Midoriya szemszöge:

- Ééééés mooooost... itt vagytok! Bocsi, bocsi! All Might személyesen hívott ide! A fellegekben járok! - nevetett rájuk Togata.

- Öhm... nem igazán értem ezt a szituációt... - értetlenkedett Izuku.

- Dettó! Ugyanabban a csónakban evezünk, Midoriya!

- Sensei, elmagyarázná? - kérdezte All Mightot Akaguro.

- Togata fiú jelenleg Sir Night Eye hősirodájában dolgozik - mondta mintegy magyarázatképpen All Might.

- Tényleg, Togata-senpai?! - kiáltott fel Izuku. Akaguro meghökkenve nézett a felsőbb évesre.

- Bizony! Már egy éve!

- Szóval miután elvégzed az iskolát, rögtön a szárnysegédjévé léphetsz elő!

- Ameddig Sir véleménye nem változik, igen.

- Ez csodálatos!

- Togata fiú, a te szemszögedből... szerinted Midoriya fiú és Akaguro lány képesek lennének Sir Night Eye irodájában dolgozni? - kérdezte komoly tekintettel All Might.

Izuku meghökkent egy pillanatra, majd Togata felé kapta a fejét.

- Hmm... - a szőke hajú fiú egy pillanatra elgondolkozott, utána a tenyerére csapott. - Áh, szóval ez az! Ez az amiről beszélni akart velünk! Hogy be tudnám-e mutatni Akagurot és Midoriyát Sirnek, igaz?!

Lelkesen átkarolta a két gyerek vállát, majd All Mightra nézett.

- De miért van szükség ehhez rám? - értetlenkedett. - Sir örömmámorban úszna, ha személyesen hallana felőled. Mindig a te videóidat nézi, tudod?

- Őszintén... túlságosan szégyellem magam ahhoz, hogy a szeme elé merjek kerülni. Hogy így a végén... tényleg minden úgy történik, ahogy arra figyelmeztetett - sóhajtott All Might.

Togata elengedte Akaguro és Izuku vállát. Izuku hirtelenjében nem értette miről beszél All Might. Milyen figyelmeztetés?

- Mindenesetre, mit gondolsz róluk?

- Hmm... lássuk csak - hümmögött Togata. - Akaguro, Midoriya, milyen hősökké szeretnétek válni?

A lány kihúzta magát, a szeme komolyságot tükrözött. Azonnal tudta a választ.

- Olyan hős akarok lenni, aki nem csak megvédi, hanem megmenti az embereket. Aki meggyógyítja őket. Aki bármi történjék is, bárkit képes felemelni, és visszasegíteni arra az útra, amin járni akar. Senkit sem akarok úgy látni... senkinek nem kívánom, hogy úgy érezzen... - motyogta. Látszott rajta, hogy megakadt, keresnie kell a megfelelő szavakat.

Izuku be tudta fejezni a mondatát. Senkinek nem kívánja, hogy úgy érezzen, mint ahogy ő. Akaguro a múltja teljes megélése miatt akart segíteni az embereken.

- Senkinek nem kívánom azt, hogy ne lássa az értelmet és a szépséget a saját életében - mondta végül a lány.

- És te, Midoriya? - fordult Togata Izuku felé.

Milyen hőssé akarok válni...

- Nem számít, mekkora a baj, és mennyi ember van bajban, egy mosollyal az arcomon elérni, hogy soha se féljenek. Nyerni, és megmenteni a napot, átszárnyalni minden kétséget. Én akarok lenni a legnagyobb hős - mondta elszántan.

Akaguro vidáman elmosolyodott ezeket a szavakat hallva. Togata tekintete Izuku karjára vándorolt.

- Ez egy nagyon őrült cél, ugye tudod? Épp ezért... nincs indokom visszautasítani, ahogy Akaguroét sem! - nevetett fel.

- Ez tényleg oké?! Köszönjük szépen! - kiáltotta Izuku.

