— Az akció egyszerű, de adódhatnak nehézségek. Három csoportra oszlunk. Az egyik csapat megy a főbejáraton, valamelyik csapat hátulról közelíti meg az épületet és a többiek fedezik őket. Az egyik csapat velem jön a másik Tony-val a harmadik Eleanor-ral. — magyarázta Steve.

— Miért én? — kaptam fel a fejem a nevem hallatán.

— Mert lenyomtad Nat-et. — nézett rám félszemmel, majd visszafordult a többiek felé. — Az én csapatom megy előröl a tied hátulró, és Tony-é fedez. — magyarázta, mire biccentettem.

— Ki kivel megy? — kérdezte Sam mire a kapitány felém nézett és várta, hogy én mondjam a beosztásokat.

— Velem jön Ethan és Natasha. — mondtam, mire az említettek mosolyogva bólintottak.

— Rendben, velem jön Bucky és Sam. Tony pedig viszi Víziót, Clintet, Wandát és Bannert. De Doki, csak akkor változzon át amikor szükséges. — mondta, mire mindenki bólintott.

Ezekután még egyeztettünk, majd mindenki elfoglalta magát addig, amíg idő nem volt arra, hogy harcba lépjünk.

— Jól vagy? — ült le mellém Wanda.

— Aha. — válaszoltam, de nem néztem rá.

— Figyelj... — kezdte óvatosan, de én a szememet forgatva fordultam felé.

— Nincs szükségem szentbeszédre, szóval ha van valami fontos az akcióval kapcsolatban nyögd ki, ha pedig nincs, máshol is van ülés. Köszönöm. — mondtam neki, mire kelletlenül, de bólintott és arrébb ment.

Wanda helyét Natasha váltotta aki megállt előttem és onnan figyelte, ahogy én a kezemben lévő kést törölgetem.

— Mi a terv? — kérdezte Nat, mire elnevettem magam Ethan-nel és Bucky-val.

— Terv? — kérdezte Ethan mosolyogva, mire Nat értetlenül bólintott.

— Amihez értünk. — biccentettem, majd eltettem a késem, a hátamra raktam a tegezt, és a gép ajtajához mentem és kinyitottam azt.

— Az pedig? — kérdezte, miközben furcsán méregetett.

— Ölünk. — jelentette ki Smith, majd Nat-re mosolygott.

— Mit csinálsz? — kiabálta Tony, mikor felállt a vezető ülésből. Hátranéztem a vállam felett, mire Barnes, Wilson és Bell odasétáltak mögém.

— Felderítjük a terepet. Találkozunk odalent. — mondtam felé fordulva, majd háttal kifele kiugrottam a gépből, a többiek pedig követtek.

— Sosem fogom megunni ezt főnök! — hallottam Ethan kiabálását a fülesen keresztül, mire elmosolyodtam.

Ernyő nélkül ugrottunk, de nem esik semmi bajunk ettől. Barnes mellettem repült (vagyis zuhant) és rámnézett.

— Deja vu, El? — kérdezte kiabálva, mire bólintottam.

Amikor még hivatalosan is a gárda tagja volt, a legtöbb küldetésre így mentünk. James és én felderítettük a terepet, úgyhogy kiugrottunk a gépből ernyő nélkül.

— Mindenki megvan? — kérdezte Sam amikor ő is földet ért mellettünk. Bólintottunk, majd Bucky és Ethan elment az egyik irányba míg mi Sam-mel a másikba.

— Hogy is ismerted meg pontosan Buckyt? — kérdezte.

— Együtt edzettünk, aztán kiküldték velünk pár bevetésre. Később hivatalosan is a gárda tagja lett. — rántottam meg a vállam, miközben az erdőben sétáltunk.

— Mi történt azután? — kérdezte diszkréten, mire szomorúan elmosolyodtam.

— Körübelül három évig volt velünk, aztán őt lefagyasztották, mi pedig megszöktünk mert az agymosás valamiért nem hatott ránk akkor. — magyaráztam.

