A hideg fal keményen nyomódott a hátamba és tudtam, ha sokáig maradok ebben a pozícióban be fog lilulni a helye. Délután öt óra lehet körübelül, miközben magam elé bámulok. Néhány éve a kormány még hősnek titulált a csapatommal együtt. De ma? Talán senkik sem vagyunk. "Emberek" akiket a kormány eltett láb alól.

Jobb emberismerő vagyok, mint a legutóbbi akciónál voltam, ezt tudom. Elszúrtam a dolgot, és nem minden alakult úgy, ahogy mi azt elterveztük.

Sokat gyilkoltam ezt sohasem tagadtam. Az élet néha ad, néha elvesz. Nem kiszámítható és én is ilyen lettem az évek során. Kiszámíthatatlan.

Sokszor hallottam azt amikor valaki azt mondta hogy; "Semmi sem biztos az életben, csak a halál!" Ilyenkor jót nevettem, majd magamban még hozzá tettem, hogy akkor mi még nem találkoztunk.

Eleanor Everdeen vagyok, halhatatlan. Az Ősi.
Az első vagyok a fajtámból, de nem az utolsó.
Ezt valamelyikünk ajándéknak, de valamelyikünk átoknak nevezi. Kinek mi. Ezer valahány év elég hosszú mit ne mondjak. Úgy harminc évvel ezelőtt a Hydra katonája voltam. Három szuperkatona van a Földön, és én egy vagyok ezek közül. Amerika Kapitány és a Tél Katonája a másik kettő. A halhatatlanságomat sokan akarják, de senki sem tudja, hogy ezt nem lehet csak úgy odaadni vagy elvenni.

Nekem csak a csapat van, az én csapatom. A vérszerinti családom több évszázada meghalt.

Itt van DJ, ő az ész.

Aztán Tara és Logan, az ikrek és kiváló harcosok. Bár ez mindegyikünkről elmondható.

Aztán Nick a mókamiki.

Ethan pedig a csöndes gyilkos, ha lehet így nevezni.

Mindenkinek megvan a saját fegyvere a csapatban. Kinek a kard, kinek az íj, a kés, a tőrök, vagy a korbács és a hasonlók. Úgy hívnak minket, hogy; A Halhatatlan Gárda...

A fal egyre kényelmetlenebb lett ezért feltápászkodtam a földről és a cellám ajtajához húzódtam.

Tíz...

Kilenc...

Nyolc...

Hét...

Hat...

Öt...

Négy...

Három...

Kettő...

Egy...

Show time...

A riasztó hangja azonnal bekapcsolt miközben én a kirobbantott falamra pillantottam, ahonnan két ismerős alak ugrott be.

— Késtünk főnök? — kérdezte Nick szórakozottan, miközben hozzám lépett, DJ pedig fedezett bennünket.

— Mehetünk? — kérdezte DJ, mire odaéptem a fal széléhez.

— Jó látni újra főnök. — mondták egyszerre majd kiugrottak. Szemetforgatva néztem utánuk, majd miután kiszedtem a késem az ágy alól én is kiugrottam.

— Szuperhős landolás lesz! — hallottam Nick hangját, mielőtt a lábaim talajt értek. — Tök kircsi! Szuperhős landolás! — szinte már ugrándozva állt ott, ami Logan-t eléggé idegesítette.

— Főnök! — biccentettek a többiek is, mire halványan elmosolyodtam.

— El kell tűnnünk, most! — szólalt meg Ethan, mire bólintottam.

— Szét kell vállnunk, úgy gyorsabban mozgunk. Logan és Tara megy északnak, míg DJ és Nick megy keletnek, én Ethannel pedig nyugatra. — adtam ki a feladatokat, mire mindenki bólintott. — Tűnjetek el innen, és haggyátok, hogy a kormány lenyugodjon a történtek miatt. Majd megkereslek benneteket bárhol is legyetek. — mondtam és mint egy végszóra elindultam nyugat felé.

Nem beszéltünk, nem szokásunk. Sötétedéskor elértünk egy közelebbi városba, ahol megszálltunk egy hotelben. Épp az ágyamon feküdtem és a plafont bámultam amikor Ethan lépett be a szobába.

— Hogy jutottunk idáig ? — sóhajtotta, mire elnevettem magam.

— Hát... Te is tudod hogy sok mindent tettünk. — húztam el a számat.

