A felemás elgondolkodva meredt rájuk pár másodpercig, majd hátradőlt Deku ágyán, és kegyesen bólintott egyet.

– Rendben, elhiszem, hogy nem történt semmi – mondta lassan.

– Te kételkedtél bennünk, Sho-chan?! – csattant fel Aika.

– Mégis mit vártál tőle? Az unokatestvére vagy, automatikusan meg akar védeni minden létező szartól – gúnyolódott Katsuki.

– Nem akarom megvédeni mindentől, de azt nem tagadom, hogy húgomként szeretem – húzta ki magát Todoroki. – Ennél fogva szerintem természetes, hogy azonnal megöltelek volna, amint bebizonyosodott volna, hogy elvetted az ártatlanságát.

Aika fintorgott egyet.

– Sho, Bukko-kun egyáltalán nem olyan ember. Ez azért tényleg sértő egy kicsit.

Todoroki nagyot sóhajtott.

– Rendben, beismerem, hogy elhamarkodottan ítéltem, ahogy a többiek is. Az elnézésedet kérem – hajolt meg ültében Katsuki előtt.

Ő fölényesen felvonta a szemöldökét. Miután nem válaszolt pár pillanatig, Aika megbökte, és unszolva nézett rá. Katsuki a szemét forgatva felmordult.

– Rendben, megbocsátva. Csak túlságosan védelmező voltál... és hülye, de ez mellékes.

– Én nem haragudtam rátok, csak a lányokra egy kicsit – mosolygott Todorokira és Dekura Aika. – Kissé kínos volt, mikor Mina és Hagakure-chan kérdezgetni kezdtek, hogy milyen volt...

– Kinyírom őket is – jelentette ki Katsuki.

– Bukko-kun!

*

Aika szemszöge:

– Hé, nézzétek! – kiáltotta Mina szünetben, és lelkesen bemutatta a terem hátuljában a legújabb táncmozdulatait.

– Ez menő, Mina-chan! – lelkesedett Hagakure.

– Break tánc!

– A tánc a hobbija, jól mondom? – kérdezte Aoyama.

– Ha a szoknyája félrecsúszik, talán a bugyija is...

Mineta nem tudta befejezni mondatot, mert Aika székétől pont kartávolságra esett. A lány a tízóraiját sem tette le, úgy verte képen a fiút.

– Miért nem tudsz egyszerűen azon az aranyos szinten maradni, mint Kaminari?

– Mi? – nézett felé az említett.

– Jó barátok vagytok, de amíg te csupán rajongsz a női szépségért, addig Mineta-kun enyhén és finoman szólva visszataszítóan perverz – magyarázta Aika a szendvicsét majszolva.

Izuku közben hevesen jegyzetelt.

– Szóval Ashido-san mozdulatai a harcok során a táncból is motivációt nyernek... ha beépíteném az edzéstervembe, akkor milyen technikákat tudnék felfejleszteni vele...? Ki kéne próbálnom.

– Taníts engem is! – kiáltotta Kaminari, mire Mina kettejükre mutatott.

– Rendben fiúk, kövessetek! Táncoljunk!

Elkezdett egy egyszerűbb lépéssorozatba, amit Kaminari és Izuku serényen utánozni kezdtek, kisebb-nagyobb sikerrel.

– Szerintem remek, hogy a hősképzés alatt is van egy hobbid – mosolygott Yaoyorozu. – Segít levezetni a stresszt.

– Hé, ha már a hobbikról beszélünk, Jiro és Akaguro se semmik! – mutatott Kaminari a két lányra.

– Hé, hagyd abba! – kiáltott rá Kyoka.

– De komolyan, a szobád olyan, mint egy zenebolt! Ez már több hobbinál! És amilyen szépen játszotok...

– Elég! – csattant fel Jiro.

– Szoktam hallani, mikor közösen gyakoroltok! Igazi profiknak készültök, vagy...

