Aika haja szép lassan kezdett el visszanőni. Persze Fuyumi nem sokkal a kórházból való szabadulása után elvitte fodrászhoz még januárban, hogy a Kenji által szabdalt frizurának valamiféle eleganciát és ápoltságot adjanak. Így rövid hajjal is rendkívül szép volt mind családja, mind Eri és Katsuki véleménye szerint.

A tizenhetedik születésnapjára egyenes tincsei már eltakarták a fülét és csinos bubifrizurát vágathatott magának, mielőtt felutazott Tokióba, hogy megkoszorúzza a szülei sírját az édesanyja születésnapján és az apja, valamint Kenji halálának évfordulóján.

Katsuki felajánlotta ugyan, hogy elkíséri, Aika viszont teljesen egyedül akart maradni a gyászban. Persze érthető volt, hogy nem akar gyengének látszani, Katsukinak viszont Aika terapeutája elmagyarázta; nem erről van szó. A lány azért akart magában lenni, mert úgy érezte, senki sem képes azonosulni vele vagy akár megérteni a fájdalmát.

Ezzel Katsuki egyet tudott érteni. Nem tudta, és valószínűleg soha nem is fogja átérezni azt, amit Aika. Az apjával való kapcsolata és a korai gyermekkora különösen érzékeny témává vált, mióta a terapeuta értesítette a családot és a közeli barátokat – ide tartozott Aizawa, mint osztályfőnök, Recovery Girl, mint mentor és  példakép, Katsuki, valamint külön, leegyszerűsített magyarázatott kapva Eri – Aika mentális állapotáról.

– A Borderline személyiségzavar egyértelmű, Aika napi szinten retteg attól, hogy valaki elhagyja, a hangulata ingatag, nehezen bízik magában.

– Ingatag a hangulata? – kérdezte értetlenül Fuyumi.

– Napi szinten tapasztal hangulatingadozást. Hirtelen úgy érzi, az élet szép és minden jól megy, ami pár óráig eltart, majd tíz perc, esetleg kevesebb idő leforgása alatt a hangulata visszazuhan a depresszió szintjére. Ez rendkívüli szinten össze tudja zavarni az embert, s mivel egy idő után a saját érzéseiben sem képes megbízni, az ezt a fajta személyiségzavart elszenvedők drasztikus eszközökhöz folyamodnak egy idő után. Aika a tudatos önbántalmazást kerüli ettől függően is, mivel a hősakadémia elég teret és lehetőséget biztosít neki, hogy meggondolatlanul cselekedjen. Így nem kell szúróvágó eszközökhöz, esetleg tűzhöz fordulnia ehhez.

– Tehát az edzéseket önbántalmazásnak használja? – kérdezte sápadtan Aizawa.

– Nem tudatosan – mondta a fekete hajú férfi. – Gondolom maguk is észrevették, mennyire nem törődik a sérüléseivel, esetleg azt is, hogy megfeledkezik bizonyos dolgokról az egészsége fenntartásával kapcsolatban. Gyakran szed erős fájdalomcsillapítókat, altatót, a keringését is meggondolatlanul működteti, jóllehet a műveltsége alapján teljesen tisztában van ezeknek a következményeivel.

– Egyszer magával felejtett két vénakanült – emlékezett vissza Katsuki. – Majdhogynem hetvenkét óráig maradt benne ugyanaz a két tű, ami ugye elfertőződhetett volna.

– Igen, az ilyen események egyértelműen jelzik, hogy Aika nem tekint magára úgy, ahogy másokra.

– Persze, hiszen senki sem tekint másokra úgy, mint magára – értett egyet Yuudai. – De gondolom ennek a szemszögnek negatív a visszhangja.

– Egyértelműen senki nem tekint másokra úgy, mint magára – értett egyet az orvos. – Viszont ez Aika esetében úgy nyilvánul meg, hogy nem tekint magára más emberekkel egyenrangúként. Az énképe olyan visszaesett, hogy kisebbrendűnek, kevésbé fontosnak érzi magát. Ez egyértelműen az apjával való ambivalens kötődésből eredeztethető, a nagybátyjához pedig olyan dezorientált szálak fűzik, amik miatt hajlamos a szociális izolációra, az önfeláldozásra és behódolásra minden tekintetben.

