Emlékszem, volt egy kutyánk. Bluefie-nek hívták, és még keresztapám hozta nekem az ötödik születésnapomra. Fekete németjuhász kölyök volt, bár akkor fogalmam sem volt a kutyafajtákról. De azt tudom, hogy az a kutya volt az első tragédia az életemben.

Bluefie különleges kutya volt. Az egész család szerette, és minden vendégünk, aki valaha is a házunkban járt, imádta a kutyát. Még Rose néni (szomszéd) is, aki egész életében félt a kutyáktól.

Ám egyik éjszaka különös álmom volt. Bluefie-t láttam, ahogy felkel mellőlem a kanapéról és kimegy a kertünkbe. Én eközben a magamnak teremtett illuziómban TV-t néztem, pontosabban a híradót. Épp a július 12-ei adás ment, és borús időjárást mondtak aznapra. Nem igazán figyeltem fel az adásra, hisz nem is igazán érdekelt. A telefonommal voltam elfoglalva, amikor is apám lépett be a bejárati ajtón.

"Mennyi az idő?" kérdezte zihálva, én pedig közömbösen megnéztem a telefonomon szerepelő számokat.

"12:03"

"Akkor még van egy kis időm amíg anyád hazaér" dobta le a cipőit és gyorsan felszaladott a lépcsőn.
Kérdőn néztem az apám irányába és érdeklődve figyeltem, ahogy sürgölődik, és befut a fürdőbe zuhanyozni.

~Apu ilyenkor megállíthatatlan~ ingattam a fejem miközben megállás nélkül mosolyogtam.
~Bár értékelem benne azt, hogy sose felejti el a fontos dátumokat a szerelmükkel kapcsolatban ~ tépkedtem le mosolyogva a kanapé pokrocáról a szöszöket, melyen pont épp elhelyezkedtem.

"Apaa! Mindjárt fél egy, iparkodj ha nem akarod, hogy anya rajtakapjon azon, hogy min mesterkedsz." kiáltottam fel az emeleten lévő fürdő irányába. További víz csobogás hallatszódott a fűrdőből, szóval gyanítottam, hogy még mindig tusol.

"Apa!" trappoltam fel a lépcsőn és a fürdő ajtajához érve bekopogtattam, de nem nyitottam be. "Siess. 10 perced van elkészülni amíg hazaér."

"Máris jövök!" kiabálta ki, majd hallottam, ahogy elzárja a vizet.

Ráhagyva hogy nyugodtan készülődjön, továbbálltam, és lementem a lépcsőn, hogy megnézzem visszatért e Bluefie. De nem, az ég világon sehol sem volt a házban. Ezért kimentem a kertbe megnézni mit csinál. Bluefie ugatott egyet, majd az irányomba nézett. Egyenesen a szemembe. Elfordította a fejét féloldalasan, majd ugatva átszökött a kerítésünkön, mire én utána szaladtam.

"Bluefie!" léptem ki a kapun és  a napsütésben hunyorogva szemléltem az üres utcát.
"Bluefie?!" kerestem továbbra, és elindultam az utcán Rose néniék háza felé, hátha megtalálom merre szaladt el a kutya. De semmi nyoma nem volt.
Befordultam a sarkon, amikor is megpillantottam Bluefie-t, ahogy ugat egy Coca-Cola márkás kamiont az út közepén. A kamionos egyre csak közeledett felé.
" Bluefie menj el onnan!!" kiabáltam neki mire ő rám nézett, csóválni kezdte a farkát, majd felém fordulva megtett két lépést az irányomba. De lassúnak bizonyult, és a kamion túl gyorsnak.

Bluefie-t elütötte az a kamion.

A sokktól  földbe gyökerezett lábbal néztem a teherautót, amit nem mertem megközelíteni. Majd tekintetem a kutyámra tévedt aki kifeküdve az aszfaltozatlan úton, levegőért kapkod, és a hasa tájékát körbeborítja a vér.

