A hajnal rendkívül gyorsan jött, Senn és Timber az egész éjjelt átvágtatták. Az erdőben csiripelő madarak hangját csak az éles patadobogás zavarta meg. A napfény erősen átsütött a fákon keresztül, ezzel rendesen megvilágítva a gyepet. Timber csak vágtatott, Senn pedig néha-néha visszanézett, hogy követik-e. De nem árt, ha néha előre is nézne, mert ha csak vágtatsz, a ló nem figyeli mindig, hogy milyen magasan vagy. Emiatt Senn leesett, mert egy ág a fejére csapott. Timber visszafordult a már fáradt srácért, a háttérben pedig már egy város is látszott, Könzés.

-Még folytatnunk kell- segítség kell – ezzel felállt és ismét felszállt a lóra. Egyenesen bevágtattak a városba.

-Lassabban, te idióta! – kiáltott utána egy nő, hogy azt majdnem fellökte.

Senn ott hagyta Timbert a helyi istállóban, majd beszaladt egy kocsmába, hátha ott segít valaki.

-Segítsetek! Akárki- – rontott be a helyiségbe. – A falumat megtámadták. Nincs messze, keresnünk kell túlélőket! – szólt kétségbeesetten, ahogy mindenki csak bámult.

-Ja, mi itt nem árulunk ilyesmit – szólt a pultos. – Vagy vásárolsz, vagy mars ki – vett elő egy üveget. De Senn nem akart venni semmit, így inkább visszament a városba.

-Akárki... Kérem... – ott sétált búskomor arccal, ahogy majdnem fellökött valakit, de úgy tűnik nem volt ő sem észnél.

-Te meg ne jüjj nékem! – kiáltott utána, majd Senn a térdére rogyott bánatában.

-Mind meghaltak... – sóhajtott. Majd rohant is vissza Timberhöz. – Nem megyünk vissza Szendáriába... – szólt a lónak, – ott nincs nekünk semmi. Thalleous Ataraxiáról beszélt. A feladatunk most, hogy megtaláljuk a helyet és megtudjuk, miért akart oda menni – hirtelen futás hangjaira lett figyelmes. Ő is kirohant, hogy megnézze, mi ez a nagy felhajtás. – Itt mi történik? – kérdezte az egyik helyi lakost.

-Ott van az egyik Magnorit, pont a városunk szélén – mutogatott a csaj. – Régóta bajt okoznak a helyieknek. Igazi átok, én azt mondom, mindannyiuk – hirtelen Senn felé egy kismalac ment, de rögtön vissza is húzódott.

-Nos, próbáltátok megkérni esetleg a távozásra? – tette fel ostoba kérdését.

-Mert azt hiszed, mi olyan ostobák lennék, hogy oda menjünk? – ahogy beszélt, a többi üres üvegekkel dobálta a fát, ami mögött a Magnorit volt. – Nem hinném, hogy te is itt élnél, ha? – nézett rá. – Miért nem viszed akkor már magaddal a Magnoritot is? – ütött a mellkasára, majd a többi város lakó is rá nézett.

-Jól van. Elviszem – ezzel lassan kezdett közelíteni a fa túloldalra. Amit ott látott, az nagyon meglepte. A Magnorit olvasott.

-Ó, üdvözletem! – szólt egy fiatal hang. – Remélem nem bánod, ha itt olvasok. Olyan szép árnyékos. Nem mintha kellene árnyék, vagy ilyesmi – hihetetlen, milyen gyorsan beszélt.

-Uh... nos én nem bánom... de úgy vélem a helyiek szeretnék, ha elmennél – közölte.

-Jaj... de kár – sóhajtott. – Nehéz olyan helyet találni, ahol utolérném magam olvasással. Egész életemben utazásra kényszerültem – állt fel.

-Várjunk... esetleg, véletlenül, nem tudnád, hol van Ataraxia? – kérdezte.

-Sosem hallottam róla. De úgy tűnik neked térkép kell! De itt nem kapsz egyet sem... ez a város túl kicsi – ezzel egy üveget dobtak a srác fejéhez, amin Senn teljesen meglepődött, hogy nem is reagált rá, – és már csak az oktatás is hiányzik, hozzávetőlegesen.

-Te most- ez nem zavar téged? – utalt ezzel az üvegre.

-Jaj, nem- már hozzá szoktam – legyintett. – Hé, tudod mit, miért nem utazunk Nagytérségbe? Egyenes oda az út. Biztos van eladó térképük számunkra, nem igaz?

-Ja, jó ötletnek hangzik, ha elhúznánk. Hozom a lovamat.

-Ó, van lovad! – csodálkozott. – Én nem lovagolhatok, mert... túl nehéz vagyok. De várj! Még be sem mutatkoztam. A nevem Igneous... és te?

-Senn – felelt egyszerűen.

-Nagyszerű lesz, hogy valaki lesz mellettem az úton, Senn! Tudod, már jó ideje egyedül vagyok és senkivel nem beszélgethettem, így többnyire csak könyvet olvastam vagy állatokkal énekeltem, de az nem nagyon élvezetes, mert az állatok gyakorlatilag nem is beszélnek, így ez többnyire csak egy oldalú... – és csak beszélt és beszélt, majd végül elindultak Nagytérség felé.