Kyokának ekkor lett elege. Jackjével szemen bökte Kaminarit.

– Komolyan veszem, igen! – mondta sértődötten. – Ettől viszont még hősnek készülök!

Durcásan a helyére ült, Denki pedig csak értetlenül pislogott körbe.

– Mi rosszat tettem?

– Kyoka-chan nem szereti, ha ennyire dicséri valaki – tájékoztatta Aika. – Ezt észrevehetted volna.

– Oh... de te is jól játszol! Mellette még ott van az egészségügy is!

– Az nem hobbi – mondta Aika.

– Igaz, bocsi.

Hirtelen megszólalt a szünet végét jelző csengő.

– Mindenki a helyére! – kiabálta Iida.

Aika összegyűrte a szendvicse szalvétáját, és gyorsan a kukába hajította.

Aizawa a hálózsákjában ugrálva közelítette meg a tanári asztalt. Úgy tűnt, a szokásosnál is kevesebb kedve van foglalkozni bajos osztályának ügyeivel. Mikor a katedra elé ért, egy halálraítélt arcával jelentette be:

– Közeledik az iskolai fesztivál.

– Iskolaszerű! – visította lelkesen szinte mindenki; ünnepelve, hogy még mindig vannak átlagos, sulis dolgok a U.A. falain belül.

– Sensei, hogy van Eri-chan? – kérdezte Tsuyu.

– Ezt a témát most halasszuk, a különórán visszatérhetünk rá – intette le a tanár.

– Ú, döntsük el mit csináljunk!

– Iskolafesztivál!

– Biztos, hogy rendben van ilyen gondtalannak lennünk? – kérdezte aggódó tekintettel Eijiro.

– Kirishima, te nagyon megváltoztál az utóbbi időben – szólt lelombozva Sero.

– Viszont igazam van. Hisz mostanában rettentően megszaporodtak a gonosztevőtevékenységek!

– Remek szemszög, de a U.A. nemcsak a hőstagozat körül forog – felelte Aizawa. – A Sportfesztivál a hőstagozatosok képességeire épült, az iskolafesztivál viszont a többi tagozatra fókuszál. A kettő felhajtása nem összehasonlítható, de ettől ez még nekik egy izgalmas rendezvény. Valamint az igazság az, hogy egyre több hőstagozatost visel meg a mindennapok és a bentlakásos rendszer nyomása. Ez nektek is kellemes kikapcsolódás lesz.

– Értem... ebből a szemszögből nézve nincs több ellenvetésem – ült le Kirishima.

– Némi változtatásnak köszönhetően a fesztivál idén csak az iskola területén belül lesz megtartva. Mint mondtam, nem mi leszünk a középpontban, de alapvető szabály, hogy minden osztálynak ki kell állítania egy programot. A mai osztályfőnöki erről fog szólni – jelentette ki Aizawa, majd a sarokba pattogott. – Iida, Yaouyoeozu, vegyétek át a vezetést... és ne legyetek túl hangosak.

Azzal lekuporodott a fal mellé, és szinte azonnal elaludt.

– Rendben, akkor vezessük ezt le kulturáltan és gyorsan! – harsogta Iida, és Yaomomoval együtt elfoglalták Aizawa helyét. – Akinek van ötlete, az jelezze!

Erre azonnal kitört a hangzavar; mindenkinek volt valami kitalációja. Aika szinte beleszédült az ötletáradatba. Sokat nem lehetett érteni, egy-két egész aranyos volt, mások röhejesek vagy épp unalmasak.

Személy szerint neki nem volt semmi használható ötlete. Sose vett részt ilyenen, de még csak nem is hallott jó ideig arról, hogy iskolafesztiválok bizony léteznek. Ahogy figyelt, egyre inkább rájött, hogy itt az emberek olyan dolgokat csinálnak, amik felszabadítják őket. Amiket élveznek, amikre szórakozásként tekintenek.