"BLUEFIE!" szaladtam felé amilyen gyorsan csak tudtam, és pillanatokkal később lerogytam a kutyám mellé, és kezeim közé vettem a fejét.
"Nenenenenenene! Bluefie, nem halhatsz meg, hallod? Ne halj meg.." motyogtam idegesen, miközben vértől áztatott hasához értem, aminek hatására csupa vér lett a jobb kezem.

"APA!!" ordítottam torkom szakadtából, de senki sem jött a segítségemre. Sem apa, sem más, aki esetleg hallhatta az ordításaim.

Sírva fakadtam, és remegő lábakkal felálltam onnan, majd futni kezdtem
Először Rose néni lakása előtt álltam meg, de zárva volt a kapu. Majd elfutottam a mi házunkig, de valamilyen októl fogva ugyanúgy zárva volt a kapu. Továbbra is segítségért kiáltva ordibáltam az utcán, és akárhány szomszédot láttam meg, annyian mentek be a házukba kulcsra zárva az ajtót.

Nem értettem az egészet. Miért nem segít senki? És miért van mindenhol zárva a kapuajtó?

Körbefordultam, és amikor egymás után hallottam ajtók csapodását, futásnak eredtem. Azért is, mert féltem és nem volt ahova rakjam a szituációt, de azért is mert Bluefie még mindig haldoklik.

Futottam, ahogy csak bírtam arra a helyre, ahol elütötte a kamion a kutyám, így amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam arra.
Mikor oda értem, térdre rogyva lehuppantam a poros utra, és megállás nélkül könnyezve fogtam Bluefie fejét. A kutya nehezen szuszogott, és eléggé sűrűn pislogott már, de mikor nyitva volt a szeme végig a szemembe nézett.
~Mintha üzenni akarna valamit. De mit? ~
Mindegy, nem törődtem vele, csak a hogylétére tudtam gondolni a kutyának.

"Ne halj meg Bluefie! Szükségem van rád, hallod?" de a kutya csak pislogott egyet, majd kezeim közt végleg behunyta a szemét.
"Ne. Ne. Ne. Nenenenenene!" motyogtam magamnak hisztérikusan. "NEE!" ordítottam fájdalmasan, miközben felemeltem a fejem az ég felé.

"Hope."

"Hope."

"Hope!" rázott valaki a vállamtól fogva.

"Ki vagy?" ültem fel azonnal a sötét szobában, és ahogy ezt kimondtam, azonnal rájöttem, hogy apa volt az, hisz kirajzolódott az alakja és arca az ablak irányából érkező fényfoszlányok miatt. Na meg a szemem is kezdtett hozzászokni a sötéthez.

"Én vagyok. Apád." simogatta meg a vállam.
"Hangokat hallottam a szobádból, így gondoltam megnézem mi történik. Álmodban beszéltél, kicsim. " beleborzongtam az utolsó mondatába, de hirtelen a megkönnyebbülés úrrá lett rajtam.

~Szóval az egész csak egy álom volt. Hála az égnek.~

"Apa..."

"Hm?" kérdezte tőlem, továbbra is az ágyamon ülve.

"Hányadika van ma?"  kérdeztem a biztonság kedvéért, mire apa megnézte a karján elhelyezkedő okosóráját.

"Július 11." mondta, nekem meg tágra nyílt a szemem. ~Ez nem lehet igaz.~
"Miért?" kérdezte apa kíváncsian, de én csak legyintettem.

"Fura álmom volt. Csak ennyi."

Word count: 876 words

Hello skacoook! Remélem felkeltette az érdeklődésetek ez a rész. Igazság szerint rég írtam, szóval felmerülhet több szempontból hiányosság is a rész olvasása során. De tényleg, bármilyen hibát találtok, szóljatok! Szeretem a kritikákat, az építő kritikát főleg.

Egyszóval kommenteljetek bátran, és ha tetszett légyszi lájkoljátok is a részt. Nagyon fontos lenne, hisz csak így tudom látni azt, hogy mennyire tetszik nektek a munkám! ❤️