Reggel Abigél és Dani már készült elhagyni a helyet, és a srác elbúcsúzott a testvérétől.

-Azt hiszem ennek nálad a helye... nagyobb szükséged lesz rá, mint nekem. Nem a legszebb... de generációk óta a családunké – adott oda ezzel neki egy kardot, ami egy kicsit már kopott volt. Látszott rajta, hogy az idő vasfoga nem kímélte meg.

-Ó, John. Biztos vagy benne? – kételkedett kissé.

-Teljességgel. Na menjél... és csak óvatosan odakint – Dani bólintott, elrakta a kardot és el is indult Abigélékhez, akik távolabb várták már őt.

-Tessék, Abi, készítettem pörköltet az útra – adott oda egy tálat a lánynak.

-Ezt nekem készítetted – hezitált elvenni.

-Ezt főztem, amíg aludtál – mosolygott, majd jött Rozsdi is. – Ó, Rozsdi! Azt hiszed, elfelejtelek? – kérdésére a vasgólem egy rózsát nyújtott át neki. – Vigyázz a családra, rendben, Rozsdi? –erre Rozsdi bólintott, majd visszament a pajtába. – Nos, merre megyünk? – tette fel a létfontosságú kérdést. Abigél ekkor elővette a Végzet szemet és eleresztette, az pedig elindult lassan egy irányba.

-Végzetlovagok keresésére, azt hiszem, bárhol is legyenek – majd egyet kortyolt a pöröltből. – Hmm... Dani, ez isteni! – a dicséreten Dani mosolygott, ezután elindultak a Végzet szem után, míg Luna az égen körözött.