Hevesen gondolkodott, hogy őt mi szórakoztatja, de csak a fuvola és a kertészkedés jutott eszébe. Meg talán a főzés, de olyankor mindig megvágja magát.

– Az élethalálharc miért nem elég jó nektek?! – kiabálta Bakugo, és Iidára mutatott, aki letörölte a lehetőséget a tábláról.

– Mert senki sem szándékozunk megsérteni! Ez nem a Sportfesztivál, Bakugo-kun!

Aika felkuncogott Bakugo hisztijén. Csak neki lehetnek ilyen ötletei... A szívét melegség öntötte el, mire meglepve felkapta a fejét. Olyan érzése volt egy pillanatra mintha fuldokolna, majd ez az érzés úgy szűnt meg, ahogy jött.

Megrázta a fejét, és igyekezett nem gondolni többet Bakugora. Persze a probléma még a különórái előtt megtalálta.

*

– Hé, Bakaguro!

Bakugo délután találta meg az egyik edzőteremben.

– Mi a francot csinálsz?

Aika lihegve megtorpant, és felegyenesedett.

– Edzek, de gondolom ez egyértelmű.

– Ne nézz hülyének! Ez nem edzés.

– Az izmaim erőnlétének fejlesztése nem edzés?

– Nem hát. Szart se csinálsz...

Bakugo hozzá hasonlóan tornafelszerelést viselt, szőke haja szokás szerint tizenezer irányba meredt.

– Hogy csináltad az előbb? – kérdezte, és egy gúnyos vigyor kíséretében lement hídba. A könyökeire ereszkedett, és megfogta a bokáit. – Amíg a fejedet át nem dugod a lábaid között, semmit sem ér a hidad.

Aika felháborodva követte a mozdulatsort, és megcsinálta, ahogy Bakugo mondta.

– Na? – kérdezte fölényesen.

– Ch... Nem rossz...

– Ez még csak a bemelegítés volt – vágott vissza Aika, és egy tornász kecsességével ismét álló helyzetbe fordult.

– Akkor mi a következő?

– Hm...? Spárga?

– Kézállásban. Mi van, betojtál? Ehhez már nincs egyensúlyérzéked?

– Csak szeretnéd! Fél kézzel is megcsinálom!

– Bizonyítsd!

Aika nagy levegőt vett, majd a tenyerére állt. A bal kezét a háta mögé rakta, és egy kézen egyensúlyozva bemutatta az angol spárgát.

– Egy kézzel nem hinném, hogy megy, de próba szerencse – vonta meg a vállát Bakugo, majd utánozni kezdte.

Először mindkét kezén állva vette az akadályt, ezután próbálta meg fél kézen.

– Nem rossz – vigyorgott Aika, és leült a padlóra, hogy nyújtani kezdjen a következő kihíváshoz. – Mi a következő?

– Arábel!

– Helyből is meg mered ugrani?

– Nem elég a sasszé?

– Ne már, Bukko-kun! – biggyesztette le a száját Aika. – Legyen már benne valami kihívás!

– Tudod mit? – pattant fel Bakugo, és odacsörtetett hozzá. – Elfogadva! De akkor te is meg fogsz csinálni minden kihívást amit én adok ki.

– Állok elébe, amennyiben megugrod helyből az arábelt.

Bakugo nyakán kidagadtak az erek az idegességtől. Megfordult, és sasszé nélkül megpróbálta az ugrást. Akkorát esett, hogy Aika a padlóra dőlt a röhögéstől.

– NE NEVESS KI! – ordította Bakugo, és nekiugrott, hogy arcba robbantsa. 

Aika kacagva vetődött félre a támadás elől, a branüljein keresztül rögtön kieresztette a vérét, hogy visszatámadjon.

– Izu-chan szerint Ashido-san a táncból szedi a harcmozdulatait. Mit szólnál, ha mi a balettből merítenénk inspirációt?

– Táncoltál régen, Bakaguro?

– Sam sok dologra megtanított, hogy bárkinek kiadhassam magam.