- Igen, köszönjük! - bólogatott hevesen Akaguro is.

- Persze, persze! Amúgy is gondolkodtam rajta, hogy Sir kedvelne téged, Midoriya.

- Te jó ég! Tényleg?!

- Ahogy mondod! Hétvégén be is mutatlak neki titeket, ha az időpont megfelel nektek.

- Köszönjük!

Péntek, Shoto szemszöge:

- Ez egy egész nyugis nap volt - nyújtózkodott egyet Kirishima, és elnyúlt a kanapén.

Délután négy óra volt, és az osztály alig pár perce ért vissza a kollégiumba. Mindenki igyekezett kihasználni a szabad óráikat vacsoráig.

- Mina-chan, nem akarsz velem tanulni? - kérdezte Hagakure körbeugrálva Ashidot.

- Persze, de szóljunk Yaomomonak is!

- Akaguro, találtam egy neked való kottát - lengette meg a papírlapot Jiro. - Van kedved gyakorolni?

- Persze! - örült meg Aika. - Egy pillanat és megyek, Jiro-san!

Azzal a lány Shotohoz sietett.

- Sho-chan, elfelejtettem mondani, és csak most jutott eszembe, de... - Aika titokzatosan a füléhez hajolt. - ...van esélyed Deku-kunnál.

Shoto szíve ugrott egyet a mellkasában. Aika boldogan mosolyogva visszalépett egyet.

- Gondoltam, szólok, hogy semmiképp ne add fel... megyek már, Jiro-san!

Shoto ezután a kijelentés után nem tudott koncentrálni a tanulnivalóira. Egyszerűen ült az asztala fölött, és gondolkodott. És ezek a gondolatok mind-mind Midoriya körül forogtak.

Soha sem érzett így senki iránt. Még soha senki sem volt képes ennyire felemelni őt, és kilökni a komfortzónájából. És Midoriya újra és újra megteszi ezt, mióta megküzdött vele a Sportfesztiválon. Sokkal érzelmesebb ember lett. Már nem csak az apja iránt érzett gyűlölet tombolt benne. Igaz, ezért Aika tett a legtöbbet, de Midoriya volt az, aki megtörte a jeget, és ráébresztette annyi dologra...

Szinte nem is fogta fel, ahogy felemelte a bal kezét, és lángra lobbantotta a mutatóujját. Már nem gyűlölte a tüzét. Már nem gondolt úgy rá, mint egy láncra, amit az apja vert rá. És mindezt Midoriyának köszönheti.

Egy pillanat... mi van akkor, ha ez csak a hála érzete?

Abban a pillanatban félre is dobta ezt az elméletet. Aikának hálás, Fuyuminak hálás, az ikreknek hálás, amiért csendben tűrték az apjukat... az anyjának hálás, amiért a végtelenségig szerette őt.

De ez nem hála. Ez teljesen más.

- Az isten szerelmére! - kiáltotta idegesen, és beleverte a fejét az asztalba.

Nem tudta mitévő legyen. Ez miért ilyen nehéz?! Mindig ilyen nehéz volt?

Ezerszer látta, ahogy a lányok elpirulnak, mikor rájuk nézett, de nem szólították meg. Csak a sustorgásukat hallotta. Olyan helyes... Menj oda hozzá!... Dehogyis, tuti lepattintana... Olyan zavarba ejtő...

 Látta, ahogy valahányszor kinyitotta a szekrényét, egy-két szerelmeslevél hullott ki belőle, és látta, ahogy egyesek személyesen próbálták átadni neki a szív alakú matricákkal lezárt borítékokat.

- Kérlek, fogadd el... beleírtam az érzéseimet...

- Miért nem mondod őket a szemembe? - kérdezte.

A válasz mindig a döbbent csend volt.

- Hát... nem tudom... talán mert túl kínos lenne...

- Szóval csak addig szép a dolog, amíg nem kell neked is azt mondanod, hogy szeretsz? Ha én lennék a helyedben, kimondtam volna nyíltan és egyenesen.

