Eszméletlenül feküdtem valahol, távol a külvilág zajaitól és érintéseitől. Csak én voltam egyedül, és az a sok düh és fájdalom, ami felgyülemlett bennem. Elkezdtem gondolkodni. Gondolkodni azon, mi lett volna, ha aznap anyáék elmennek dolgozni, ha nem ma ünnepelték volna a házassági éffordulójukat? Akkor most vajon élnének? Vagy mégsem? És én most élek még? Vagy meghaltam? És ha élek, miért csak én? Rengeteg kérdésem volt még, de nemvolt kinek feltennem őket... Amikor hirtelen, megint elkezdtem érzékelni a külvilágot. Halottam az autók zaját, egy raktár ajtajának nyitódását és èreztem egy ember érintését a bőrömön. Fájt mindenem és még a fejem is nagyon hasogatott. Nem akartam felébredni, mert tudtam, hogy meghalt a csalàdom. Egy zubbony volt a fejemen. Nem láttam semmit. Ekkor megint annak az alaknak a hangját halottam: Ez magához tért! Meg akartam ütni és elszaladni, de a testem nem engedelmeskedett nekem. Csak lógtam, elernyedt testrészekkel a merénylőm karjaiban aki bevitt egy mégsőtétebb helyre. Kezdtem félni. Most meg fognak ölni? De nem ez történt. Lerakott a földre és elment. De előtte egy fémes zajt halottam és kupcsok csörgését. Most bezárt engem valahová? Ott feküdtem mèg fél órán keresztül mire gyengült a szer hatása és már tudtam mozogni. Felemeltem a kezemet. Mahd a lábamat is. Végre sikerült felülnöm. Ekkor levettem a fejemröl a zubbonyt és megláttam a helyet, ahová elhurcoltak. Egy sötét raktárban voltam, azon belül is egy ketrecben. Egy erősfényű lámpa világított be a fémrácsok között. Az épület tetejénél egy járható rész volt szintén fémből. Az ottani sötétségtől nem láttam ott semmit, de érzetem, hogy valaki figyel engem. Ekkor meg is szólalt ez a valki:
-Úgylátom visszanyerted az erődet! mondta
- Ki vagy te? Kédeztem felemelt hangon
-Az téged csak ne érdekeljen! mondta gúnyos hangon nevetéssel körítve
- Igenis érdekel! Megölted a családomat! Engem elraboltál! Úgyhogy mond el nekem hogy ki vagy
- Haha...de makacs valaki! Ha ennyire akarod akkor hát legyen...
Ekkor kijött a fènyre megmutatva nekem az arcát.
Vérvörös haja és szürkésfekete szemei voltak. Egy tetoválás volt a nyakán, ami hasonlított egy varrásra. 2 arany gyűrű volt a kezén és cigizett...

Már a látványától is kirázott a hideg. Ez az undorító ember ölte meg a szüleimet. Elkezdtem kérdezősködni:
-Mit akarsz velem csinálni?
-Majd aszt meglátod! Mondta majd elsétált. Az adrenalin keringett az ereimben és elkezdtem azon gondolkodni, vajon hogyan juthatok ki innen minél hamarabb. Körülbelül 20 perccel később egy tálcán hoztak nekem enni és inni. A fogvatartóm csak annyit mondott, hogy:
-Egyél és igyál rendesen, hogy holnap jó formában legyél!
-Miért is?? Kérdeztem vissza.
