— Soldat! — hallottam a kiképzőm érdes hangját reggel, mikor éppen felkeltem.

— Ébren! — szóltam vissza mire belépett a "szobámba".

— Pierce várja az irodájában tíz perc múlva. — tájékoztatott, majd kiment. Fintorral az arcomon kezdtem el öltözködni, mert semmi kedvem nem volt a nagyfőnökhöz.

Alexander Pierce egy fiatal férfi, aki mellesleg a Hydra vezetője nem is olyan rég óta, de ért a dolgához azt meg kell mondani. Pontosan tíz perc múlva az irodája előtt álltam és vártam arra. hogy behívjanak.

Az ajtó egyszercsak kinyílt és Fuentez, a kiképzőm állt velem szembe. Intett, hogy menjek be, majd egy tisztelgés után ami Pierce-nek szólt, elhagyta az irodát.

— Tudja miért hívattam? — kérdezte, mire megráztam a fejem.

— Ezt az információt nem közölték velem, uram! — mondtam, de a tekintetem továbbra is előre metedt. Egy katona mintás nadrágot viseltem egy fekete pólóval, és egy bakanccsal. A beállásom tipikus katonai volt. Kis terpesz, kezeim hátul összekulcsolva míg hátam egyenesen kihúzva.

— Pihenj katona! — mondta szórakozottan, mire bólintottam de nem mozdultam. Sóhajtva leült az asztalához, majd mutatott hogy üljek le vele szembe. — A csapata a legjobb itt, de én többet akarok! Mégjobbat! Tökéleteset! — mondta, majd felállt és lassan elkezdett a székem felé sétálni. Mint a vad a prédája felé, és ez esetben én voltam a préda. — "Harcos vagy, és Isten nem azokat hívja harcba, akik fel vannak fegyverkezve. Isten az arra hivatottakat fegyverezi fel. És te az elhivatottak között vagy! Olyan erővel, hogy akár fegyver nélkül is harcolhatnál. Mert te magad vagy a fegyver!" — mondta és halványkék tekintete a lelkemig hatolt. — "Megtanítalak arra, hogy szeresd a halált. Megszabadítalak a bánat, a bűntudat és az önsajnálat terheitől, és csordultig töltelek gyűlölettel és ravaszsággal, és átitatlak a bosszúállás szellemével. Itt fogom kiépíteni a végső ellenállást benned, te leszel az utolsó védváram", Eleanor Everdeen! — mondta és megveregette a hátamat. — "Te leszel az én csatamezőm!" — suttogta, de az idilli pillanatot egy katona kopogása szakította meg.

— Sajnálom uram, hogy megzavartam, de ezt azonnal látnia kell! — hadarta el a katona mire én felálltam. majd kezem a fejemhez szorítottam és tisztelegtem Pierce-nek.

— Uram! — mondtam, mire egy akta fele biccentett. Bólintottam, majd az akták megragadva elindultam ki az irodából.

Nagy levegővel keltem fel, és kellett néhány perc mire rájöttem, hogy ez csak egy álom volt. Ezek az álmok sosem hagynak nyugodtan, legalább harminc éve. A Hydra-nál töltött éveim körübelül huszonhét évet öleltek fel, és annak is már harmincöt éve. De a rémálmok megmaradtak.

— Faszba veled, Pierce! — mordultam fel, majd a fürdő fele vettem az irányt, és jéghideg vízzel lefürödtem.

Az órára néztem ami pontosan 07:12 percet mutatott. Sóhajtva indultam ki a szobámból, hogy megtaláljam a konyhát.

Fél nyolckor már a kezemben egy bögrével ültem a pultnál lévő kis bárszéken, miközben azon gondolkodtam hogyan tovább. Nem maradhatunk itt, mert így mindenki célpont lesz pont amiatt, hogy már három olyan ember tartózkodik a toronyba, akiket akar a Hydra. Elég volt ide Barnes is, most meg itt vagyok én és Ethan is.

Aztán Stark rengeteg kütyüjétől kétlem, hogy kapcsolatba tudnék lépni a többiekkel úgy, hogy nem hallgatna le vagy nyomozná le őket.
Lassan az összes bosszúálló kezdett beszivárogni a konyhába, mire megint az órára pillantottam és meglepetten vettem észre hogy az bizony 09:13 percet mutatott.

