Tátott szájjal, s döbbenten kitágult pupillákkal figyeltem, ahogyan az illető lassú léptekkel közeledett felém, majd miután rám mosolygott, boldog tekintete keménnyé változott és szúrós szemekkel nézett Natsura, de főleg Danre.

- Mégis mit töketlenkedsz itt? - kérdezte előbb a sárkányölőtől, majd a lovaghoz fordult és haragosan izzó tekintetével szinte felnyársalta a kétségbeesetten pislogó embert - És te, fiacskám! - szólalt meg, akár egy dühös anyuka - Mégis hogy képzelted, hogy ott hagysz az erdőben, egy ismeretlen szigeten?! - őrjöngött magából kikelve.

- Erza? - találtam végre meg a hangomat és néztem meglepetten a lányra - Mégis hogy kerültél te ide? - kérdeztem döbbenten, de amikor pillantásom a három megláncolt fiúra esett, csodálkozva állapítottam meg, hogy rajtam kívül, senkit sem képesztett el Titánia érkezése.

- Ó, szia Lucy! - köszönt rám kedvesen - Nem tudtad, hogy itt vagyok? - kérdezte töprengve, s mielőtt még válaszolhattam volna, Dan sajnálkozó hangja megelőzött. A lovag torkát köszörülve vonta magára Erza figyelmét és magában imádkozva esedezett az Úrhoz, hogy túlélje a vallatást.

- Lehetséges, hogy...hogy talán elfelejtettem megemlíteni neki azt az aprócska információt, miszerint te is...te is velem jöttél... - vallotta be szégyenkezve, mire a lány tekintete még sötétebbé vált és határozott léptekkel sétált a három fiúhoz.

- Elegem van a nemetekből, srácok. Ennek most azonnal véget vetünk! - torpant meg előttük, majd jobb kezébe vette kardját és miután a magasba emelte azt, hatalmas lendülettel sújtott le vele, végül pedig egyetlen kardcsapással metszette el a fiúkat fogva tartó láncokat.

- Köszi Erza! - ropogtatta meg csuklóját Natsu, miközben elégedett vigyorral az arcán nézett a mellette szorosan lezárt szemekkel remegő Danre. A lovag valószínűleg azt gondolta, Erza bosszút fog állni rajta, s a láncok helyett, majd a torkát vágja el.

- Gyere már, te barom! - verte erősen hátba Natsu a lovagot - Intézzük el ezt egyszer, s mindenkorra - jelentette ki elszántan és már indult is Noroi felé, de ekkor Erza hangja megállásra kényszerítette.

- Nem mész te sehová! - jelentette ki határozottan, mire mindannyian kérdőn néztünk rá, a lány pedig ráérősen sétált egyenesen Noroi elé - Ki vagy te? - kérdezte hanyag eleganciával, mire a megszólított félrehúzott szájjal nézett végig Erzán, majd ugyanolyan hanyagul válaszolt a kérdésre egy újabb kérdéssel.

- Inkább te ki vagy? - tette csípőre mindkét kezét.

- A Fairy tail mágusa, Erza vagyok - mutatkozott be fensőbbségesen, de a másik lány tekintete cseppet sem lágyult.

- Dehogy vagy te mágus - jelentette ki pökhendin Hiszen látom a kardodat. Ugyanolyan harcos vagy, mint én - mutatott jobb kezével az Erza által szorongatott fegyverre, mire Titánia válasz nélkül hagyva a megjegyzést, azonnal Natsu felé fordult és világos utasítást adott neki.

- Te vidd ki a többieket és szabadítsd ki a rabokat is! - parancsolt erélyesen a sárkányölőre, de az tapodtat sem mozdult.

- Noroi az enyém, én fogom leverni! - dacoskodott Natsu az egyértelmű utasítást figyelmen kívül hagyva, de Erza ezúttal nem engedhetett a mágus gyerekes viselkedésének. Most sokkal többről volt szó, mint egy egyszerű kis megbízásról, amit talán még Wendy is képes lett volna egymaga megoldani. Ez most fontos munka volt, melyet felelősségteljesen és komolyan kellett elvégezni.

- Natsu, te nem boldogultál vele egymagad, tehát most szépen fogod a többi jómadarat, sarkon fordulsz és teszed amit mondok, világos?! - emelte meg kissé a hangját Erza, mire mindannyian döbbenten néztük rá.

- De én... - próbált még egyszer utoljára visszakozni a sárkányölő, de Titánia egyetlen kemény pillantással helyre tette.

- Nem tűrök ellentmondást! - jelentette ki határozottan, így más választásunk nem lévén, azonnal visszavonulót fújtuk és gyors léptekkel indultunk el a hosszú folyosókon egyenesen a kijárat felé.

