A kijutással nem volt baj, az volt az egyszerűbb része. Futottunk a folyosókon, arra ahol sejtettük a harcot. Hirtelen belefutottam Sam Wilson-ba és James-be akik előszőr meglepődtek, majd rosszallóan néztek ránk.

— Mi történt? — kérdezte Ethan. mire meglepő módon Sam válaszolt.

— A Hydra. — morogta.

— Hol vannak a cuccaink? — kérdeztem.

— A tizenharmadik emeleten a laborban... — sóhajtotta Sam, majd rohant is tovább.

James egy-egy kést adott nekem és Ethan-nek, majd biccentett és ő is elment. A tizenharmadik emeleten meg is találtuk amit kerestünk. A ruháinkat, fegyvereinket, mindent. Gyorsan felszerelkeztünk, majd rohantunk oda ahonnan a lövésejet hallottuk.

— Édes menny és mézédes pokol... — húztam el a szám, mikor kiértünk a harc kellős közepére.

— Inkább pokol. — suttogta Ethan, majd elindult előre.

Azt csináltuk amihez a legjobban értettünk. Gyilkoltunk.

Egy katona esett el itt, egy katona esett el ott. Láttam, hogy volt még egy ember aki az íjával ölte a Hydra-sokat. Clint Barton. Hallottam már róla. Sólyomszem.

— Milyen rég láttalak, hadnagy. — szólalt meg egy ismerős hang mögülem, mire gyorsan megfordultam.

— Már megint te, Rumlow? — sóhajtottam, majd nekem ugrott.

Egy jobb horgossal indítottam, de kivédte, majd ő próbált egy balossal. Ez így ment, míg körülöttünk minden Hydra katona meghalt.
A bosszúállók érdeklődve figyelték a harcunkat, de mindegyikőjüken láttam, hogy képesek lennének lelőni most azonnal Rumlow-ot.

Hagytam, hogy elkapjon és a hátam izmos mellkasának szoruljon. Most mivan? Lehet, hogy a rossz oldalon áll, de attól még jó pasi. Mindig a rosszfiúk a jóképűek...

— Most pedig elmondom hogy lesz... — kezdett bele a szónoklatába, mire a szememet forgattam. — Mi ketten elsétálunk innen, és senki sem követ minket. Bár ha akarsz te is jöhetsz Ethan. — mondta, mire felmordultam Smith-tel együtt, de ugyan úgy álltunk ott. Ethan előre lépett egyet, majd hirtelen pisztolyt rántott és egyenesen rám szegezte.

— Nem fogsz lelőni... — morogta mögöttem Rumlow. — Nem fogod bántani őt. A kidet is? Főnököd? — kérdezte nevetve, mire Ethan-re néztem és bólintottam.

— Прямо в середине моей головы! (A fejem kellős közepére!) — mondtam, mire biccentett és meghúzta a ravaszt.

A testem élettelenül hullott a földre, Rumlow-éval együtt.

Amikor meghalunk, nem érzek semmit. Sem nyugalmat, sem fájdalmat. A fájdalmas rész azután jön, miután felébredtünk és a testünk regenerálódni kezd. Az fájdalmas, de egyébként már megszoktam ezt.

Olyan ez mintha álmodnál, de képtelen vagy bármire is gondolni. Csak állok a sötétben és várom, hogy visszatérhessek a testembe. Ennyi.

Nagy levegőt véve ültem fel, miközben egy laborban találtam magam. Értetlenül néztem körbe majd hirtelen az ajtó kivágódott és a bosszúállók jöttek be.

— Látom felkeltél... — motyogta Bruce, mire kótyagosam bólintottam.

— Mennyi ideig voltam kiütve? — kérdeztem, mire Stark a karján lévő -igen drága- órájára nézett.

— Pontosan négy perc és két másodpercig. Ez tök klassz. — mondta, mire hihetetlenkedve néztem rá.

— Jól vagy, főnök? — kérdezte Ethan, majd az ágyam mellé lépett.

— Persze. — biccentettem.

— Miért akar a Hydra elkapni benneteket? — kérdezte Rogers.

— James-t miért akarja elkapni a Hydra? — kérdeztem, de választ sem várva már folytattam is. — Mert szükségük van rá. Mert az egyik legjobb katonájuk volt egész idő alatt, és mert agymosással bármikor megint lehet a Tél Katonája. — mondtam, mire a kapitány idegesen méregetett. — Csak semmi személyes, Barnes. — mondtam, miközben rá emeltem a tekintetes és ő bólintott.

