-Tényleg beszélgetni fogunk, vagy csak belemászol a fejembe?-kérdezett vissza Luke. Több sebből vérzett, de ettől függetlenül teljesen nyugodtan ült, habár odakötözve mi mást is csinálhatott volna.

-Honnan tudod, hogy a fejedbe kell nézzek ahhoz, hogy megtudjam amit akarok?-kérdeztem vissza sejtelmesen. Nem válaszolt, de elszakította rólam a tekintetét, és mindenhová nézett csak rám nem. Tépelődött legbelül, de végül megszólalt.

-Miért akartad, hogy kibéküljek velük?-kérdezte Luke.

-Mert sokakat elvesztettem, és megbántam, hogy nem mondtam el nekik, hogy szeretem őket. Bánom, hogy nem kértem tőlük időben bocsánatot. És akármennyire gyűlöllek, attól mélyen még szeretlek.

-Akkor miért nem te hoztál vissza?-kérdezte megvetően.

-Mert akkor még nem tudtam, hogy ez lehetséges.-feleltem- De itt most én kérdezek! Emlékszel még mit mondtál nekem a Purgatóriumban?-bólintott- Akkor miért nem kerestél meg miután visszatértél? És nem hablatyolj itt hülyeségeket, meg ne kezd magyarázkodni, az igazat akarom! Ha belülről még jobban fáj akkor is tudni akarom.

- Nincs különösebb oka!-felelte lazán.-De miért nem zárod ezt le magadban? Mit foglalkozol ezzel? Azt hittem WOLF tag vagy, és komoly dolgokról kérdezel majd, nem ilyen kis apró butaságokról.-nevetett.

-Továbbléptem, de megjelentél, és visszarántottál a fájdalomba!-üvöltöttem, majd észrevettem magam, és nagy levegőt vettem. Megnyugtattam magam. Kieresztettem a karmaimat, mélyen a szemébe néztem, egy pillanatnyi elgyengülést, fájdalmat és félelmet láttam átsuhanni a tekintetén, elmosolyodtam. Hát mégis érdekli a dolog. Mögé léptem és a nyakába mélyesztettem a karmaimat.

Lassan mentem végig az elmúlt évek történésein. Azért kérdeztem őt a kettőnk magánügyéről, hogy eltereljem a figyelmét az apró részletekről amik elárulhatják, hogy vadászokkal dolgozik-e. Azt akartam, hogy a velem kapcsolatos emlékeit zárja el, és ne a kiképzéséről és a vadászokról szólókat.

Megnéztem a kiképzését, nagyjából ugyanazon dolgokra vagyunk képesek, de különböző mértékben. A kiképzési módszerek nem hasonlítottak, Tony kegyetlen kiképző volt, de az tett engem erőssé. 

Amint végeztem a négy év eseményeivel falba ütköztem. Erős fal volt, elsőre leküzdhetetlennek látszott, de tudtam, hogy romboljam le a falat. Elsőként az első csókunk emlékét mutattam meg Lukenak, aztán a karácsonyt, a bál estéjét. És éreztem ahogy a fal meggyengül ahogy a fiú átéli az akkori történéseket. Ekkor támadtam meg a mentális falat. A benti emlékek nem rólam, nem a vadászokról szóltak, vagyis nem konkrétan ezekről. Azokról a dolgokról szóltak az emlékek amiket látott. Az egyik helyen érezte a szagom, és látott harcolni. Elterelte a rám támadok figyelmét egy pillanatra, és megölhettem őket, de sietnem kellett így nem is vettem észre. Emlékeztem arra az estére 3 évvel ezelőtt. Éreztem az ismerős szagot, de nem tudtam kié, mostanáig.

Aztán jött a következő emlék, egy olyasmi vadásztanya volt mint ahonnan most szabadítottak ki, vérfarkas gyerekek hullái, levágott fejek mindenütt. Éreztem a gyűlöletét, az undorát és tudtam, ő nem dolgozik együtt a vadászokkal.

Egyre jöttek a szörnyűséges emlékek, aztán egy emlék Deannel.

