– Todoroki Touya, ismertebb álnevén Dabi tárgyalása a védelem bizonyítékait felsorakoztató részénél tart. Az első nap épphogy véget ért, viszont a gonosztevő mind a négy testvére és édesanyja is tanúskodott Todorki Enji, vagyis Japán első számú hőse, Endeavor ellen. A Todoroki család számos sötét titkára fény derült, és Todoroki Kimiko az előrevetített válóper után gyermekeivel közösen szeretne elégtételt venni mind az öt gyermek és édesanyjuk elmúlt huszonhét évéért. A japán társadalomban joggal merül fel a kérdés, hogy a hősök eredményein túl tényleg elég figyelmet fordítottunk-e nemzetünk jó hírét védelmező alakjaink hátterére...

– Egy darab csatorna nincs, ami ne ezt a szart nyomatná magából! – csattant fel Katsuki.

– Ha ennyire unod, ne nézd, vagy kapcsolj át valamire, ami a három Akaguroval foglalkozik és San Francisco fölött nyavalyog – szólt oda Fred.

– Ne mondd meg nekem, mit csináljak! – nyomta ki a tévét a szőke fiú.

– Te meg hagyd békén a pasimat! – szólt bele Yuudai is.

– Fuh, te...

Aika, Fuyumi, Shoto és Izuku a konyhából hallgatták, ahogy a három fiú angolul üvöltözve egymásnak esik.

– Pedig azt hittem, legalább Újév napján békében hagyják egymást – sóhajtott Izuku, ahogy a tegnapi vacsora maradékának egy részét pakolta kis dobozokba.

– Ne várj tőlük lehetetlent – intette le Aika, aki Katsuki családjának csomagolta szintén az ételt.

Tegnap annyit főztek a közösen töltött újévi ünnepségre, hogy másnapra is bőven maradt. Eri is velük töltötte az éjszakát, sikeresen fennmaradt éjfélig, viszont azóta Aika ágyában húzta a lóbőrt. Midoriya anyukája, Kimiko és Masaru sem keltek még fel.

Ilyenkor jól jött, hogy ilyen nagy házat választottak új otthonuknak, mivel nem csak a népes család, de esetleges vendégeik is elfértek estére.

– Ettől függően is úgy érzem, mintha valami leányálmot élnék meg épp – jegyezte meg Shoto.

– Honnét jön ez az érzés? – vonta fel a szemöldökét Aika. – A bátyádé lesz az év büntetőeljárása, anyád épp az évtized legnagyobb válóperét készíti elő, porig romboltam San Franciscot, megöltem majd' száz embert, a nagybátyámat öngyilkosságba és iszonyatos pusztításba hajszolta az őrület és az apám is meghalt.

– Igen, tudom, ezek szörnyű dolgok – értett egyet Shoto. Tekintetébe komorság költözött, csakhogy felváltsa ismét a bizakodás fénye. – Viszont most már a mi kezünkben van a gyeplő. A tudat, hogy többé nem más irányít és már a célegyenesben vagyunk, olyan reményt ad, ami semmihez sem fogható.

Miközben beszélt, Sho arcára úgy kúszott egy halvány mosoly.

– Sosem éreztem eddig ilyet. Kiszakadtam a reménytelenségből és a tény, az érzete a cselekvőképességnek olyan drog nekem, amit eddig sosem tapasztaltam.

– Ez igaz, engem is melegít ez az érzés – értett egyet Fuyumi. – Most, hogy megszabadultunk apától, sokkal jobban érzem magam. Az új otthon és az, hogy Aikát végre semmi szörnyű nem fenyegeti, elképesztően megnyugtató.

– Mindenki betépett a boldogságtól? – kérdezte Katsuki, ahogy Aika mellé lépett. Látszólag megnyerte az értelmetlen vitát, mert arcán önelégült vigyor ült.

– Én gyászolok, még nem vagyok rendesen beállva – szögezte le a lány. – De a többiek már csúcson vannak.

– Azt a mindenit, csak nem egy viccet hallottunk tőled? – Yuudai szája fülig ért, ahogy felhívta a többiek figyelmét a ritka esetre.

Fuyumi a szája elé kapta kezét meglepetésében, Katsuki pedig puszit nyomott Aika arcára.

– Kész csoda! – nevetett. – A végén még helyreáll a lelki egészséged. Vigyáznunk kell, még egy normális ember van kialakulóban!

– Hé!

*

Aika valóban egyre jobban érezte magát. Magabiztosabb, vidámabb lett. A terápia, a családjával és Katsukival töltött idő rengeteget segített neki. Szeretteivel az oldalán sokkal könnyebben vette a végső simítások akadályait.

