*G-Dragon szemszöge*

                   *még mindig álom*

Amikor véget ért a zuhanás, és lelkem újfent kiszakadt a testemből, szinte sokkolt, hogy az mennyire szörnyű állapotban van.

Alig bírtam talpraállni. Minden lélegzetvétel iszonyatos fájdalmakkal járt, bőröm pedig helyenként felrepedezett. Ennek köszönhetően tényleg úgy nézhettem ki, mint egy összetörött porcelánbaba.

Bár azt kértem Hyemitől, hogy maradjon velem, mégsem engedhettem meg, hogy ilyen állapotban lásson. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban ő is kiléphet a testéből, így csak gyorsan rápillantottam Hyemire, aki békésen "aludt", vérbefagyva. Megkönnyebbülten konstantáltam, hogy nem szenvedett sokat. Megérte a testemmel védelmeznem. Nekem már úgyis mindegy...

Gyorsan hátatfordítottam és futva távolodtam Hyemitől. Már a kapunál is szinte elviselhetetlen volt a fájdalom, de minél tovább jutottam annál, kevésbé tudtam megállni, hogy ne essek össze és ordítsak, hátha az enyhít a szenvedésemen. Még léptem kettőt-hármat, de nem bírtam tovább. Lerogytam a hideg földre.Úgy éreztem, mintha belülről szép lassan elégnék, kezdve az elmémmel és a szívemmel. Már csak egy dologra vágytam: meghalni.

Bárki is jött volna arra abban a pillanatban, férfias büszkeségemet félredobva könyörögtem volna, hogy vessen véget a szenvedésemnek. A világ elsötétült előttem, bár nyitva volt a szemem. A hangok megszűntek létezni, pedig tudatomnál voltam.

A kezem mellett megmozdult a levegő én pedig úgy kaptam oda mint, egy kápszerfüggő a droghoz. Bármit is ragadtam meg, majdnem abban a pillanatban el is engedtem, mert az érintés olyannyira fájdalmas volt, mintha épp a bőrt húznák le a kezemről. De nem adtam fel. Csak egy kicsit tarts ki, mindjárt vége és örökre megszűnsz érezni, gondolkozni.

-Segíts....

Csodálkoztam, hogy sikerült kinyögnöm ezt az egy szót, de így is olyan volt, mintha a torkomon kardot élesítenének. Éreztem, hogy amit fogok elernyed, és elterül mellettem a földön.

Nem segített...

Nem értettem, miért nincs úrrá rajtam a közönyösség, bár nincs sok különbség, hiszen a fájdalom ugyanúgy lebénít.

Meg akartam halni... tehetetlenül vergődtem, vakon és süketen, elzárva a külvilágtól...

A kupac mellettem elkezdett mocorogni amit újabb fájdalmas érintésekkel kellett megtudnom. Abban a pillanatban a remény újjáéledt... segíthet, csak ki kell mondanom. Összeszedtem minden erőmet és pokoli kínok árán, kértem a sebemre gyógyírt.

-ÖLJ MEG... kérlek.

A szavak után, forró folyadék tört fel belőlem, amit egy köhögőroham kíséretében ki is adtam magamból. A fémes ízből rögtön tudtam, hogy az az én vérem.

Körülöttem nem mozdult semmi... beszélni már nem tudtam így ellenállva az elevenen megnyúzás érzetének kapaszkodtam bele másik kezemmel is az egyetlen dologba, ami még megmenthetett. Egyre szorosabban fogtam és próbáltam közelebb húzni magam hozzá, hogy belecsimpaszkodva, némán kérleljem, hogy ajándékozzon meg a semmivéválás örömével, hiszen az is csak jobb lehet, mint elevenen elégni.

Mindenem ragadt a vértől... ujjaimmal keservesen tépkedtem az anyagot amit csak  találtam és valószínűleg ahoz tartozott aki még mindig némán nézte szenvedésemet, anélkül, hogy segítene.

