A reggel meglepően gyorsan jött, így a nap első sugarai már bevilágították a fát, ezzel felébresztve a felénát. Körbenézett, valami vagy valaki után keresve.

-Lucan? – nézett ki az erkélyre, de ott sem volt senki, majd bement, hogy a ládájában megkeressen valamit, de nem találta ott, így vissza csukta. – Hová tettem a térképemet?! – kérdezte magától.

-Mármint ezt a régi cuccost? – jött egy ismerős hang. Lucan a bal kezében lengette a térképet, amit a lány keresett.

-Hé, add csak vissza! – rohant felé és tépte ki a kezéből a tárgyat. – Mondtam, hogy egyedül vadászok Nekrománcorokat – tisztázta, majd visszafordult, de Lucan ismét megszólalt.

-És mivel? Ezzel az íjjal...? – húzta elő azt is, mire a másik meglepődött arcot vágott, erre Lucan közelebb ment hozzá. – Figyu, tán mindketten magányos farkasként járunk, de jelenleg egy közös célunk van. Talán jól használjuk azt és együtt működünk – próbálta meggyőzni.

-Rendben – egyezett bele. – De amint megtaláljuk a Nekrománcor bázist, te eltűnsz innen – kötött alkut.

-Rendben...uh? Mit mondtál, mi a neved? – nyújtotta a kezét.

-Niika. Ne merj lelassítani, Lucan – fogtak kezet, ezzel elkezdve egy olyan szövetséget, ami nem csak rájuk lesz hatással, de az egész királyságra is.