Natsu szemszögéből:

Amikor magamhoz tértem, egy fáklyákkal megvilágított, tágasabb teremben találtam magam. A falra felhelyezett tüzes botok félhomályt varázsoltak a helységbe, mely közepén egy hatalmas gépezet állt, éppen velem szemben. Én az ajtóval szemközti falhoz voltam bilincselve a kezeimnél fogva, melyek a fejem fölé voltak erősítve. A lábaim szabadok voltak ugyan, de semmire sem tudtam használni őket lévén, hogy egy tapodtat sem tudtam egyik irányba sem haladni.  Miközben szabadulásomon törtem a fejemet, jobbnál jobb ötletek jutottak az eszembe, ám mindről hamar kiderült, hogy teljesen használhatatlan. Akárhány tervvel álltam elő, minddel ugyanaz volt a baj...a mágia. Pontosabban annak hiánya. Valamiért egyik technikám sem működött, sőt még egy aprócska szikrát is képtelen voltam megidézni. Kisvártatva rájöttem, hogy ennek oka az engem foglyul tartó lánc lehet, mely a falból kiálló fémkarikához volt erősítve. Nagyot fújtattam tehetetlen mérgemben és fejemet hátra döntve vertem bele a falba, mely hatására nagyot koppant. Sziszegve bántam meg eme döntésemet és szorítottam össze a fogamat a hirtelen jött fájdalomtól. Már éppen feladtam volna minden szabadulási kísérletet, amikor egyik pillanatról a másikra halk nyikorgás csapta meg a fülemet. Kíváncsian pillantottam az ajtó irányába, ami lassan nyílni kezdett, majd 3 ismerős arcot pillantottam meg.

- Happy, Dan! - kiáltottam aggódva, amint felismertem társamat és azt a beképzelt lovagot - Mit tettél velük? - szóltam most az őket maga után vonszoló Noroihoz, aki rám emelte csillogó vérpiros szemeit, majd egy kimerült nyögés kíséretében megszólalt.

- Ahhj...de nehéz ez a bádogdoboz... - dobta le a földre az eszméletlen lovagot, majd vállára emelte Happyt és a tőlem pár méterre lévő láncokhoz vitte, melyek ugyanúgy a falból kilógó karikákhoz voltak erősítve. Happy lábai, alacsony termete miatt, nem érintették a földet, így kezeinél megláncolva lógott ájultan a levegőben. Noroi ezután Danhez lépett, majd kezeit megfogva húzni kezdte maga után és őt is megláncolta, hozzánk hasonló módon.

- Kérdeztem valami! - förmedtem rá mérgesen, de ez láthatóan egyáltalán nem érdekelte. A terem közepén álló gépezethez lépett, ami miután pár gombot megnyomott rajta, halkan zümmögni kezdett. - Mi a fene az? - kérdeztem összehúzott szemekkel, de választ most sem kaptam, sőt mi több, Noroi még csak rám sem nézett. - Hahó! - szóltam rá újra - Eddig lyukat beszéltél mindenki hasába, most meg egy egyszerű kérdésre sem tudsz válaszolni? - mondtam emeltebb hangon, mire ő végre felém fordult és közelebb sétált hozzám. Amikor már csak centiméterek választottak el minket egymástól, szája egoista mosolyra húzódott, majd jobb kezének hüvelyk és mutatóujja közé vette az arcomat. Ezután fejemet jobbra balra fordítgatta, mintha csak megvizsgálná arcvonásaimat, majd elengedett és kérdőn megszólalt.

- Hát hogyan válasszon az ember két ilyen kincs között? - kérdezte elgondolkodva, majd hozzátette - Remélem, jól döntöttem - sóhajtott egy hatalmasat, mintha az ő vállát nyomná a világ összes gondjának súlya, aztán pedig párat hátralépett és komolyabb hangnemben folytatta.

