— Az utóbbi négy évben korlátlan hatalommal működtek, felügyelet nélkül. — kezdett el beszélni a miniszter és végig nézett a társaságon. — Ezt a helyzetet a Világ Kormányai elfogadhatatlannak tartják. De... Úgy hisszük van megoldás! — ekkor a miniszter a táskájából elővett egy nagyon vastag fehér könyvet majd felmutatta. — A Sokoviai Egyezmény. — mutatta be majd Wanda elé csúsztatta az irományt majd miután ő összenézett Rhodey-val áttolta neki a könyvet. — Összesen száztizenhét ország hagyta jóvá és kimondja, hogy a bosszúállók mostantól nem maradhatnak meg magán szervezetnek. — jelntette ki majd az ajtó felé indult, de az én székemnél megtorpant és direkt rámnézett majd úgy folytatta. — Helyette az Egyesült Nemzetek egy bizottsága fogja felügyelni a működéstét. A bosszúállók akkor léphetnek közbe, ha a bizottság szükségesnek látja. — nézett a szemembe majd tovább ment a székemtől.

— Mi csak biztonságosabbá akartuk tenni a világot. — mondta Steve megsemmisülve majd felnézett. — Szerintem sikerült... — jelentette ki, mire a miniszter felhorkantott.

— Mondja Kapitány. — szólt oda a miniszter és lassan Steve székéhez sétált. — Tudja, hogy Thor vagy Banner most hol tartózkodik? — kérdezte Steve-től majd választ sem várva folytatta. — Illetve, hogy pontosan ki ez a hölgy, ott? — kérdezte rám mutatva, mire felhúztam a szemöldököm.

— Eleanor Everdeen. — mondtam mire összeráncolta a homlokát. — A nevem. De ezt maga nagyon is jól tudja, Miniszter Úr. — mondtam neki gúnyosan ő pedig jobbnak látta nem foglalkozni velem.

— Ha én elvesztenék egy harminc megatonnás bombát, annak biztos lenne következménye. —mondta majd lassan megint elindult a tárgyaló ajtajához. — Kompromisszum, biztosíték. Így működik a világunk. Higgyék el, ez a köztes megoldás. — mondta és rámutatott az egyezményre.

— Szóval vannak biztosítékok. — mondta Rhodey és a miniszterre nézett.

— Három nap múlva az ENSZ tanács összeül Bécsben, hogy aláírja az egyezményt. — mondta, miközben a Kapitány hátranézett Stark-ra aki lehajtott fejjel ült a székén. — Beszéljék át. — biccentett a miniszter már kissé kedvesebb hangon majd elindult ki az ajtón.

— És ha olyan döntésre jutunk majd aminek nem fog örülni? — tette fel a kérdést Natasha, mire a miniszter a nyitott ajtóból fordult vissza.

— Akkor visszavonulnak. — jelentette ki kegyetlenül, mire Nat csak bólintott majd a miniszter kilépett a tárgyalóból.

Sóhajtottam majd felálltam és kifele indultam, de a nappaliba egy nem várt vendég várt.

— Még mindig itt van miniszter úr? — tettem fel a kérdést és a konyhába mentem egy pohár vízért.

— Beszélni szerettem volna önnel, hadnagy. — mondta majd követett. Sóhajtottam, majd felé fordultam és biccentettem, hogy mondja.

— Azért van itt, hogy ne egy börtönben üljön. De ezáltal már maga is bosszúálló akár tetszik akár nem. Ezért remélem tudja mi fog történni ha nem írja alá az egyezményt. — mondta lassan és érthetően mire felhúztam a szemöldököm.

— Fenyeget engem miniszter úr? — kérdeztem mire megrázta a fejét.

— Ez már felülmúlja Fury hatáskörét. Itt magán már senki sem segíthet. — mondta majd hátat fordított nekem. — Jó volt újra látni magát Ms. Everdeen. — mondta majd elhagyta az épületet. Sóhajtva mentem vissza a többiekhez akik épp ezen vitáztak.

— Ross miniszternek van egy kongresszusi érdemrendje. Vagyis egyel több mint neked. — mondta Rhodey Sam-nek, miközben mindenki őket nézte.

— Jó tegyük fel bele egyezünk. Mire egyet pislogunk nyomkövetőt tesznek ránk, mint valami bűnözőkre. — vágott vissza Sam mire Rhodey sóhajtott.

— Száztizenhét ország akarja aláírni. — sóhajtotta. — Száztizenhét Sam, te pedig azzal jössz itt nekem hogy... — mondta, de Sam a szavába vágott.

