Minden a pillanat tört része alatt történt. Noroi egy utolsó harci kiáltás kíséretében meglendítette kardját, én pedig már szemeim előtt láttam porban fekvő testemet, ahogyan szépen lassan elvérzem. Visszagondolva, a többi dolog elég homályos volt, de arra még emlékszem, hogy az oldalamat hirtelen valami égetni kezdte. Ezután az egyik kulcsom erősen izzani kezdett, majd a következő pillanatban már méterekre álltam Noroitól és annak veszélyes kardjától. Valaki a karjaiban tartott, s amikor felnéztem megmentőmre, Loki életvidám tekintetét láttam, mely akkor aggódóan szegeződött rám. A fiú óvatosan letett a földre, majd összevont szemöldökkel, dorgáló hangnemben megszólalt.

- Miért nem hívsz soha, ha szükséged van rám? - kérdezte enyhén megbántottan.

- Bo-bocsának, Loki... - dadogtam - Most hogyan jöttél ide?

- Éreztem, hogy baj van, így a saját varázserőmet használtam. - magyarázta, majd az értetlen Noroira nézett - Ki ez a szépség? - kérdezte elvarázsolva.

- Inkább te ki vagy, narancs hajú? - kiáltott rá Lokira a törzsfő lánya, de az oroszlán nem tudott válaszolni, mivel én szólaltam meg.

- Ő a magbízónk lánya, de eléggé zakkant - adtam magyarázatot először Lokinak - Azt képzeli, hogy ő Natsu menyasszonya, aki majd megszüli a gyerekét. Nevetséges, ugye? - nevettem el magam erőltetetten, Loki pedig döbbenten meredt Noroira.

- Igaz ez? - kérdezte - Miért kéne neked Natsu, ha megkaphatsz engem is? - mutatott végig magán egoistán, mire a lány csak elhúzta a száját és lenézően horkantott egyet.

- Ugyan már! - legyintette le Loki próbálkozását, mire az csalódottan és szégyenkezve hajtotta le fejét. Homlokán apró verejtékcsepp jelent meg a visszautasításra és egész aurája elsötétült. Együtt érzőn néztem rá, majd veregettem finoman hátba, de nem hagyhattam sokáig sajnálkozni. Dolgunk volt, le kellett győznünk Noroit, hogy azután kiszabadíthassuk Natsut és Happyt. Valamint még azt sem tudtuk, kik lehetnek a foglyok a cellákban. Még erre a rejtélyre is fényt kellett derítenem, tehát nem volt túl sok időm.

- Noroi, ő itt Loki, az egyik csillagszellemem - mutattam be a fiút is, Noroi pedig meglepetten nézett először Lokira, majd rám. Szemét fürgén futtatta végig rajtam, aztán elismerő hangon, mosolyogva megszólalt.

- Ó, szóval te csillagmágus vagy! Végre egy kis kihívás - jelentette ki - Támadj hát! - kiáltotta, én pedig azonnal Loki felé fordultam.

- Loki, kérlek! - szóltam neki, de a fiú rám sem hederített, csak az orra alatt motyogott valamit.

- Hogy kellhet neki Natsu, helyettem! - dörmögte alig hallhatóan, én pedig megsemmisülten csaptam a homlokomhoz.

- Ezt nem hiszem el, Loki menj haza! - utasítottam őt, aki szinte azonnal el is tűnt a kulcsomban -  Akkor lássuk, ehhez mit szólsz? - villant eltökélten a szemem, majd egy másik kulcsom után nyúltam, Noroi pedig kíváncsian várta a folytatás. Kezeit keresztbe fonta mellkasa előtt s lábaival türelmetlenül dobolt a padlón, de engem nem érdekeltek sem szarkasztikus megjegyzései, sem pedig lenéző modora. "Meg fogom mutatni, mire vagyok képes, aztán pedig kiszabadítom Natsut!" - ezzel az eltökélt gondolattal ragadtam meg a kulcsomat és kiáltottam a nevét.

- Aranybika kapuja megnyitálak, Taurus! - hívtam elő egyik legerősebb csillagszellememet, aki azonnal meg is jelent.

- Itt vagyok, tökéletes testű gazdám. Mi a parancsod számom...ra? - akadt el a szava, amint meglátta Noroit. Nyelve rögtön kicsúszott szájából és olyan vágyakozva nézett a lányra, hogy már csak a szívecskék hiányoztak a szeme helyére.

- Na ne már, Taurus! - kiáltottam rá, mire ő kérdőn fordult felém.

- Ő lenne az ellenség? - kérdezte, én pedig megkönnyebbülten bólintottam. "Hát mégis számíthatok rá" - sóhajtottam magamban, de örömöm korainak bizonyult, mivel a következő pillanatban Taurus esdekelve borult térdre előttem. - Őt nem támadhatom meg, Lucy-sama... Lehet, hogy ő lesz a gyermekeim anyja - siránkozott, Noroival pedig mindketten megbotránkozva néztünk rá.