Erza szemszögéből:

Amikor megérkeztünk a szigetre, Dant egy pillanatig szem elől tévesztettem, s amikor a lovag visszatért, elég idegesnek tűnt. Azt javasolta, hogy szét kéne válnunk és úgy keresni a többieket. Vonakodva ugyan, de belementem az ötletbe, így hát külön utakon folytattuk tovább a kutakodást. Nem kellett túl sok idő ahhoz, hogy eltévedjek az idegen erdőben és irányt tévesztve kóboroljak cél nélkül az egyforma fák között. Nemsokára azonban egy öregember keresztezte az utamat, aki kedvesen útba igazított és egy nem messze álló öreg viskóhoz navigált. Mire elértem a házhoz és beléptem az ajtaján, döbbenten fedeztem fel, hogy annak talaja szinte teljesen beomlott és egy föld alatti folyosóba torkollott. Sietve, bár kétségektől gyötrődőn lépkedtem végig a nyirkos úton egészen addig, amíg a távolból meg nem hallottam Natsuék hangját. Azonnal a hang irányába indultam, ahol végül rá is leltem barátaimra, s rajtuk kívül egy élénkpiros hajú fiatal lányra. Miután Lucyékkal megbeszéltem minden fontos dolgot és elzavartam őket a közelből, kezelésbe vehettem az ismeretlent, akit Natsu korábban Noroinak szólított.

- Nos, elárulod végre, hogy mik a terveid? - kérdeztem a lánytól, miközben kardomat magam előtt tartva óvatosan jártam körbe őt.

- A barátaidnak már elmondtam, nem érzem szükségesnek téged is beavatni. Úgysem veheted majd hasznát az információknak, mivel élve nem távozhatsz - lépett ő is párat felém, miközben akárcsak én, maga elé emelte fegyverét - A társaidnak már megígértem, hogy nem lesz "happy end" és én nem szegem meg a szavamat - jelentette ki eltökélten.

- Rendben, akkor lássuk, melyikünk a jobb kardforgató - javasoltam, a következő pillanatban pedig már kardomat a magasba emelve el is indultam a lány felé, aki előbbi egoista szavaihoz hűen helyt is állt csapásaim ellen.

- Jó vagy - dicsért meg sokadik csapásom után, majd amikor újabb támadásomat kikerülve, rajta volt a vágás sora, gúnyosan hozzátette - De nem elég jó - suhintotta felém kardját eltökélten, viszont engem sem kellett félteni. Könnyed mozdulattal hajoltam félre a csapás elől, majd szinte azonnal ellentámadásba is lendültem. Először jobbról, majd balról céloztam meg a lányt, de ő minduntalan hárította az ütéseimet. Kezdett világossá válni számomra, hogy jelenlegi páncélomban nem vehetem fel a lépést Noroi gyorsaságával, így a másodperc tört része alatt döntöttem és kezeimet összeérintve kimondtam a mágiám forrását jelentő szót.

- Lecserélés! - hangzott fel az egyszavas mondat, mely után éles fény ölelte körül testemet, ami pár pillanat múlva szerte oszlott és én ott álltam Noroi előtt egyik leggyorsabb felszerelésemben. - Kezdődjön a harc! - rohantam a lány felé, aki legnagyobb döbbenetemre egy helyben állva, mozdulatlanul várt rám. 

- Inkább a játék... - suttogta alig hallhatón, miközben alsó ajkát fogai közé véve nézett végig rajtam. Amikor már csak pár méterre voltam tőle, hirtelen felemelte a kardját és teljes erejével rám rontott. Kardjaink eltökélten találkoztak egymással és a feszült csendet éles csattogások hangja törte meg.

"Ezt nem hiszem el..." - gondoltam - "...még így sem tudom felülmúlni a sebességét?" . Új taktikát kellett kitalálnom. Itt már nem hatottak a régi trükkjeim, ez a nő vérprofi volt. Nem is csoda, hogy Natsu nem tudta legyőzni. Gondolataim menetét Noroi hangos kacagása törte meg, mire én meglepetten emeltem pillantásomat a lányra, aki most pár méterrel eltávolodott tőlem és mámorban úszó szemekkel meredt rám.

- Még! Még több izgalmat akarok! - kiáltotta el magát vágyakozva, majd a következő pillanatban széttárta kezeit és tekintete könyörgővé változott - Ronts rám, vágj meg, okozz még több fájdalmat! - esedezett elszántan, miközben kardot tartó keze szinte teljesen ellazult.

- Tessék? - kérdeztem vissza értetlenül, de a következő pillanatban válasz helyett Noroi szemei elsötétültek és kemény arcvonásokkal billentette oldalra fejét.