— Akkor nem emlékszel a Hydra előtti időkre? — kérdezte.

— Emlémszem... Vagyis inkább foszlányokra. De ne kérdezd meg, hogy milyen volt az anyám mert nem emlékszem már rá, és senkire a családomból. — mondtam felszegett állal. A család egy kényes pont volt nekem, de senkinek nem mutattam soha, milyen érzéseket vált ki belőlem ez a téma.

— A csaptod... Hogy épül fel? — kérdezte.

— "Ez olyan mint a sakk, Sam. A szigorú király. A gőgös királynő. A nemes huszár. Az ájtatos futó. És maga a játék, az a mód, ahogy mindegyik figura hozzáteszi az egyéni erejét az egységhez. Egyszerű, és mégis komplex. Egyszerre durva és elegáns." Nem az a lényeg hogyan épül fel, vagy, hogy ki milyen rangot tölt be hanem az, hogy együtt mire vagyunk képesek. Mert mi nem úgy hivatkozunk egymásra, hogy ez Ethan volt vagy én. Hanem hogy mi voltunk. A gárda... — biccentettem.

— Te tényleg nem csak egy csaptként tekintesz rájuk, igaz? — kérdezte halkan.

— Ők a családom akik sosem halnak meg, és sosem hagynak el. — mosolyodtam el.

— A Quinjet készen áll a leszállásra.
Visszajelzést kérek. — hallottam meg a Kapitány hangját a fülesembe.

— Mindjárt elérjük a bázist. — válaszolt Sam.

— Szintén. — szólalt meg Ethan.

A régi romos raktárépület, amit első ránézésre a kutya se használt már vagy száz éve, rosszabb állapotban volt, mint a felvételeken. Az épület körül nyolc őrt láttunk járőrözni, majd Sam, aki mellettem ült felküldte a Vörösszárnyat és észrevétlenül az épületbe juttatta így tökéletes rálátást biztosított a bent történő dolgokról.

Bent sokka több katona volt amit a szárny mutatott, majd egy nagy páncél ajtót láttunk ami nem egy egyszerű ajtónak nézett ki, a kinyitás szempontjából. Meglepődve néztem Sam-re aki ugyan olyan meglepettséggel nézett vissza rám.

— Srácok... — kezdtem, de Stark egyből közbe is vágott.

— Látjuk, és igen, ezen nem jutunk csak úgy át. — mondta bosszúsan fújtattam egyet.

— Azt hittem, hogy tisztában vagy vele hova jövünk. — vágtam vissza.

— Az épület tervrajzán nem volt rajta. És te sem mondtál erről semmit... — motyogta, mire felhorkantottam.

— 1; Nem kérdeztél, 2; Wanda valahogy nem tudja kinyitni azt az ajtót? — tettem fel a kérdést.

— Megpróbálhatom, de nem biztos hogy sikerül... — mondta.

— Tízhez mennyi az esélye, hogy kinyitod? — néztem Sam-re aki tanácstalanul pillantott rám.

— Wanda? — kérdezte James.

— Öhm, tízhesz számítva kettő, nagyon maximum három. — motyogta, mire mellettem Sam hihetetlenkedve megrázta a fejét.

— Tudod mit? Nekem ennyi elég. Fedezni fogunk amíg kinyitod az ajtót. — mondtam, miközben az íjamat a kezembe fogtam.

— Rendben, de így változotak a csapatok. Bucky és Ethan hátul vannak. Melléjük repül Sam, és ők mennek hátulró. Velem jön Eleanor, Natasha meg Wanda amíg kinyitja az ajtót. A többiek maradnak kint. — mondta Steve mire mindenki egy "értettemmel" válaszolt.

Pár másodpercel később Sam megveregette a vállam, majd felszállt mellőlem és bombázni kezdte a bázist, amire sajnálatosan azonnal érkezett is válasz. 

— Érkezünk! — hallottam meg Stark hangját.

— Если это бой, то пусть это будет бой. — motyogtam az orrom alatt oroszul. (Ha harc, hát legyen harc.)