– Minden tekintetben? – értetlenkedett Masaru.

– Ide értem az élete minden szegmensét. Iskola, egyéb tanulmányok, szociális kapcsolatok családon belül és kívül, szex, munka és karrier. Ha valamikor édesanya lesz, akkor a gyermeknevelés is.

Katsuki minél többet hallott, annál jobban zavarodott meg és lett egyre kétségbeesettebb.

– És ez a behódolás... ez az egész arra vezethető vissza, hogy nem volt jó kapcsolata az apjával? – hebegte Kimiko.

– Aika gyermekkora finoman szólva is brutális – sóhajtott nagyot a terapeuta. – A pokolban, amit megélt, az apja volt az egyetlen biztos pont, amibe kapaszkodhatott, de még az is eltaszította magától és bántalmazta. Ezért tartunk ott jelenleg, hogy a borderline mellett kényszeres személyiségzavarral is küzd és hiperkritikus. Ennek köszönhetően volt képes fenntartani valamennyire a normalitás látszatát és elrejteni a komplex-PTSD-t, ami nap mint nap kísérti. Mivel már folyamatban van a komplexterápiája, nem fenyeget veszély, de nagyjából öt hónapra saccolom az időintervallumot, ami után szakmai segítség nélkül megkísérelte volna elkövetni az öngyilkosságot, családi és párkapcsolati támogatás mellett is.

Aizawa, Recovery, Katsuki és a Todorokik holtra váltan néztek egymásra.

– De... ez iszonyatos, nincs az az isten, hogy mi ne... hogy nem vettük észre? – hebegte a sírás határán álló Fuyumi, aki a beszélgetés elmúlt két percében görcsösen kapaszkodott Kimikoba. Édesanyja nyugtatóan simogatta a karját, de ő is egész testében remegett.

– És mégis... hogy tudunk neki segíteni? –kérdezte nagyot nyelve Katsuki. – Elvégre ez így nem maradhat.

– A terápia részét én vezetem, de önökre is szükség van ahhoz, hogy Aika teljesen felépüljön. Stabil környezet és szociális háttér nélkül minden erőfeszítésem falra hányt borsó lenne. Elsősorban legyenek vele türelmesek. Igaz, hogy két hónapja kezdtünk és már ez is jelentős időnek tűnik egy napi szintű terápiában, a teljes diagnózist csak most tudtam felállítani, csak most tudtam róla beszélni maguknak átlátható módon. Ezen túl továbbra sem vagyok biztos abban, hogy mindent átlátok, de legalább már van mibe fogózkodnunk. Aika esete rendkívül sokrétű, bonyolult és sokáig állt kezelés nélkül.

– Aika megkért rá, hogy csak annyit áruljak el, amennyi mindenképp szükséges a megsegítéséhez – folytatta a férfi, és megvakarta a tarkóját. – A betegjogok értelmében többet nem is mondhatok el arról, hogyan haladunk és ő mikről számolt be. Lényeg a lényeg: Ne beszéljenek vele se a terápiáról, se a gyermekkora kényelmetlen részleteiről, csak akkor, ha ő hozza fel a témát. Éreztessék vele, hogy ugyanolyan értékes tagja a családjának, az osztályának, mint bárki más. Vonják be a beszélgetésekbe a vacsoraasztalnál, közös programok alatt, kérjék ki a véleményét, és mindenképp figyeljenek rá, hallgassák meg. Közben ne legyen a kezükben telefon, újság, bármi más, ami figyelemelterelő. Ha Aika beszélni kezd, amennyiben lehetséges, hagyják abba a másfelé figyelést. A tekintetüket tartsák rajta, válaszoljanak neki, tüntessék ki a teljes figyelmükkel. Persze ha éppen valami fontos van folyamatban, amit nem tudnak félbehagyni, ne aggódjanak. Aika már nem egy kisgyerek, az értékrendje kialakult, habár őt magát fel kell húzni a többi ember szintjére. Ne legyenek vele negatívak. Ne tegyenek a közelében hirtelen mozdulatokat és ne is kiabáljanak, mert az a poszttraumatikus stresszt csak növeli. Nem utolsó sorban pedig azt tanácsolom, hogy vegyék ki a hőstagozatról, esetleg az iskolából, és keressenek neki új intézményt.

