"Rettenetes lények voltak, melyeket nem érdekelt más, csak az ereiben csörgedező ártatlan, gyermeki vér"

Borzalmas sikoly visszhangzott a kis sikátorban, de az arra járók számára ezt elnyomta a némító bűbájok sokasága. A sötét hajú fiú teste megremegett, ahogy torkát átharapták. A fájdalom újult erővel hasított végén a testén, az ereiben robogó adrenalin nem volt elég ahhoz, hogy megmeneküljön. A férfi kíméletlenül szorította őt a földhöz, míg a másik megsebesítette fiatal nyakát. A vér ijesztően spriccelni kezdett belőle és a férfiak nevetve terítették be vele arcukat, majd nyalták le. Amint megunták felálltak onnan és otthagyták, egyedül. Fél perc múlva a mindent beterítő sebesen folyó vörösség útja alábbhagyott.

A fiú egész testében és szinte érezte, ahogy a lelkében is rángatózott. Ahogy szervei átalakultak, kiáltásai úgy lettek egyre hangosabb, mert az átváltozás rendkívül fájdalmas volt. Szájában agyarak, kezén karmok nőttek, érzékszervei kiélesedtek, szemei pedig elsötétedtek. Ha nagyon figyelt érezte saját vérének a szagát, ahogy beteríti a szűk utcát és hallotta, amint az lassan csordogál a csatornába. Ezen élményeket viszont elnyomta a fájdalom és tehetetlenség érzése egy, idáig sosem átélt intenzív dühhel keveredve. Itt hagyták őt szenvedni.

Mikor a pusztító érzés, mely olyan volt, mintha széttépnék belülről hirtelen abbamaradt, majd fáradtan dőlt az utca vizes macskakövére és mély álomba merült. Nyakán a seb teljesen begyógyult, teste legnyugodott, szíve ráérősen dobogott. A kín elmúlt, a lelki sebek viszont megmaradtak. Amit tettek vele az megbocsájthatatlan, bosszút akart érte állni, fájdalmat akart okozni még a víziók világában is.

Még álmában is érezte a rémületet, mikor meglátta a két gyanúsan felé közelítő férfit. Kellett neki kijönnie ennyire messzire! De úgy érezte egyszerűen nem tud gondolkodni, ha mindenki folyamatosan sajnálkozik. De megbánta, óóó még mennyire, hogy meg!

Mikor a szörnyetegek rávetették magukat még azt hitte meg tudja védeni magát, mégis szürrealisztikus erejük volt és mikor meglátta az agyarakat azonnal tudta, hogy miért: vámpírok. Kettejük közül a magasabb kezdte nyakából kiszívni az éltető nedűt, miközben lecsupaszította a tehetetlen fiút és kíméletlenül megerőszakolta. Ezt követően a másik hasonlóan tett, ezzel még több kínt okozva neki. Még mindig visszhangzott a fejében az őrült kacagásuk és sötét alakjuk, amint ott hagyják őt. 

...

Mikor órákkal később smaragdzöld szemeit lassan kinyitotta az utca még mindig sötét volt, de a felkelő nap már megjelent a házak horizontján, hívogatva az embert a felébredésre. Teljesen átfázott, érezte meztelen testén a hideg és nedves macskakő érintését. 

Körülnézett és meglátta pálcáját félig a csatornába csúszva, ezért óvatosan kihúzta onnan, majd nehezen feltápászkodott. Tagjai el voltak gémberedve, ezért nagyot nyújtózott. Mikor ruha után kutatva lenézett meglátta az eső által felhigított tócsákban a vért. Egy pillanat alatt elöntötte a borzalom egy gyors adrenalin löket kíséretében. Majd észrevette szemüvege nincs rajta. Az ripityára törve feküdt a sikátor kövén. Meglepő módon mégis tökéletesen látott, sőt jobban, mint korábban. 

