A lépteiket meghallva a kovács azonnal reagált.

-Friss eszközökért jöttek? Vagy sajátjaik igényelnek javítást? – a hang olyan volt, mintha Thalleous beszélt volna. Senn egy pillanatra azt sem tudta, mi történik.

-Thalleous? – csodálkozott ő is a hangon.

-Thalleous... a testvérem – szólt picit meglepődve öccse neve hallatán. – Én Galleous [Gálliösz] vagyok – fordult meg. – Habár... itt szinte mindenki tudja ezt...

-Nem tudtam, hogy Thalleousnak van élő testvére – lepődött meg Senn.

-Igen... Ezt sokan mondják – majd visszatért az üllőhöz. – Nem beszél rólam, én se róla – beszéde alatt Senn és Igneous nézelődtek és csodálkoztak a hely tisztaságán. – Míg ő odakint kalandozik és felfedez- addig én... csak egy normális életet élek – folytatta a munkát.

-Galleous, uram- – szakította félbe dolgát Senn. – A testvére... Thalleous... meghalt – nyögte ki végül. – Egy voltárisz támadásban ölték meg.

-Tényleg...? – hagyta félbe munkáját, és sóhajtott. – Mindig is mondtam, hogy maradjon távol a voltáriszoktól. De nem... miért is hallgatna Galleousra? Galleous... aki sosem hagyja el a műhelyet – csapott erősebben a megformázandó eszközre. – És így... a családom utolsó tagja vagyok! – ütött még egy hatalmasat, majd fájdalmában, amit a bánat okozott neki, kalapácsát az üllőre hajította, ami leesett a földre. Mintha azt jelképezné, ahogy a két testvér elszakadt egymástól. Kiment az erkélyre és a korlátra támaszkodott. Senn-nék követték őt oda. – Már... évek óta nem láttam őt... – mesélte. – Az öcsémmel szinte sosem... értettünk egyet... – csuklott meg a hangja. – De bár különbözünk... mégis hiányolni fogom – küszködött könnyeivel. Majd higgadtan megfordult és terelte el a témát. – Biztos te vagy Senn, a klán nélküli ardón, akit Thalleous megmentett – Senn bólintott, majd Galleous ránézett a Magnoritra is. – És te ki lennél? – kérdezte.

-Üdv, uram, a nevem Igneous! – mutatkozott be ő is.

-Egy barátom.

-Folytassuk ezt a beszélgetést egy szinttel lejjebb. Ott sokkal kényelmesebb lesz – invitálta őket. Igneous természetesen előre ment, mert azonnal meglátta a fortyogó lávát.

-Ó, láva, hál' istennek! – ezzel odarohant és fejjel előre belecsobbant. Senn csak csodálkozott ezen, de Galleous már nyilván olvasott erről, és neki nem tűnt túl furcsának.

-Thalleousnak nem volt utolsó szava, de erről a helyről beszélt, Ataraxiáról, még a támadás előtt – mesélte Senn.

-Tudom, hogy mit szeretett volna. Egy háború közeleg... az már bizonyos. A lehető legjobban fel kell készülni rá – majd elkezdte leírni a helyzetet. – Segítséget a királyságok nem fognak adni, mivel Szidónia és K'arthén konfliktusban állnak – hirtelen Igneous is becsatlakozott a beszélgetésbe.

-Valójában... mindig látni akartam K'arthént – vallotta be. – Talán ezügyben segíthetnék? – ajánlotta fel.

-Igneous? De hisz épp megérkeztünk – lepődött meg Senn.

-Utazó vagyok, Senn. És ha segíthetek véget vetni a viszálynak, akkor talán a Magnoritok szabadon élhetnek – vigasztalta társát.

-Szidónia és K'arthén rendelkezik Ardónia legnagyobb seregével. Egyesítésük nélkülözhetetlen – indokolta Galleous. – És mégis ki tehetné jobban, mint egy Magnorit? – mosolygott.

-Nekem jól hangzik. Nagyon örülök, hogy megismerhettelek téged, Senn. Hiányozni fog a valaha volt egyetlen barátom – szomorodott el.

-Várj, Igenous? Csak úgy elmész innen? – értetlenkedett.

-Hé, hisz rövid az életem, emlékszel? Az idő pénz – majd elindult, de Galleous megállította.

-Egy kis türelem talán még több időt spórolhat neked, fiatal barátom. K'arthén határait lezárták és az emberek gyanakvók. Azonban, van egy ismerősöm Szidóniában, aki segíthet neked – mondta az ajánlatát. – Fogd ezt az aranyat, hajózz el Meridiánba és keresd meg Fletcher Arént – adott oda neki egy kevés aranyat. – Légy óvatos, ha lehet, Magnoritokat nem szívesen látnak Szidóniában – adott neki tanácsot.

-Köszönöm, Galleous. Remélem még találkozunk egyszer, Senn – fordult oda barátjához.

-Szerintem még fogunk. Viszlát, Igneous, és sok szerencsét – mosolyodott el, majd a Magnorit srác elindult egy újabb hosszú útra.