— Szép harmatos jó reggelt kívánok mindenkinek! — rikantotta Stark az ajtóból, mire többen visszamotyogtak egy "jó reggeltet" vagy egy "fogd már be-t" vagy mint én csak biccentettem.

— Te Stark! Beszélhetnék veled? — kérdeztem pár perc kínos csönd után. Lefofadom, hogy nem ilyenek a reggeleik a híres bosszúállóknak.

— Gyere! — mondta, majd elindult a laborhoz.

— Minek egy ekkora épület? — kérdeztem tőle, mire csak megrántotta a vállát.

— Kényelmes. Na mindegy. Miről akartál dumcsizni? Mégsem jó a külön szoba a társaddal? — húzoggatta a szemöldökét, mire hihetetlenkedve megráztam a fejem.

— Nem igaz, hogy téged a szexuális életem érdekel! — mondtam miközben leült az egyik székre.

— Jó befejeztem. — emelte fel kezeit védekezően, majd elkomolyodott. — Miben segíthetek? — kérdezte, én pedig szembe vele leültem.

— Miért vagyok itt? — kérdeztem mire
értetlenkedve nézett rám. — Oka van annak, hogy itt vagyok Smith-tel a toronyban. Csak azt nem tudom, mi miatt vagyunk itt. — mondtam mire elgondolkozva nézett rám mintha azon gondolkodna elmondja-e az igazat.

— Így nem kerültök börtönbe. — mondta ki a nyílvánvalót, de én csak megráztam a fejem.

— Nem fogod elmondani ugye? — kérdeztem felhúzott szemöldökkel, mire sóhajtva nemet intett a fejével. — Egyszer úgyis megtudom. A titkok nem maradnak titkok örökké, hidd el. — mondtam, majd megveregettem a vállát és elindultam Ethan keresésére.

— Ms. Everdeen, Mr. Rogers minden bosszúállót a tárgyalóba hívatott, kötelező ülésre! — mondta PÉNTEK mikor a folyosón sétáltam én pedig furcsán néztem magam elé.

— Én nem vagyok bosszúálló. — dünnyögtem az orrom alatt.

— Ms. Everdeen kérem fáradjon a tárgyalóba, Mr. Rogers várja. — mondta PÉNTEK, mire sóhajtva indultam meg a tárgyaló felé.

A tárgyaló falai, üvegfalak voltak így láttam kik ülnek már bent. Rogers, Barnes, Maximoff, Ethan és Banner. Mikor beléptem mindenki rám kapta a tekintetét, de nem igazán foglalkoztam velük. Leültem Smith mellé, majd suttogni kezdtem neki. A többiek se zavartatták magukat, elfoglalták magukat csak a lány nézett rám kihívóan.

— Meg se próbáld! — mordultam fel egyszerre Ethan-nel mire ő megrezzent, a többiek pedig felénk pillantottak. Fel se tűnt, hogy már mindenki itt van, de úgy látszik a műsort mindenki előtt játtszuk le.

— Mi történt? — kérdezte Steve értetlenül mire szikrákat szóró szemekkel felé fordultam.

— A Hydra-nál sem csíptem amikor az agyammal babráltak. Valahogy most sem tetszik a dolog. — morogtam a szemébe nézve majd visszefordultam. — Ha valaki ki akar szedni belőlem valamit, ez. — mutattam fintorogva a vörösre. — Nem fog bevállni. — mondtam egyszerűen és talán kissé lekezelően. — Most pedig. Miért is vagyunk itt? — kérdeztem időt sem hagyva arra, hogy megemésszék a történteket.

Banner felállt, majd Steve mellé sétált és átadott neki egy mappát, amiben volt vagy tíz akta. Mindenki kapott egyet, de én és Ethan hozzá se nyúltunk. Furcsán néztem körbe míg mindenki a kapott papírokat tanulmányozta.

— Nazrany. — mondta Barton, mire a testem megfeszült bár ahogy láttam Ethan-é is. Többen érdeklődve fordultak felénk mivel megláthatták a reakciónkat, de mind a kettőnket ellepték az emlékek.

— Nazrany-ba van egy jelentősebb Hydra bázis. — motyogta Barnes.

