Sam elől ment, hogy kiszagolja merre mentek a tolvajok, míg Abigél és Darlén lovon követték.

-Látszólag elloptak valamilyen sárkány követ Ethériából – mesélte Abigél. – Miután megtaláltam az erdőben, ők eljöttek érte.

-Az nem csak egy sárkány kő, Abigél, hanem egy végzetsárkány tojás. Nem csoda, hogy ennyire elszántak voltak – e hallatán Abigél teljesen meglepődött.

-Az egy tojás? – csodálkozott.

-Ugyan már, tudod a sztorit. A Végzetlovagok vigyázták régen a földet sárkányaikkal. Az sok éve volt. Mind a Végzetlovagok és a sárkányaik is köddé váltak – mesélt ő is. – Nos, hogy is győzted meg Mr. Finchet, hogy elengedjen vadászni? – érdeklődött az utazásáról.

-Nem tettem. Csak úgy... elmentem – bökte ki, mire Darlén kuncogott.

-Már ideje volt. Nem értem, hogyan sikerült eddig vele élned – gondolkodott el.

-Lehet, hogy egy öreg zsémbes ember, de azóta vigyázott rám, mióta a szüleim meghaltak. Ezt nem lehet csak úgy elfelejteni – beszélgetésüket Sam szakította félbe, ahogy ugatott.

-Tabóra bérc – sóhajtott. – A hegyszorost használják, hogy Conchord határain kívül maradjanak. Úgy tűnik eddig jöhetek veled, Abi. – szólt, majd Abigél leszállt a lóról.

-Köszönöm a segítséged, Darlén. Ezt meg vissza fogom fizetni neked egy nap – kezdte számolni tartozásnak.

-Hiszen segítettél, hogy ne lopják el a lovaimat. Ez a legkevesebb, amit tehettem – mondott le az ajánlatról. – Vigyázzatok magatokra – ezzel megfordult, és Abigél is elindult lefelé a szakadékba.