Mikor megláttam őt, nem hittem el, hogy ez igaz lehet. Azt meg pláne nem, hogy kivel csókolózik. Ez nem lehet valós. Láttam őt meghalni. Mikor elengedte a lányt, és meglátott úgy reagált mint vártam

-Lucas te szóltál neki?-kérdezte Lucast.

-Joga van tudni,mint mindannyiunknak joga lett volna tudni!-felelt a volt alphám.

-Láttalak meghalni! És a purgatóriumban is ott voltál. Ez nem lehet.-mondtam gyanakvóan figyelve őt.

-Pedig igazi! Visszahoztam féregholdkor.-szólt egy ismerős hang a hátam mögül, Dean. Nem tudtam megszólalni, de nagyon uralmat a testem, hogy ne áruljam el mit érzek. Habár én sem tudtam mit érzek. Szomorú, elkeseredett, dühös és összezavarodott voltam egyszerr

-Kifelé!-mondtam először halkan-KIFELÉ!-ordítottam másodszor. Sokan elindultak kifelé. Viszont vagy 10 en maradtak.-Nem mondom még egyszer kimentem, vagy magam doblak ki.-mondtam ellentmondást nem tűrő hangon kék szemeimet felvillantva. Hatott a fenyegetés mert elhagyták a terepet.

Dean odasétált Cara, és Luke mellé. Tony mögöttem állt, és csak a jelenléte segített higgadt maradni. Lucas is benn maradt és a tanárom mellé állt.

-Maradjatok kint! Ez a magánügye!-mondta Derek Scottéknak, miközben ő még bejött és becsukta az ajtót maga mögött.

-Mit fog tenni?-kérdezte Derek Tonyt.

-Fogalmam sincs, de én csak az ő védelmére vagyok itt, nem fogom megállítani, ha akarja megölheti bármelyiket.-súgta a mesterem. Derek szemei elkerekedtek, Lucas pedig nem szólt semmit a kijelentésre, éreztem rajta, hogy nagyon dühös.

-Cara azt hiszem nem hallottál, kifelé!-mondtam ismét nyugodt hangon, emberi szemekkel.

-Ez rám is tartozik, én vagyok a barátnője!-mondta nyálas hangon. Legszívesebben itt és most elharaptam volna a torkát.

-Pedig ha nem mész ki..-kezdtem, de a szavamba vágott.

-Mi lesz?-kérdezte lenézően. A hátam mögött Tony halkan kuncogott, tudta hogyha lenéznek az nagyon dühössé tesz. Ezt a tulajdonságot a WOLF-ba való beavatásomkor vettem észre magamon. Azóta ezt az egyik legjobb tulajdonságomként tartom számon, Tony ezzel nem vitatkozik, a többi WOLF tag meg gondol amit akar.

-A hajadnál fogva teszlek ki innen!-fejeztem be gunyoros mosollyal. Önbizalma egy pillanatra megingott, de állta a tekintetem.

-A falkák találkozóján négy és fél éve mázlid volt, most sokkal erősebb vagyok. Pillanatok alatt kiütlek.-mondta nagyképűen, mutatva a csuklóján levő tetoválást, azt ami nekem is volt. A WOLF jelét (A WOLF jele, kelta írásjelekből tevődik össze). Tonyval csak mosolyogtunk.

-Keresztbe lenyellek te kis ribanc!-mutattam meg én is a csuklómat. Direkt hergelem, hogy legyen okom megverni és kitenni innen. Levettem a kabátomat. Ránézett Deanre, aki bólintott.-Még a mestered engedélye kell?-kérdeztem gúnyosan, ő pedig elindult felém. Gyorsan ledobtam magamról a pulcsimat is.

Sok dolgot, de egyet Tony nagyon a fejembe vert.- "Ne harcolj dühből! A harag nem jó tanácsadó, de nagyon jó erőforrás! "Azt hittem, hogy ez közhely, de ahogy telt-múlt az idő rájöttem, hogy igaz. Harcban az én legerősebb fegyverem a higgadtságom lett, és hogy nagy a szám, ami őket haragra gerjesztheti. Amikor tanultam a mesterem folyamatosan dühített. És addig küzdöttünk, amíg a fejem tiszta nem tudott maradni. Nem árulta el miért épp akkor álltunk le, azt akarta jöjjek rá magam. És 4-5 ilyen után rájöttem, és amikor épp segítettünk valakinek, akkor a vadászok ellen használtam is ezt a képességet, azt utóbbi 2 évben pedig tökélyre fejlesztettem, még a sziklaszilárd idegzetű mesteremet, Tonyt is meg tudtam ingatni. Azt hinné az ember, hogy aki nyugodt az lassú, akkor mérges az pedig kapkod, de aki nyugodt annak tiszta a látása és tud gondolkodni. Aki dühös annak látásán ott a harag vörös köde, és nem tud gondolkodni, csak az érzelmei irányítják. 