– Hogy micsoda?! – hördült fel Katsuki. – De hisz Aika...

– Ellenezte ezt, igen – csitította a férfi. – Viszont a mostani lelki állapota egyáltalán nem alkalmas a képességek aktív és ártó használatának környezetébe. Persze ez a maguk döntése. Aika azt mondta, UA-t sosem lenne képes elhagyni, ezért javasoltam neki azt, hogy különleges tanrendű tanulóként járjon be az órákra, viszont a hős szakmával kapcsolatos tárgyakat és gyakorlatokat kihagyva Shuzenji-san különóráira járna. Így az intézményen belül megszerezné az érettségijét, a tanári kar bírálata alapján az állandósult hősengedélyt, és orvosi egyetemre menne, ahogy jelenleg kívánja.

– Mi történik, ha az edzéseken való magatartása nem javul jó ideig, és nem is áll szándékunkban áthelyezni? – tette fel a perdöntő kérdést Aizawa.

– Szakmai kötelességem, hogy a saját biztonsága érdekében bírósághoz vigyem az ügyet és ott kilencven százalékos eséllyel döntenének az én javamra. Felperesként sem az iskolának, sem a családnak nem lenne ellenem esélye a bizonyítékokat tekintve. Aikát akkor hivatali végzés szintjén távolítanák el a hőstagozatról.

– Akkor nyári szünetben áthelyezzük, akarja-e vagy sem – sóhajtott Aizawa. Recovery Girl egyetértően bólogatott.

Katsuki elhűlve meredt a felnőttekre.

– Azt máris ignorálják, hogy Aika hős akar lenni? – kérdezte szemrehányóan.

– Dehogyis. Viszont azt is figyelembe kell vennünk ezen túl, hogy érzelmileg és mentálisan instabil, öntudatlanul bántalmazza magát, és elsősorban nem hős, hanem orvos, és annál is inkább egészséges szeretne lenni.

A terapeuta szavai tűkként fúródtak Katsuki szívébe. Szégyenkezve hajtotta le a fejét, mert rájött, önző módon magára is gondolni kezdett.

Utálta bevallani, de azóta a kora márciusi beszélgetés óta nem győzött minél jobban vigyázni Aikára az edzések alkalmával. Nem mintha az osztály többi tagja Aizawa tájékoztatója óta ne cselekedett volna hasonlóképp. Aikára úgy ügyeltek, mint egy fabergé-tojásra.

Habár a lány eleinte rossz szemmel nézte a körülötte lévők ténykedését, hamar megértette és elfogadta, hogy csak jót akarnak neki.

A nyári szünetben történt áthelyezést annál mogorvábban kezelte, ám addigra már tartott ott a terápiája, hogy nem keveredett veszekedésbe senkivel. Katsuki látta rajta, hogy nagyon szeretne meggyógyulni.

Igaz, szeretett volna vele menni decemberben, karácsony előtt a koszorúzásra és hiányolta az edzésekről is, visszafogta az indulatait és meglepetésére tényleg egyre jobban kezelte a dühét.

Aika állapota pedig mindannyiójuk legnagyobb örömére lassú, de fokozatos javulásnak indult. Katsuki egyre kevesebbszer riadt meg arra, hogy a lány rémálmában vergődik és a terápiának hála egyre valószínűbbé vált, hogy utolsó középiskolás évük nyarára a víziszonyát is legyőzheti.

Dekunak közben egyre több képessége bukkant elő, Shimura Tenko pedig mindinkább állandó tagja lett a baráti társaságuknak, hiszen Aikával együtt készült az egyetemre és mint kiderült, ugyanolyan nyomi kis stréber módjára rajong a hősökért, mint Katsuki és Izuku.