- Hogy micsoda? - kiáltottam indulatosan és ugyanebben a pillanatba Noroi is felkiáltott.

- Az ki van zárva! - visszhangoztak szavai a szűk folyosón, de Taurus továbbra sem mozdult.

- Ahhj! - sóhajtottam fel - Akkor menj haza! - utasítottam őt, miközben sírni lett volna kedvem. Nagyon úgy festett, hogy egyik csillagszellemem sem használható, ráadásul már a varázserőből is kezdtem kifogyni. Aquariusra még számíthattam volna, de víz nélkül nem tudtam őt megidézni. A levegő párás volt ugyan, de ahhoz nem elég, hogy megidézzem őt. Aries gyapja viszont szépen összetapadt volna tőle. Nem volt sok időm gondolkodni és tervezni, mivel Noroi sem tétovázott sokáig. Kacagva emelte magasba kardját és rohant vele egyenesen felém. Nem volt más választásom, az ostorom után nyúltam és a lány felé lendítettem. A fegyver hangosan csattant a levegőben, de célpontomat nem találta el. Noroi könnyedén kikerülte, majd egy lépéssel előttem termett és lesújtott kardjával, nekem pedig éppen hogy csak sikerült elkerülnöm a támadást. Métereget gurultam odébb a földön, majd amikor nagy nehezen feltápászkodtam, egy újabb támadás elől kellett kitérnem. Hatalmas lendülettel ugrottam félre, de Noroi kardjának éles pengéje így is eltalált és jobb felkaromból vér kezdett szivárogni. Fájdalmasan szisszentem fel és szorítottam bal tenyeremet a sebre, ám a törzsfő lánya cseppnyi időt sem hagyva nekem, újra támadt. Elegem lett a folyamatos menekülésből és újra megragadtam az ostoromat, majd Noroi felé csaptam vele, de a lány ügyesen kitért csapásom elől és megállíthatatlanul rohant tovább felém. Ezúttal is eltalált és most bal oldalra célzott, egyenesen a bordáimra. Kissé oldalra hajoltam, így a sérülés nem okozott olyan súlyos károkat, de így is iszonyatosan fájt. Kezdtem rájönni, hogy egyedül mit sem tehettem Noroi ellen. Túl gyenge voltam hozzá és Natsu nélkül semmire sem voltam képes. Eddig mindig ő mentett meg engem és folyton mellettem állt. Nem akartam elveszíteni őt, de kezdtem feladni, hogy valaha is élve juthatok ki innét.

- Az istenit, én csak Natsuval akartam lenni! - kiáltottam fel tehetetlen dühömben és újra meglendítettem az ostoromat - Miért csinálod ezt?! - ordítottam Noroira, aki időközben ismét megindult felém, de ekkor hirtelen megtorpant és dühösen válaszolt.

- Már elmondtam, hát nem fogtad fel? - kérdezte.

- Ennek semmi értelme, honnan tudod, hogy Natsu kell neked? Csak azért, mert egy tűzmágus? - próbáltam húzni az időt, nem sok sikerrel.

- Tudom és kész! A tűz az egyik elem, ráadásul sárkánytól tanult és jóképű is. - intézte el a magyarázatot ennyivel és újra felém rohant. 

- Ebből elég! Scorpius gyere elő! - húztam elő egy újabb kulcsot, amivel hatalmas kockázatot vállaltam, hiszen már alig maradt varázserőm. Még egy szellemet már biztosan nem tudtam volna megidézni, így hát minden reményemet ebbe az egybe fektettem.

- Mi a feladat, Lucy? - jelent meg Scorpius, én pedig azonnal a felém közeledő lányra mutattam. Scorpiusnak alig volt pár másodperce, hogy kivédje Noroi támadását, de végül sikerrel járt és azonnal ellentámadásba lendült.

- Homokágyú! - kiáltotta és egyetlen csapással hátrébb lökte a lányt. Ezután egy pillanatra sem állt meg, újabb támadásokkal sorozta meg az ellenfelet, aki folyamatos védekezésre kényszerült, mígnem végül magatehetetlenül feküdt ki a földön, Scorpius pedig elégedettem fordult felém. - Készen vagyunk? - kérdezte, én pedig bólintottam és Noroihoz siettem, kardját pedig gyorsan elkoboztam tőle. 

- Veled kellet volna kezdenem - fordultam hátra, de csillagszellemem addigra már el is tűnt, így újra kettesben maradtunk és csak remélhettem, hogy a lány nem nyeri vissza az erejét.

Elkészültem az új résszel, remélem tetszett. Ha igen, dobj rá egy csillagot és kommentet. Igyekszem a folytatással, addig is sziasztok!