Miután felfedte All For One testének hollétét, Recovery Girl egy boncorvos ismerőse elvállalta a test összeállításának feladatát. Így Midoriya Inko tisztes búcsút tudott venni a férjétől. A szűk körű temetésről nem szerzett tudomást a média, de még a UA hősgárdája, vagy épp az A osztály sem.

Izukun és Inkon kívül megjelent Aika, Recovery Girl, Tenko, All Might és Katsuki. Míg legtöbbük számára egy ellenséget hamvasztottak el, majd eresztettek szélnek, Midoriya Inko élete szerelmétől búcsúzott. Inko annál a hegyvidéki táborhelyen szórta el a hamvakat, ahol Hisashi és ő először randevúztak. Az özvegy gyászát mindannyian tiszteletben tartották, még All Might is végig komor képet vágott.

A szertartás végeztével a kis társaság megindult lefelé a lankás turista ösvényen, hogy visszaérjenek a hegy aljában lévő parkolóba. Lefelé menet Tenko a sereghajtó Aika mellé szegődött.

– Sosem hittem volna, hogy őneki is volt emberi oldala – mondta csendesen, nehogy az előttük baktató brigád meghallja.

– Hidd el, meglepett engem is – válaszolt Aika. – De ha már így alakult, örülök neki, hogy segíthettem lezárni a családjának ezt a fájdalmas szakaszt.

– Mindenkin képes vagy valahogy segíteni, nem igaz? – kérdezte mosolyogva Tenko.

– Anélkül nem is lennék önmagam.

– Abban van valami – a kék hajú fiatal hirtelen komoly hangot ütött meg, amivel magára vonta Aika tekintetét. A két vörös szempár pár másodpercig kutatóan vizslatta egymást.

– Ezzel kapcsolatban szeretnék mondani egy fontos dolgot – mondta lassan Tenko.

– Persze, nyugodtan.

– Megmentetted az életem azon az éjszakán... aztán tovább és tovább bizonyítottad, mennyire méltó vagy a csodálatunkra. Inspiráltál, és sokat gondolkodtam a dolgon... végül úgy döntöttem, én is orvos leszek, akárcsak te – bökte ki végül.

Aika szeme elkerekedett a bejelentésre.

– Komolyan beszélsz, vagy ez csak valami rövid szeszély?

– Halálosan komolyan mondom – bólogatott hevesen Tenko. – Yagi-san már segített nekem jelentkezni egy egészségügyi képzésre, ami felkészít az egyetemre. Ha minden jól megy, mire végzel, én is levizsgázok.

– Várj, akkor együtt mehetnénk egyetemre? – döbbent meg Aika.

Tenko arcára letörölhetetlen mosoly ült ki.

– Úgy bizony!

– Csak viccelsz... – hebegte Aika, de ő sem tudta visszafogni izgatott vigyorát. – Együtt megyünk egyetemre – suttogta vékony hangon.

– Együtt megyünk egyetemre – suttogott vissza Tenko.

*

Aika számára a tél legnehezebb része az apja és a nagybátyja temetése lett. Kimiko elrendezte, hogy Hitomi sírja legálisan a dombon maradhasson, Tokyo határában, és Chizome mellette lelje meg végső nyughelyét.

Ezen az eseményen már többen vettek részt. Kimiko végig Aikát ölelte és hang nélkül zokogott, csak úgy, mint nevelt lánya. Fuyumi, Yuudai, Masaru és Shoto sem tudták visszatartani a könnyeiket. Izuku, Katsuki, All Might és Aizawa is megjelentek a gyászos napon.

Aika külön köszönetet mondott a leáldozott szimbólumnak, amiért időt szakított az eseményre.

– Apám számára nem is létezhetett volna szebb és dicsőségesebb gesztus – szipogta, mikor a sírkő visszakerült a helyére. All Might erre nem igazán tudott érdemi választ adni, így csak szorosan megölelte a lányt.

Kenjit régi szerelméhez hasonlóan elhamvasztották, majd az Aikának átadott emlékek alapján ugyanott szórták szét, ahova az ő földi maradványai is jutottak.

Igaz, hogy Minato jóval Aika születése előtt meghalt, a lányban mégis ott volt Kenji minden róla való emléke. Azok alapján pedig bizton állíthatta, a férfi különleges és szeretetreméltó ember volt, amíg élt. Megértette, Kenji hogyan volt képes beleszeretni. Marták az emlékek, a gyász, a hiányérzet és a majdnem két évtizednyi elkeseredett vágyakozás Minato után. Ha nem éltek volna benne ezek a képek és érzések, amik még csak nem is a sajátjai voltak, sosem hitte volna el, hogy Kenjinek valaha volt egy ennyire érzéki, ennyire emberi oldala.