*

https://youtu.be/zTigHrQVXvY

A minden csak nem normális ötösfogatot harmadik év végére már az egész iskola ismerte – ehhez nagyban hozzájárult a második évbéli sportfesztivál, amin Aika és Izuku olyan műsort vágtak le az első helyért vívott küzdelemben, hogy országos nézettségi rekordot döntöttek.

– Jövőre úgyis leverlek – rázott vele kezet Izuku, miután All Might Aika nyakába akasztotta az aranyérmet.

– Jövőre csak akkor vehetek részt, ha a terápia úgy hozza – vigyorgott rá a lány. – Szóval ne igyál előre a medve bőrére.

Ezen Katsuki úgy nevetett, hogy egy pillanatra még a bronzérme miatti bosszúságát is elfeledte.

Csalódottság vagy sem, Dekuval és a negyedik helyen végzett Todorokival együtt kötött ki végül Night Eye ügynökségénél, amit hiába vezetett immár Centipeder, a leáldozott hős emlékére a nevet megőrizték.

Touya tárgyalásai az egy éves pszichiátriai kivizsgálása után fejeződtek be. A férfit másodfokon jogerős, négy év szabadságvesztésre ítélték, minekután az őt vizsgáló szakemberek kijelentették, hogy javarészt a családi háttere az, amit hibáztatni lehet a tetteiért. Megbánása és magaviselete miatt azonnal és hatékonyan kezelni tudták a traumáit és az erőszakosságra való hajlamát; így Aika és a Todorokik még a harmadik iskolaév előtti télen elkezdhették rendszeresen látogatni.

Persze ennek is megvolt a maga menete. Touya elsőként az édesanyját, majd a testvéreit is láthatta. Endeavor egyszer próbálkozott a látogatással, de elsőszülött fia egy szót sem szólt hozzá. Úgy tűnt, apját teljes mértékben kitörölte a számára fontos emberek listájáról és olyan keményen próbálta elfeledni az utóbbi években, hogy ténylegesen ismeretlen emberként kezelte.

Aika esete kissé más volt, elvégre ő volt az, aki elvette Touyától a képességét, tette tönkre a terveit, győzte le és mentette meg az életét. A harmadik éve kezdetén, áprilisban egyedül volt kénytelen beszélni vele, miután a börtönpszichiáter megfelelőnek találta Touya lelki állapotát a találkozásra.

– Ha bármi gyanúsat észlelünk, azonnal bemegyünk – figyelmeztette az egyik rendőr, mielőtt belépett volna az egyik kis beszélgetőhelyiségbe. – Nem mintha bármi veszélyt jelentene rád.

Aika fanyarul rámosolygott a férfire, majd belépett a kis társalgóba. Két halványkék kanapé és egy köztük álló fémasztal alkotta a rideg helyiség berendezését.

Touya összekulcsolt kezekkel várakozott, immár festetlen, fehér haja a tarkójáig nőtt.

– Te is növeszted? – kérdezte Aika barátságos hangot megütve, miután lehuppant a férfival szemben.

– Hm? Oh, igen, gondoltam nem árt egy kis újdonság benne – söpört el egy tincset szemei elől Touya. – Te viszont pont az állandóság visszanyerése végett növeszted, nem?

– Pontosan – bólintott Aika, majd előre dőlt ültében. A vörös és az acélkék tekintet egy pillanatig némán fúródott egymásba.

– Bocsánatot kérek, amiért másfél éve gyávának neveztelek – mondta halkan Aika. Hangja ágyúdörrenésként hatott a csendben.

– Nincs miért szégyenkezned, igazad volt – sóhajtott Touya és elgondolkodva a plafonra emelte tekintetét.  – Elismerem, hogy te jobb megoldást találtál. Nem kellett volna anno elszöknöm az általam kreált tűzviharban. Én tartozom bocsánatkéréssel és hálával neked.