Bakugo erre megdermedt egy pillanatra.

– Akkor most legyél az az igaz Akaguro Aika, aki kisírta nekem a bánatát.

Aika megtántorodott ezekre a szavakra. Mindenre számított ezen kívül. Még az is kellemesebb lett volna, ha Katsuki egyből nekitámad.

– Az igazi Aika... a harcban igazi Aika... – motyogta, és üres tekintettel Bakugora nézett. – Biztos vagy benne, hogy ezt akarod?

– Ne nézz le, az istenit! – csattant fel Bakugo, majd egyik pillanatról a másikra elpárolgott a dühe.

– Ilyesmire számítottam – sóhajtotta. – Még soha az életben nem küzdöttél teljes erődből, mi?

– Összesen kétszer. Egyszer a nagybátyám, és egyszer All For One ellen.

– Értem. Nos, három a magyar igazság.

– Mi van?

– Valami gyökér mondás, még egy alsóközépes cserediák emlegette. Európai.

– Á, értem. Azt jelenti, hogy mindent háromszor kell megpróbálni, igaz?

– Olyasmi. Szóval, lehetek harmadik? Képes lennél komolyan venni engem? Képes lennél arra, hogy ne add ki magad senkinek?

Aika nyelt egyet. Az a szint, amit ő megütött a teljes erejével, messze felülmúlta a legtöbb emberét. Bakugo viszont a bizonytalan kategóriába esett. Ő sem használta sokszor a teljes erejét és a képessége határait sem feszegette. Ez egy jó edzés lehetett mindkettejüknek, és nem is szöktek ki. Aika hetek óta lefoglalta minden nap az edzőtermet, Aizawának nem lehetett belőle problémája.

Kiroppantotta a vállait, és teljesen szembefordult Bakugoval.

– Egy-egy ellen, balettból merített ötletek, csalás nincs, csak mozgás és képességek – közölte a szabályokat.

– Ez a beszéd – vigyorodott el Bakugo. – Szétrúgom a segged.

Bakugo szemszöge:

– Hogy nem bírtok egy kibaszott napig nyugton maradni!

– Na de Aizawa...

– Semmi de, All Might, ez már több a soknál! Halljam, melyikőtök kezdte?!

– Sensei, közös kihívás volt, és nem tettünk egymásban akkora kárt! Meg nem szöktünk ki, mint a múltkor Izu-chan és Bukko-kun!

Aizawa végignézett Katsukin és Aikán olyan tekintettel, mint aki nem tudja; sírjon-e vagy nevessen.

– Azt mondod, nem tettek egymásban sok kárt?! Akaguro, Bakugonak vissza kellett varrni a fülét, te pedig harmadfokú égési sérüléseket szenvedtél, a bőrfelületed tíz százaléka leégett, mindkettőtök több mint tíz csontját eltörte!

– Három a magyar igazság! – emelte fel Aika gipszbe tekert karját, és befáslizott ujjai közül kettőt félig-meddig behajlított.

Katsuki, aki a mellette lévő ágyon feküdt, harsány nevetésben tört ki. Nem törődött All Might sopánkodásával, Recovery Girl szidalmaival, vagy Aizawa hisztériájával. A három felnőtt értetlenül meredt rájuk, nem tudván, hogy Aika most mire érti azt, amit mondott.

Rájött, hogy ahogy az idő telik, úgy szereti meg egyre jobban Aikát. Nem mintha ezt hajlandó lett volna bevallni bárkinek is. Viszont Bakaguro megtanította neki, hogy a legrosszabb amit tehet a céljaival az az, hogy hazudik önmagának.

Miután beszéltek Todorokival, igyekezett letisztázni magában a dolgokat. Akkor ismerte be magának, hogy szereti Aikát, bármennyire nem fűlik hozzá a foga. Az a védelmező ösztön, ami fellépett benne, valahányszor arra az éjszakára gondolt, nem bizonyított mást. A mennyországban érezte magát, valahányszor megfogalmazódott benne a gondolat. Valahogy ez volt arra a biztosíték, hogy hiába lehet erős, hiába ment tönkre az önbizalma, ő is ugyanolyan normális ember, aki képes szeretni.