A vér illata megtöltötte orrüregét, majd elégedetten elmosolyodott. Ösztönei mintha átvették volna az irányítást, szemfogai megnyúltak, majd ő szorgalmasan letérdelt és kezeivel megtámasztotta magát, úgy itta a vöröses tócsát, mintha csak töklé lenne. A folyadék lefetyelésének hangja különösen erős volt, olyannyira, hogy egy ideig meglepődve abbahagyta tevékenységét. 

Kezdtek neki derengeni az előző éjszaka eseményei. Az, ahogy leteperték, kinevették, kínozták, megerőszakolták, majd átalakították. A tegnap érzett mindent elsöprő düh megint elöntötte, úgy érezte pillanatnyilag képes lenne megkeresni őket és visszaadni nekik mindent, amit elszenvedett. Hirtelen érzelmi kilengése miatt az utcára lógó lámpások megremegtek, a cégtáblák felborultak, ezzel jelezve a kitörő pokoli erejű düh hullám valódi mivoltát. Ez a reakció némileg megijesztette őt és tudatos mély lélegzetvételekkel lenyugtatta felperzselt idegeit.

A Nap közben egyre magasabbra szökött, így a fiú félni kezdett, hogy meglátják meztelenül, ezért a földön heverő, széttépett rongyait magára kötötte alsóként, majd sétált egyet a környéken. Szerencsére cipője és zoknija is tökéletes állapotban volt, ahogy talárja is, amelyet felvett útközben. Furcsának tűnhet így járkálni az utcán, de úgy érezte át kell gondolnia mindent.

Először is átalakították vámpírrá. Ez ellen nem tehet semmit, csupán alkalmazkodni tud majd. Megerőszakolták. Biztos volt benne, hogy sokáig fogja még kísérteni, de le kell majd küzdenie ezt a rettenetes emléket. Dumbledore meghalt és Piton ölte meg. Az utóbbi időben megkedvelte a férfit, de ez mindent elfeledtetett vele, mégis úgy érzi szüksége lesz még a segítségére. Negyedjére pedig el kell hagynia a barátait és bujkálnia kell. Csak veszélyt hoz rájuk és a varázslótársadalom úgyis kiutálja, amiért vérszopó lett. Mintha ő akarta volna! -gondolta gúnyosan.

Gondolatmenetével végül odajutott, hogyha már Hermione annyira bizonygatja, hogy szerinte Piton igenis jó ember, hogy elmegy hozzá és segítséget kér. Már régóta tudja, hogy az öreg igazgató kihasználta őt, ezért számára megérdemelte a halált, de mégis rosszul érezte magát miatta. De Piton nagyon is olyan pasinak tűnik, aki ismeri az olyan lényeket, mint amilyenné ő változott és ezt ki is fogja használni, ez egészen biztos.

Most egyelőre érdemes lenne visszamenni a Roxfortba, elmondani a történteket, az átalakulás kivételével, bár még fogai még mindig kint voltak, így ezzel nem tudott sokat kezdeni. Ezt a vértócsára fogta, melyet még viszonylag messziről is érzett. Mégis vissza kell mennie, nem maradhat tovább. Azért a biztonság kedvéért először csak elindult messzebb, majd egy idő után futni kezdett és olyan erőt érzett magában, hogy egyre csak gyorsított. A végén már pillanatok alatt futott le fél kilométert is. Tudta, hogy ennél akár sokkal gyorsabb is lehet, de örült ennek a kis morzsának, amit felfedezett a lehetséges képességeiből.

Mint jósolta fogai már visszahúzódtak, mert nem érezte a folyamatos vérszagot. Eljövetele előtt pálcájával megtisztította magát biztos, ami biztos alapon. Gyorsan visszahoppanált a Roxfort birtokának határára, majd megindult a kapuhoz. Arra viszont nem számított, hogy egy aggódó képű McGalagony fogja fogadni őt és rögtön ölelésébe vonja őt.