-Biztos, hogy meg akarsz állni Jetmore-ban?-kérdezte Luke.

-Muszáj pihennünk, és pár régi falkatagom üzent.-válaszolt Dean.

-De nem tudják, hogy élek. Mi lesz ha rám támadnak, vagy szólnak neki?-kérdezett Luke ismét.

-Itt az ideje, hogy megtudják! Nem rejtheted el tovább, a háború javában dúl, szövetségesek kellenek! Ő pedig, ha jól tudom az egyik legnagyobb óvóhely vezetője. Ha eddig nem lépett túl rajtad, sohasem fog!-mondta Dean.

-Igazad lehet, de attól még nem örülök a dolognak!-válaszolt Luke.

Mikor minden emléket alaposan átnyálaztam, az elméje minden apró zugát átnéztem, nem találtam arra utaló nyomot, hogy vadászokkal dolgozna együtt.

Minden fájdalmas emlékemet róla beágyaztam a gondolataiba, majd kiléptem a fejéből. 

Könnyek áztatták az arcom és az egész testem zsibbadt. Nagyon jó voltam abban, hogy mások fejében kutassak, és nagyon is valódinak tűnő víziókat tudtam teremteni, de nagyon megterhelt és elzsibbasztott az ilyesmi. Letöröltem a könnyeimet. Odabattyogtam az ajtóhoz, kinyitottam és kikiáltottam.

-Ryan, Kyle!- a két fiú megjelent.-Levehetitek a bilincseket, aztán hagyjátok ott amint felébred kijöhet, bár most órákig ilyen lesz-mutattam a bilincsekben vonaglóra. A két tanítványom gyanakvóan nézett- Egy kis személyes bosszú! Nem lesz semmi baja, legalábbis semmi maradandó!-összenéztek és elmosolyodtak.

-Azért megtanítod ezeket a technikákat nekünk is?-kérdezte Ryan.

-Lenne pár ember akit szeretnénk így látni!-folytatta a bátyja. Elnevettem magam.

-Megtanítom, de most tegyétek amit mondtam, eszek valamit és nekiállunk Deannek.

Kimentem a többiekhez és kaját kezdtem keresni.

-Már főzik a vacsorát! 1 óra és kész!-szólt nekem Alex-Addig edd meg ezt!-dobott egy almát.

-Köszi!-mondtam majd beleharaptam a gyümölcsbe.

-Danielle, beszélhetnénk?-kérdezte egy hang mögülem, felismertem mielőtt ránéztem volna.

-Liam, még nem gyógyultál meg teljesen, pihenned kéne!-mondtam neki, látva ahogy felém sántikál.

-De én beszélni szeretnék veled és Scottal! Fontos! Kérlek!-mondta határozott tekintettel, de a szemében kétségbeesést láttam.

-Rendben!-feleltem végül, biztos vagyok benne, hogy a kék szemeiről lesz szó.-Scottnak szóltál már?

- Igen! Gyere utánam!-mondta és lassan bicegve elindult. Felemeltem a bal karját és alábújva segítettem neki. 

Az egyik nagyobb betegellátó szobába mentünk. Az ágyban Isaac feküdt, Scottal beszélgetett. Lesegítettem Liamet egy székre és Isaachez léptem. Amikor meglátott elmosolyodott.

-Őrült lány!-mondta az általa adott becenevemet mosolyogva.

-Izomsrác!-válaszoltam neki az én általam kitalált becenévvel. Lehajoltam hozzá és megöleltem.

-Danielle, köszönöm hogy szánsz ránk időt. Tudom, hogy sok most a dolgod...-kezdte kedvesen Scott.

-Pont ezért ne kerteljünk! Liam, mond amit akarsz!-szóltam közbe. Isaac nevetve csóválta a fejét.

-Scott...-Liam hezitált, tudtam milyen nehéz ezt elmondani- el kell mondanom valamit!-kezdte Liam.

-Mindkettőnknek!-mondta Isaac, majd összenézett Liammel és egyszerre villantották fel kék vérfarkas szemeiket. Azt vártam, hogy a nagy igaz alpha Scott Mccall majd megrökönyödik, vagy legalább meglepődik, de semmi ilyesmi nem történt.

