt a személyt, aki a szigeten történt borzalmakért, a hamis megbízás kiadásáért és Noroi tetteiért felelős. - vázolta fel röviden a helyzetet, majd apró szünetet tartva a célpont nevét is kiejtette száján - Ez a személy pedig nem más mint a törzsfő, Umagaha Tokkió... - mondta ki rezzenéstelen arccal, majd válaszunkat meg sem várva tovább haladt a falu felé, mi pedig csendesen követtük őt. Mindannyian egyet értettünk Erza okfejtésével, hiszen a történtekért valóban Umagaha úr volt a felelős. Ő játszotta el a megbízó szerepét, ő kérte Dokut, hogy keverje be a főzetet a gépezethez és mérget vennék rá, hogy Noroi személyiségéért is ő okolható. Azt ugyan nem tudtam, mit élhetett át az a szegény lány, ám tapasztalataim és a cellába zárt hölgy, valamint Erza könnyei alapján arra következtettem, hogy Noroi legbelül nem is volt akkora szörnyeteg, mint ahogyan az elsőre tűnt. Szegény lány magában biztosan minden egyes nap őrlődött és kétségek gyötörték. "Vajon mi mindent kellett átélnie?" - tettem fel magamnak a kérdést, melyre jól tudtam, már sohasem kaphattam választ.

- Merre találom a megbízót?! - rántott ki gondolataim közül Erza türelmetlenül csengő hangja, ahogyan a falu közepén állva Umagaha Tokkiót kereste.

- Jöjjön elő de azonnal! - kiáltotta el magát újra, miközben kezeit csípőre téve forgott körbe, hátha megpillantja valahol a keresett személyt, de éppen amikor újra szólásra nyitotta a száját, halk csoszogásra lettünk figyelmesek, majd amikor a hang irányába fordultunk, az egyik ház mögül éppen Umagaha urat láttuk előbotorkálni.

- Itt vagyok már, jövök. Tudod, az én koromban már... - kezdett volna magyarázkodni ártatlanul semmit sem sejtve arról, hogy mi már rég tudjuk a kis titkát miszerint ő tervelte ki ezt az egész szörnyűséget.

- Na ne játssza itt a jóságos öregember! - förmedt rá Erza haragosan - Nagyon jól tudjuk, hogy mit tett, úgyhogy most jobban teszi, ha szépen velünk jön és nem ellenkezik! - utasította magabiztosan, mire az öregember nagyot nyelt ijedtében és szinte hallani lehetett az agyában kattogó fogaskerekek működését, ahogyan valami használható ötlettel, vagy szökési tervvel próbálta menteni magát.

- Héj, öreg! - lépett közelebb Natsu - Ne is próbálkozzon semmivel! - mondta, szinte előre látva a férfi gondolatait, mire az csak nagyot sóhajtott és belátva, hogy túlerőben vagyunk, lassan Erza elé lépett, majd halkan megszólalt.

- Nem bántam meg semmi... - suttogta önelégülten - A törzsem érdekében tettem és csak nekik akartam ezzel... - magyarázta tettének okait, már-már büszkén, de még mielőtt befejezhette volna, Erza magából kikelve félbeszakította a szóáradatot.

- Mégis mit akart?! - üvöltötte dühtől remegő hangon - A lánya beteg volt, de ez magát egyáltalán nem érdekelte! - kiáltotta - Maga inkább a saját érdekeit tartotta szem előtt, Noroiról teljesen elfelejtkezve és ez a legundorítóbb dolog, amit valaha is... - akadt el hirtelen a szava, ugyanis ekkor Umagaha úr vette át a szót. Nem beszélt hangosan, sőt, szavait elég halkan ejtette ki, mégis mindent tisztán értettünk. 

- Ó, én ugyan egyetlen pillanatra sem felejtkeztem el a lányomról - felelte, majd szája hirtelen mosolyra húzódott és hangos, ördögi kacagásban tört ki - Sosem felejtettem el, hogy mekkora szörnyeteg és milyen alávaló gyilkos! Még szívességet is tettem azzal, hogy rövid pórázra fogtam - nevetett önfeledten, mire Erza kezét ökölbe szorította, majd egy mély sóhaj után, mellyel megnyugtatni próbálta magát, visszakérdezett.

- Mégis kinek tett ezzel szívességet? - kérdezte mérgesen, de amikor meghallotta az öreg válaszát, nagyot nyelt döbbenetében.

