Dan szemszögéből:

Miután Happy jól kioktatott és bűntudatomat még tovább fokozta, tovább folytattuk utunkat a hosszú folyosón. Minél messzebbre mentünk, annál nyomasztóbbá vált a hely számomra, s amikor Happyre néztem, világossá vált, hogy az exceed sem teljesen nyugodt. Farka az égnek meredt és szőre olyan borzos lett, akár egy tollseprű.

- Jól vagy, pajti? - kérdeztem meg őt aggódva, mire rám emelte kétségekkel teli szemét, majd elhúzott szájjal válaszolt.

- Hát, eléggé rossz előérzetem támadt... - felelte megborzongva.

- Nyugi, nem lesz semmi baj - próbáltam vigasztalni őt nem túl magabiztosan - Szerintem erre már semmi különöset nem fogunk megtudni a törzs terveiről. Nem indulunk vissza Natsuékhoz? - dobtam fel egy ötletet, amit Happy széles mosollyal az ajkán fogadott.

- Ez jó ötlet - élénkült fel szinte azonnal és már fordultunk is vissza, hogy végre kimehessünk onnét. Alig tettünk meg pár lépést, amikor hirtelen halk motoszkálás ütötte meg a fülünket magunk elől. Meglepetten néztünk egymásra és kettőnk közül Happy mozdult először, méghozzá egyenesen a hátam mögé szaladt.

- Mi lehet az, Dan? - kérdezte remegő hangon, mire én megforgattam a szemeimet és kardom után nyúltam.

- Fogalmam sincs, de nemsokára kiderül - biccentettem fejemmel a hang irányába, ahonnét egyre hangosabban hallottuk a felén közeledő lépések zaját. Pár másodperc múlva én is előre léptem egyet, majd még egyet, Happy pedig szorosan a hátam mögé bújva araszolt utánam.

- "Ha este leszállt, szíved megállt,   Véred folyik, szenvedélyem feléled,
S a szörny már nem élhet!" -

hallottunk a sötét folyosó végéből egy halkan szavalt versikét, melyet a felénk közeledő személy mondogatott. Amint a sorok végére ért, rögvest elölről kezdte a mondókát, melybe teljesen beleélte magát. Minél közelebb ért hozzánk, annál tisztábban hallottam a hangját, majd amikor már csak méterekre volt tőlünk, meg is pillantottam a lányt. Szemeim döbbenten kerekedtek ki és szám enyhén megnyílt meglepetésemben, amikor szemben találtam magam a már ismerős arccal.

- Te vagy az? - kérdeztem meglepetten a lánytól és aggódva néztem végig rajta. Szemem megakadt a hasánál átvérzett felsőjén, majd tovább vándorolt lehorzsolt lábaira, néhol feketére pörkölt bőrére, majd végül megállapodott az oldalán lógó véres kardon - Mi történt veled, jól vagy? - kérdeztem tőle aggódva, mire a lány ajkai mosolyra húzódtak és alsó ajkát beharapva halkan felkacagott.

- Hogy jól vagyok-e? - kérdezett vissza jókedvűen -  Még sosem éreztem ilyen csodálatosan magamat - lépett egyet felém, én pedig szintén felé indultam, de ekkor apró mancsokat éreztem a csuklómba kapaszkodni. Meglepetten fordultam hátra, ahol Happy értetlen tekintetével találkoztam.

- Mi a fenét művelsz, Dan? - kérdezte tőlem összehúzott szemekkel.

- Hogy-hogy mit? - kérdeztem vissza értetlenül - Nem látod, hogy vérzik? Segíteni kell neki - jelentettem ki, majd már indultam is a lány felé, aki széles vigyorral az arcán nyalta meg szája szélét.

- Állj! - kiáltott utánam Happy - Tudod egyáltalán, hogy ki ez? - kérdezte, mire megtorpantam és ingerülten fordultam újra az exceed felé.

- Persze, találkoztam vele amikor titeket kerestelek. Az Umagaha törzs egyik tagja a cellarácsokhoz kötözte, amikor a barátait akarta kiszabadítani. Segítettem neki, majd megígértem, hogy megmentem a barátait, de... - jutott hirtelen valami az eszembe - ...miért jöttél vissza? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel.

- Hát azért, mert ő a törzsfő lánya! Ő az aki elrabolt engem! - válaszolt a lány helyett Happy, én pedig kérdőn néztem a lányra, aki még mindig mosolyogva bámult vissza rám.

- Köszönöm, hogy kiszabadítottál - kuncogott egyet, majd kacéran rám mosolygott - Így nem volt nehéz elbánnom azzal a cseresznyehajúval sem - vonta fel kihívóan a szemöldökét, én pedig döbbenten pislogtam rá.

- Tessék? Elintézted Natsut? - kérdeztem meglepetten, majd hirtelen felvillant előttem Lucy mosolya és mogyoróbarna szemei, aranyszőke haja - Na és a szőke lány? - kérdeztem azonnal, mire ő csak megvonta a vállát és még egyet felém lépett.

