*G-Dragon szemszöge*

-Kérlek... ne ölj meg... nekem családom van!!!
A világon embert ölni a legnehezebb... téged is megölnek majd egyszer amiért min...

Még hogy embert ölni a legnehezebb. Annyira kell csak megerőltetni magad mint amikor felöltözöl, csak felemeled a fegyvered és lesújtasz, csak izom kérdése az egész.

~~~ 22 évvel ezelőtt ~~~

Esküszöm kinyírom, ha ő nyer. Nagyon jól vív!

-Changjooo! Ez így nem ér! Tele hassal nem megy! Te fogsz nyerniiii!!!

És már megint nyafogok pedig már nyolc éves vagyok és trónörökös, de a legjobb barátomat szerencsére nem érdeklik az illemszabályok.

-Próbálkozz!- próbált lelkesíteni amit megerősített egy jól irányzott támadással amit szerencsésen hárítottam különben vagy sikerül időben megállítania a kardját és vesztek vagy elvesztem a fél lábam őt pedig kivégzik anélkül, hogy engem kérdeznének.

Mivel nagyon nyerni akartam visszatámadtam.
Támadtam, hárítottam, támadtam, hárítottam.

Láttam, hogy kezd fáradni, itt az alkalom a győzelemre és akkor én eszem meg azt az isteni pudingot.

Egy vágással indítottam a nyakára amit könnyű hárítani és akkor utána "hason szúrhatom" ami persze nem történne meg, hiszen mindkettőnkön van láncing és amúgy is csak megérinteni kell a győzelemhez.

Vártam, hogy kivédje a vágásomat, de túl későn tűnt fel, hogy nem reagált elég gyorsan és nem fog neki sikerülni. Már késő volt ahhoz, hogy megállítsam a kardom.

Tehetetlenül néztem végig ahogy az egyetlen barátom meghal egy hatalmas sebbel a nyakán, amit az én figyelmetlenségem okozott.

Láttam a szemében a félelmet... és tőlem félt.

Abban a pillanatban jöttem rá milyen könnyű elvenni valakinek az életét, csak az áldozatod szemébe nézni nehéz... csak az a nehéz.

*jelen*

Megráztam a fejem, hogy elűzzem az emlékeket. Remegett a kezem... még ennyi év után is, nem szabad elgyengülnöm, utálom ezt az oldalamat. Mert én NEM VAGYOK GYENGE!!!

Az előttem térdelő paraszt fej nélkül esett a sárba. Végignéztem ahogy az esővízzel keveredik a vére és a varjak máris lecsapnak a hullájára.

Megvetően vigyorodtam el amikor újra szembesültem vele milyen szánalmas így meghalni.

T.O.P a csinosabb lányokat láncra verte, hogy a kastélyban "hozzáadja a gyűjteményéhez".
A többit pedig meghagyta a katonáknak, hadd elégítsék ki vágyaikat aztán küldjék őket a másvilágra.

Még maradtam volna szívesen, de egy futár érkezett a palotából.

-Hercegem! -térdelt le elém végig a földet bámulva- Az öccse súlyosan megsérült, kérem jöjjön haza.

-Istenem!!! Már megint mit csinált az az idióta?

*Hyemi szemszöge*

Kiürítettem a fejemet, muszáj tisztán gondolkoznom ebben a helyzetben, nem vezérelhet a bosszú.

Felvettem a táskámat amibe kaját pakoltam és az összes értékünket majd elindultam Je-Gyu ajummához.

-Jó napot! Szeretném megkérni magát valamire-hajoltam meg

-Mond csak kislányom neked bármit- mosolygott rám kedvesen.

Ő volt az egyetlen aki megmaradt a faluból. A szép lányokat és harcképes férfiakat a kastélyba vitték. Én éppen harctudásomat tökéletesítettem a falun kívül amikor szükség lett volna rám. A bátyámat is elvitték, a szüleim kiskorunkban hagytak itt a faluban. Je-Gyu olyan mintha az anyám lenne, mist pedig valamelyik "gyerekét" el kell vesztenie. És az én leszek nem Daesung.

- Itt vannak az értékeink és Daesung néhány ruhája, kérem viselje gondját, ha hazatér- hajoltam meg újra ezúttal mélyebben. Öreg ujjaival felemelte fejemet így megláthattam elgyötört tekintetét.

-Muszáj menned?

-Bosszút fogok állni a faluért és megmentem a bátyámat, nem késlekedhetek.

-Akkor ígérd meg, hogy visszajössz.

-Megígérem. De akkor egy jobb ember ül majd a trónon.