*

A fájdalom csontig hatoló, a hiány jó ideig kitölthetetlennek érződött Aika szívében. S mintha minden tudatni akarta volna vele az idő múlását, a tél gyorsan elszaladt és a természet körülötte készülődni kezdett a tavaszra. Az idő melegebbé vált, a fákon megjelentek az első rügyek. A tengerről meleg szél jött, ami felborzolta fásult kedvét és hideg hangulatát.

Új otthonukat teljes mértékben felújították, kényelmesen berendezkedtek. Eri a legtöbb hétvégét velük töltötte a hatalmas házban, Aika legnagyobb örömére mindenki szívesen látta a kislányt. Szinte mindig kitaláltak valami programot; moziba mentek, hosszú sétákat tettek a közeli parkokban. Rövid, szellős délutánok szaladtak el játszótereken és erdei túrákon.

Katsuki sem tétovázott sokat: amint a nagy ügyek elrendeződtek és Aika jókedve a temetések után egy-két hónappal elkezdett ismét visszatérni, nyomban elhívta szerelmét egy randira. Majd még egyre, és még egyre, azóta pedig alig telt el úgy nap, amin ne töltöttek volna el kettesben pár órát. Szabad délutánjaikon, mikor nem volt túl sok tanulnivaló és Erire is Aizawa vigyázott, kiszöktek a városba szórakozni.

A Todoroki testvérek eleinte bizalmatlanul figyelték a kapcsolatot, de hamar realizálták, hogy Katsuki szándékai komolyak és eszében sincs megbántani Aikát.

Amint Yuudai és Masaru is képesek voltak visszanyelt morgás nélkül beszélni Katsukival, nyakukra szakadt a tavaszi esőzések időszaka. Aika, Shoto, Izuku és Katsuki nem győztek eleget tanulni, a hétköznapokon általában négyesben kötöttek ki valamelyikük kollégiumi szobájában.

Habár egyikük sem mondta ki nyíltan, a jövőjüket elkezdték egymásra odafigyelve tervezni.

– Ha Tokyoba mennél egyetemre, akkor All Mighton át kérnénk mi is oda kihelyezést - mondta egy borongós kedden Izuku. – Ott mindhárman kaphatnánk munkát.

– Egy több milliós városban jobban is teszik, ha alánk adják a legkeményebb bűnözőket - mordult fel Katsuki. – A legnagyobb sértés lenne, ha nem így történne.

– Képzelem, mekkora patáliát csapnál – köhintett Shoto.

– Neked nem osztottam lapot, felemás!

– Ne beszélj így azzal, aki majd a hisztid után lerendezi az ügyeidet, felemás.

– Nem vagyok felemás!

– A lófaszt nem...

– Shoto! – Izuku dühösen kikapta Aika három kilós anatómia atlaszát a lány kezéből és szerelméhez vágta. – Elég itt egy alpári módon beszélő ember is! Ne vedd fel Kacchan rossz szokásait!

– Hé! – Shoto ugyan elkapta a könyvet, de a dobás ereje így is hátradöntötte Katsuki ágyán.

– A könyvem! – nyavalygott Aika.

– Nehogy értem aggódj...

– Egy neked dobott könyv ne tegyen kárt benned, az ég szerelmére.

Aika feltápászkodott a kis asztal mellől, és visszavette a könyvét.

– Most kereshetem újra a húszas metszetet...

– Úgy érzem, jó, hogy nem tudom mi az.

– Jól érzed, szívem.

Ezután ismét beállt közéjük a csend. Aika olvasta tovább az atlaszt, Katsuki és Shoto folytatták az angol házi feladatukat, Izuku pedig a társadalomismeret jegyzetei fölé hajolt, viszont mintha máshol jártak volna a gondolatai.

Aika egy idő után felnézett a könyvéből és Izukura meredt, aki ajkát harapdálva próbált koncentrálni.

– Izu, mi bánt? – kérdezte végül.

A zöld hajú összerezzent, Shoto és Katsuki pedig felnéztek a szenvedő fiúra.

– Valami gond van? – kérdezte Shoto is.

– Semmi különös, csak elgondolkodtam... mostanság megint látomásaim vannak.

– Lehet érkezni fog egy újabb képesség? – pillantott Shotora Aika.

– Miért rám nézel? Azután a fekete izé után felőlem már bármi jöhet...

