Doku egyet felém lépett, majd ütésre emelte a kezét. Natsu ebben a pillanatban közénk ugrott és a nagydarab férfi döbbent pillantásával mit sem törődve, a magasba lendítette jobb öklét.

-Karyuu no tekken! - kiáltotta, majd arcon törölte Dokut. A férfi megingott ugyan, de nem dőlt ki az ütéstől. Elhúzott szájjal dörzsölte meg arcának fájó részét, majd gúnyosan felhorkantott.

- Chh...ez talán csiklandozott egy kicsit, ha ha ha! - kacagta, miközben hangosan megropogtatta ökölbe szorított ujjait. Meglepetten pillantottam a nagydarab Dokura, de nem volt időm sokáig bámészkodni, mivel a következő pillanatban hirtelen Noroi termett mellettem.

- Ide figyelj, kislány! - figyelmeztetett először, aztán miután ránéztem, megmarkolta az oldalán lógó kardot és kirántotta azt a hüvelyből. Kikerekedett szemekkel néztem a jelenetet és ijedtemben mozdulni sem bírtam, egyszerűen csak néztem magam elé. A lány egy pillanat alatt emelte fel fegyverét, majd suhintott vele egyet és a következő pillanatban vörös folyadék csöpögött a betonra. Szemeim elsötétültek és zihálva kapkodtam levegő után, amikor végre észhez tértem és felmértem a helyzetet. Előttem Natsu állt, kezét feje felett tartva és Noroi kardja mélyen a tenyerébe vágott. Fogát összeszorítva szisszent fel fájdalmasan, majd fordította felém a fejét és mosolyt erőltetve arcára megszólalt.

- Jól vagy, Lucy? - kérdezte aggódva, én pedig aprót bólintottam. Válaszra nyitottam a számat, de ekkor hirtelen árnyék vetült Natsura, majd jobb oldalról hatalmas ütés érte bordái alatt. A fiú torkát egy fájdalmas nyögés hagyta el, aztán összecsuklott előttem a földön. Doku ütése meglepetésszerűen érte őt és mivel rám összpontosított, nem tudta kivédeni a támadást. - Hogy az a...! - szűrte fogai között erőtlenül, a nagydarab férfi pedig fogát megszívva rúgott bele még egyet a földön fekvő sárkányölőbe.

- Rám figyelj, ha harcolunk. - adott tanácsot neki, aztán Noroi felé fordult - A lánnyal mi legyen, asszonyom? - kérdezte a parancsra várva, de legnagyobb meglepetésemre a lány szikrákat szóró szemekkel pillantott rá. Fogait összeszorítva, a dühtől remegve lépett egyet Doku felé, így fenyegetően közel került hozzá. A férfi nagyot nyelve, meglepetten várta a folytatást, mely nem is váratott magára sokáig.

- Nem megmondtam, hogy a fiút ne bántsd?! - üvöltötte őrjöngve, mire Doku egyet hátrébb lépett és remegő ajkakkal bólintott egy aprót.

- Sajnálom, én csak... - kezdett volna magyarázkodni, de Noroi a szavába vágott.

- Te csak mi?! Nem érdekelnek a kifogásaid! Na, fogd meg és vidd őt az egyik cellába, majd hívj hozzá gyógyítót! - adta ki az utasítást, amit Doku habozás nélkül teljesített. Lehajolt Natsuért, majd a vállára kapta az eszméletlen fiút és már el is indult vele a folyosó vége felé. Remegő térdekkel néztem, ahogyan Natsu egyre távolodik tőlem, miközben szívverésem felgyorsult. Ezt követte egyre szaporábbá váló légzésem is, míg végül már nem bírtam tovább és a férfi után kiáltottam.

