Happy szemszögéből:

Doku vérfagyasztó nyugalommal sétált egyre közelebb hozzám, aztán keresztbe font karokkal megállt a cella előtt. Arcvonásai kemények, tekintete szigorú volt, ahogyan mély, dörmögő hangon megszólalt.

- Most velem jössz! - jelentette ki mindenféle magyarázat nélkül és háta mögé nyúlt, majd előhúzott egy hatalmas kulcskarikát, melyen rengeteg kulcs lógott. Mind más színű, formájú és méretű volt, így könnyű volt őket  megkülönböztetni egymástól. Az egyik fura mód egy halra hasonlított. Amint ez eszembe jutott, hasam hangosan kordult és a kis bronzkulcs láttán a nyál is összefutott a számban. Éhesen nyaltam meg alsó ajkamat és képzeletben már el is fogyasztottam egy jó nagy tál halat, melyet Mirajane tolt elém. 

- Nem hallod? Gyere már! - rántott ki gondolataim közül Doku türelmetlen hangja, aki időközben már ki is nyitotta a cellaajtót és a következő pillanatban durván megragadott, majd a állára kapott. Hangosan kiabálva kezdtem el ellenkezni, de minden igyekezetem hiábavaló volt, a hegyomlásnak is beillő férfi ugyanis magabiztos léptekkel hurcolt engem a folyosón.

- Te meg mit keresel itt? - kérdeztem könnyed beszélgetést kezdeményezve, de az óriás csak horkantott egyet és még erősebben kezdett el szorítani - Héj, te melák! Válaszolj már, hogy kerülsz ide? Mi ez az egész? - kiáltottam rá, de választ ezúttal sem kaptam. Doku ezután hirtelen irányt váltott és a következő sarkon jobbra fordult, a kanyaron túl pedig egy öreg faajtó állt, rajta rozsdás lakattal, mely olyan masszívan tartotta a zárat, hogy kulcs nélkül szinte lehetetlen lett volna áthatolni rajta. Szerencsére fogva ejtőm kulcskarikáján erre a lakatra is akadt megfelelő nyitószerszám, így mindenféle gond nélkül bejutottunk. Amikor átléptük a küszöböt, az ajtó bezárult mögöttünk, mi pedig megálltunk a szoba elején. Doku ekkor leemelt a válláról, majd még mielőtt feleszmélhettem volna, bilincset kattintott a kezemre, melyhez erős lánc volt erősítve. A lánc végén egy hurok volt, amit Doku erősen szorított és így én macska létemre kutyának érezhettem magam. Olyan volt, mintha pórázon vezetnének, de mielőtt nemtetszésemet kifejezhettem volna, magam elől hirtelen fura zajt hallottam. Doku a falhoz lépett és gyufát gyújtott, melyet ezután belehelyezett egy petróleumlámpába, így abban fényes láng gyulladt. Ez szépen bevilágította az egész termet és most már azt is megláthattam, hogy mi adta ki az előbbi fura zajt. A szoba háromnegyede erős acélráccsal volt elválasztva a többi résztől és a rács túloldalán egy rémséges szörnyeteg volt elzárva. Hatalmas, tűhegyes fogai voltak, melyek mögött vörös, nyálkás nyelv lapult. Ahogyan undorító pofáját hatalmasra tárta, fogai között vastagon nyúlt a nyála, míg végül egy gusztustalan cuppanás kíséretében szét nem vált, hogy aztán lefolyhasson a száján. Teste kövér volt és hosszú polipszerű csápok nőttek ki belőle. Szemei vérben forogtak és minden mozdulatán látszott a gyilkos indulat.

Nagyot ugrottam ijedtemben, amikor a szörny mérgesen csapott az egyik rácsra, ami hangosan remegni kezdett és már attól tartottam, kiszakad a helyéről. Doku kárörvendően kacagott fel hangosan a látottakon, majd rántott egyet a láncomon és maga után vonszolt. Végigsétáltunk a szobán a szörnyeteg mellett, majd a férfi kitárta a terem végében lévő ajtót, ami nem volt bezárva és elhagytuk az ijesztő szobát. Az ajtó túloldalán egy, az előzőnél rövidebb folyosó volt, benne 3 börtönnel. Doku kinyitotta az elsőt és rögtön ezután bele is lökött, majd bezárta a cellát és elhagyta a folyosót. Miután kilépett az ajtón, még hallottam egy másik személy hangját is. Noroi volt az, aki éppen számonkérte Dokut, majd lépteik egyre távoliabbakká váltak.

-Na, elintézzed a macskát? - kérdezte a törzsfő lánya, mire Doku morgott valamit, majd ismét Noroi szólalt meg - Akkor jó. Vendégeink vannak, gyere! - utasította a férfit, amire a választ már nem hallottam. "Biztosan elmentek" - állapítottam meg, majd nagyot sóhajtva ültem le a sarokba és hunytam le a szemeimet. Biztosan elbóbiskoltam egy kicsit, mivel amikor szemeimet újra felnyitottam, már nem voltam egyedül. Rémülten rezzentem össze és egy hangos zajt hallva villámgyorsan patgantak fel a szemeim, ugyanis Doku erőteljesen rántotta ki cellám ajtaját és dobott be rajta egy eszméletlen fiút. Ezután sietve csapta be újra az ajtót és már ki is viharzott. Elősször kíváncsian néztem meg messziről a földön fekvő srácot, de amikor felfedeztem annak cseresznyevirág haját, azonnal mellé futottam és aggódva fordítottam arcát magam felé. Natsu volt az, aki magatehetetlenül, legyengülve feküdt előttem a földön. Testét számos horzsolás borította, tenyerén véres seb éktelenkedett, jobb oldalán pedig kékes folt terült el. Látszott rajta, hogy valaki jól ellátta a baját. Óvatosan megráztam a vállát és szólongatni kezdtem.

- Natsu! Natsu, ébredj! - mondtam elősször suttogva, majd egyre hangosabban, de barátom semmire sem reagált. Akkor már komolyan aggódtam társamért és még erősebben rángattam meg őt.

- Naaaatsuuu!! - kiáltottam rá, mire a fiú pillái megrebbentek és lassan felnyitotta a szemét.

Itt van az új rész. Remélem, hogy tetszett, nemsokára hozom a következőt. Addig is sziasztok!