Crown Peak egy elég letisztult hely, ez egész Ardónia központi városa. A város egy hatalmas domb oldalán épült, az utak körkörösen vannak kialakítva, közepén az utazók jelzőfényével. Az épületek többnyire kőtéglából épültek, minden egyéb díszítés rajta kvarc, és lila beton. És ezek a színek tükröződnek vissza Crown Peak zászlaján is. Amíg Senn ott csodálkozott, Thalleous elindult, majd később Senn is követte.

-Régen, amikor a Végzetlovagok uralták Ardóniát, Crown Peak volt a Végzetkirály székhelye – mondta Senn-nek, ahogy elmentek a régi palota előtt. – De utolsó királyunk, Rendor, hat királyságra osztotta a földet, miután az emberek fellázadtak – mutatott a póznákra, amiken a királyságok zászlói lebegtek. Ahogy Senn nézte a helyét, valami furcsát vett észre.

-Miért hiányzik egy zászló? – nézte az oszlopot.

-Az ott K'arthén lenne – nézte ő is a hiányzó zászló helyét. – Nem olyan rég megtámadták a szomszédos királyságot, Szidóniát és kiléptek az unióból – folytatták az utat. – E-Ezt később is elmesélhetem- most aztán húzzunk bele, Senn! Mindjárt ott vagyunk – szólt, és így felvettek egy kicsivel gyorsabb tempót.

A helyet még nappal is tengeri lámpások világították meg, a két utazó pedig Crown Peak legmagasabb pontjára indult. Megérkeztek egy házhoz, majd Thalleous bekopogott a sötéttölgy ajtón. Látszólag nem érkezett válasz, senki sem nyitott ajtót, de ők csak vártak, míg végül az ajtó ki nem nyílt, felfedve egy középkorú férfit.

-Thalleous Sendaris? – kérdezte nagyon gyanúsan, úgy látszik ez a kettő ismeri egymást.

-Sulliman [szulimen] – bólintott az ardón, mire az ember becsapta az ajtót. De Thalleous nem hátrált meg és bekopogott még egyszer, amire azonnali ajtónyitás volt a válasz.

-Mit keresel itt Thalleous?!

-Jobb, ha ezt a beszélgetést benn tartjuk meg – ajánlotta a szendár. Sulliman elmosolyodott, látva régi barátját.

-Thalleous, már megint mibe keveredtél öreg barátom? – rázta meg a fejét. – Nos, ne álljatok olyan bamba képpel, hanem gyertek beljebb – invitálta be őket.

Az ilyen esetekben látszik, hogy egy Ardón magasabb egy normális embernél, nekik le kell kicsit hajolniuk ahhoz, hogy bemenjen az ember méretére szabott ajtón. A hely tele van főzőállványokkal, potikkal és sok más ahhoz kellő eszközökkel. Amíg beljebb sétáltak a házban, Thalleous elmondott mindent Sullimannek.

-A bányák kimerülnek, az élőholtak száma is növekszik, ráadásul Nekrománcorokról is pletykálnak. Te mindezek felett egy olyan hadsereg miatt aggódsz, ami már 150 éve nem létezik? – érkeztek meg egy nappali szerű szobába.

-Sulliman... – fogta Thalleous a fejét, – ha harcoltál volna a voltáriszokkal, ahogy én egykor... akkor tudnád, hogy ez sokkal veszélyesebb, mint az összes többi együtt véve – válaszolta, mialatt Senn picit körbenézett.

-Igen, igen, a „Nagy Háború". A háború véget ért, Thalleous – Senn ezalatt szépen elkóborolt, és egy olyan szobával találta szembe magát, ami nagyon gyanúsnak tűnt számára. De mielőtt benézhetett volna, Sulliman bezárta az orra előtt az ajtót. – A baj nem neked való, kölyök – fenyegette meg. Ezután kimentek az erkélyre, hogy ott folytassák. – Ez itt Crown Peak legnagyobb háza – dicsekedett, – és a legdrágább is. Őszintén, megérdemlem az alapján mit kell tennem a vállalat életben tartásáért – majd elindult a perem felé. – Csak nem szívesen ugranál le innen, 25 méter a biztos halálig – nézett le, majd leült egy székre, hátradőlt és elkezdett mesélni. – Volt olyan idő... amikor Végzetlovagok uralták a világot és sárkányaik szelték az egeket. A Pokol elképzelhetetlen erejű csatákat vívott. Az élőholtak fenyegető veszélynek számítottak és még az ardón klánok is használtak nagy erejű dallamokat – szólt a kereskedő. – Annak az időnek vége... – fejezte be olyan hanglejtéssel, mintha hiányozna neki.

-Úgy hiszem, hogy most újra visszatér – cáfolta meg az ardón. – Szeretném, ha vigyáznál... egy ősdallamra – húzta elő az említett tárgyat, ami elkezdett hasonló hatást gyakorolni az emberre, mint Sennre. – Megteszed értem, Sulliman? – kérdezte, amire a csávó kinyújtott a karját, hogy megnézze a tárgyat, amit Thalleous átnyújtott neki. – Tudsz vigyázni erre– - kérdezte újra, de Sulliman a szavába vágott.

Igen, persze! Megteszem... – emelte fel kezeit. – Mindössze ennyit, Thalleous? – kérdezte, hátha van még valami, amire kell.

-Mindössze ennyi, Sulliman – válaszolta. – Köszönöm, hogy segítesz.

-Igen, ennyi az én dolgom...

Ezután kikísérte őket, és ekkor Senn is préselt ki magából valamit, amit eddig visszafojtott.

-Nem bízom a pasasban, Thalleous, egy kicsit sem – rázta meg a fejét.

-Lehet, hogy nehéz ember, de jól teszi amihez ért – ezután elindultak. – Szinte egész életében feketepiacon árulta a bájitalait és nem kapták még el, ez az a készség, amire számítok – álltak meg az út szélén, így egy pillanatra gyönyörködve az ég bíbor színeiben Crown Peak felett. – Gyerünk, Senn, Még van egy hosszú utunk hazafelé – intett neki, majd elindultak a város közepére.