*Hyemi szemszöge*

Szipogva távolodtam el GD-től, amikor úgy tűnt, hogy jobban van. Kissé zavaró volt ez a jelenet négy kíváncsi pillantástól is kísérve, de tehetek én róla hogy vonzom az ilyen képtelen helyzeteket?

Mindenesetre meg kell, hogy szokják egymást, hiszen évek múlva is ugyanígy együtt kell legyenek, mind az öten. Jóban, rosszban.

Bár még semmi sem biztos, de akinek tudnia kell a jövőről az már tudja, T.O.P az egyetlen akinek ezt szükséges volt elmondanom, tehát mondhatni akcióra kész vagyok..... bár szívem szerint addig húznám ameddig csak lehet...

Már egy kérdőjel sem villog a szemeim előtt és gondosan kivilágított a felszállópályám.

Valólyában egy icike-picike félelmet sem éreztem. Biztosra veszem, hogy a sors hozta így, az pedig kétségtelen, hogy GD a végzetem. Így hát amikor eljön a pillanat, teszem amit tennem kell.

De egyenlőre össze kell kovácsolnom ezt az öt makacs férfiállatot...

A reggeli jól sikerült, hiszen mindenki előbújt a saját kis barlangjából, de ennyi még nem lesz elég. Ha jól saccolom, úgy nagyjából egy hetünk lehet... addig magamat ismerve elválaszthatatlan barátokká válnak.

Kezdjük azzal, hogy mindent szépen megbeszélnek egymással, hogy ne legyenek titkaik egymás előtt.

Megtöröltem a szememet, majd karonragadtam GD-t és T.O.P-t, hogy visszarángassam őket a kertbe. A fejemet, mint egy idióta, úgy rángattam, hogy a maradék három páva is felfogja, követniük kéne.

-Leülni - parancsoltam rájuk erélyesen, amikor már mindenki a zöld füvön állt. Senki sem mert ellenszegülni nekem és letelepedtek, a selymes pázsitra. - Beszélgessetek! - szólítottam fel őket, kedves, de annál határozottabb hangnemben, majd otthagytam őket.

Nem mentem messzire, hiszen tudtam, hogy GD-nek az én közelségem ad erőt az életbenmaradáshoz, éppen ezért egy közeli bokor mögött húztam meg magamat. Élénk figyelemmel lestem a társaságot.

Mindegyikük nagyon feszült volt és a szájuk remegéséből lehetett következtetni, mindegyiküknek van mondanivalója...

Már kezdtem azt hinni, semmit se fognak tenni a felszólításom ellenében sem, amikor GD nyűgösen hátravetette magát és az eget kémlelve indítványozott kő-papír-olló játékot.

-Aki veszít az kezdi először. Mindenki adjon ki magából mindent. Szeretném, ha ma mindenki őszinte lenne...

Ááá nem hiába szerettem bele ebbe a kis gazfickóba...

A sorrend végül ez lett: Daesung, Seungri, Taehyang, T.O.P, GD és végül... ÉN??!!

-Héééé! Én miért? - süvítettem mi a bokor mögül amikor meghallottam a nevemet.

-Talán azt hitted, hogy azok után, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hozol minket, csak úgy megúszod, és egy bokor mögül hallgathatod a művedet? Na még csa az kéne! - förmedt rám GD.

-Mégis mit képzelsz, ki vagy te, hogy így beszélj velem - vágtam vissza.

-Hogyhogy ki vagyok? A pasid természetesen.

-Hé... - egy pillanatra elakadt a lélegzetem, de hamar visszatértem a Föld nevű bolygóra. - Erről nem kellett volna engem is megkérdezni?

-Nem hiszem... Én ezt már eldöntöttem... Veheted utolsó kívánságnak...

Istenem, ennek a gyermeki mosolynak nem lehet ellenállni... de ezt akkor sem hagyom annyiban!

Álkomoly képet vágtam, miközben a mutatóujjamat figyelmeztetőleg feltartottam.

-Utolsó kívánsághoz nekem is jogom van! Én pedig azt kérem, hogy majd valamikor kérdezd meg normálisan, leszek e barátnőd!

-Oké... Nekem az semmiség, hiszen a csábítás művésze vagyok!

Büszkén kihúzta magát, bennem pedig valami belső késztetés kelt életre, hogy letörjem a nagy magabiztosságát.

-Én ugyan nem érzek semmiféle csábítást - vetettem oda félvállról, aztán gyorsan elterleltem a témát, hadd emésztgesse a hazugságomat.

-Szóval, édes bátyókám te kezded, halljuk...