Cara futott felém, a pulzusa az egekben, a látása homályos a dühtől. Én pedig csak álltam és vártam, a megfelelő pillanatot. Amint olyan helyzetbe került meg akart ütni, és annyi támadási felületet hagyott magán amennyit csak lehetett. Elhajoltam az ütése elől, és teljes erőmből gyomorszájon vágtam, amitől hátrahőkölt.Aztán egy gyors mozdulattal megragadtam a bal kezét és a háta mögé csavartam, kirúgtam a bal lábát. Kénytelen volt féltérdre ereszkedni. Hangos roppanás mellett eltörtem  a hátrafeszített bal karját, majd elengedtem.

Kint is hallották a reccsenést, és többen az ablaknál állva néztek minket.

-Közönséget is kapok az elverésedhez, és megint szégyenben maradsz! Kész főnyeremény-mondtam gőgöt színlelve, elfordultam tőle. 

És tényleg csak színleltem, mert azt is megtanultam, hogy nem bízhatom el magam ideje korán. Felállt és rám akart rontani. De mielőtt elérhetett volna, felé fordultam és jobb kézzel egy irdatlan erőset behúztam neki. Luke kieresztette a karmait, én kihívóan néztem rá, de Dean megállította. Cara vérző orral a földre zuhant, de ahogy tudott felpattant, kieresztette a karmait és végigkarmolt a felsőtestem, a bal csípőmtől, jobb oldali bordáimig. Elég felületes sérülés volt.

-Így játszunk!- mondtam, miközben lefejeltem, és jobb majd bal kézzel a bordáira mértem egy-egy ütést. Négykézláb volt, és nem bírt felállni.

-Tudod, én nem szoktam hazudni!-mondtam és megragadtam a vörös hajánál fogva, és elkezdtem kifelé vonszolni. El Lucas, Tony és Derek mellett

-Engedd el!-indult el felénk Luke.

-Én nem tenném!-állt elé Tony. Luke felvillantotta a vérfarkas szemeit, vörösek voltak, de nem ijesztett meg.

Kinyitottam az ajtókat, és kivonszoltam az áldozatomat. Majd a karmaimat késként használva levágtam az összefonott haját, és ledobtam mellé a földre. 

-Én szóltam!-mondtam majd leköptem. A Mccall falka nagy része meredten bámult. Theo és Malia elismerően méregetett. Visszamentem a bárba.

-Én bírom a csajt!-mondta Malia. Még láttam ahogy Scott megcsóválja a fejét.-Most mi van? Ez király volt!-folytatta a lány, de Scott nem válaszolt, az arcát pedig bentről nem láttam. 

Luke dühös tekintettel méregetett, Dean pedig meglepettnek látszott. Lucas rosszallóan összeráncolta a szemöldökét.

-Mi van?-kérdeztem meg volt alphámat. Nem válaszolt.-Dean neked is szólt a felszólítás!-mondtam a férfire nézve.

-Mi lesz, engem is elversz?-kérdezte.

-Hmm!-elgondolkozó arcot vágtam-Igen!-hangzott a válaszom.

-Esélyed sincs!-mondta megvetően. Tony és Lucas is nevetni kezdtek. Visszaemlékezve, arra a napra mikor, tavaly Lucas segítségét kértük egy harcnál és látta az edzésünket, ahol elvertem a tanáromat. Én is nevettem.-Mit nevettek?-kérdezte Dean, akinek a magabiztossága ténylegesen megingott.

-Téged is lenyel keresztben!-mondta Lucas.-Ha nem akarsz leégni mindenki előtt, én kimennék!-folytatta mielőtt Dean megszólalhatott volna. Dean nem mozdult.-Ez a kettejük ügye!-folytatta Lucas. 

-Jól van!-engem nagy ívben megkerülve kiment, Lucas, Tony és Derek is követték. 

Csak ketten maradtunk bent, habár amit mondunk azt kint mindenki halhatta, aki farkas.

-Szóval, tudod ki vagyok?-kérdeztem, én tudtam mit akarok kihozni ebből, akármennyire hülyén is hangzik elsőre a kérdés.

-Igen, te Danielle vagy..-folytatta volna, de közbevágtam.

-És ki vagyok én neked?

-Az exem.-felelte közömbös hangsúllyal.

-Csak ennyi?-kérdeztem könnyes szemmel.

-Az első lány akit igazán szerettem.-mondta végül nehézkesen. Végig egymás szemébe néztünk, és egyikünk sem pislogott.

-És ki neked Dean?-kérdeztem.

-Az apám.-a válasza mélységes fájdalommal töltött el.

