Lucy szemszögéből:

A céhben minden olyan volt mint máskor. Kana éppen a bárpulton könyökölve gurított le egy újabb korsó sört, amit Mirajane elnéző mosollyal az arcán kísért figyelemmel. Erza és Gerard az egyik távoli sarokban veszekedtek valamin hevesen, majd pár perc múlva a fiú engedelmesen sóhajtott egyet és békekötésüket szerelmes csókkal pecsételték meg. A felkéréses parafatábla mellett Gray és Juvia ölelkezett éppen, miközben a lány kabátja végét egy alig 4 éves kislány rángatta.

- Mami... - követelt ő is egy kis figyelmet, mire a pár mosolyogva nézett le rá. Juvia karjába emelte kislányát, Gray pedig finoman megpöckölte az orrát, mire az elégedetten kacagott fel. Boldogan ingattam meg a fejemet a meghitt jelenetet látva, majd az egyik asztalhoz sétáltam. Útközben pillantásom Wendyre és Rómeóra vándorolt, akik egymás kezét fogva, édesen indultak éppen egy megbízásra, mögöttük pedig Charley és Happy kullogott. A két exceed remek párost alkotott és én nagyot sóhajtva telepedtem le az asztalnál lévő padra. Minden olyan békés és nyugodt volt. Az életem végre kiegyensúlyozottá és könnyűvé vált, ennek pedig egyedüli oka egy bizonyos személy volt. Békésen hunytam le a szememet és temettem arcomat a tenyerembe, amikor valaki hirtelen a vállamhoz ért. A váratlan gesztus hatására ijedten rezzentem össze, de pulzusom máris normalizálódott, amikor hátra fordulva megpillantottam a szívemnek legkedvesebb személyt, aki nem más volt, mint Natsu Dragneel. A fiú csintalan mosollyal hajolt közelebb hozzám, majd finom csókot lehelt ajkaimra, amit én gondolkodás nélkül viszonoztam. 

- Szia, Lucy! - üdvözölt kedvesen, miután ajkaink elváltak, majd leült mellém a padra.

- Szia, neked is! - köszöntem vissza a sárkányölőnek, aki közelebb hajolt hozzám és gyengéden kitűrt egy szőke tincset a homlokomból.

- Hiányoztál mellőlem az éjjel - suttogta szinte a számba a szavakat. Forró lehelete égette az ajkamat és beleborzongtam abba a kellemes érzésbe, amit ez kiváltott belőlem.

- Te is nekem - hajoltam hirtelen közelebb hozzá és gyors puszit nyomtam a szájára - Szeretlek, Natsu - suttogtam boldogan, mire a fiú átölelt és fejét a vállamra fektette.

- Te bolond... - válaszolta kuncogva, én pedig úgy éreztem, hogy sosem akarok elszakadni tőle. Ott, abban a pillanatban olyan boldog voltam, mint talán még soha sem azelőtt. A világom végre teljessé és tökéletessé vált, ezt pedig semmiért sem adtam volna oda. A következő pillanatban viszont a semmiből lüktetni kezdett a fejem és elviselhetetlen fájdalom nyilallt a hasamba. A céh, a civakodó Erza és Gerard, Juvia és kis családja, de még Natsu is lassan homályosodni kezdtek és egyre távolibbnak látszottak. Szerelmem képe elhalványult és lassan minden eltűnt. Oda lett a tökéletes életem, a vágyaim. Egyszerűen mindent elveszítettem. Hirtelen körbezárt a sötétség és a távolból égető fájdalmat éreztem, mely egyre erősebbé vált. Elmém lassan kitisztult és emlékek sora zúdult belé. Eszembe jutott Dan, a megbízás, az Umagaha törzs, Noroi és Doku, valamint a meláktól szerzett sérülésem. Felrémlett előttem Natsu arca is, majd rögtön utána a faházban eltöltött éjszaka, melyről tudtam, akkor először és utoljára fordult elő. Soha többé nem ébredhetek már a sárkányölő mellet.

Elmélkedésemet ekkor éles fájdalom szakította félbe, mely újult erővel sújtott belém. Ösztönösen a hasamhoz kaptam és aprót nyögve tapasztottam kezemet az ott éktelenkedő sebre. Meglepetten nyitottam fel a szemeimet, amikor a vérző lyuk helyett, egy sebtében összedobott kötést tapintottam ki, melybe a vér már csaknem teljesen beleszáradt. Fájdalmas sóhajok kíséretében tornáztam magamat nehézkesen ülő helyzetbe, majd szememet dörzsölgetve néztem körül a helységben, ahol voltam. Egy tágasabb teremben ültem, mely eléggé sötét és nyirkos volt.