- Vért akarok! - jelentette ki vérfagyasztó nyugalommal, majd szinte azonnal ellökte magát a betontól és villámgyors léptekkel felém iramodott. Minden másodpercek alatt történt és szinte fel sem fogtam az egészet. A lány vérben forgó, gyilkosságra szomjazó  szemekkel rontott nekem, miközben magából kikelve hadonászott fegyverével. Kiszámíthatatlan csapásai elől alig tudtam kitérni, egy - kettő pedig meg is vágott. Olyankor égető fájdalom nyílalt a megsebzett területbe, majd a sérülésből pár pillanat múlva vörös folyadék csorgott ki.

- Erre vágytam! - kiabált Noroi, akár egy elmebeteg, miközben újra és újra felém lendítette kardját, én pedig minden erőmet összeszedve próbáltam hárítani egyre csak felém érkező csapásait, ám a következő pillanatban a lány hirtelen megállt és ellágyult vonásokkal, bambán nézett rám.

- Az életnek fájnia kell - jelentette ki halkan, miközben pislogás nélkül nézett rám üres szemeivel - Csodálatos és égető... -motyogta kábultan a számomra érthetetlen szavakat. Fogalmam sem volt, mi baja a lánynak, ám az világos volt számomra, hogy elméje nem ép.  - Gyerünk, sebezz meg, vagy újra előtör és te meghalsz... - suttogta még mindig bambán, majd kardját tartó keze hirtelen megremegett és kardja markolatára fonódó ujjai szorítása is enyhült, a következő pillanatban pedig fegyvere hangos koppanással hullott a földre.

- Micsoda tör elő? - kérdeztem tőle, miközben óvatosan felé léptem.

- Inkább kicsoda... - mosolyodott el halványan - Az ikertestvérem, akivel egy testen osztozunk...imádja a vér ízét - sóhajtott mélyet - de utál veszíteni - emelte tekintetét a plafonra, s így nyaka védtelenné vált - Gyerünk, okozz nekem is egy csepp örömet és engedd, hogy én is érezzem a fájdalmat... - hunyta le szemeit vágyakozva, miközben kezeit felém nyújtotta és ujjait csuklómra kulcsolta, majd maga felé irányította kardomat. - Szúrd belém, ontsd vérem, tölts végre el mámorra! - sorolta vágyait egyre hangosabban, majd hirtelen megszorította a csuklómat és a pillanat töredéke alatt pattantak ki szemei és emelte fel fejét. Tekintete ismét megváltozott és újra keménnyé vált.

- Késő! - jelentette ki mély hangon, majd lábával villámgyorsan rúgta magasba földön heverő fegyverét és kezemet elengedve ragadta meg saját kardját - Véged! - kiáltotta elszántan és azonnal szívem felé szúrt, ám gyors reflexeim ekkor szinte saját életre keltek és villámgyorsan reagáltam a támadásra. Amúgy is a lány felé néző kardomat erősen előre toltam, egészen addig, amíg az éles penge mélyen nem hatolt Noroi testébe. A lány fájdalmasan felnyögött, majd szemembe nézett és pillantása ellágyult. Ajkai mosolyra húzódtak, majd remegve kinyíltak és fülemhez hajolva suttogni kezdett.

-"Ha este leszállt, szíved megállt, Véred folyik, szenvedélyem feléled,
S a szörny már nem élhet!" - rebegte  elhalón, majd a versike végén teste megremegett és lábai erőtlenül rogytak össze. Noroi a földre esett, miközben kardom pengéje könnyedén csúszott ki élettelen testéből. Bármennyire is tudtam, helyesen cselekedtem, amikor leszúrtam a lányt, szívem fájdalmasan szorult össze a törékeny test láttán. Miután véres kardomat a földre hajítottam, megtörten guggoltam le Noroi mellé és simítottam végig holtsápadt arcán, legnagyobb döbbenetemre azonban a lány még halálában is mosolygott. "Lehetséges, hogy végül is én szabadítottam meg a szenvedésétől" - gondoltam szomorúan, majd felálltam, kardomat hüvelyébe csúsztattam és elindultam barátaim után a szűk és nyirkos folyosón.

Jó estét mindenkinek! Itt az új rész, ami kicsit szomorúbbra sikeredett, bár nem biztos, hogy mindenkinek. Én például nem utáltam Noroi karakterét, hiszen nem tudni, milyen múlt állt mögötte, viszont ti is írjátok meg a véleményeteket róla és ha tetszett a rész, dobjatok rá egy csillagot. Igyekszem a folytatással, addig is sziasztok!