-És akkor ki volt neked Doki? Vagy Amy? Vagy Nicole?-mikor kimondtam a neveiket éreztem, hogy ők is figyelnek, hogy jelen vannak. Ez egy olyan képesség volt amit a nagyi jegyzetei és egy banshee segítségével sajátítottam el. Mindig érzem ha egy ismerős léke a közelben van. 

-Senkik! Ahogy te is!-válaszolta nem törődöm hangon.

-Senki! Tudod te milyen fájdalmakat álltam ki amikor az életet választottam? Elvesztettem mindenkit. A falkám nagy részét legyilkolták, a családomat is megölték, és egy falkán kívüli barátom is meghalt. Mégis a te elvesztésed kínzott a legjobban, annyira szerettelek, hogy megkértem Tonyt, hogy vegye el az emlékeimet rólad, és csak fokozatosan adja vissza. Csak így tudtam túltenni magam ezen az egészen. Nap mint nap küzdöttem a fájdalmammal, és te mikor visszahoztak arra sem vetted a fáradtságot, hogy megkeress és elmond, hogy élsz.-elhalt a hangom. Belülről mardosott a lelki fájdalom.

-Azt hiszed nekem nem volt nehéz! Én is mindent elvesztettem!- kiáltotta.-De tovább léptem!

-Nem, te nem tovább léptél! Te megtagadtad a múltad! Tudod kik haltak meg aznap, vagy inkább abban az egész harcban. Felsorolom a néhányuk nevét, jó? Kristen, Noah, Steve, Michael, Shawn, Riley, Andrew, Raven, Claire, Amy, Nicole, Jonathan és el ne felejtsük Scarlettet.- az utolsó négy nevet nagyon kihangsúlyoztam, neki is könnyes volt a szeme.

-Emlékszem még rájuk. Mindannyiukra.

-Tényleg? Tudod, hogy ez milyen fal?-kérdeztem a bárpulttól jobbra levő falra mutatva. Odasétáltam.-Ez az emlékeink fala, azok vannak rajta akik meghaltak. Mielőtt elmentem, én csináltam, hogy könnyebb legyen tovább lépni. Ha már tovább lépés. Tudod mi ez?-mutattam az egyik képkeretre.-nem szólt semmit.-Ennyi maradt a házunkból. Emlékszel még, hogy mi ez?-kérdeztem.

-Az én vagyok, és azt te csináltad.

-De mivel élsz, ezt leszedhetjük innen-mondtam, és óvatosan levettem a képkeretet, hoyg ne okozzak a falon sérülést, kivettem belőle az égett szélű rajzot.-Tessék! Ez a tiéd!

-Nem kell! Tartsd meg.-Letettem a bárpultra a képkeretet és összetéptem a rajzot-lefolytak a könnyek az arcomon.-Most boldog vagy?-kérdezte.

-Nem! Szomorú vagyok! Nem tudom már ki vagy, de te nem Luke Carter vagy, nem vagy méltó a névre. Luke Carter 4 éve meghalt, hívhatod magad akárminek, számomra halott maradsz. Amúgy meg jogom volt tudni erről, de te nem akartál szólni.-ordítottam- Mindenkinek főleg Thomasnak, Joshnak joga van tudni, hogy "Élsz"! Ha van benned egy kis tartás, akkor szólsz nekik.-mondtam majd letöröltem a könnyeimet és kimentem.

-Tony! Elmegyek pár ismerősőmhöz! 1-2 óra és jövök, addig igyatok egy kicsit. A szemem sarkából még láttam ahogy a farkasok elindulnak vissza a bárba. 

Most magányra volt szükségem. A futás mindig is segített kiüríteni a fejem. A bár Jetmoreban van, emiatt is futok ilyen gyorsan. Ismerem a helyet, az utcákat. Elhaladok ott ahol régen Dokiék háza volt, most új házat építettek a helyére, elhaladok ott is ahol a házunk volt, ott is új ház áll. Carlosék még mindig itt élnek. A fiú pedig Joshhal együtt futócuccban áll a ház előtt. Lelassítok és megállok mellettük. Amint észrevesznek mosolyognak.

-Szia sírós lány!-köszön Carlos, azt a nevet használva, amit az előtt adott mielőtt elmentem .

-Szia Danielle!-köszön Josh.

-Sziasztok!-mondom végül én is. Mindkettőjüket megölelem. Végigmérem őket.-Csak nem futni készültök?

-De, aztán a bárba megyünk. Az előbb hívott Lucas, hogy valamit tudnunk kell, szóval futunk, zuhanyzunk, felvesszük Thomast a menhelynél aztán megyünk. Nem tudod mit akar mondani?-kérdezte Carlos.

-Tudom mit akar , de ezt magatoknak kell megtudni. Carlos neked annyira nem is, de neked Josh-néztem a szemébe-és Thomasnak kemény lesz. 