- Szóval azt kérdezed, mi az a gép ott? - mutatott a háta mögött duruzsoló gépezetre, mire bólintottam, ő pedig mesélni kezdett - Nem bánom, elmondom. Nektek már úgyis mindegy - felelte, én pedig összeráncolt szemöldökkel hallgattam szavait. Bármennyire is idegesített ez a nőszemély, nem szólhattam közbe, hiszen akkor talán meggondolta volna magát és sosem tudom meg, hol rejtegeti Lucyt. Helyette inkább csak bólogattam és figyelmesen hallgattam a beszámolót. -Noss, az a kis mese, amit a városunkról előadtam neked, nem volt teljesen igaz - kuncogott fel úgy, mint aki szégyenli magát hazugsága miatt. - Az igazság az, hogy miután az Obbaha törzs leigázta a Kurakut, akinek sámánja átkot szórt ránk, sokkal komolyabb változások álltak be az életünkbe. A Hold nélkül, mindenki a törzsben megváltozott. A három törzs közül egyedül mi vagyunk már csak életben - húzta ki magát büszkén, majd szeme vérszomjasan villant - Csak a legerősebbek élhetik túl! - jelentette ki , miközben nyelvét végighúzta alsó ajkán és szemében vágyakozó csillogással nézett végig rajtam.

- Ezt hogy érted? - kérdeztem tőle, figyelmen kívül hagyva azt az aprócska tényt, hogy szemével szinte meztelenre vetkőztetett.

- Igaz, hogy a Hold segített megvédeni minket, ám még egy nagyon fontos dolgot tett. - magyarázta részletesen, én pedig minden egyes szavát feszülten hallgattam -  Elzárta a lelkünkben szunnyadó vérszomjat... - halkult el egyre inkább a hangja, s utolsó szavait szinte már csak suttogta. Hirtelen baljós előérzetem támadt és nagyot nyelve borzongtam meg Noroi szavai hatására.

- Még mindig nem egészen értem... -faggatóztam mégis tovább, a lány pedig nagyot sóhajtott mielőtt válaszolt volna.

- Jaj, hogy neked mennyire lassú a felfogásod - csapott a homlokához - Még szerencse, hogy azt a szőkét választottam - révedt el tekintete egy pillanatra, de mire felfogtam, hogy a szőke alatt Lucyra céloz, már folytatta is a mondókáját, így már nem tudtam rákérdezni a csillagmágus hollétére.

- A szigeten élő 3 törzs közül, régen az Umagaha törzs volt a legvadabb és a legveszélyesebb. Ám amikor ezt a másik két törzs felfedezte, megijedtek tőlünk és közös tervvel álltak elő. A mi leigázásunkért egy kis időre összefogtak és a törzsekben élő sámánok erejével megtámadtak minket. A mi törzsünk egyetlen gyengéje, hogy nem tudunk elegendő mennyiségű mágiát használni, tehát egy csatában nem támaszkodhatunk másra, mint fegyvereinkre és gyilkos természetünkre. Sokak szerint szociopaták vagyunk, ám szerintem csupán realisták - vonta meg a vállát hanyagul - A lényeg annyi, hogy nem tudtuk legyőzni az ellenünk szövetkező törzseket, ám ők sem minket. A fősámánjaik rájöttek, hogy a harcban egyik fél sem kerekedhet ki győztesen, tehát más taktikához folyamodtak. Elvarázsolták a Holdat, ami folyamatosan mágiát sugárzott felénk, így elfojtva valódi harcias énünket - fejezte be végül a történetet Noroi, mely végére teljesen leesett az állam. Nem tudtam elhinni, hogyan ismerhettem félre ennyire ezt a törzset, hiszen az elején olyan kedvesnek tűntek. Ahogyan ezen gondolkodtam, még egy kérdés felmerült bennem, amire muszáj volt rákérdeznem.

- Már csak az nem tiszta - kezdtem bele lassan - ,hogy mi a fenéért csaltatok minket ide és, hogy mi az a bazi nagy gépezet ott mögötted - Noroi szája mosolyra húzódott és ujjaival arca előtt csettintve nagyot sóhajtott.

- Hát persze, ezt még nem válaszoltam meg. De buta vagyok! - nevette el magát boldogan, majd belefogott a magyarázkodásba, melyet tátott szájjal hallgattam végig és mely végén kétségbeesetten törtem a fejemet egy újabb menekülési terven.

Sziasztok! Elhoztam az új részt, ami most egy kicsit eseménytelenebbre sikeredett. Ez inkább olyan megmagyarázós rész lett, de a következőbe igyekszem több mindent beleírni. Remélem azért tetszett, a véleményeteket írjátok meg kommentben. Ha csillagot is dobtok a történetre, akkor csak még hálásabb leszek. Nemsokára hozom az új részt, addig is sziasztok!