Minden egyes lány megütközve, vagy épp megbántva nézett rá ilyenkor.

- Ez... ez azt jelenti, hogy nem fogadod el az érzelmeim? Még ha össze is töröd a szívem...?

- Csak akkor törne össze, ha tényleg szeretnél - sóhajtotta. - Ez egyszerű fellángolás. Belehabarodás az arcomba és az apám hírnevébe.

- Borzalmas vagy! Miért teszed ezt velem? - ilyenkor a többség már kivágta a hisztit.

- Undorító - adta meg Shoto a kegyelemdöfést. - ... a bugyuta tiniszerelmed, amit rám akarsz erőltetni, még ha nekem nem is tetszik. Akkor most melyikünk is borzalmas?

Soha nem szerette az ilyesfajta embereket. És soha az életben nem volt olyan ember, aki képes lett volna a szemébe mondani ezeket. Talán Midoriya képes lenne rá...? Eddig rengeteg lány akadt az útjába, erre neki pont egy olyan személy kell, akit talán az se érdekel, hogy él-e vagy hal.

- Olyan hülye vagy, Shoto... - motyogta magának, és az asztal lapjára meredt.

Bele kell fognia Midoriya meghódításába. És ez még gondolatban is hülyén hangzott.

Aika szemszöge:

Aika fáradtan, elgémberedve ébredt. Korántsem aludta ki magát, mivel ezen az éjjel is rémálma volt. Ismét a lerombolt Camino területén állt, körülötte pedig emberek ezrei sikoltottak segítségért, de ő meg se tudott mozdulni, mert All For One egyik tűhegyes szegecse a falnak szegezte a jobb szeménél fogva... Aztán hirtelen Kenji lépett elő a semmiből, s szelíden elmosolyodott, ami a legrosszabbat jelentette számára.

A háta úgy sajgott, mint egy öregembernek. Nem csoda, hisz újabban visszaszokott arra, hogy összegömbölyödve aludt, takaró nélkül. Ha magára terítette a meleget adó leplet, azon nyomban gátoltnak érezte a mozgását, ezáltal sebezhetővé vált.

Maga sem tudta miért, de tudat alatt újra rettegni kezdett. Hogy egyszer, mikor felébred, rájön, hogy nem álmodik, és a nagybátyja tényleg ott áll fölötte, várva, hogy újabb embertelen edzési módot próbáljon ki rajta.

A fürdőszobatükör előtt sötét elégedettséggel nyugtázta, hogy nem tűnik túl kipihentnek. Pedig Midoriyával ma mennek Sir Night Eye irodájába...

Aika nagyot sóhajtva arcot és fogat mosott, hogy valahogy ki is nézzen. Derékig érő hófehér haját megfésülte és egy laza fonatba fogta.

Nem a legjobb megjelenés, de amíg a szeme alatti sötét folt nem lesz feltűnő, addig egyszerűen el tudja rejteni az elcsigázottságát.

Eszébe jutott, hogy Shotonak is ma lesz az első napja a felzárkóztató gyakorlaton. Sok szerencsét kéne kívánnia neki.

Mikor a közös helyiségbe ért, látta, hogy az egyik asztalnál Midoriya eszeveszett sebességgel lapátolja magába a reggelijét.

- Deku-kun, ha ilyen sebességgel eszel, meg fogja feküdni a gyomrodat - mutatott a fiú előtt lévő pirítósra.

- Bosánat... - mammogta a fiú teli szájjal, majd gyorsan lenyelte a falatot, és megismételte a mondatot. - Bocsánat, Akaguro-san... de túl izgatott vagyok.

- Ez érthető - bólintott lelkesen Aika. - Én is alig férek a bőrömbe.

- Nem nagyon látszik rajtad.

- Nem vagyok az a fajta ember, aki ki szereti mutatni az érzelmeit...