— Csak semmi személyes, El. — ismételte meg majd nekidőlt az egyik asztalnak.

— Honnan ismered hajasbabát? — kérdezte Stark, mire elnevettem magam a beceneven.

— Hydra-s évek. — mondtam röviden, mire biccentett.

— Nem bántani akarlak, ezért nem erőltetem ezt a "mesélj az életedről egy csésze kávé mellett" hülyeséget. — mondta, majd odajött hozzám és leszedte a bilincset ami eddig fel sem tűnt. hogy rajtam van.

— Nem úgy tűnt, hogy nagyon velük akartál volna menni... — szólalt meg Natasha aki eddig csöndben méregetett.

— Miért akartam volna? Évekig voltam egy agymosott katona a csapatommal együtt. Embereket gyilkoltunk, mert azt hittük ez a helyes. De volt egy pont, ahol az újraindításunk nem ért semmit. Megmaradtak dolgok, és ezt próbáltuk elrejteni mert ez esélyt adott. Esélyt arra, hogy elszökjünk onnan. És végül sikerült is. — mondtam mire bólintott.

— Most bízunk bennük? — kérdezte Wanda rám és Ethan-re célozva.

— Én nem bízok benned. Te miért tennéd? — kérdeztem vissza.

— Cella helyett szobát kaptok, ami jó jel. — biccentett Bruce, mire megráztam a fejem.

— Nem maradok itt, és ő sem. — mondtam magunkra utalva, mire James lépett elő.

— El... Nincs más lehetőséged. Fury abba egyezett bele, hogyha itt maradtok velünk, nem csuknak le. — mondta és a fém kezét a vállamra tette bíztatás képpen. — Ha elmész nem kezeskedhetünk értetek...

— És a csapata? — kérdezte Wanda.

— Hivatalosan Fury még mindig keresi őket. — mondta Steve, mire Ethan elnevette magát.

— Keresheti is őket akár az örökkévalóságig. Kiképeztek minket. Ha megtalálják őket, az azért volt mert azt akarták, hogy megtalálják.
— mondta egyszerűen mire bólintottam.

— Így igaz! A világ legjobb katonáiról beszélünk kapitány... — mondtam, mire bólintott.

— Maradhatnak, ha nem ölnek meg álmomban. — mondta, mire elmosolyodtam.

— Mi előnyöm származna abból ha Amerika csillagos hőse meghalna? — kérdeztem, mire a vállát rántotta.

— Egy vagy külön szobát akartok? — kérdezte Stark egy mosoly kíséretében.

— Ő a főnököm, nem a dugópajtim! — jelentette ki Ethan, mire Stark lebiggyesztette a száját.

— Akkor külön lesztek... — mondta, majd intett, hogy kövessük mi pedig mentünk a milliárdos után. — Thor most jelenleg Asgard-ban van szóval vele nem fogtok találkozni, a többiek pedig itt vannak. Ha segítség kell hívjátok Pénteket. — mondta Stark amikor kiszálltunk a liftből. — A szobák ajtaján nevek vannak, így tudjátok kié melyik. — mondta majd körbemutatott. Minden ajtón egy-egy név volt, mint például; Amcsi-Kapcsi, Natie, Hajasbaba, Madárka, Hulk, Boszi, Vision, Playboy, Tarzan, és Legolas. Furcsán néztem Stark-ra a nevek miatt, de ő csak a vállát rántotta. Tony elvezetett két ajtóhoz minket, amiken még nem volt név így azok ránk vártak. — Válasszatok magatoknak. A kulcsok bent vannak. Érezzétek otthon magatokat. Péntek szól majd ha kész a vacsora. — mondta,  majd intett egyet és elment. Homlokomat ráncolva néztem Ethan irányába, aki úgy szintén vállat rántott mint az előbb Stark.

— Nyugalom főnök. Nem fognak kiadni a Hydra-nak, megölni pedig nem tudnak. — mondta. majd elindult az egyik ajtóhoz. — A többiek miatt ne aggódj. Tudják mit kell tenniük. — mondta, majd belépett a szobájába és magára zárta.

Elgondolkodva meredtem magam elé, majd sóhajtva nyitottam ki az ajtót és én is beléptem a saját szobámba, ami szerencsére nem rózsaszín volt.

És hogy miért számítottam pink szobára?
Hát mondjuk meg a tutit.

Te mit néznél ki Tony-playboy, milliárdos, emberbarát-Stark-ból...?