- Tehát még a földalatti cellarendszerben vagyok - állapítottam meg lehangoltan, majd tovább gondolkodtam - De vajon hol lehet Natsu és a többiek? - tettem fel magamnak a kérdést, melyre sehogy sem találtam választ. Bosszúsan gondoltam vissza álombeli világomra, melyben Natsuval boldogok voltunk, s velünk együtt szinte mindenki megtalálta a párját. - De kár, hogy csak álom volt - sóhajtottam mélyet, mely következtében a hasamon lévő seb szúrón adta tudomásomra, nem kéne ennyire beleélnem magamat a bánatomba. Miután a seb lassan abbahagyta a fájdalmas lüktetést, ismét elmélkedni kezdtem, de mivel semmi használható ötlet nem jutott az eszembe, minden erőmet összeszedve kezdtem el kiabálni.

- Hahó! Valaki, segítség! - óbégattam torkom szakadtából és már egyáltalán nem foglalkoztam a hasamba szúró fájdalommal. Éppen újabb lélegzetet vettem volna, hogy megismételjem előbbi kísérletemet, amikor egyre közeledő lépteket hallottam.

- No lám. Csak felébredt a hercegnő - csapta meg a fülemet egy ismerős hang, mely mellé gúnyos tapsolás is társult. Ereimben meghűlt a vér, amikor felismertem a hang tulajdonosát. Remegő ajkakkal néztem a léptek irányába, ahol nemsokára fel is bukkant egy számomra sajnos már jól ismert személy.

- Noroi? - nyögtem döbbenten.

 - Mi az, csak nem meglepődtél? - kérdezte, miközben leguggolt a cellaajtó elé - Ugye nem hitted, hogy azzal az ostoba bilinccsel meg tudsz állítani? - kacagott fel elégedetten, de szemei félelmetesen csillogtak.

- Legalábbis reméltem... - húztam el a számat csalódottan.

- Sajnálom, de a terved nem vált be. De ne aggódj, - húzott elő háta mögül egy kulcskarikát, melyben azonnal felismertem a nemrég Dan által ellopott kulcsokat, melyek Dokuéi voltak -...nem foglak megölni...még nem - lengette meg előttem a kulcskarikát.

- Azok ott Doku kulcsai? - kérdeztem rá a nyilvánvalóra, mire Noroi bólogatni kezdett.

- Úgy bizony. - felelte, majd az egyiket a zárba illesztette és egy fordítással kinyitotta az ajtót, majd lassan besétált és leguggolt elém. Arcára vérfagyasztó nyugalom ült ki, ahogyan kezével gyengéden felém nyúlt, majd szőke tincsemet mutatóujjára csavarta. Szeméből gyilkos vágyat és pszichopata hajlamokat olvashattam ki, így nem mertem ellenkezni, csupán nagyot nyeltem ijedtemben.

- Csak nem félsz? - kérdezte vigyorogva - Nincs rá okod, szívem - hajolt közelebb hozzám, s teljesen belemászott az intim szférámba. Remegve intettem nemet a fejemmel, majd megpróbáltam hátrébb húzódni, de a lány szabad kezével a derekam mögé nyúlt és erősen tartotta azt, így nem tudtam távolabb csúszni tőle.

- Hiszen te remegsz... - suttogta még közelebb bújva hozzám, s ajka már szinte súrolta az enyémet - Nem kell félni, hercegnőm. Neked egyenlőre nem fog bántódásod esni - mondta, miközben megnyalta alsó ajkát, majd száját enyhén megnyitva még közelebb merészkedett hozzám. A következő pillanatok eseményei olyan váratlanul értek, hogy nem tudtam rájuk reagálni, csupán hagytam őket megtörténni. Noroi lehunyta a szemét, majd a pillanat tört része alatt hajolt rá az ajkaimra és fúrta nyelvét a számba. Kikerekedett szemekkel, lefagyva tűrtem a durva csókot, melyet Noroi láthatóan nagyon élvezett. Hümmögve adta át magát a pillanatnak és nyelvével vágyakozva fedezte fel szám minden egyes négyzet milliméterét. Pár pillanat múlva belemosolygott a csókba, majd hófehér fogaival erősen megharapta alsó ajkamat, én pedig éreztem a vér fémes ízét, ahogyan a meleg folyadék belefolyt a számba. Ezután a lány elengedte a derekamat, majd tenyerét a mellkasomnak támasztva távolabb lökött magától és a pillanat töredéke alatt, villámgyorsan felállt.

- Jaj édesem, bár látnád most az arcodat! - utalt ezzel döbbent tekintetemre, majd hangosan elnevette magát - Ha-ha-ha-ha! - kacagott ördögien, én pedig rémülten figyeltem a lány elmebeteg hangulatingadozását, majd nagyot nyeltem ijedtemben.

Jó estét! Eljöttem a következő résszel, ami most talán egy kicsit rövidebbre sikerült mint a többi, de remélem, azért elnyerte a tetszéseteket. Amennyiben igen, úgy egy csillaggal jelezhetitek ezt, valamint a kommentet se felejtsétek el. Nagyon érdekel mindenki véleménye és észrevétele. A következő részt kissé rendhagyóra tervezem, amolyan húsvéti meglepetésnek. Igyekszem megírni a folytatást, addig is sziasztok!