Újra tetőfokára hágott a fájdalom és éreztem ahogy bőröm mégjobban kiszárad és tovább repednek a sebeim. Remegve engedtem el az egyetlen cérnaszálat amin függtem és néma sikolyokkal, könny nélküli sírás közepette feszült ívbe a hátam.

De aztán hirtelen vége lett. Olyan hirtelen ahogy jött. Újra láttam... láttam Hyemi csodaszép arcát, ahogy száját az enyémnek nyomja. Újra hallottam... hallottam, amint Hyemi zokogását csókunkba fojtja...

Nem mozdultam. Fájdalomtól meggyötörve feküdtem mozdulatlanul és hagytam, hogy Hyemi vezesse csókunkat. Még mindig tele voltam sebekkel, továbbra is fájt minden mozdulat, de az előbbi kínokhoz képest ez szeretgetés volt. Mintha Hyemi csókja lenne a víz ami lecsillapítja a bennem tomboló lángokat.

Segített...

Amikor elvált tőlem lassan minden újra kezdett visszaállni és a tűz újra mardosni kezdett. Rögtön ajkai után kaptam, hogy újra részese lehessek a frissítő, de ugyanakkor perzselő csókjának.

Ő volt a levegőm, a víz ami életben tartott, ő volt az életem... ő volt a megmentőm...

Kezével lassan végigsimított arcomon, a felnyílt bőrömön. Összerezzentem, hiszen érintése forróságot hagyott maga után, mégis úgy éreztem keze nyomán begyógyulnak a sebek.

És valóban így történt. A lelkem sebeit képes volt gyógyítani, csupán egy csókkal, vagy érintéssel. Amikor ezt ő is felfedezte elvált ajkaimtól, de rögtön vissza is tapasztotta a nyakamra.

Végigpuszilt minden egyes sérülést, amik bár nem tűntek el teljesen, de már nem égtek és hegesedni kezdtek. Végtelenül hálás voltam a lánynak amiért nem futott el és a szörnyű látvány ellenére velem maradt. Apró csókjai már a kulcscsontomnál jártak.

Lassan kigombolta az ingemet, és lassan, nagyon lassan szabaddá tette a felsőtestemet, vigyázva nehogy valahogy fájdalmat okozzon nekem. Amikor erőtlenül lenéztem hasamra elfelejtettem levegőt venni. Borzalmasan néztem ki, mint akinek elevenen lehúzták a bőrét és csak cafatokat hagytak. Azt hittem itt leáll, hiszen elképzelni sem tudtam olyan lányt aki bírná az ilyesmit, de ő még csak meg sem rezdült.

Lassan lehajolt és gondoskodóan hintette be csókjaival mellkasomat. Hátradöntöttem a fejem, mert már ahhoz is túl fáradt voltam, hogy nézzem a lányt. Teljesen kikészített élet és halál közt lebegni. Mintha mind a ketten maguknak akartak volna, és ezért szinte széttépnének a veszekedésük közben.

Ha normális helyzetben lettem volna, akkor a lány munkájától, már rég bajok lennének odalent, de most mindenre képtelen voltam. Lehunytam pilláimat és egyre kevésbé éreztem a lány ajkait, ahogy egyre lejjebb vándorol a mellkasomról a hasamra. A fájdalom kezdett tompulni én pedig tudtam, hogy hamarosan felébredek.

Pár perc múlva izzadtan, zihálva ültem fel az ágyamban. Végignéztem magamon, megtapogattam minden egyes testrészemet, de semmi nyoma nem volt az előbbi sérüléseknek. A szívem mélyén mégis éreztem a tomboló tüzet.

Hyemi mellettem feküdt az ágyban és ugyanolyan kapkodva szedte a levegőt, mint én, de neki a könnyei is ömlöttek. Megszakadt a szívem ettől a látványtól, hiszen tudtam, hogy miattam teszi.

