Amikor Senn felébredt és a műhelyben volt. Felment, és Galleoust látta dolgozni.

-Mi történt? – érdeklődött az elmúlt időről, amit kihagyott.

-Elájultál. Ne aggódj, ez mindenkivel megtörténik első alkalommal. Ha azt hiszed, ez szörnyű, várj amíg először megidézed a dallamodat – ezzel kicsit nevetett, ahogy visszaemlékezett saját és pár tanítványa első alkalmára, mialatt Senn leült.

-Hol van Val?

-Ő jól van, visszament a szállására. Majd folytatjátok az edzést holnap- természetesen, ha jól érzed magad – Senn várt és elgondolkozott. Többnyire a dallamokon, használatukon és hasznosságukon.

-A Haláldalnok volt a legjobb dallamhasználó? – a kérdésre Galleous abbahagyta amit csinált és felnézett.

-Ingressus Voltaris az egyik legjobb volt, igen. Amikor az ardónokat az ősdallamok használatára kérték legutóbb a Pokol támadásakor, egy versenyt rendeztek, hogy kiválasszák a bajnokukat. Figyelték az erőt, kitartást és ravaszságot. De tudod, ki után kellett volna keresni?

-Ki után? – érdeklődött Galleous elméletéről.

-Aki használhatta volna őket – Senn zavarodott volt, nem értette teljesen, mire is akart célozni.

Hirtelen valami hatalmas szállt az épület mellé, ami lelökött pár dolgot és azok hatalmasat csattantak. Mindketten némán figyeltek, hogy mi volt ez, majd Luna belépett az ajtón. Senn meglepetten és ijedten nézett egyszerre, míg Galleous kíváncsian figyelte a lényt.

-Hát a pletykák igazak... – majd odasétált hozzá, végül egy hang szólalt meg a küszöbről.

-Vigyázz... harap – viccelődött Abigél, mire Galleous felnézett rá.

-Örülök, hogy megkaptad az üzenetem, Abigél. Üdvözöllek. A nevem Galleous Sendaris.

-Honnan tudod a nevemet? – lepődött meg, mire Galleous visszafordult Sennhez.

-Senn, fejezd be a munkát a kohóban. Abigéllel sok megbeszélnivalónk van – ekkor Abigél Senn felé nézett, akkor látták meg egymást. A felismerés Nagytérségben visszatért és egymásra mosolyogtak.

Galleous mindenkit a lejjebbi szintre hív beszélgetni, nem volt ez máshogy Abigéllel sem. A kis erkélyre ment, a korlátra támaszkodott és nézte, ahogy Luna játékosan repül a szigetek között.

-Nem volt nehéz megtalálni- elvégre az információ és ismeretszerzés a szakterületemnek mondható. Először elloptak egy sárkánytojást, majd beszámoltak egy kikeléséről, aztán már csak a felgyújtott dolgokat kellett követni – az utolsó szavakat már úgy mondta, mintha vicces lenne. Ezek alapján megtudható lett, hogy Galleous madarakat használt információgyűjtésre.

Abigél ezalatt Lunára tekintett, aki egy közei lebegő szikára szállt le.

-Igen, ez az egyik szokása. Már azt sem akarom tudni milyen lesz, ha saját maga tud tüzet okádni.

-Tehát az elmúlt fél évet azzal töltötted, hogy vadásztad az Unyielding Légiót. Nemes, mondhatom, de nem az vezérelt, hogy ártatlanokon vagy szegényeken segíts, úgy képzelem. Személyes bosszúból csinálod – a lány valamelyest szégyenében nézett félre, elgondolkozva, hogy igaza lehet. – Sokkal többre vagy hivatott, Abigél. Már attól a pillanattól fogva, hogy megtaláltad Luna tojását. Mit szólnál, ha az igazi ellenséget üldöznéd? – Luna időközben odarepült hozzájuk és elkezdett egyetértően bólintgatni a fejével.

-Mármint... van egy befejezetlen ügyünk a Légióval... – erre sárkánya oldalba lökte. – De... igazad van. Már gondolkoztam azon, mihez kéne igazán kezdenem... csak nem tudom hol induljak el – vallotta be.

-Mennyit tudsz a Végzetlovagokról?

-Túl keveset, attól tartok. Azt tudom, hogy Ardóniában uralkodtak... de már több mint száz éve nem volt egy sem – mesélte azt, amit Darléntól hallott még jó pár hónapja.

-Senki sem születik Végzetlovagnak. Gyakran egy ember lesz... kiválasztva – ezzel Lunára nézett. Abigél kicsit össze volt zavarodva, Luna viszont újra kereket oldott és elsiklott a levegőben.

-Ez mit jelent?

-Nem vagyok biztos, de egyvalamit nagyon furcsállok... a történelemben még sosem volt női lovag – Abigél Ataraxiát figyelte, nagyon meglepte, amit mondott neki.

-Ez az egész olyan... meglepő számomra. Egy nap még a farmon dolgozom... most pedig egy ősi sárkánylovag rend része vagyok. Még mi következik? – kért tanácsot Galleoustől.

-Mindig, amikor a- – mondanivalóját hatalmas csattanás zavarta meg. Forrása Senn volt, aki elejtett pár fegyvert, amiért túl sokat próbált egyszerre cipelni, de Galleous utána folytatta. – Mindig, amikor a Végzetlovagok visszatérnek, a számuk is növekszik, emiatt egynek a Végzetkirálynak kell lennie. Viszont ezalkalommal valami újra is van lehetőség: egy Végzetkirálynőre – Abigél komolyan véve a helyzetet összeráncolta a szemöldökét.

-És ha többen is vannak, hogy találom meg őket?

-Felételezem szereztél egy Végzet szemet az Unyielding Légió csempészeitől – ezzel elővette az említett tárgyat. – Ez majd vezet téged. Egy fegyvert is adnék a raktáramból a kőkardod helyett.

-Köszönöm, Galleous... Nem tudom, hogy is fizessek vissza ilyen ajándékokat – Galleous egy pillanatra megállt és elgondolkozott. Tudta, hogy mit kell kérnie ezekért cserébe.

-Amikor a Végzetlovagok visszatérnek... a Pokol is felemelkedik. Ha ez megtörténik, fizethetsz azzal, hogy harcolsz velünk ellenük. Ami a páncélt illeti: csak egyetlen kovács van egész Ardóniában, aki készíthet obszidián páncélt. El kell utaznod a Vég birodalmába, Abigél, és megszerezni a Végzetlovagok páncélját. Ott leszel majd Végzetkirálynő.