Amikor felébredtem már az összes gyerek bement. Egyedül Enola maradt velem. Felültem és rá néztem, ő már álldogált egy ideje és virágot szedett. A növényekből egy koszorút kezdett el készíteni, már a felénél tartott. Aztán meghallotta, hogy már nem alszom, mert ahogy álltam fel egy faágra léptem és az egy nagyot reccsent.

- Jó reggelt álom pupák!
- Oh-umm, j-jó reggelt? - kínosan válaszoltam.
- Már dél elmúlt, ha sietünk akkor még kaphatunk kaját!
- Mii?? Miért nem keltettél fel? Akkor fussunk!

Megragadtam Enola kezét, és futásnak erdtem. A szép meleg időben nem olyan jó futni, inkább sétálni jó, kiélvezni a szép időt, de az ételért mindent. Aztán megtorpantam. Enola nem mozdult. Nem tudtam mi a baj, miért nem fut velem, hisz éhen biztos ő sem akar maradni, nem? Mikor hátra néztem szinte egy csettintésre megváltozott az ég, dörgött és villámlott, zuhogni kezdett az eső. A lány akit annyira szerettem pedig az egyik villám közepette eltűnt. A víz gyorsan csordult a testemen, elázott az egész ruhám. Az összes irányba néztem, kerestem Enolát, a kiutat ebből a sötétségből, de hiába. Minden sötét maradt, féltem, remegtem. Egy idő múlva már a vihar is elmúlt, egyedül az üresség volt ami nem tűnt el. Nem éreztem semmit. Leültem a földre, felhúztam a lábam és lehajtottam a fejem, majd hirtelen egy villám keletkezett. Arra felkaptam a kobakom, és megjelent Enola! Felé nyúltam és mosolyogtam. Hát nem hagyott el, el jött hozzám! De gyorsan vissza kaptam a kezem. Ő nem Enola! Ő nem így néz ki! Nem húscafatokból, nem tépett ruhákból és nem a kaszás mellett áll!
Majd megszólalt..

- Miért? Miért tetted ezt?! Te voltál az egyetlen akit szerettem és itthagytál!! -kiabált rám teli torokból- Sőt még meg is öltél!! Miért??- szipogott és könnyeket hullajtott.- Ha nem mentél volna el még mindig élnék, és a többiek is! Te miért élsz még mindig!? Huh?!!

Majd a halál a fegyverét Enola nyakához tette és megdörrent még egyszer az ég, a villám mellette pedig mindent hófehérré tett.

- Huff, Huff, ngh. Miért jön elő mindig ez a rémálom? - egy könny csordult le az arcomon. Gyorsan letöröltem és felálltam. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy már 6 óra elmúlt. A lakásom előtt egy nagy óra van. Így elég könnyű tudnom, hogy mennyire áll az idő.

1 év eltelt azóta, hogy elszöktem az otthonból. Most vándorlok és keresem az apám mellett a halhatatlanság gyümölcsét. Túl sok nyomra nem találtam ezalatt az idő alatt.. Egy helyen néhány hónapra állok meg, úgyhogy nem alakítok ki barátságokat. Kereskedésből élek meg főképp, de ha úgy van munkát is keresek, ilyen tipikusat, pincérkedés, árukihordás stb. Utaim során sok kincset és érdekességet találok, emellett még holttesteknek az értékeit ritkán elviszem. Tudom, tudom. Gusztustalan és rossz. Ezért kerülöm, eddig 2x kellett ezt csinálnom. Egyszer amikor kiraboltak, és amikor egy rossz bandához kerültem.
De ezt inkább nem firtatnám hosszabban.

Egyedül arra jöttem rá, hogy apa is ebben a városban volt vagy 4 hónapig. Most néhány barátját keresem, csak akad 1, nem? Kakhce város elég fontos a birodalomnak. Rohadt nagy és rengeteg ember él itt, mondhatni tömegnyomor van. De csak azért mert mindenki itt halad át, vagy vásárol. És elég olcsó ahhoz képest, hogy ez a főváros! Az utak már elég kopottasak, de ha lehet rajtuk közlekedni..
Nagy gondolkodásaim közepette felfigyelek, hogy valaki kopogtat az ajtómon.

- Kop,kopp, kopp, kopp, kopp
- Megyek-megyek! - Jesszus, először is hallottam.

Recsegve de kinyílt az ajtó. Kinéztem rajta, és egy magas férfit pillantottam meg, mellette egy nő állt elég feszült képpel. Úgy nézett ki mintha elvesztett volna egy fogadást. Fehér és kék egyenruhát viseltek, csípőjükre pedig kard volt helyezve. 1 másodperc alatt felismertem, hogy ezek a rendőrök.
Na ebből még baj lehet.. ezekre a vedégekre nem számítottam!

- Jó napot! - jól elnyújtottam a köszönést és egy vigyorral rájuk vágtam az ajtót, befutottam a hálószobába, megragadtam a jó öreg táskámat amit még úgy kaptam valakitől és kiugrottam az ablakon..