Jobban belegondolva rengeteg dolgot tett értem, én mégis csak fájdalmat okoztam neki. Lassan végigpörgettem a démonvilágban történteket a fejemben, majd mikor realizálódott bennem, hogy ma meg kellett volna történnie...

Ma... el kellett volna tűnnöm a létezők sorából, meg kellett volna semmisülnie a lelkemnek... hiszen összetörtem. De mégis itt vagyok. Ez pedig egyenlő a lehetetlennel. Hyemi, ha nem is mentett meg végleg, de késleltette eltűnésemet.

Hyemi mindent kockára tett ezért a pár napért, én pedig igazi érzéketlen seggfej módjára képes voltam neki azt mondani, hogy öljön meg. Undorító vagyok. Annyival tartozom neki, hogy egy örökkévalóságon át törleszthetnék, akkor sem viszonozhatnám.

Nem tudom mennyi időm van még, de azalatt, csak egy célom lesz: hogy Hyemi boldog legyen. Ha felébredt akár agyon is verhet azért amit mondtam neki, azt is elviselném.

Önmarcangolásom közben végig az ő hibátlan arcát bámultam, ami most még feszültebbé vált, mintha nagyon odafigyelne valamire. Egy pillanatra eltátotta a száját és nem lélegzett, amitől az én szívem két ütemet is kihagyott. Ilyedten tornásztam fölé magam, hogy ha kell, hamarabb kaphassam fel és rohanjak orvoshoz, de erre nem került sor, mert villámsebesen ült fel az ágyon.

Hirtelen mozdulatának köszönhetően kőkeményen összefejeltünk. Hátrébbhajoltam és fájdalmasan masszíroztam homlokomat.
Hyemi először csak lefagyva ült az ágyon, majd száját remegő vonallá préselte és ötéves módjára bőgni kezdett. Szívszaggató volt nézni így inkább gyengéden karjaimba vontam és előre-hátra ringattam nyugtatásképpen. Eszembeötlött egy dallam amit, még édesanyám énekelt nekem mindig. Mindig szerettem énekelni és egész szép hangom is volt.

Amikor Hyemi meghallotta, hogy énekelek egy pillanatra abbahagyta a zokogást, de ezt betudtam a meglepetés erejének, majd folytatta tovább ugyanott ahol abbahagyta.

Nem adtam fel. Tovább énekeltem és selymes tincseivel nyugtatóan játszadoztam. Lassan a zokogása sírássá enyhült, a végén pedig csak vörös szemekkel hüppögött.

Felemelte egyik kezét, ökölbeszorította és erőtlenül mellkason vágott.

-Hülye! - üvöltött rám - Soha, ismétlem soha nem kérheted senkitől, hogy öljön meg, világos??!! Neked nem szabad feladni, küzdened kell az utolsó pillanatig és életben maradni!

-De hát mind a ketten tudjuk, hogy...

-Fogd be! - szöktek újra könnyek a szemébe- Nem adhatod fel! Nem adhatod fel mert én kibaszottul szeretlek!

Újra elkezdtek hullani a könnyei, de arca ugyanolyan elszánt maradt.

Csigalassúsággal telt az idő, de egyikünk sem szólalt meg. Öszintén szólva teljesen lefagytam. Az agyam képtelen volt feldolgozni a lány vallomását. Szeret. Azt mondta, hogy kibaszottul szeret...

Hatalmas vigyor költözött a képemre amit semmivel az égegyadta világon nem lehetett volna levakarni.

Lassan ő is elmosolyodott. Újra életre keltek bennem azok az érzelmek amik a terembe vezető folyosón is, amikor a nadrágom igencsak szűknek bizonyult. És ezt képes volt csupán egy mosollyal kiváltani belőlem.

Bizonytalan voltam... hiszen a folyosón még azt mondta nem áll készen. Mégis olyannyira kívántam minden egyes porcikáját, hogy szinte biztosra vettem, ha megvonják tőlem megőrülök.