- Mondj újat, Bakaguro - tűnt fel mellette Bakugo, kezében a hősruháját rejtő táskával.

- Jó reggelt - köszönt nekik a mögötte lévő Shoto.

- Neked is jó reggelt, Sho-chan.

- Jó reggelt Kacchan, Todoroki-kun.

Aika ilyenkor általában Shoto reakcióit figyelte, így éppen látta, ahogy egy alig látható, halvány pír kúszik fel unokatestvére arcára.

A két fiú nem maradhatott sokáig, mivel indulniuk kellett, ha nem akartak elkésni a különórákról.

Aika sok sikert kívánt nekik, majd ő is megreggelizett, míg Midoriya türelmetlenül nézegette mellette a jegyzeteit.

Pár asztallal odébb Kaminari és Mineta tervezték a napjukat.

- Mi ma Yaomomo korrepetálására megyünk - intézte szavait a szőke fiú Kirishimához és Tokoyamihoz. - Ti jöttök?

- Áh, bocs haver, de más terveim vannak. Pedig menni akartam - mondta Kirishima.

- Végül is, mindenkinek megvan a maga élete - vonta meg a vállát Kaminari, és megrázta a fejét, hogy fésületlen, borzas fürtjei kihulljanak az arcából.

Aika, Midoriya és Togata-senpai egy óra vonatozás után érték el úti céljukat.

- Ez itt Sir irodája - mutatott Togata egy magas, széles ablakokkal kirakott épületre. A létesítmény csak úgy ragyogott a napsütéses időben.

- Azta... - fagyott le Midoriya.

- Hé, hé, ne most kezdj el stresszelni! - szólt rá Togata. - Oh, és asszem ezt elfelejtettem mondani, de Sirnek elég szigorú normái vannak.

- Tényleg? - csodálkozott Aika.

- Tudatában vagyok ennek... - bólogatott Midoriya.

- Hogyhogy? - fordult a fiú felé Aika.

- Te nem ismered Sirt, mikor All Might segédje volt? - meredt rá elhűlve Togata. Midoriya is pár pillanat erejéig megütközve nézett rá, majd gyorsan kapcsolt.

- Uh, bocsánat, Akaguro-san, mindig elfelejtem, hogy te nem nagyon néztél tévét... - kezdett el kalimpálni zavarában. - A lényeg, hogy Sir Night Eye borzasztóan szigorú, és nem csak a neki dolgozókkal, de még önmagával is. Ez nagyon látszik a munkáján - magyarázta Midoriya. - Engem is megijesztett az a tűhegyes tekintet, még ha csak a tévén keresztül láttam is.

- Pontosan! - bólogatott Togata. - De Sirnek van egy másik oldala is, amit sose mutat a nagyközönségnek. Ha nem akarjátok, hogy páros lábbal rúgjon ki titeket az ajtaján, akkor legalább egyszer, az első találkozás és a beszélgetésetek befejezése között meg kell nevettetnetek.

- Öhm... Mi? Mit értesz ez alatt? Megnevettetni?!  - torpant meg Midoriya.

- Persze! Sir olyan, mint egy morcos vadmacska, és talán éppen ezért... a humort mindennél többre tartja - felelte Togata, és kinyitotta az épület ajtaját.

- Csupán annyit tudok tenni, hogy bemutatlak neki titeket. Sir fogja eldönteni, hogy a hasznára váltok-e vagy sem. Szeretnék többet segíteni... de teljes mértékben rajtatok fog állni az elismerésének megszerzése.

A hármas felbaktatott egy lépcsőn, majd végigmentek néhány folyosón. Midoriya mintha elgondolkodott volna valamin.

- Tudom, hogy késő megkérdezni, de miért teszel nekünk szívességet, mikor csak most találkoztunk? - kérdezte.

- Nem igazán gondolok arra, hogy ez egy szívesség vagy valami hasonló. Van egy őrült célod... és próbálkozol valóra váltani. Tudod, mikor egy hős lát valakit, akinek segítségre van szüksége, egyszerűen a vérében van indiszkrétnek lenni és segíteni - mosolygott rájuk a szőke fiú.