- Héj, mégis hová viszed őt?! - kérdeztem hangosan, aztán Noroival mit sem törődve elindultam a két távolodó személy után - Várj már meg! - kiáltottam, de Doku mintha meg sem hallaná, igyekezett tovább a folyosó vége felé. - Hallod?! - tettem még egy lépést utánuk, de ekkor hirtelen valaki megragadta a karomat és durván visszarántott.

- Nem mész te sehová! - jelentette ki az illető, aki kárörvendő mosollyal az arcán nézett rám. Szemei eltökélten csillogtak, kezével ismét kardja után nyúlt, melyet időközben már visszahelyezett a hüvelybe, majd mindenre elszántan harapta be alsó ajkát.

- Ha nem állsz félre az utamból, akkor én magam állítalak félre... - próbáltam fenyegetőzni nem túl magabiztosan és én is fegyverem után nyúltam.  - Hová vitetted el Natsut? - kérdeztem aggódva, mire Noroi halkan felkacagott, de készségesen válaszolt.

- Ne aggódj, nem fog bántódása esni. Megnézetem őt egy orvossal, aztán ha rendbe jön, megszülöm a gyermekét. - jelentette ki úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, én pedig hirtelen úgy éreztem, köpni-nyelni nem tudok. Már a gondolatra is, hogy Natsunak ettől a boszorkánytól szülessen gyermeke, elöntött az méreg és kedvem lett volna felkiáltani a helyzet abszurditásán. "Ez csak valami rossz vicc lehet!" - gondoltam magamban, de elég volt belenéznem Noroi büszkén csillogó szemeibe, hogy tudja, egyáltalán nem tréfált.

- Ezt meg hogy érted? - kérdeztem értetlenül, mivel fogalmam sem volt arról, hogy miért akar a megbízónk lánya gyereket szülni Natsunak. Az én Natsumnak! Ez az egész ügy kezdett egyre ködösebbé válni számomra és már szinte semmit sem értettem belőle. Először jött az a mese az elátkozott faluról, aztán Happy eltűnése és most meg ez. "Vajon mi állhat az egész mögött?" - tettem fel magamnak a kérdést, melyet reményeim szerint Noroi meg fog válaszolni.

-   Úgy, ahogyan mondtam - jelentette ki - Ő lesz a gyermekem apja, ezt már eldöntöttem. - húzta ki magát magabiztosan és rajzolt egy kört kardjával a betonba. Pontosabban a betonon már lassan megalvadt vértócsába, mely Natsutól származott. Elhűlve néztem a lányra és annak rideg, a megértés cseppnyi szikráját sem tükröző szemébe, amikor ő hirtelen felemelte kardját, majd egy villámgyors mozdulattal visszadugta azt a hüvelyébe.

- Mit csinálsz? - kérdeztem meglepetten.

- Téged ráérlek később is megölni, hiszen innét már úgysem juthatsz ki élve. Ha gondolod, befejezhetem a történetet, amit még a városban elkezdtem. - ajánlotta fel nagylelkűen, én pedig habozás nélkül bólintottam, hiszen egyenlőre fogalmam sem volt róla, hogyan győzhetném le a lányt. Karcsú termete ellenére nagyon erősnek tűnt és biztos voltam benne, hogy esze is van. 

- Oké - erősítettem meg metakommunikációs jelzéseimet, ő pedig bele is kezdett.

- Na, szóval azt kérdezted, miért gond, ha éjjel a városunk átalakul egy kísértet várossá, igaz? - tette fel a költői kérdést, mely megválaszolására időt sem hagyott, csupán elkezdte magyarázni. - A mi városunkat Holdi tisztásnak is nevezték régen. Ez a sziget a fehér partjairól, romantikus túraösvényeiről és meseszép erdeiről híres. Minden évben rengeteg szerelmespár látogat ide, ám vajmi kevesen látnak a rózsaszín máz mögé. A La-mur-szigetek eredeti neve a Hármak-szigete volt. - hallgatott el egy pillanatra és nagyot sóhajtott. Vonásai hirtelen meglágyultak, tekintete a távolba révedt és én most először gondolkodtam el azon, vajon miken mehetett keresztül ez a lány. Látszott rajta, hogy igen kemény dolgok álltak mögötte, melyek leküzdése nem lehetett könnyű feladat. Egy pillanatra el is felejtettem, hogy szökési tervet kéne kigondolnom a meséje alatt és minden figyelmemet felé irányítottam.