-Ha már itt tartunk felhívom Thomast, és szólok neki.-vette elő a telefonját Carlos.

- Úgy is be akartam ugrani a menhelyre, majd én szólok neki! Akkor csörgesd meg ha jöttök érte.-mondtam, bólintott.

-Hogy vagytok?-kérdeztem.

-Jól, benne vagyok az egyetemi foci csapatban, Josh pedig vadászik és vigyáz rám!-mondta Carlos és megcsókolta a pasiját. 4 éve együtt vannak, és nagyon aranyosak együtt. 

Visszaemlékezés

Emlékszem, miután meggyógyultam és visszajöttem Jetmoreba, ez volt az egyetlen jó hír amit halottam. Azt tudtam, hogy Josh meleg, de hogy Carlos is. Emlékszem a beszélgetésünkre.

-Szóval a barátnőd összejött a haveroddal?-kérdeztem sejtelmesen.

-Hát öhm, a volt barátom biszexuális volt, és összejött a legjobb barátommal. Aki lány volt.-magyarázta akkor Carlos.

-Miért nem mondtad el?-kérdeztem

-Nem mindenki reagál jól ha megmondom, hogy meleg vagyok.-mondta szomorkásan. Megöleltem.

-Bennem megbízhatsz, elmondhatsz bármit!-mondtam gyengéden.

-Köszönöm!-mondta a szemembe nézve

Nagyon összeillenek.

-Jól van srácok, menjetek csak futni! Majd a bárban iszunk egyet.Sziasztok!-köszöntem el, és elindultam

-Szia!-köszöntek el egyszerre. 

Lassan kocogtam el a menhelyig. A hely nagyon sokat változott,szépen felújították, legalább is kívülről. Egy szép nagy cégér hirdette, hogy kutyákat és macskákat lehet innen örökbe fogadni. Kinyitottam az üvegajtót. Ahogy beértem az előtérbe, megcsapott a kutya és izzadtság szag. Hirtelen ugatást halottam majd megláttam Frankiet. Frankie fiatal kutyaként került a menhelyre, kicsivel a távozásom előtt. Német juhász keverék, nagyon szép kutyus. Az élete egy hajszálon függött, és annyit küzdöttünk érte, hogy Lia úgy döntött sosem adja örökbe. Ő lett a menhely arca.

-Szia Frankie! Már meg sem ismersz?-kérdeztem miközben ugatva közeledett. Leguggoltam hozzá. Mikor elég közel ért, elhallgatott és farok csóválva közeledett. Megnyalogatta az arcom, én pedig a fülét vakartam.

-Elnézést, de..-jött Lia, aki amint megismert elhallgatott. Felálltam Frankietől.-Danielle?-kérdezte, némán bólintottam. Hozzám futott és megölelt. Könnyek égették a szemem, mert Nicolera gondoltam, akivel imádtuk ez a helyet. Lia úgy szorított, mintha sosem akarna elengedni.

-Lia! Nem kapok levegőt!-nyögtem, játszva hogy nem kapok levegőt.

-Oh, bocsánat, de nagyon hiányoztál!-mondta mosolyogva, miközben elengedett.

-Te is nekem! Nagyon szép lett itt minden!-mondtam, miközben letöröltem a könnyeimet.

- Nélküled, Thomas és Nicole nélkül sehol sem lennék. Oh ezt nézd!-hívott az előtérben levő pulthoz. A pult mögötti falon egy felirat volt. "Alapítóink"-a felirat alatt pedig képek voltak. Volt a bál estéjéről kép, amin Lia, a családja, én és Nicole is rajta van. Van olyan ahol én és Nicole kutyát fürdetünk, és mindenki tiszta hab csak a kutya nem. Kép Liáról és családjáról. Van kép Thomasról egy kutyakiállításon. És van egy kép amin nagyon sokan vannak. Ezt az utóbbi képet mutatta Lia.-Ezen a képen az utánatok jövő önkénteseink vannak, és azok akik segítettek a felújításban. -Aztán ránéz a kutya fürdetős képre, és érzem ahogy mindkettőnk szemébe könnyek gyűlnek. Vissza akarom tartani, de nem megy.-Nincs nap, hogy ne jutna eszembe..

-Nincs nap, hogy ne hiányozna!-megöleltem még egyszer. Frankie a lábunknál ült, nyöszörögni kezdett. Megsimogattam a fejét. 

-Lia ki jött..-benne is benne akadt a szó. Liával letöröltük a könnyeinket.

-Szia Thomas!-köszöntem neki. Nem tudtam mit fog tenni, csúnyán összevesztünk mikor elmentem. Viszonylag határozott elképzeléssel jöttem, hogy mit fogok tenni, mondani, de nagyon csúnya veszekedés volt. Nem bírtam megmozdulni, csak vártam. Ő pedig...