– Ne nevezd így! – morgolódott Izuku.

– A Blackwhip sem hangzik sokkal jobban – legyintett Shoto.

– Akkor minek kéne neveznem? Azt ne mondd megint, hogy Blackweb.

– Kitartok az álláspontom mellett.

– Azért nem baj, ha nem fogok hivatalba rohangálni azért, hogy megváltoztassam az egyik képességem nevét?

– Én megcsináltam – nevetett Katsuki. – De a biztonság kedvéért beszéld meg a dolgot All Mightal.

Valóban, Katsuki még januárban elment regisztrálni újdonsült képességét, amit Aika édesanyjától kapott, és nem a Fagy nevet adta neki, amit Hitomi használt. A képességet Jégvirágnak keresztelte, mivel – erre hamar rájött – sokkal aprólékosabb, kontrolláltabb módon tudott jeget generálni, mint Shoto.

Katsuki a két unokatestvér segítségével gyorsan tanult, Jégvirág legtöbb titkát és csínyját már kiismerte, így a négyesfogat teljes figyelmet fordíthatott Izukura, mikor a fiú új képessége, Blackwhip néhány előzetes látomás után megjelent a B osztályosokkal való gyakorlás során.

All Might sem tapasztalt ehhez hasonlót, az egyik előd képességének megjelenése számára is meglepetést okozott. Hát még Izukunak, aki kezdetben nem tudta uralni a különös erőt, ami Aika vérindáihoz hasonló módon működött, viszont sokkal nagyobb teherbíróképességgel és hatótávval.

– Ha az összes előd képességét megkapod, szuperhős lesz belőled, és ismét áldott leszel, mint kiskorodban – jegyezte meg Aika.

– Még mindig nem bírom elhinni, hogy erősebb képességgel születtél, mint én – csóválta a fejét Katsuki. – Áldott Deku. ÁlDeku.

– El ne kezdj így nevezni!

Áldottnak hívták azokat a személyeket, akik hátulütők nélküli, mégis erőteljes képességgel, vagy számos, kettőnél több képességgel rendelkeztek. Mikor Katsuki megtudta, Izuku miért is volt képességnélküli gyerekkorukban és mit vettek el tőle, élete legnagyobb bocsánatkérését adta elő a teljes osztály előtt. Izuku pedig nyomban meg is bocsátott neki mindent, miután magához tért a döbbenetből.

A két fiú között azóta szent volt a béke, mintha soha meg sem történt volna a sok fájdalmas év, de senki sem kérdőjelezte meg a hirtelen pálfordulást a kapcsolatukban. Túlságosan örültek az osztálybéli békének, minthogy felhánytorgassák a múltat. All Might elmondása szerint Aizawa még pezsgőt is bontott nyomban azon a délután a tanáriban.

Aika mosolyogva temetkezett bele ismét a könyvébe, gondolatban már az estét tervezte. Erinek vacsora után esti mesét kell majd olvasnia, de utána ismét összebújhat Katsukival a fiú ágyában, hogy elébe nézzen még egy rémálommentes, nyugodt éjszakának.

Sosem hitte volna, hogy egy nap tényleg ilyen boldog lesz.

Yahho, mindenki!

Nos, eljött ez a rész is, közeledünk a sztori végéhez, már csupán pár rész van hátra Aika történetéből. Normális ember erre azt gondolná, hogy jajj, de jó, akkor azok a részek hamar ki fognak jönni, hiszen csak a lezárásról van szó. Viszont nem tudom megígérni, hogy gyorsan le fog zárulni ez a sztori.

Az ordas nagy kihagyásért pedig úgy érzem, tartozom egy csöpp magyarázattal, hiszen jónéhányan olvassátok ezt a sztorit, és nem akarom, hogy bárki azt higgye, élvezetből hagytam magára a sztorit. Az egyik fanfic alatt már megmagyaráztam, miért nem írtam ősszel semmit és miért hanyagoltam majdnem minden történetet tavaly tavasz óta.

Nyár közepe táján elcsesztem egy öngyilkossági kísérletet, s mióta ennek következményeként bevágtak terápiára, szép lassan kezdem összeszedni magam, ami annyit tesz, kezdek visszaállni az írásra is miután egyetemen és szociális életemben is kezdem felvenni a fonalat. Persze a mai napig akadnak problémák, de igyekszem visszatérni a normatív produktivitás szintjére, ami egyre jobban megy, végtére is eljutottam odáig, hogy megírjam ezt a részt.

Remélem nem nehezteltek, és próbálok ismét valamennyire rendszeresen írni.

A következő részig minden jót!