A szemem lepillantott az ajkaira, majd még egy kicsit lejjebb araszolt, hogy formás kebleit is szemügyre vehessem. A takarómmal próbáltam takargatni árulkodó részemet, majd újra belenéztem eszméletlenül gyönyörű szemeibe.
Látszott rajta, hogy zavarba hoztam, sőt szerintem azt is pontosan tudta mit rejt a takaró.

Egy kicsit habozott, de aztán lassan felém araszolt. Velem szemben beleült az ölembe, lábaival átkulcsolva derekamat.  Mostmár habozás nélkül túrt bele hajamba, hogy heves csókba vonjon. Amikor elmélyítettem a csókunkat, már majd szétrobbantam odalent, hiszen ott ült az ölemben, de ha ez még nem lett volna elég, elkezdett mocorogni amitől már teljesem elvesztettem  a fejemet. Utolsó ellenállásommal elváltam tőle és szigorúan rászóltam.

-Ezt ne csináld.

-Mégis mit? - játszotta az ártatlant.

-Tudod te pontosan... ha nem hagyod abba eldurran az agyam és nem biztos, hogy be tudom tartani az ígéretem, miszerint nem sürgetlek.

-El vagy tévedve drágám -nevetett fel gyerekesen, majd a világ legerotikusabb hangján folytatta- Itt én sürgetlek téged, mert már egy percig sem bírom ki úgy, hogy nem teszed meg...

Csak ennyire volt szükségem.

Azonnal hátradöntöttem az ágyon, hogy fölémagasodhassak. Egyik kezemmel a feje fölött lefogtam a csuklóit, míg a másikkal hajába túrtam, hogy úgy fordítsam fejét ahogy a legmélyebb csókot adhatom neki.

Vigyázni akartam rá ezért először csak finoman érintettem össze ajkainkat, majd fokozatosan egyre szenvedélyesebben és vadabbul faltuk egymást. Amikor levegő hiányában elváltunk, nem hagytam neki egy csöppnyi pihenőt se, azt akartam, hogy ez legyen élete legjobb együttléte. Számmal a nyakát kezdtem ostromolni. Először csak apró puszikat hintettem rá, majd egyszer-egyszer megszívtam, amikre kélyes sóhajokkal válaszolt. Egy helyen a bőre különösen selymes volt, ami szinte rámerőltette, hogy ott hagyjam szám munkáját. Háromszor is megszívtam, majd a óvatosan megharaptam, mire Hyemi hangosan nyögött egyet. Élvezte, ez lerítt minden egyes porcikájáról és kéllyel teli szeméből. Megpróbált ő is csinálni valamit, de én nem engedtem.

Ráhajoltam szájára majd vágytól remegő hangon közöltem vele, hogy itt most csak én kényeztetem őt. Csuklóit még mindig a feje fölött tartottam. Másik kezemet elindítottam az ujja hegyétől és kínzó lassúsággal simítottam lefele, miközben folyamatosan őt csókoltam. Amikor elértem a pólója alljáig, hosszú ujjaimmal benyúltam alá, hogy végre érezhessem forró bőrének érintését. Lapos hasát tökéletes bababőr fedte, amit muszály volt megszabadítanom a ruha láncaitól.

Elengedtem a kezeit és mindkét kezemet bevetve próbáltam a lehető leglassabban levenni a pólóját. Kezeimmel felfelé simítottam hasán, ezzel feljebb tolva az anyagdarabot is. A már szabad bőrfelületet azonnal elleptem csókjaimmal, hogy minnél részletesebben égjen bele emlékezetembe a lány testének minden egyes szeglete. Hyemi ezalatt végig nyögdécselt és sóhajtozott, ami rettentőem beindított. Akkartam. Most rögtön. De nem akartam elsietni...

Amikor nagy küzdelem árán végre lekerült róla a pólója, csalódottan konstantáltam, hogy még egy melltartó is van rajta. Már nyúltam volna, hogy kikapcsoljam, amikor Hyemi kihasználta a pillanatnyi szünetet és fordított helyzetünkön.