– Nem tesz semmit, elvégre kísérleti módon műtöttelek, mert nem volt eszközöm – mosolyodott el Aika.

Touya erre röviden felnevetett.

– Hát, akkor örülök a szerencsémnek és a szakértelmednek – nézett a lányra. – Köszönöm, Aika.

– Igazán nincs mit, elvégre én hajszoltalak bele abba a tombolásba.

– Akkor vehetjük úgy, hogy kvittek vagyunk – vigyorodott el cinkosan Touya.

– Miért is ne? Na de mesélj: Hogy halad a terápiád? Kíváncsi vagyok, hasonlít-e az enyémhez. A pszichológiától valahogy távolabb állok; az emberi agy még mindig nagyobb kihívást jelent nekem, mint az emberi test bármely más része.

– Érthető, elvégre az ideg- és agysejtek működését nem tudod a véreddel sem monitorozni, nem igaz?

– Aha, éppen ezért járok én is még terápiára, habár már nem naponta. Az orvosam azt mondta, hogy nyárra akár a víziszonyom is legyőzöm és mehetek strandolni a többiekkel úgy, hogy nem egész nap egy napágyon ücsörgök. Na meg meg fogja fontolni, hogy visszamehetek-e edzeni. Az idei edzőtábort nem szeretném kihagyni, a többiek tavaly is izgalmas feladatokat kaptak.

– Ezt örömmel hallom. Abba a táborba már nem fogom beleütni az orrom, eskü.

Ezen az ígéreten mindketten jót nevettek annak ellenére, hogy mindkettejüket kísértette még az az ominózus éjszaka. Touya beismerte, hogy minekután a híreknek köszönhetően tisztában volt a kettejük közti rokoni kapcsolattal, rendesen megijedt, mikor Aika kevés híján elvérzett. A Todoroki gyerekek közül ő volt az egyetlen, aki Aika születésekor elég idős volt ahhoz, hogy titkot tudjon tartani, így édesanyja megosztotta vele a nagy hírt, mikor megkapta Hitomi titokban írt levelét és egy fotót a háromtagúvá bővült családról.

Aika örömmel nyugtázta, hogy Touyával a zavaros múltjuk ellenére is jó testvéri kapcsolatot alakíthat ki és ezt a folyamatot a szabadulása előtt is meg tudják kezdeni. Nem kívánt többé ellenségeskedni senkivel, elege volt a rengeteg szenvedésből, amit megélt és látott. Szemlátomást Touya is hasonló véleményt osztott, mivel első találkozásuk végén biztosította Aikát, hogy alig várja a következő látogatás időpontját.

*

Ezek mellett Aika tényleg igyekezett biztosítani az érzelmi stabilitásáról Aizawát, Nezut és a pszichiátert is, akihez májusban kivizsgálásra küldték. Szeretett volna visszatérni a csatatérre, elverni Katsukit és Shotot, no meg kipróbálni magát Izukuval szemben, aki egyre látványosabb jeleit mutatta annak, hogy Japán első számú tényleges szuperhősévé fog válni.

Az elsődleges célja azonban továbbra is az orvossá válás maradt, így Tenkoval elkezdtek készülni a felvételi vizsgáikra, mivel mindketten Tokió egyik legnevesebb egyetemére szerettek volna bejutni.

A június közepén érkező pszichiátriai leletét egy szombati napon kapta meg. Aznap Yuudai hozta be a postát, a nevére szóló borítékot sápadtan nyújtotta át neki.

– Egyedül szeretnéd elolvasni? – fordult felé Katsuki a reggelije felől.

– Igen – bólintott Aika. – Bármi is legyen benne, én akarom bejelenteni.

Bezárkózott a szobájába és körömmel felhasította a borítékot. Türelmetlenül kapta ki belőle a lepecsételt, három különböző aláírással ellátott dokumentumot. Sebesen futotta át a sorokat, s mikor az olvasás végére ért, könny szökött a szemébe a boldogságtól.

Futólépésben robbant be a nappaliba, úgy kiáltotta:

– Normálisan fogok táborba menni!