— Вы готовы? — kérdezte tőlem James, mire bólintottam, majd mikor leesett, hogy nem láthatta gyorsan válaszoltam. (Kész vagy?)

— Всегда. — mondtam, majd elindultam befele. (Mindig.)

Az egyik katona jött a másik után. Valamelyiket a nyilammal, valamelyiket a tőrömmel és valamelyiket a puszta kezemmel öltem meg.

— Bejutottunk. — hallottam meg Ethan hangját, mire a Kapitánnyal egymásra néztünk.

— Ti? — kérdezte Sam.

— Rajta vagyunk. — kiabált Steve, miközben kiütött egy katonát.

Ezért utálom a Hydra-t. Megölöd az egyiket akkor helyette két feje nő egy másikon. Ez egy kör-körös játszma, aminek sosincs vége.

— Kezdhetem? — kérdezte Wanda, majd az ajtó elé lépett.

— Nyisd ki! — biccentett a Kapitány, majd megfordult, hogy fedezze Wandát.

Már jó ideje ott álltunk és a Maximoff lányt figyeltük ahogy a skarlátvörös fényekkel próbálja kinyitni az ajtót, de nem sikerül.

— Ez túl sokáig tart. — motyogta Natasha, mikor az ajtó pont kinyílt.

— Óh, ez nem én voltam. — nézett ránk nagy szemekkel Wanda.

— Akkor reméljük a fiúk bentről. — biccentettem, majd elindultam befele.

Kihalt folyosók, szikrázó lámpák a plafonon. Mintha ember nem is járt volna itt, olyan elhagyatott volt. A pisztolyomat felemeltem és azzal indultam előre, Natasha-val együtt, a Kapitány pedig a pajzsát tartotta maga előtt miközben minden ajtót jól megnéztünk.

Üres szoba szerűségek a katonáknak, vagy kisebb raktárak. Kínzószobák, "edzőtermek", étkezde és a hasonlók mint a toronyba csak itt minden poros, koszos és penészes volt. A levegőben a klór, a vér és az izzadság szaga terjengett. Épp a következő ajtót nyitottam volna de zárva volt, rá pedig egyetlen felirat volt írva.

Древний.
(Az ősi.)

Ez volt az én szobám, ahol kimosták az agyam és ahol kiképeztek szuperkatonának. Natasha mögém állt és ki akarta nyitni, de elkaptam a kezét és a zárra mutattam mire bólintott.

Halkan megbabráltam a zárat, mire az ajtó nyikorogva nyílt ki. Amint beléptem megfagyott a testem. Két személy volt bent. Christopher Fuentez és James Bucky Barnes. James nyakához egy zsebkés volt szorítva, míg Fuentez vigyorogva nézett rám.

Bucky abban a székben ült ahol az én agyamat mosták mindig, és ő is ugyan úgy le volt szíjazva.

- Солдат! — szólított meg oroszul, miközben továbbra is vigyorogott. Lassan odasétált a géphez, de Buck nyugodtan ült a székben mivel tudta, hogy nem jut ki a szíjak fogságából, de a szemében idegesség csillant. (Katona!)

— Engem be se ültet a székbe? — kérdeztem, hogy húzzam az időt amíg a többiek ideérnek.

— Ennyire szeretnél te is beülni? — kérdezte erős akcentussal amitől hányni tudtam volna.

— Van még hely nekem is? — jött be Ethan.

— Hova juto...? —- sóhajtott fel Fuentez, de befejezni már nem tudta mert egy golyót repítettem a fejébe.

— Jól vagy, katona? — guggoltam le Bucky elé aki hálásan mosolygott rám.

— Köszönöm El, jövök eggyel! — mondta miközben a szíjakat szedtem le róla.

— Köszönd meg ha a toronyban vagyunk. —
mondtam, majd felállítottam és hárman elindultunk kifele. — Amúgy meg... Többel is jössz mint egy. — biccentettem oldalra a fejem.