-Csak nem képzelted, hogy levetkőztetsz ,amíg rólad nem kerül le semmi?

Ő is megragadta a pólóm alját és eljátszotta velem ugyanazt amit én csináltam vele, percekkel ezelőtt. Néha egy-egy hörgés hagyta el a számat, amikor megmozdult csípőmön és ez egy kicsit sem könnyítette meg a helyzetem. Ahogy a hasamat csókolgatta bevillant az a kép amikor a démonok világában tette ugyanezt... de ez a helyzet most sokkal jobban tetszett.

Felnézett rám, majd türelmetlenül beakasztotta ujját a farmerom szélébe, de abban a pillanatban visszafordítottam a hátára és újra fölötte támaszkodtam.
Egy ideig hagytam, hogy vezessen, de én vagyok a domináns fél, ehez nem fér kétség.

Mostmár meztelen felsőtestel simultam, hozzá, és hívtam újabb szenvedélyes csókba.
Közben egyfolytában az oldalát símogattam. Amikor hasán véletlenül egy kicsit lejjebb csúszott a kezem mint kellett volna, azonnal felemelte a csípőjét egyenesen nekinyomva, majd felrobbanó férfiasságomhoz. Hangosan felnyögtem.

-Nahát itt valaki nagyon türelmetlen...

Nem válaszolt, csak kikapcsolta a melltartóját és a sarokba dobta. Bevallom egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Gyönyörű szép mellekkel volt megálldva. Nem túl nagy, de nem is lapos. Érzékien, egy ujjal végigsimítottam az oldalán, miközben tátott szájjal figyeltem, minden rezdülését Hyeminek.

Lehajoltam hozzá, hogy újra megcsókoljam. Újabb csókcsatánk közben a mellét símogattam, amit szemmel láthatóan élvezett. Amikor gyengéden belemarkoltam az egyikbe belenyögött a csókunkba. De az ő keze sem volt tétlen, egyenként körberajzolta az összes kockámat vagy hatszor.

Szájáról lassan lejjebbvándoroltam, hogy kebleire is kellő figyelmet fordíthassak. Minden apró négyzetcentiméterét végigcsókoltam majd a végén megszívtam, mire olyan hangosat nyögött, hogy az égig ugrottam volna örömömben.

Kérlelve nyúlt újra farmeromhoz, amitől mostmár örömest szabadultam, de már az övé sem maradt a helyén sokáig.
Hyemi kéllyel teli hangom kezdett kérlelni:

-Kérlek kegyelmezz rajtam, már alig bírom féken tartani magam...

Én is hasonlóképpen éreztem, ezért elérkezettnek láttam az időt. Gyorsan megszabadultunk az utolsó ruhadaraboktól is, majd odahajoltam a füléhez.

-Vigyázni fogok rád

Megmosolyogta biztató mondatomat, ami inkább magamnak mint neki szólt, majd hosszú csókba hívott.

Lassan, hogy legyen ideje szokni a méretemet átadtam magam a körülölelő melegségnek. Megszakítottam a csókunkat és hátravetettem a fejemet. Nem hittem, hogy ilyen tökéletes pillanat még létezni fog nyomorúságos életemben, de mégis itt vagyok a világ legszebb nőjével magam alatt, akit teljes szívből szeretek, és az én nevemet nyögi. Egy kis idő után elkezdtem mozogni, ő pedig szinte egyfolytában boldog nyögéseket engedett szabadjára.
Nem sok kellett hozzá, hogy egyszerre jussunk a menyországba.

Fél óra múlva már a karjaimban szuszogott, de tudtam, hogy nem alszik... mi nem merünk aludni. Csak lehunyta a szemét és pihent.

Én pedig azon agyaltam, hogy annak ellenére, hogy nemsokára teljesen eltűnök a világmindenségből... mégis én vagyok a világ legszerencsésebb embere...