Daesung nem az a fajta, aki túl sokat aggódna a dolgokon... mindig az élet napos oldalát nézi. Talán éppen ezért, kezdett neki egyből, habozás nélkül.

-Én láttam, ahogy a faluban pusztítottatok és lemészároltátok azokat az embereket akik között felnőttem... de láttam a szemetekben a kétségbeesést. Úgy érzem pont eleget tudok ahhoz, hogy ne titeket hibáztassalak mindezért. Szeretnék új életet kezdeni, itt, veletek, mert ahogy látom Hyemi ittmarad...
De szeretném, ha a nevelőanyánk is ideköltözhetne, persze csak ha megoldható. Tudom furcsán hangzik egy rab szájából követeléseket hallani, de ezt vegyétek engedélynek. Engedélynek, hogy Hyemit ittmarasztaljátok.

-Csekély összeg egy ekkora kincsért - mosolyodott el GD - Természetesen ez megvalósítható, sőt ha végeztünk rögtön el is küldetek anyátokért.

Halvány mosoly kúszott az arcomra, amint arra gondoltam, hogy újraláthatom Je-Gyu-t. Azt hittem sosem látom viszont... de.... most, hogy újra találkozunk nem tudom, hogy boldognak kéne lennem, vagy összetörve zokogni...

-Na és te, Seungri? Neked mi mondani valód van? - haladtam tovább, hogy eltereljem a gondolataimat.

-Szeretnék bocsánatot kérni... Önző módon bántam a bátyámmal, már kiskorom óta. Mindent elkövettem annak érdekében, hogy egy csepp szeretetet se érezzen irántam... Gondolom ez jól sikerült, mivel még itt vagyok. Nagyon nehéz volt annyi éven keresztül megjátszani magam, miközben tudtam, miken megy át. De bárhogyan viselkedtem azt tudnod kell, hogy mindig is a bátyámként tekintettem rád, és sose gondoltam komolyan amiket mondtam... Most már tudom, hogy nincs mitől félnem és szeretnék boldog közös emlékeket szerezni veled.

Percekig farkasszemeztek egymással. Láthatóan szavak nélkül kommunikáltak, majd egy egy bólintással le is zárták a néma tárgyalást. Továbbugrottunk Taeyangra és mindenki érdeklődve figyelt.

-Páran már tudjátok, de ha valaki még nem értesült volna róla azt most szépen kérem, ne tápjen szét mérgében. Én is álmodó vagyok és azzal a megbízással lettem GD testőre, hogy végezzek mindenkivel aki iránt szeretetet mutat. Én öltem meg a szüleit, a barátait és a nőket akiken megakadt a szeme. De még valamit elárulok... ez nem GD üzlete volt... hanem az enyém. Az alku tárgya pedig az ő élete volt.
Ő már nem emlékszik ebből semmire, mert ez is a feltételeim közé tartozott, de ha en nem kötöm meg ezt a borzalmas üzletet akkor az övé teljesült volna be. Mert ő is az életével üzletelt. A démonok megvásárolták az életét én pedig visszavásároltam...

-Mi a...

Mindenki sokkoltan bámult Taeyangra, kivéve engem, mert én ezt már megtudtam a démonoktól. Mivel én már tudtam azt, hogy mi a folytatás azt is tudtam, mit szeretne kérdezni mindenki. De mivel senkinek sem akaródzott kinyitni az amúgy be nem álló szájukat, én kérdeztem helyettük.

-Mi okod volt segíteni neki, mégis milyen kapcsolat volt köztetek?

-Mint már mondtam... GD ebből már semmire sem elmékszik... de én nagyon jó barátja voltam.
Akkoriban még Changjoo néven ismertek...

-De Changjoo meghalt - suttogta rekedtes hangon GD, miközben próbálta visszatartani a könnyeit. - Meghalt miközben vívtunk...

-Nem! Az csak egy meghamisított emlék a fejedben... mindenki fejében aki emlékszik rá. De én nem haltam meg... az az eset nem történt meg, sőt nem is az én arcomra emlékszel... mert mint mondtam azt az emléket a démonok tették a fejedbe.
De tényleg én voltam Changjoo... Különben miért mentettelek volna meg? - magabiztosan nézett GD-re, aki rávetődött és úgy szorongatta.

-Nem haltál meg... - elcsukló hangon beszélt és nagyon halkan. Egy másodpercig még egy kósza könnycseppet is felfedezni véltem a szeme sarkában, de büszkeségből rögtön le is törölte.

A két szétszakadt kisfiú újra egymásra talált és ahogy elnéztem őket, tudtam, hogy Taeyang élete végéig oltalmazná GD-t ha úgy hozná a sors.

