Natsu szemszögéből:

Ez a pökhendi lovag egyre jobban az idegeimre ment. Nem tudta, hol a határ és ráadásul még beképzelt is volt. De ha mindez nem lett volna elég, Lucyt is ő kapta meg. Minden porcikám gyűlölte őt, de valahogyan mégiscsak el kellett viselnem, hiszen Lucy ezt akarta. Azt viszont, hogy helyettem ő győzze le Dokut, nem hagyhattam. Amikor Dan a magasba emelte kardját, majd lesújtott vele egyenesen a melák felé, a pillanat tört része alatt cselekedtem és vetettem magam kettejük közé. Puszta kézzel is képes voltam megállítani a lovag életlen, rozsdás fegyverét. "Ch, ez kit tud egyáltalán megsebezni?" - gondoltam lenézően, de a szívem legmélyén tudtam, hogy az a kard valóban veszélyes. Ha nem koncentráltam volna a mágiámat a tenyerembe, simán levágta volna azt a helyéről. A lovag meglepetten nézett rám és fogát csikorgatva ráncolta össze szemöldökét.

- Állj odébb, te szerencsétlen! - sziszegtem indulatosan. Eddig is csak boxzsáknak használta őt a melák és most meg ő akarta learatni babérokat? Na, azt elfelejthette.

- Mit művelsz? - kérdezte mérgesen Dan és én nem haboztam válaszolni neki.

- Te kevés vagy hozzá! - feleltem, majd halkabban hozzátettem - És kevés vagy hozzá is... - pillantottam oldalról a sarokban ácsorgó Lucyra, de szinte azonnal el is kaptam róla a tekintetemet és ismét a lovagra szegeztem azt. Dan csak némán tátogott, nyilván mondani akart még valamit, de helyette becsukta a száját és végül csak farkasszemet nézett velem. Követtem a példáját és pislogás nélkül bámultam mélyen a szemébe, a külvilágot teljesen kizárva. Nem érzékeltem semmit a mögöttem dülöngélő Doku mozgolódásából sem, de egyszer csak egy ismerős hang kiszakított a gondolataimból. Azonnal a felém rohanó Lucyra néztem, akinek szeméből könnyek buggyantak ki és őrült tempóban száguldott felém.  

  - Natsu, vigyázz! Mögötted - üvöltötte, mire hátra fordultam, de már késő volt. Doku kezén vörös vér folyt végig, mely a csuklójához érve lecseppen a földre, ahol aztán tócsává növekedve állapodott meg. Szemeim elsötétültek és szívem nagyot dobbant. Doku jobb kezének ujjait kinyújtva, villámgyors mozdulattal fúrta kezét Lucy hasába, majd kihúzta onnét, ezzel adva szabad utat a Lucy testéből szivárgó vörös folyadéknak. A nagydarab férfi elhúzott szájjal nézett végig a lányon, aki tenyerét a sebre tapasztva próbált mély lélegzeteket venni, de látszott rajta, hogy ez nehezére esett.

- Hát... - vonta meg a vállát Doku - Nem így terveztem, de most már mindegy. Akkor most te következel - nézett rám rémisztő nyugodtsággal, miközben kezéről lerázta a vért, ami össze-vissza fröcsögött és rám is jutott belőle egy kicsi. Éppen válaszoltam volna, amikor Lucy rám emelte máskor élénken csillogó  barna szemeit, melyek most teljesen elhalványultak és lassan kinyitotta a száját.

- Se-segíts, Nat-su... - suttogta halkan, remegő hangon, majd a következő pillanatban lábai nem bírták tovább és egy fájdalmas nyögés kíséretében a földre rogyott. Éppen hogy csak meg bírtam tartani, így fejét nem verte be a kemény betonba. Egyik kezemmel a feje alá, míg másikkal a derekához nyúltam, majd óvatosan a karomba vettem és a fal mellé sétáltam vele, ahol aztán lefektettem.

- Lucy! - rohant azonnal hozzánk Happy aggódva és könnyes szemekkel nézett végig a lány hófehér testén.

- Vigyázz rá kérlek... - suttogtam az exceednek, miután letekertem sálamat a nyakam körül és a Lucy hasán lévő sebre kötöttem. Happy bólintott, én pedig visszasiettem Danhez és Dokuhoz.