-Úgyis rájössz holnap, addig is nem lövöm le a poént. Ezt mondta és elnevette magát, majd elment. Énmegcsak ott ültem, a gondolataimban elmerülve. Gondoltam nem eszem, hogy csalódjon, de aztán rájöttem, hogy már órák óta nem ettem semmit. Ezért nekiàlltam megenni. Aztán beestelefett. Lekapcsolták a lámpámat ìgy lefeküdtem aluni. Nagyon kufáradtam így hamar elaludtam. Reggel mikor felébredtem már k8nt világos volt. A garázs ajtaját kinyitották, onnan szűrődött be a fény. Az ajtó előtt egy fekete, hátul sőtétített ablakú autó állt. A fickó feltehetően az autó sofőrrel beszélt. Majd rámnézett és elmosolyodott. Egyszer csak annyit látok, hogy 4 ember közeledik felém. Mindegyik kezében egy atáztatott kendőt tartott a kezében és az egyik egy inekciós tűt, amiben egy fehér anyag úszkált. Kinyotották a cellám ajtaját és bejőtt 1 ember. Èn persze nem álltam jót magamért és megtámadtam. Gyorsan ráugrottam, kitéptem a kezéből a kendőt és félredobtam. Ekkor megfogta a hajamat és hátrahúzott majd a földre tepert. De túltengett bennem az adrenalin így magragadtam a kezét és kifordítottam. Ameddig fekúdt a földön és szenvedett, addig én elindultam a kendő felé. Ám ekkor a másik kezével megragadta a lábamat és rácsokhoz vágott. A kezét a számra és az orromra helyezte, hogy így fojtson meg, ám èn ráharaptam a kezére és a rácsra nyomva eltőrtem azt. Ettől függetlenül, csak egy kicsit lankadó erőbedobással támadott továb így ösztönből megragadtam a fejét és oldalracsavarva azt, eltörtem. Holtan feküdt előttem, amikor valaki tapsolását halottam a fenti ràcsokról. Egy idegen, kövér férfi àllt fent, mosolygott és tapsolt. Valaki állt melette tiszta fekete ruhában és kapucnival így az arcát nem láttam. Magas volt és valószínűleg fiú, de nemtudtam eldönteni a bő ruha miatt. Majd lement és elkezdett beszélgetni a fogvatartómmal, majd kezetfogott vele és m8ndketten rám és a halott őrre néztek. Ekkor megjelent előttem a kövér fickó, vélhetően testőre és a kendőt az arcomhoz tartva eszméletemet vesztettem. A külvilágból nem halottam mást, csak az ajtó csapódását a kövér ember hangját és a motor zaját. Egy dolgott láttam a támadómból, ami egy barna mégis nagyon ismerősnek tűnő szempár volt. Ameddig nem halottam a külvilág zajait, elgondolkodtam, hogy vajon ismerem a mostani támadóm? És a barátaim jól vannak? Vagy őket is elkapták? És ha nem, akkor vajon keresnek engem? Megint csak sok kérdésem volt, de legalább otthagytam azt a kegyetlen embert, aki végzett a szüleimmel. Talán 1  óra elteltével végre kezdtem visszanyerni az érzèkelèsemet, de még nem voltam képes kinyitni a szemem. Kb. 15 perc elteltével a kábítószer kiürült a szervezetemből, és tuttam mozgatni a tagjaimat. Kinyitottam a szememet és egy szép szobában találtam magamat. Lenéztem és egy aranyozott selyemágyban feküdtem. Másik ruha is volt rajtam. Egy kék, rövidujjú ing és egy szürke melegítőnadrág. Az éjjeliszekrényen egy tálca reggeli várt és melette egy üzenet:
Úgylátom, hogy felébredtél...ennek örülök. Reggelizz meg, nyugodtan menj el fürdeni és pihenj. Nemsokára érted megy valaki aki elhoz hozzánk!
Ui.: ne aggódj nem leszel elaltatva!
Ez állt a levélben. Gondoltam hogy akkor már megreggelizem, ha már itt van előkészítve, frissen és melegen. Póréhagymás rántottát kaptam friss kenyérrel és narancslével. Amikor végeztem, elmentem fürdeni mire visszaértem, addigra elvitték a tálcámat. Kint a hálóban körülnéztem amikor valaki kinyitotta az ajtót. Odanéztem és megint azt az őrt láttam, de msot maszk is volt rajta. Nem beszélt csak intett az ujjával hogy kövessem. Kissé nehesztelve, de mentem utána a nagy épületben. Keresztülvitt a nagy "kastélyon" és a hátsó udvarban egy nagy ólba vitt. Na oda már nem akartam bemenni, mert arra a garázsra emlékeztetett, ahonnan elvittek engem. Még a hideg is kiráz ha csak rá gondolok. De ő csak betolt engem abba a fura helyre. Amikor beléptünk vaksötét volt. Ez a valaki becsukta és kulcsrazárta mögöttünk az ajtót, majd előre lökött, hogy mennyek. Én csak mentem. Próbáltam tapogatózni a sötétben ám nem éreztem semmi szilárdat. Egyszer csak valamiben megbotlottam, majd megint fémes cella ajtajànak záródását halottam magam mögött. A lámpák ekkor felkapcsolódtak és rengeteg maszkos ember vette körbe a cellámat. Volt aki nekem szurkolt volt aki fújolt. Én semmit sem èrtettem ebből az egészből. Már a nyelvemen volt hogy megkérdezzem:"Mu ez az egész?" Ám ekkor megszólalt a hangosbemondó. Az a kövér alak állt a mikrofonnál és ezt mondta:
-kedves hölgyeim és uraim. Ma nem egy hatalmas párbajt láthatnak majd új szerzeményemtől aki megölte eddigi fogvatartólyát is! A kegyetlenség a vérében van, ígyhát ne féljenek fogadni és persze drága segédem is itt van, mint második bajvívó, így nem kell aggódni. Mindenkinek jó szórakozást kívánok és kezdődjön a harc!!!