Taeyangot kipipálhatom, hiszen vele már elértem a célomat, GD habozás nélkül bízott benne és ez pont elég. Megtettem az első lépést a démonokkal folytatott háború sakktábláján.

De a győzelem még koránt sem az enyém... meg kell tennem a második lépést is... GD-nek abban a hitben kell tovább élnie, hogy nincsen számára remény. T.O.P-t már beavattam... remélem megbízik bennem annyira, hogy az én oldalamra álljon.

-Én félek - szólalt meg T.O.P csöndesen - félek, hogy mi lesz, ha GD már nem lesz többé. Eddig könnyebb volt elviselnem a megpróbáltatásokat, mert volt akinek nehezebben és kegyetlenebben kellett átesnie. Eddig vígaszt nyújtott, hogy segíthettem GD-nek, de érzem, hogy ha ő eltűnik rámszakad minden... Szörnyen érzem magam a tudat miatt, hogy bármelyik pillanatban itthagyhatsz... Amikor te már nem leszel újra a halhatatlanság örökös magányával kell majd szembenéznem és a kínnal, hogy minden számomra kedves személyt látok meghalni.

Jól csinálod, csak így tovább!

-Ha te elmész... - tekintetét kegyetlenül GD szemébe fúrta - ...újrakezdődik a halál utáni sóvárgásom és ismét mindent el fogok követni, hogy követhesselek. Ha csak úgy feladod és hagyod magad darabokra szedni akkor azzal a tudattal tegyed, hogy teljes mértékben tőled függ az életem pokollá vagy valóságos menyországgá változik!

Ne! Nem ezt kéne mondanod! Csak megnehezíted a dolgomat, ha GD elkezd küzdeni az életéért!

-Döntened kell! Feladod vagy küzdessz! Ha a küzdelmet választod az utolsó pillanatig segítek neked, sőt még utána is.... De ha feladod mondj le az életeddel együtt a barátságunkról is! Ha úgy döntessz nem küzdessz a túlélésért akkor akár le is mehetsz hozzájuk és ebben a pillanatban is itthagyhatnál minket. Szóval válassz!!!

Mindenki lefagyva bámulta a magas férfit aki könnyes szemekkel kiabált GD-vel. Nem tudtam mire vélni a dolgot... hiszen tudja hogyan fogom megmenteni GD-t akkor miért nehezíti a dolgomat. Mintha szándékosan akarná meghiúsítani... talán.... Nem! Ezt ki kell vernem a fejemből ő sosem kívánná a király halálát.

Meg kell bíznom benne... de akár valaki mást is beavathatok és akkor lenne még valaki aki segítene, ha ő esetleg elárulna. Nem szép dolog ilyeneket feltételezni arról az emberről aki kezdetben felkarolt, de GD érdekében gyanakvónak kell lennem.

GD nagyot sóhajtott, úgy tűnt őt nem lepte meg annyira barátja kirohanása, mint minket. Sőt mintha rosszabbra számított volna.

-Tudod jól, hogy nem adom fel könnyen... főleg ha ennyi okom van életben maradni - halványan elmosolyodott - itt vannak a barátaim, a testvérem, és a szerelmem. Szerintem nem is kérdés, hogy az utolsó lélegzetvételig harcolni fogok.

Igazán büszke vagyok rád... de sokat könnyítenél a dolgomon ha nyugton maradnál. A te érdekedben.

-Szeretnék megosztani veletek egy örömhírt. Van egy módja, hogy eltoljuk a halálom időpontját. Már Hyemi látványa is elég ahhoz, hogy ne jöjjenek ki rajtam a tünetek, de az érintésével gyógyítani is képes. Tehát Taeyang azzal tudsz a legjobban megvédeni, ha mostantól Hyemit oltalmazod. Ezen kívül még annyit kérek tőletek, hogy ne gondoljunk most az állapotomra, csak élvezzük ki az utolsó napokat... Rendben?

Mindenki bólogatott majd várakozóan rámnézett. Már egy ideje gondolkodom azon, mit is mondja, de mire meglett volna a jó válasz T.O.P belezavart. Most, hogy GD nem törődik bele a sorsába én nem mondhatom neki azt, hogy meg fog halni. Tehát váltsunk stratégiát...

-Tudnotok kell, hogy életem legszebb, legizgalmasabb és legmaradandóbb napjait töltöttem itt, a kastélyban. A Faluban sose voltam olyan boldog mint itt ahol barátokra leltem és a szerelmet is megismerhettem. Lehet gyerekesnek hangzik, de hiszek a csodákban.
Hiszek abban, hogy GD meggyógyul.