- Ő biztonságban van - jelentette ki, de mielőtt megnyugodhattam volna, gyilkos csillogással a szemében hozzátette - Egyenlőre... - suttogta vérfagyasztó nyugodtsággal.

- Mit tettél velük? - kotyogott közbe Happy, akin időközben minden eddig érzett félelme átment és most törhetetlen magabiztossággal lépett ki árnyékomból, majd rideg tekintettel meredt egyenesen a piros hajú lányra.

- Nem tartozik rátok... Amúgy neked még be sem mutatkoztam - nyújtotta felém a kezét, de én ahelyett, hogy megragadtam volna azt, csak résnyire szűkült szemekkel néztem le rá. - Ha nem, hát nem... - húzta vissza a kezét egy vállrándítás kíséretében - Noroi vagyok, hát te? - kérdezett nevem után, amit én vonakodva ugyan, de elárultam neki.

- Dan... - böktem ki keresztnevemet.

- Értem. Szóval, Dan... - nyalta végig érzékien alsó ajkát - Felkészültél? - tett fel egy egyszerű kérdést Noroi.

- Mégis mire kéne fel...- akadt el a szavam, mivel a lány egyetlen pillanat alatt előttem termett, majd kardját olyan erősen a torkomnak szorította, hogy mozdulni sem tudtam.

- Gyerünk, küzdj egy kicsit jobban - kacagott fel ördögien, majd közel hajolt a fülemhez és érzékien belesuttogott - Érezni akarom a fájdalmadat... - húzta végig nedves nyelvét kínzó lassúsággal a fülcimpámon, majd tökéletes fogai közé vette azt és erőteljesen megharapta. Fülemből vér serkent ki, mely lomhán folyt végig a lány ajkai között, én pedig fájdalmasan szisszentem fel a hirtelen jött ingertől.

- Ebből elég! - löktem távolabb magamtól a lányt egy hirtelen mozdulattal, majd villámgyorsan előrántottam a kardomat és támadó pózba álltam - Hol vannak Lucyék? - kérdeztem erélyesen, de választ nem kaptam.

- Ejnye, ejnye... - csattogott a nyelvével hármat - Milyen türelmetlen itt valaki - dorgált meg, akár anya a rakoncátlan kisfiát, én pedig ingerülten kiáltottam el magam és rohantam felé, a lány viszont könnyedén eltért csapásom elől, majd egy másodpercnyi habozás nélkül emelte fel ő is a fegyverét és sújtott le vele. Az első ütést még sikeresen kikerültem, ám a következő csapás egyenesen jobb oldalamat érte. Torkomat fájdalmas nyögés hagyta el, majd villámgyors mozdulattal kaptam a vérző területhez. - Igen, ez az! - kacagott fel Noroi - Most pedig küzdj úgy, mintha az életed múlna rajta - kérte ártatlan bociszemekkel, majd a homlokához csapott és egy hatalmas sóhaj után hozzátette - De buta vagyok, hiszen az életed múlik ezen... - mondta úgy, mint akinek csak most esett le a dolog, majd boldog mosollyal az ajkán ismét nekem rontott, én pedig minden igyekezetemet összeszedve próbáltam hárítani egyre csak felém érkező támadásait, melyek elől sokkal nehezebb volt kitérnem mint előbb. Oldalamba minden egyes mozdulatnál éles fájdalom hasított, majd kis idő elteltével látásom homályosodni, hallásom pedig tompulni kezdett. Erőtlenül imbolyogtam meg és csak messziről hallottam Happy rémült kiáltását.

- Jól vagy? - szaladt hozzám az exceed, de én már szinte egyáltalán nem bírtam felfogni a szavait. Hirtelen minden elsötétült, én pedig magatehetetlenül rogytam a földre. "Nyilván túl sok vért veszítettem.." - futott át az agyamon ez a gondolat, majd fejem hangosan koppant a kemény betonon. Utoljára még hallottam Noroi lenéző szavait, melyekkel Natsu képességeit állította szembe az én harci tudásommal, a képzeletbeli erőpróbából pedig a sárkányölőt hozta ki győztesen.

- Chh... - nyögte gúnyosan - A cseresznyehajú sokkal jobb szórakozást jelentett - hallottam még tompán a mondatát, majd még azt is, ahogyan újrakezdi előbbi versikéjét, ezután pedig végleg elszakadtam a külvilágtól.

Helló mindenki! Na, kicsit késve bár, de elhoztam az új részt. Szerintem ez most egy kicsit unalmasabbra sikerült, de igyekszem ezután több izgalmat belecsempészni. Remélem, azért tetszett és dobtok rá egy csillagok. Mindenki véleménye nagyon érdekel, tehát bátran kommenteljetek. Találkozunk a következő részben, addig is sziasztok!