Ezekkel a mondatokkal zárta le hamis beszèdét. Ez eggyáltalán nem igaz, amit rólam mondott. Csak egy őrt öltem meg és azt is csak vèletlenségből. És hogy a véremben van a gyilkolás... ilyet se halottam... engem a barátaim egy szerény, visszahúzódó srácnak ismertek és most valaki azt mondja rólam, hogy ölni szoktam... na ilyen nincs! Még dühöngtem volna egy ideig, àm valaki kinyitotta a cella másik ajtaját. Azon bejött egy másik srác. Nálam talán 1-2 évvel lehetett idősebb. Egy vágás volt a szemènèl. Meg akartam kèrdezni, hogy jól van-e, de ràjőttem, hogy nem ez a legjobb alkalom és mivel egy kést tart a kezében é csúnyán néz rám, vèlhetőleg végezni akar velem. A tömeg is ezt kántálja. Hpgy valaki vègezzen a màsikkal. De én nem fogok támadni. Nem fogok senkit se megtámadni, hiszen én nem vagyok gyilkos. Ahogy ez végigfutott az agyamon, azon kaptam magam, hátrálok a támadóm felől aki ràm akar rontani. Nem is várt túl sokáig, lerohant ès megvágta a bal kezem. De ezt aztán már nem fogom tűrni! Nem fogok ölni, de azt sem fogom hagyni, hogy bántson vagy halàlra döfködjön, mint a szülimet valaki màs.... Na várjunk csak egy percet...azt nem tudom, hogy a szüleimet ki ölte meg, de lehet, sőt valószínű, hogy nem az a màsik fickó volt az. Na erre aztán bepöccentem, hiszen lehet, hogy pont ez az alak volt az! Újra rámrontott ám most kitértem előle és ő nekirohant a rácsnak. Megfordult, kicsit vérzett már az orra és újra nekemrontott, ám én elkaptam a csuklóját kivettem belőle a kést, kofordítottam azt és beledöftem a kést! Na itt aztán elkezdtem kijózanodni a harag fátylából és rájöttem, hogy hstalmas hibát követtem el... nem kelett volna megszúrnom...a srác kihúzta a kezébő a fogazott kèst és a karjából elkezdett ömleni a vér. Akkor jöttem rá, hogy a főerét találtam el. A srác ezzel nem is törődött tovább, csak támadott újra ès újra én meg újra és újra kitértem előle. A léptei elkezdtek lassulni, amikor előttem összesett. Annyi vért vesztett, hogy elàjult, mert nem kötötte el a vérzést. Mindenki csak meghökkenve állt és senki nem jött volna, hogy segítsen szegény srácnak. Odaléptem hozzá, hogy megnézzem jól van-e, közben a közönség lèlegzet visszafolytva figyelte minden lèpésemet. Lehajoltam és a hajánál fogva felemeltem a fejét. Rámnézett és megpróbált még egyszer, utoljára megszúrni, de a vàgás fèlre csúszott és ameddig engem csak karcolt a kés, addig ő megvágta az arcát. Elhátráltam tőle és csak ott àlltam és végignéztem, ahogy elvérzik. 5 percre rá bejött egy ember, aki megnézte a pulzusát és kikiáltott engem győztesnek! A tömeg tombolt örömèben, de én csak szomorkodtam. Gyilkos lettem és ezen már semmi sem változtat. Bejelentették, hogy tartunk egy kis szünetet. Èn csak ültem a ketrec sarkában és a gondolataimba merültem. Elgondolkodtam azon, hogy megöltem valakit. De vajon miért tettem? Olyan gyorsan történt minden, hogy nem is emlékszem, miért és pontosan hogyan is tettem. De nem volt sok időm, mert megszólalt a kövér ember, miszerint a játék tovább folytatódik. Feltápászkodtam és csak vártam, hogy ki lesz a következő ellenfél és kivel vègez hamarabb a sors. Viszont most nem jött be senki. Kinyitották az ajtót és bedobta egy nagy katonai zsákot. Kicsit mozgott, de nem jött ki belőle senki és semmi. Vártam egy 5 percet, de semmi sem történt. Ekkor odamentem és megfordítottam a zsákot. A zsák szája be volt kötve így kikötöttem a csomót és szétcipzároztam a zsákot. Hátrapattantam az ilyedségtől amikor megláttam, hogy mi van benne... Ekkor megint meszólaltak a hangszórok:
-És most ki kell álnia agy ismert ember, sőt, a barátja ellen. A neve Ren, ígyhát a menet mehet. Most vagy Ren, vagy új segédem nyeri a meccset! START!