-Már tudok róla! Mikor megtetted Liam, akkor éreztem. Valami megváltozott benned, és ez rám alphádra is hatott.-nézett lágyan a fiúra.-Isaac nem tudom hogyan történt, de biztos, hogy jó okod volt rá. -nézett a másik bétára.

-Danielle, megmentetted a bétám életét, és Isaacet és még sokakat. Köszönöm!-mondta az alpha, és vártam a "de" szócskát, ami meg is jött- De találtunk pár videót amire magyarázatot kell adnod...

-Scott!-mondta az alpha nevét Isaac figyelmeztető hangon.

-Pedig olyan jól indult a beszélgetés!-mondtam fanyar mosollyal-Én csak nagyon keveseknek tartozom magyarázattal, és te ebbe nem tartozol bele. Ne légy öntelt! Nem vagyok a bétád, de még a barátod sem, hogy számon kérhess. Úgyhogy ajánlom vigyázz a szádra, mert a tiszteletlenség az egyik olyan tulajdonság amit nagyon utálok!-figyelmeztettem-Ez alapján folytasd!-mondtam kihívó tekintettel.

-A videókon embereket és farkasokat is ölsz!-elővette a telefonját, feloldotta és ráment egy videóra, a videónak nem volt hangja. Éppen egy haldokló farkassal beszélgetek, majd elvágom a torkát.

-Őt Davidnek hívták, és haldoklott, borzalmasan szenvedett, alpha volt. Az volt az utolsó kívánsága, hogy öljem meg, és mentsem meg a falkáját. A bétád, Liam miatta van életben.-látam a tekintetén, hogy nem hisz nekem.

-Tudod ezt bizonyítani?-kérdezte Scott.

-Nekem semmit sem kell bizonyítanom!-feleltem higgadt, mégis határozott hangnemben, de ha akarod megmutathatom.-kieresztettem a karmom és pillanatok alatt a fejében voltam. Kreáltam a fejében egy szobát, egy nagy kivetítővel és két székkel. Leültem az egyik székre és vártam Scottot. A fiú nézte a szobát, és próbált kijutni.

-Scott, csak nézd meg amit mutatni akarok, utána kilépek a fejedből. Az alpha dühös volt, de leült a székre és tekintetét a kivetítőre szegezte. 

Megmutattam neki David halálát, a kérését, hogy mentsem meg a falkáját. Azt ahogy megmentettem a falkáját. Aztán visszamentem az időben és az ikrek apját is megmutattam neki. Aztán az ikrek megmentését, és minden vérfarkast megmutattam akit meg kellett öljek. Aztán megmutattam neki a vadászokat akiket megöltem. Végül pedig megmutattam, ahogy a Wendigók marcangolták azokat a gyerekeket, és ekkor nagyon hirtelen engedtem el. El kellett forduljak hányni, Scott is ezt tette.

Miután kihánytam a gyomrom tartalmát körbenéztem. Nagyon sokan voltak benn és lélegzet visszafojtva figyeltek minket.

- Legközelebb ha esetleg megkérdőjeleznétek bármelyik tettemet, nem fogom így elmagyarázni, csak ott hagylak titeket a picsába!-mondtam Scottra, majd Liamre, végül a falkájuk többi részére nézve. Isaac és Derek rosszallóan nézték Scottot. Malia kihívóan felmordult és felvillantotta kék szemét. Válaszul felvillantottam a vörös alpha szemeimet, és megvillantottam a vérfarkas agyaraimat. Derek karon ragadta Maliát és nem legesen rázta a fejét. Malia szemei újra emberiek lettek. Én megtartottam a fenyegető szemeket és így hagytam el a szobát. A falkám tagjai követtek.

-Megyek kihallgatom azt a szemetet!-mondtam a falkámnak és elindultam a szobák felé.

-Vacsorázz előbb!-kiáltott utánam Alex. 

-Elment az étvágyam, tegyetek félre nekem egy keveset! Ryan, Kyle ti vacsorázzatok nyugodtan addig nem kezdem el.