— Döntsd már el hogy melyik oldalon állsz! — szólt oda idegesen Rhodey-nak, aki csöndbe maradt.

— Volna egy egyenletem. — szólalt meg Vízió.

— Nagy segítség lenne. — horkantott Sam.

— A nyolc év során amikor Mr. Stark Vasemberként tevékenykedett az ismert szupererejű személyek számi exponenciálisan nőtt, és ugyan ezen időszak alatt, az apokaliptikus események száma is ezzel arányosan nőtt. — magyarázta Vízió.

— Ez csodás. — mordult fel Barton.

— Azt mondod ez a mi hibánk? — kérdezte Steve lehajtott fejjel.

— Én csak azt mondom lehet összefüggés. A puszta erőnk is kihívást jelent, a kihívás konfliktust idéz elő. A konfliktus katasztrófához vezet. A felügyelet olyan ötlet, amit hiba lenne nem fontolóra venni. — válaszolt a Kapitánynak.

— Bumm! — biccentett Rhodey Sam-re nézve.

— Tony, tőled szokatlanul nagyon csöndben vagy. — szólalt meg Natasha, mire mindenki Stark-ra nézett.

— Azért mert ő már döntött is. — válaszolt a Mapitány, mire Tony megrázta a fejét.

— Igazából csak fejfájásom van. Ennyi az egész Kapitány. A fájdalom. — mondta Tony majd felkelt és a konyhába lépett. Lerakott egy kis kütyüt amin megjelent egy fiatal fiú képe, majd ő öntött magának egy vizet. Vissza nézett ránk és amikor látta az értetlen képeket az arcunkon beszélni kezdett. — Óh, hogy ő? Ő itt Spencer. — mondta. majd miután ivott egy kortyot folytatta. — Diák munkára ment, ahonnan nem tért vissza. Én Vegas-ba mentem volna, de ő nem. Nem is Párizs-ba vagy Amsterdam-ba, valami bulis helyre. Ő úgy döntött, hogy egész nyáron házakat fog építeni a szegényeknek. Hol? Sokovia-ban. — mormolta hangosan Stark, mire a csapat többi tagjában az ütő állt meg.

Nem voltam ott akkor, de tudom, hogy ott halt meg Wanda testvére és rajta kívül még rengeteg másik ember. Tudni, hogy sokan meghaltak nehéz, de ha egy embert külön kiemelnek főleg egy olyan fiút aki csak segíteni akart... Fiatal és ártatlan. Pocsék érzés. Tudom. De a fejesek ezt csak járulékos veszteségnek hívják és nem is foglalkoznak
ezzel igazán. Nem az ő kezük lesz piszkos.

— Biztos jót akart tenni, de nem tudhatjuk mert rádobtunk egy épületet, miközben zúztuk az ellent. — folytatta Tony miközben mindenki lehajtotta a fejét. — Nincs döntéshozatali folyamatunk. Kell az ellenőrzés! Nekem mindegy milyen módon. Ha nem egyezünk bele, ha bármit megtehetünk, nem vagyunk különbek a rosszfiúknál. — vázolta a gondolatát Tony, mikor nekem és a Kapitánynak a telefonja megszólalt.

Mikor megnyitottam az üzenetet teljesen lesokkolódtam, majd kiviharoztam a szobából mire többen döbbenten néztek utánam. Páran szóltak is, de amikor a Kapitány is utánam jött már mindenki csöndbe maradt.

—————————
- Sharon Carter

Meghalt. Álmában.
—————————

— Eleanor... — szólt utánam Steve és próbált erős lenni. Aztán le is esett miért.

— Steve, Sajnálom... — mondtam neki mire bólintott majd egy könnycsepp buggyant ki a szeméből. Odaléptem hozzá és finoman letöröltem majd nyugodt hangon megszólaltam. — Minden rendben lesz. — mondtam, de nem tudom kinek akartam ezt bebeszélni. Neki vagy magamnak.

— Ismerted őt? — kérdezte halkan miközben elindultunk a szobáink felé.

— Igen, még a fiatalabb éveiben ismertem meg, majd később is tartottuk a kapcsolatot amikor nem a Hydra agymosott katonája voltam. — mondtam, mire bólintott.

— Akkor Sharon-t is ismered? — kérdezte tőlem mire bólintottam.

— Igen, ő írt nekem. — mondtam mire most ő bólintott. — Elmegyek a temetésre remélem együtt megyünk. — mondtam mire megint bólintott.

— Pakolj össze! — mondta mikor kiléptünk a liftből.