Ren ekkor magához tért. Nemtudta, hogy mi történt csak nézett maga elé nézett. Amikor felnézett, akkor meglátott engem és kikerekedett a szeme:
-Jó isten! Te még életben vagy? Azt hittük, hogy meghaltál! mondta
-Nem haltam meg! Annyira sajnálom, hogy idekerültél! De örülök, hogy újra láthatlak! Mondtam majd lehajoltam és átőleltem. A tömeg elkezdett fújolni, de én nem hagytam annyiba felsigíttem és azt súgtam ren fülébe, hogy:
-Van egy kés a táskádban. Azt vedd elő és ölj meg. Akkor elengednek és én ùjra a csalàdommal lehetek. Ám ő elökött magátó és erősen rázta a fejét, hogy nem teszi meg! A tömeg mèg erősebben elkezdett fújolni. Ekor az őreg elkiáltotta magát: Te jössz! És rámutatott a csuklyás alakra aki idekísért! Belépett a cellába és ledobta a kabátját! Az elképzelhetetlen állt előttem, hiszen ő nem volt más, mint Nina csak barnára festett hajjal

Odalépett a zsákhoz elővette a kést és mint egy profi, megmutatta a gyilkos fegyvert a tömegnek. A tömeg újra éjjenzett! Odaléptem és egy határozott mozfulattal kivettem a kezéből a kést. Erre ő belenyúlt a szoknája zsebébe és elővett pár kissebb dobókést és határozott muzdulattal a karomba dobta őket úgy, hogy csak a rács állította meg őket! A tömeg tomból! Nina egy erős mozdulattal kivette kést a kezemből és határozott léptekkel elindult Ren felé. Fel akartam állni, hogy megállítsam, de nem voltam képes felkelni. Ren  már a rácsokra simult de Nina még mindíg felé tartott.
-Miért Nina? Miért teszed ezt?
De Nina nem válaszolt csak egy célzott dobással Ren melkasába állította a kést. A tömeg újjongott, Nina volt az új nyertes, ám én üvöltöttem a fájdalomtól, hiszen most vesztettem el a családom minden tagját, a barátimat és még èn is gyilkossá váltam. A párbaj véget ért, mindenki elment, csak èn maradtam ott és szenvedtem. Egyszer csak megjelent előttem az öreg, aki kirántotta a karomból a késeket és bekötötte a kezemet, majd kérdőre vont:
-Miért nem végeztél vele? Hisz az előzővel meg tudtad tenni!
-Mert ő a barátom volt.
-Az senkit nem érdekel itt. Csak akkor maradsz életben, ha ölsz. Megtetted és ezek után is megfogod tenni
- én nem vagyok gyilkos...
- Mit nyafogsz?
-MONDOM! ÉN NEM VAGYOK GYILKOS!
-Okè! Akkor lássuk a tetteid következményét! és odament Ninához
-Nina kérlek kísèrd el a drága kis "barátodat" a vörös szobába! Mondta és elment. Nina odajött hozzám felsegített és elkezdett húzni maga után. Én pesze nem hagytam magam. Folyton csak kérdezgettem:
-Nina...Mièrt tetted? Mi közöd van még ehez? Miért ölted meg Rent? Miért bántottál engem??? Én a barátomnak tartottalak...
De nem válaszolt semmire, csak húzott tovább, mígnem agy hatalmas, vörös, arany sàrkányokkal díszített ajtóhoz nem értünk. Kinyitotta az ajtót, majd gúnyosan mosolyogva rámnézett és az mondta:
-Kezdődhet a kiképzés!!
És belépett az ajtón....

Kedves olvasók! A könyv új része várhatóan holnap érkezik, de legkésőbb a hétvégére publikálom. Adiig is remélem minden olvasót megfogott a történetem és továbbra is olvassa azt!