Őt Szibériába képezték ki, de volt egy idő amikor a csapatomba akarták őt rakni. Átszállították hozzánk, és egy ideig együtt dolgoztunk de a dolgok komplikáltak lettek.
Éreztem magamon a tekinteteket, de én csak megkerestem Barnes-ét és biccentettem.

—  Miért érzem úgy, hogy Nazrany-nak köze van hozzájuk? — biccentett felénk Barton.

— Engem Szibériában képeztek ki, de Eleanor csapata mindig is nagy hírnévnek örvendett, Nazrany-ból. Volt idő amikor engem is be akartak tenni a csapatába, és be is kerültem. Én is a gárda tagja voltam talán úgy három évig, aztán a dolgok, hogy is mondjam... Komplikáltak lettek. — mondta, mire feszengve húztam össze magam.

— Hát az nagyon kircsi, csakhogy nekünk oda kéne menni küldetésre. — mondta kényelmetlenül Sam és ránk nézett.

— Mi miért is kellünk? — kérdeztem magunkra
mutatva Ethan-nel. — Nem vagyunk bosszúállók és nem is bíztok bennünk. Miért is foglalkoztasson minket ez az egész? — kérdeztem mire Steve kezdett beszélni de nem hozzám.

— Buck, te bízol bennük? — kérdezte barátja fele fordulva, aki velem vette fel a szemkontaktust nem a kapitánnyal.

— Az életem is a kezükbe adnám! — jelentette ki még mindig a szemembe nézve.

— Rendben, akkor én is bízok bennük. — mondta, majd felállt és kifele indult, de az ajtóban visszafordult. — Holnap reggel indulunk, eligazítás a gépen! — majd fogta magát és kiment.

— És mi? Bízunk bennük? — szólalt meg Wanda.

—  Eddig még nem tapasztaltam olyan cselekvést a részükről amely ne adna okot a bizalomra. Emlékeztetnélek hogy tegnap megmentették az életünket. — mondta Vizió.

— Futunk? — kérdezte Barnes Ethan-től aki futólag felém nézett én pedig biccentettem.

— Ja, persze. — mondta, majd ők ketten elindultak ki a tárgyalóból. Én is felálltam, majd elindultam ki, amikor Natasha szegődött mellém.

— Edzés? — kérdezte tőlem, mire bólintottam.

— Ki nem hagynám. — mondtam, mire elmosolyodott.

— Tíz perc múlva az edzőteremben. — majd azzal elindult a folyosó másik vége felé, én pedig a lifthez, hogy eljussak a szobámhoz.

Amikor beléptem Natasha éppen a zsákot ütötte, majd mikor észrevett a ring felé biccentett, majd elindult ő is.

— Ne fogd vissza magad! Felőlem meg is ölhetsz... — mondtam neki szórakozottan.

— Te mondtad nem én. — mondta mosolyogva, majd támadott is.

Tudtam, hogy kiképezték hisz ő is egyike az Özvegyeknek, de meglepődtem. Többet és jobban tudott, mint amire számítottam. Idő közben láttam, hogy mindenki bejön és minket néz. Valaki még fogadott is.

Ethan, Stark, Rogers és Barnes rám fogadott míg a többiek Natashá-ra. Pont hason rúgtam mire hátrafele csúszott, majd a térdére érkezett és onnan nézett fel rám.

— Totálisan pózer vagy. — nevettem, majd nekifutottam és amikor pont felállt volna a nyakába ugrottam, majd eldőltem vele.

Én a hátamra érkeztem és egy bukfenccel tompítottam az esésemet, majd felálltam míg Natasha a földön kiterülve kapkodta a levegőt.

— Baszki Everdeen... — motyogta még mindig a földön. mire felé nyújtottam egy kezem, hogy felsegítsem.

— Mit mondhatnék? Jó vagyok! — mondtam nevetve, mire megfogta a kezem és lerántott maga mellé. — Megérdemeltem? — kérdeztem tőle.

— Meg. — mondta, majd adott egy ökölpacsit.

— Végre valaki legyőzte Natasha-t. — vigyorgott Stark. — Még Rogers se tudta. — magyarázta a milliárdo, mire Steve felmordult, majd Stark komoly arckifejezéssel a társaság felé fordult. — Sok pénzzel tartoztok nekünk, szóval estig van időtök törleszteni. —mondta, majd kiment a teremből, mi pedig elnevettük magunkat.