Nagytérségtől északkeletre indultak el Abigélék a tolvaj után, de kiderült, hogy már csak egy szelet nyers sertéshúsuk maradt élelemként.

-Ez az utolsó, Sam – szólt kutyájának, aki szomorúan lehajtotta a fejét. – Hát, akkor el kell mennünk vadászni – a mondat hallatán Sam felállt és elkezdte a farkát csóválni és boldogan lihegett.

Egy nyomot fogott. Lassan közelített, majd halkan a nyomot követve jelzett gazdájának, hogy készítse elő íját. Váratlanul érte a támadás, de előtte picivel már megérezte, hogy Jalkar volt az, aki a bokrok mögött bujkál. Ő pedig lecsapott a kutyára.

-Sam! – kiáltott utána, ahogy menekült a kés elől, ő pedig rohant kutyájához, de a fa mögül Jalkar Abigélt célozta. Az íja kiesett a kezéből, így elővette a kardját.

-Már elegem van belőled, kiscsaj! – Abigél szépen blokkolta a támadásait, de a rúgását már kevésbé és elejtette a karját. Majd felállt és kikerülte a kés suhintásait, majd mikor lehetősége akadt, kiütötte azt a kezéből, így Jalkar lefejelte a lányt és még egyet ütött belé, hogy legyen ideje felszedni a fegyverét a földről.

Viszont Abigél nem volt elég gyors, hogy felálljon mire odaér, de Sam igen és ráharapott a tolvaj lábára, aki felkiáltott és késével ütögette a kutya fejét, mígnem egy kisebb szakadékba nem estek.

-Sam! – ijedt meg Abigél, majd rohant is, hogy lássa, mit történt. Kutyája ott hevert a földön és nem mozgott. Míg Jalkar a tojást vette magához, addig Abigél odarohant Sam mellé. – Sam? – vette ölébe az ebet. – Gyerünk, pajti, ne hagyj el... – küzdött könnyeivel, – ne hagyj el, Sam... kérlek... – a könnycseppek utat törtek szemében és lefolytak arcán. – Ne... – hangja már kimúlt és a sós víz arcán már patakokban folyt. Összetört. Vörös szemmel, kipirosodott arccal nézett előre mérgesen tudva, hogy erről csakis a tolvaj tehet.

Menekült. Futott, ahogy lába bírta, hátra sem nézett, majd egy nyílvessző száguldott gyorsabb sebességel, mint a fény és a tolvaj derekában landolt. Azonnal megállt, kivette azt, előhúzta kését és megfordult. Egy újabb vessző a mellkasába. Eldobta mindenét, ami nála volt és a földre rogyott. Abigél közeledett felé, és újra felvett egy vesszőt. Csak azért követte a tolvajt hogy visszaszerezze a követ. A valóság, amitől Mr. Finch próbálta megóvni őt hirtelen más irányba fordult, így megismertetve vele a kegyetlen világot, amiben mindenki a túlélésért küzd. Nem állt szándékában megölni. Csak azt tette, amit helyesnek vélt. Ha kutyája már nem élhet vele, fizessen meg az életével. A nyíl pont a szívében landolt, így holtan előre esett.

A tojás már fénylett, azt felkapva, Abigél már lassan azt sem tudta, mihez kezdjen. Nem viheti vissza Ethériába csak úgy, de nem is hagyhatja ott. Most az egyszer semmit sem tudott kezdeni magával.

https://youtu.be/tJMJCabkd4c