-Hol voltál idáig fiam? -kérdezte kissé idegesen. -Végre megkerültél.

-Elnézést kérek professzor, de megtámadtak és csak nemrég keltem fel. -mondta az igazat. Amíg nem kell hazudni addig nem is fog csak, ha feltétlenül szükségesnek érzi.

-Megtámadtak? Halálfalók voltak?

-Nem, két férfi. -válaszolt nyugodtan.

-Nem sérültél meg? Mit tettek veled? -sorolta tovább a kérdéseket.

-Semmi súlyos, csak karcolások, de.......me...mege....rőszakoltak. -dadogott, majd lehajtotta a fejét és sóhajtott. Ezután egy hirtelen mágia által okozott löketet érzett, amely miatt hátratántorodott és elesett. Mikor felpillantott meglátta McGalagony bocsánatkérő pillantását. Erre felemelte egyik szemöldökét, majd jött a felismerés.... a professzor asszony dühös, nem is kicsit.

-Jöjjön fel a gyengélkedőre! -váltott magázásra, mire Harry meglepődve nézett rá-

-Nem lehet. Beszélnem kell Hermionéval és Ronnal! -mondta sürgetően, mire McGalagony azonnal elengedte. Mivel már tegnap véget ért a tanév, ezért csak sejtése lehetett róla, hogy McGalagony szánt szándékkal bent tartotta a barátait és a gyógyítót az esetén, ha megsérült volna. Sietve rohant fel a klubhelyiségbe, ahol egy fotelbe préselődve találta meg őket.

-Hermione, Ron nekem el kell mennem innen, nem maradhatok! -hadarta, miközben felrohant a cuccáért és pár varázslattal összepakolt. Lekicsinyített utazóládáját a zsebébe csúsztatta, majd visszament a zavarodott többiekhez.

-Harry, hogy értetted az előbbit? -kérdezte Hermione.

-Kérlek ne mondjátok el senkinek, de el megyek innen. Meg kell tudnom magamról dolgokat. Azért voltam ilyen sokáig távol, mert megtámadtak és ezzel kapcsolatos.

-Nem hagyhatsz itt minket, hisz a barátaid vagyunk! -mondta tiltakozva Ron, majd felpattant a helyéről Hermionéval együtt.

-Ronnak igaza van Harry! Nagyon sajnáljuk, hogy ez történt veled, de biztosan megértenék mások is.

-Nem, nem értik meg! Nem hallottad, mikor tanultunk róluk utána milyen undorral beszéltek a vámpírokról?

-Harry....te más vagy, mint ők neked itt a helyed! -győzködte tovább a lány. -Hadd menjünk akkor veled.

-Nem, arról szó sem lehet! Nem maradok itt, elmegyek, nélkületek. Fontosak vagytok nekem, ezért értsétek meg, hogy előbb ezt a valamit meg kell tanulnom uralni, utána talán visszatérek. Ígérjétek meg, hogy vigyázni fogtok magatokra! -mondta, mire másik kettő úgy is tett. -Gyertek ide! -szólt, majd átölelte barátait. -Adjátok át az üdvözletem a többieknek is!

Ezzel Harry lesietett a lépcsőn, majd összefutott McGalagonnyal, aki aggódva tekintett fel rá.

-Hova készül?

-Elmegyek innen. Nem értheti miért és arra kérem, hogy ne is szóljon bele, nagyon fontos. -válaszolta, mire az asszony tovább akadékoskodott.

-Nekem elmondhatod mi a baj. Nem engedhetlek el.

-Nem szeretnék beszélni a helyzetről és el fogok menni akármit is szeretne. -mondta nyugodtan, majd megindult minden akadály nélkül és egy pukkanással eltűnt.

----------------

Kész van ez a rész is, sajnálom, hogy gyengusra sikeredett, de pillanatnyilag nem sikerült jobbra.