Az mélyen bántotta, hogy viszontszeretve nem igazán lesz, de próbált jól kijönni a dologból. Örült azoknak a pillanatoknak, amiket Aikával tölthetett, és annak, hogy kölcsönösen egymásban bíznak meg a legjobban.

Szerelmes vagyok beléd, te idióta – gondolta, ahogy a lányra nevetett, aki visszamosolygott rá. – Rendesen megszívtam, mi?

*

A börtönben pár hónapon belül már másodszorra tört ki a káosz.

A szirénák csak addig visítottak, amíg valaki el nem hallgatta őket, a biztonsági őrök kiabálása fokozatosan halkult.

– Kuramu osztagparancsnok, kérem jelentkezzen! Ismétlem, Kuramu osztagparancsnok...

– Ez a csávó egy osztagot vezetett? – szólt bele Kenji az adóvevőbe, és felemelte a lábát, hogy szemügyre tudja venni a hulla arcát. – Pedig nem tűnik valami keménynek a tag.

– Ki maga? Figyelmeztetem, hogy jelenleg hanganyagot veszünk fel Önről, és semmi esélye sem lenne ellenállni!

– Ha nem lenne esélyem, nem lennék itt, és miből gondolod, hogy én nem veszem fel a hangodat? S mi van akkor, ha én nem is az eredeti hangszínemet használom?

A rádió másik végén lévő döbbent csend bőven elég bizonyíték volt számára.

– Japán még mindig olyan elmaradott velem szemben. Aztán még mindig ti jelentitek a legnagyobb kihívást... csalódnom kell, valahányszor idejövök – sóhajtott Kenji, majd a kezében lévő telefonról feltörte és hatástalanította az elektromos védelmi rendszert.

A börtönnek minden kapcsolata megszakadt a külvilággal. Ő nyugodt tempóban végigment a folyosón, és a holttesteket kikerülve belépett a látogatószobába.

– Meglep, hogy itt talállak – mondta hűvösen, és becsukta maga után az ajtót.

– Nocsak... csak nem egy rajongó, aki képes volt eljönni idáig értem? – vigyorgott az oxigénmaszk alatt All For One.

– Ugyan kérlek, fél hetembe sem került felkutatni a személyazonosságod és a teljes múltad – legyintett Kenji. – Nem is nagyon érdekeltél addig amíg be nem dugtak ide biodíszletnek...

All For One arcáról lehervadt a vigyor.

– Ki vagy te? – morogta.

– Szólíts csak Samnek. Direkt úgy intéztem, hogy ne jusson túlságosan a füledbe a hírnevem, Mr. Gonosztevők Vezére.

– A bérgyilkos?

– Ja, igen, az. Mint mondtam, nem azért jöttem, hogy kiszabadítsalak.

– Hanem?

All For One ereje kitörőfélben volt a rengeteg intézkedés ellenére is. Kenji rászegezte Sammyt, és lazán felvonta a szemöldökét.

– Mocskos módon beleköptél a levesembe. A lélek is kiszállt belőlem egy pillanatra, mikor majdnem megölted Aika-chant. Ennek tetejébe félig meg is vakítottad, és érzelmileg meggyengítetted a kis barátjával... nem engedhetem, hogy még egy ilyen történjen. Már így is meggörbítetted a terveimet.

All For One rémülten felpattant, és olyan erőket helyezett mozgásba, amik rögtön eltörték a köztük lévő lyukacsos üveget.

– Engem próbálsz?! – mennydörögte.

– A fene próbál. Én csinálom. És ha már megöllek, a vérednek is jó hasznát veszem majd.

Tartarus falai között aznap sokadszorra sült el a hibátlan, néma pisztoly.