- Na, készen állsz a halálra? - kérdezte a melák fogát megszívva, mire én villámló szemekkel néztem vissza rá. 

- Mit műveltél, te átkozott?! - kérdeztem üvöltve - Ha Lucy meghal, esküszöm, hogy téged is utána küldelek! - tajtékoztam tovább.

- Natsu, hagyd ezt rám - szakított félbe Dan, aki még inkább felbosszantott, ugyanis hangja nyugodt és visszafogott volt. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki sajnálja a barátnőjét.

- Hagyjál! - kiáltottam rá is - Mi a fenéért vagy ilyen nyugodt, he?! - kérdeztem tőle indulatosan, mire a lovag elképedve nézett rám és egyet felém lépett.

- Hogy én nyugodt? - kérdezte elfojtott indulattal - Egyáltalán nem vagyok nyugodt, de azzal, hogy itt kiabálsz nem érünk el semmi! - emelte feljebb a hangját, majd folytatta - Különben is, ez a te hibád! - vetette a szememre utálkozva.

- Már hogy lenne az én...! - akadt el a szavam. Hirtelen a semmiből ugyanis egy erős kezet érezte az oldalamnak csapódni, majd a következő pillanatban métereket repültem odébb.

- Natus! - hallottam Happy hangját magam mellett. - Majdnem Lucyra zuhantál. Kérlek vigyázz - könyörgött nekem. Aggódva néztem végig a mellettem fekvő csillagmáguson, akinek arcából teljesen kifutott a vér és szemei sápadtan záródtak le. A sebe köré tekert sálam már teljesen átázott a vértől és látszott, hogy nem bírja tovább elszorítani a sérülést. Töprengve futtattam végig tekintetemet a termen, valami használható dolog után kutatva, de semmit sem találtam. Mivel jobb ötletem nem volt, gyorsan lekaptam magamról a kabátomat és azt szorítottam rá a sebre a sálammal.

- Ez megteszi egy darabig - suttogtam magam elé - Ne aggódj, Lucy, nem lesz semmi bajod - simítottam végig a lány arcán, de rémülten állapítottam meg, hogy az lassan kezd kihűlni. Gyorsan a mellkasára tapasztottam a fülemet és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor meghallottam gyenge szívverését. Közben hallottam, hogy a hátam mögött Dan és Doku már el is kezdték a harcot, ezért miután egy utolsó pillantást vetettem Lucyre, gyorsan hozzájuk siettem. Dan éppen kardjával hárította Doku egyik ütését, majd ellentámadásba próbált lendülni, de a másik férfi hatalmas termete ellenére, meglepően gyorsan mozgott és minden egyes támadást játszva kikerült. 

- A picsába, nem érünk rá szórakozni, Dan! - kiáltottam rájuk és azonnal Doku felé rohantam. Kezemet már futás közben ökölbe szorítottam és forró lángpajzsot vonta köré, majd elkiáltottam magam.

- Karyuu no Tekken! - visszhangzott az övöltésem egyik falról a másikra, majd amikor Doku elé értem, hatalmas erővel fizettem vissza neki a kölcsönt és bár a melák kitért az ütésem elől, nem estem kétségbe. Pontosan erre számítottam és amikor a férfi önelégült mosolyra húzta a száját, a másik oldalról erőset rúgta belé. Ekkor minden mágiámat a lábamba irányítottam és teljes erőből lendítettem felé azt, Doku pedig meglepetten terült el a földön. Még mielőtt a melák felállhatott volna, fölé magasodtam és tüzes ökleimmel gyors egymásutánban mértem rá a csapásokat. Néhány elől még sikerült félrehúznia a fejét, de nem bírta sokáig a tempót, így végül az utolsó 3 ütésem betalált. Már azt hittem, hogy én győztem és lassítottam az iramon, de ekkor váratlan dolog történt. Doku mélyen beszívta a levegőt hatalmas szájába, majd a következő pillanatban hatalmasat üvöltött, fülemből pedig lassan vér szivárgott.

Üdv néktek, kedves olvasóim! Itt is van az új rész, nagyon siettem vele. Remélem elnyerte a tetszéseteket. Ha igen, azt egy csillaggal jelezhetitek, a véleményeiteket / észrevételeiteket pedig kommentben írjátok meg. Minden kritikát szívesen fogadok, az építő jellegűeket is. Igyekszem a folytatással, addig is legyetek jók, sziasztok!