-Mi már ettünk, megyünk veled!-mondták. Nagyon jól esett, hogy jönnek velem, ha ezt nem is vallom be, akkor is.

~Alex!~ sugalltam a férfi felé~Tudod mi a dolgod?~kérdeztem mentálisan.

-Igen!-érkezett a suttogott válasz. A tanítványaim összenéztek.

~Hallgatózás?~sugallták egyszerre. Hátrafordultam hozzájuk és bólintottam. Láttam a tekintetükből, hogy kérdeznének valamit.

-Mondjátok!-mondtam ezt már hangosan.

-Én nem értem, attól, hogy igaz alpha, és esetleg nem tud róla, hogy te is alpha vagy, milyen jogon mer ilyeneket mondani?-kérdezte Ryan.

-És még a falkája is neki áll feljebb? Nem tanította meg nekik senki sem, hogy hogyan kell viselkedni vendégségben? Akármennyire is segítettek, nem kötelező velünk lenni!-folytatta Kyle, éreztem rajtuk, hogy dühösek. Sajnos a büszkeségemet megörökölték a tanuló éveik alatt.

-Nyugodjatok meg! Remélem Derek és Isaac rendbe teszi a fejüket, vagy ha nem akkor minél előbb elmennek. De most ide koncentrálunk. -álltam meg az ajtó előtt. Mikor fejbe belenézős kihallgatást végzünk fontos, hogy a keresett információról eltereljük a kihallgatott figyelmét. Jelen esetben Lukeról lesz szó, és a magánügyünkről, hogy eltereljem a figyelmét a vadászokkal kapcsolatos emlékeiről, így azokat kevésbé védi majd. 

Ha ez nem válik be, mert nála szerintem nem fog, akkor jön a támadás. A mentális falak ledöntésére vagy feloszlatására. A ledöntés erős és fájdalmas emlékek halmaza. A feloszlatás kedves, közös emlékek halmaza. Az utóbbit kihallgatáson általában nem lehet alkalmazni, így marad a másik lehetőség. A durva, fájdalmas emlékek. Lehet benne halál, fájdalom, de olyan nem ami gyenge pontotokra utal, mert egy tapasztalt farkas, természetfeletti vagy akár egy ember ezt ellened fel tudja használni.- bólintottak. 

Kinyitottam az ajtót, bementünk, bezártuk az ajtót és elkezdődhetett a kihallgatás...

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Sziasztok!

Tudjátok mit nem értek? Hogy kb fél év alatt készült el az előző rész, ez meg egy nap alatt. Remélem a következőt is ilyen gyorsan meg tudom írni, habár holnap töri dogát írok, meg magyar esszét, de nem baj!! Most rám jött a szófosás! Nem állítom, hogy annyira szuper rész lenne, de ez van... 

Ezer meg egy gondolat van a fejemben és nem tudok köztük kiigazodni. Bár ez nem újdonság, de azért ha már a szobám és az életem egy nagy kupleráj, attól örülnék ha a fejem nem lenne az. De tényleg, nagyon zavar! 

Nem mondhatom, hogy agyamra ment a karantén, mert hát falun lakom, kertes házban és sokat járok erdőkben meg minden, de nagyon hiányoznak a barátaim, és ez a távoktatás egy kibaszott vicc. Tisztelet a néhány kivételnek, de nagyon sok tanár azt hiszi, hogy a diáknak, de kurva sok szabadideje van. Ha ezt olvassa tanár akkor elárulom, hogy nincs. A másik meg, hogy aki a mai fiatalok között unatkozik azt pedig csak sajnálni tudom, mert bárcsak néha ráérnék unatkozni. És én még nem érettségizem idén! De hagyjuk, megint ömlengek! J

ó olvasást a részhez, remélem tetszett! Ha igen hagyj nyomot magad után, ha nem akkor is. És kérlek válaszoljatok kedves Olvasóim, Ki hogy van mostanság? Hogy vagytok? Hogy bírjátok ezt az egészet?- Előre is köszönöm a válaszokat! A következő résznél találkozunk! Jó olvasást! Szép estét! Szeretettel:

                                                                                                                                                             Lovaslany28