- Mindenkinek a faluban, sőt az egész szigetnek. - válaszolta - Noroiban egy démon lakozott, a Sátán gyermeke volt az a lány. Már gyermekkorában lemészárolta az egész családját és 3 falubéli kisfiút. A házunkból csupán én éltem túl, de a fiam és az apósom odalettek. Áldozatul estek a Noroiban szunnyadó szörnyetegnek, én mégis megbocsájtottam a lánynak és elsikáltam a dolgokat. Új esélyt kapott, s ezért csupán engedelmeskednie kellett nekem. Egyszerű feltételeim voltak számára. Öld meg, akit mondok! Mindössze ennyi volt a parancs, amit végre kellett hajtania. Én jó életet adtam neki. Olyan jót, amilyet egy szörnyeteg csak kaphat. Na és te? Te mit tettél vele? - kérdezte számon kérőeűn - Megölted őt! Megölted és most rajtom próbálod leverni a sarat. Az én számlámra írnád fel mindazt, amit te követtél el? - folytatta tovább a vádaskodást, miközben ismét hangos nevetésben tört ki, mit sem törődve azzal, hogy időközben a falu lakói mind körénk gyűltek.

- Tudja mit? - kérdezte Erza elszörnyedve - Magának egy dologban valóban igaza van. - jelentette ki határozottan.

- Éspedig? - kérdezte az öregember meglepetten, mire Erza undorodva végignézett rajta, majd teljes eltökéltséggel válaszolt.

- Noroi valóban a Sátán gyermeke volt. Mégpedig a magáé... - hunyta le egy pillanatra a szemét és látszott rajta, még most is sajnálja a lányt.

- Ha valóban így gondolod, akkor talán már elfelejtetted, hogy te ölted meg őt. A te kezedhez tapad a vére, s te vagy a felelős a haláláért. Egyedül te! - okolta tovább Titániát Umagaha, miközben egyre jobban beleélte magát az áldozat szerepébe.

- Na, ebből most lett elegem! - lépett a két fél közé Natsu - Ne merd Erzát hibáztatni a te bűneidért! - ragadta meg az öreg két vállát, miközben idegesen közelebb rántotta magához - Most szépen befogod és velünk jössz, azután pedig a tanács előtt felelsz majd a bűneidért! - közölte vele a tényeket merő egyszerűséggel, majd hirtelen elengedte és maga elé lökte. - Indulj már, öreg! - kiáltott rá indulatosan, mire a férfi nagyot nyelt és amilyen gyorsan csak tudott, a falu kapuja felé igyekezett, Dan pedig követte, nehogy szökni próbáljon.

- Elnézést a felfordulásért, amit okoztunk - maradt a helyén még Erza, egy tapodtat sem mozdulva - Remélem, hogy ezek után majd jobb vezetőt választanak maguknak. - mondta még búcsúzóul, majd ő is Danék után indult, mi pedig Natsuval követtük őt. A kapuhoz érve, még egyszer utoljára visszapillantottunk a falura és az annak főterén tanácstalanul álldogáló lakosokra, majd nagyot sóhajtottunk és újdonsült rabunkkal együtt a part felé vettük az irányt.

Amikor már a parton voltunk, Erza megállt egy hatalmas hajó előtt. A hajó afféle áruszállító hajó lehetett, s amint Natsu megpillantotta, szemei szinte azonnal kikerekedtek, légzése pedig szaporábbá vált.

- Ugye nem ezzel fogunk hazamenni? - kérdezte kétségbeesetten, de Titánia csak mosolyogva ránézett, majd sejtelmesen megvonta vállát.

- Ugyan már, ennyire nem lehetsz beszari - lépett mellé Dan is, aki gúnyosan hátba veregette a sárkányölőt, majd szikrázó szemekkel hozzá tette - Bezzeg amikor Lucyval kellett ide jönnötök, nem voltak ilyesfajta problémáid... - szűrte fogai között a lovag féltékenyen, mire Natsu ingerülten felé lépett és száját szólásra nyitotta, ám nekem semmi kedvem sem volt egy újabb veszekedést végig hallgatni, így inkább közéjük léptem és szemeimet megforgatva megszólaltam.

- Láttad volna azt a cirkuszt, amit idefelé művelt - sóhajtottam tettetett rosszallással, majd a sárkányölőre néztem és úgy, hogy Dan meg ne lássa, komiszan rákacsintottam. - Gyertek fiúk, vigyük haza Umagaha urat - léptem gyorsan Erza után, aki már a hajón dolgozó matrózok által leeresztett deszkalapon sétált fel a hajóra, s amikor lopva hátra néztem, elégedettel állapítottam meg, hogy a két jómadár engedelmesen követ engem.

Sziasztok! Tudom, hogy nagyon régen volt rész, de jobb később mint soha, igaz? Most végre elkészültem vele és nagyon remélem, hogy azért legalább egy kicsit tetszett nektek. Igyekeztem kellő hosszúságúra megírni. Ha szeretnétek folytatást, írjátok meg komiban és dobjatok rá egy csillagot. Minden kommentet és voteot köszönök, nemsokára hozom az új részt, amely telis-tele lesz Nalu pillanatokkal. Addig is sziasztok!