— Igen, és sokat segítettünk, vagyis próbáltunk. Talán még többet tettünk mint azok a bosszúállók. Ők mit csináltak, huh? Leigázták New York-ot? Sokoviát megreptették? Ezeket én is megtudom csinálni... Rombolni mindenki tud. — morogta idegesen a férfi, majd felém pillantott. — Bocs főnök, csak... — próbált magyarázatot találni az előbbi kirohanására, de nem igazán talált.

— Megértem hogy feldúlt vagy. És talán igazad van velük kapcsolatban, de... — mondtam, de Ethan a szavamba vágott.

— Ők bármit megtehetnek. — biccentett, mire sóhajtva bólintottam.

— Valahogy úgy. — válaszoltam, majd felpattantam az ágyról. — Pihenj le, nekem el kell intéznem valamit. — mondtam, mire bólintott egyet.

Nem igazán mondanak nemet, bármiről legyen is szó és nem is mindig kérdeznek. Ezért vagyunk jó csapat. Vannak titkaink, de mégis nyitott könyvek vagyunk egymás számára.

— Légy óvatos főnök! — szólt utánam.

— Mindig Smith, mindig! — kiáltottam az ajtóból, majd kiléptem a házból.

Utam egy messzebb lévő boltba vezetett, mert éhes voltam és mert fájt a sebem. Vannak bizonyos dolgok amik lassítják a gyógyulást.
Ilyen a vibránium. Szuper kis cucc önmagában csak nem az én fajtámnak.

Fintorogva hajoltam le a polc legaljához, mivel természetesen ott voltak a kötszerek. Néztem melyik jöhet jól, majd egy szemforgatás után mind a három fajtából egy-egy dobozt belesöpörtem a kosárba. Vettem még ferőtlenítőt meg amit úgy gondoltam, hogy hasznos lehet.

A kasszás lány - aki nem lehetett több húsznál-, nyugodtan húzta le az adott árukat amiket vettem, miközben a fél szeme rajtam volt. Miután megérkeztünk a szállásta Ethan-nel átöltöztem és megmosakodtam, ezért nem tudtam miért bámul így.

— Van esetleg mosdó? — kérdeztem reménykedve mert éreztem ahogy a sebem nagyon húzódik. A lány akinek a névtábláján a Sarah név állt csak megrázta a fejét.

— Mosdó nincs. De öltöző az van. Segítsek? — kérdezte, majd tekintete a véres pólómra tévedt. Bólintottam egyet, majd követtem a kassza mögött lévő ajtóhoz amin belépve tényleg egy öltöző szerűség volt.

— Nem kérdezel semmit. — jelentettem ki, miközben a hátamon feküdtem, ő pedig az oldalamon lévő vágást látta el.

— Nem. Ez a te dolgod. Bár rendesen elbántak veled, azt meg kell hagyni. — mondta, mire elnevettem magam.

— Igen, mondhatjuk úgy is. — válaszoltam, majd eszembe jutott a fém vibránium penge amivel megvágtak, és az arcom hirtelen komor lett.

— Jobb lenne összevarrni, de egyenlőre ez is megtartja. — mondta, majd lefedte a sebemet a kötszer segítségével.

— Köszönöm! — mondtam nehezen, de mégis hálásan.

Sarah csak elmosolyodott, majd mögém mutatott. Hátra fordulva egy ajtót láttam ami valószínűleg az utcára nyílt. Bólintottam egyet, majd összeszedve a cuccaim kifele indultam.

Beindítottam a kocsit, majd elindultam egy kajálda fele. Vettem ételt magamnak és Ethan-nek is majd visszafele indultam.

— Hogy tervezed megúszni az egészet? — kérdezte a férfi miközben a vacsoránkat fogyasztottuk.

— Hogy érted? — kérdeztem szemöldök ráncolva, miközben egy újjabb falat került a számba.

— Körözött "bűnöző" vagy. És ha a kormány valakit nagyon meg akar találni, tudod kiket küldenek. — húzta el a száját. — Mellesleg a játtszuk el a halálunkat már nem opció... — folytatta sóhajtva, mire bólintottam. -Hova megyünk ezután? Csak mert gondolom megint megy mindenki a maga útjára... — mondta mire megint egy bólintás volt a válaszom.

— Mindenki megy a maga útjára, de azelőtt még lesz egy utolsó balhé. — mondtam, mire érdeklődve pillantott rám. — Mindent sorjában, katona. — nevettem el magam és tovább ettem.