- Azért kapta ezt a nevet, mert 3 törzs élt itt. - folytatta tovább - A Kuraku és az Obbaha törzs, mint azt már említettem, folyamatos háborúban álltak egymással, s a mi városunk éppen a két törzs területe között található. Mégsem ért bennünket sosem komolyabb támadás, vajon miért? - kérdezte felém fordulva és mivel nekem fogalmam sem volt róla, csak vállat vonva kiböktem az első dolgot, ami az eszembe jutott.

- Szerencse? - kérdeztem naivan, mire Noroi mérgesen a homlokára csapott. Szemei szikrákat szórtak, amikor rám nézett, majd dühösen fújtatott egyet mielőtt megszólalt.

- Persze, mi más? - kérdezte szarkasztikusan - Mi a Hold védelme alatt álltunk, mivel a törzsünk alapítója maga volt, a Holdisten. A Holdfény minden éjjel pajzsot vont a városunkra, mely egész nap kitartott, ám miután megátkoztak minket, a Hold többé nem világított ránk éjjel, s így nem csak a védőfalat veszítettük el. Oda lett a termőföld és az ivóvíz is. A városunk mindent a Holdtól kapott, de nélküle lassan kipusztulunk. Mindenki éhezik és egyre több a betegség a rossz minőségű ivóvíz miatt! - fakadt ki egyre jobban és a végén már könnyes szemekkel kiabált, de nekem még mindig nem volt minden teljesen világos.

- Értem én, hogy bajban vagytok, de mi közünk nekünk ehhez? Miért akarod kihordani Natsu gyermekét és engem miért akarsz megölni? - kérdeztem érdeklődve és Noroinak erre is volt válasza.

- Nagyapám a halála előtt, egy jóslatot kapott, miszerint egy bizonyos éjjelen, amikor a csillagok és a Hold együtt állnak majd a Földdel, megszületik egy gyermek, akit feláldozva, visszaszerezzük majd a Holdisten jóindulatát. A gyermeket a törzs egyik vezetője hordja majd szíve alatt, apja pedig egy nagy erejű elemi varázsló lesz. - ért mondandója végére, én pedig egyre mérgesebb lettem. Az, hogy egy több évtizedes hallucináció miatt akarnak engem megölni, Natsut pedig máris apává kiáltották ki, olyan bosszantó volt, hogy nem bírtam ki szó nélkül.

- Ez most komoly? Ezért van ez az egész? Ezért hirdetted meg a hamis felkérést és csaltál minket ide? - záporoztak a kérdéseim - De hiszen Natsu csak egy sima tűzmágus, semmiféle nagy erejű elemi izéről nincs szó vele kapcsolatban! Ráadásul képes lennél feláldozni a saját gyerekedet?! - lendültem egyre jobban bele a számonkérésbe, ami Noroinak egyáltalán nem tetszett. Indulatosan kiáltott rám, ezzel félbeszakítva hangos szóáradatomat.

- Elég volt! Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok a gyerekemmel. Ha ezzel megmenthetem a várost, akkor igenis fel fogom áldozni. A sárkányölő pedig innentől az én vőlegényem, tehát már hozzá sincsen közöd! - fröcsögte utálkozva, majd ismét előhúzta a kardját és egy lépést tett felém - Most pedig véged. Búcsúzz el az életedtől! - kacagta és lesújtott pengeéles fegyverével.

Sziasztok! Itt az új rész, remélem tetszett. Igyekszem a következőt is hamar hozni, addig is dobj rá egy csillagot vagy kommentet.