Aika egyszerűen nem értette. Nem volt képes megérteni. Togata Miriot ennyire nem zavarja, hogy megsebesítette, csak azért, mert elhatalmasodott rajta a rémület abban a pillanatban, mikor a fiú a nyakánál fogva a földhöz vágta? Egyáltalán nem neheztel rá, és még segít is neki... Aika megrázta a fejét. Egyszerűen ilyen a természete - gondolta. - Ilyen és kész. Mint Midoriya.

 - Nos, itt is volnánk - mutatott a folyosó végén lévő ajtóra Mirio. - Ha erősebbé akartok válni, nyissátok ki magatok!

Midoriya egy másodpercre megállt, majd rátette a kezét a kilincsre, és talán kicsit túl hevesen kinyitotta az ajtót.

- Sir! Meghoztam a két újoncot akikről tegnap beszéltem! - kiáltotta vidáman a senpai.

A következő pillanatban mindhárman megtorpantak. Sir Night Eye egy furcsa szerkezet előtt állt, ami egy hősruhát viselő, harsányan nevető nő oldalát csiklandozta.

- Helyes... szenvedj csak, megérdemled, te humortalan... - morogta Night Eye.

Midoriya szemszöge:

- Ez mégis mi? - kiáltott fel megdöbbenve Izuku.

- Á-Állj, könyörgöm, állháháhá! - nevetett sírva a nő. Sötétkék, rövid haja repkedett körülötte, ahogy ide-oda dobálta a fejét kínjában.

Az Izuku mellett álló Akaguro arca egy szempillantás alatt olyan fehér lett, mint a haja.

- Mi a... mi ez...? - hebegte.

- Úgy tűnik, Bubble Girl, az egyik szárnysegédje nem volt elég humoros! - magyarázta Togata-senpai.

Sir Night Eye feléjük pillantott, és egyenesen Izukura nézett. A tekintetével tényleg nyársalni lehetett volna. Az intenzitástól, amivel a férfi nézett, most nem védte meg a képernyő.  Ha nem akarjátok, hogy páros lábbal rúgjon ki titeket az ajtaján...

Erősebbé kell válnia! Eddig mindig mások segítették el eddig a pontig! Most itt az ideje, hogy a maradék erőfeszítést egyedül tegye meg! A senpai azt mondta, meg kell nevettetnem... humor kell neki. Mutatok én humort! Azért, hogy én legyek a legnagyobb hős!

Izuku beleadott apait-anyait, és felvette All Might arckifejezését.

- Midoriya Izuku vagyok! - kiáltotta.

- Én... én pedig Akaguro Aika... - motyogta Akaguro, de senki sem figyelt rá.

Togatának leesett az álla, ahogy bemutatkozott. Az arckifejezés, amit annyi éven át gyakorolt a tükör előtt már gyerekkora óta... biztos sikerül megnevettetni!

Sir Night Eye körül olyan sötét aura keletkezett, hogy az alapvetően is nehezen fenntartható arckifejezést még keményebb volt tovább produkálnia.

- Te most viccet csinálsz All Mightból? - sziszegte Night Eye.

Akaguro lépett egyet hátra, folyamatosan rá meredve. A tekintete ugyanazt az ijedtséget tükrözte, amit ő is érzett. A dolog totálisan visszafele sült el.

Yahho, mindenki! Tudom, késői rész, de most értem a végére.

Végre tolhattam egy kicsit a TodoDekun. A következő az Aikatsuki lesz, eskü! De hát Bakugo olyan makacs, Aika meg szimplán túlságosan értetlen ezen a téren. Kell egy atombomba robbanásakor keletkező légáramlat erejű löket, amit azért meg kell adni nekik. De haladni fognak ők is. Istenem akkora ötleteim vannak erre! Nem bírom hogy ne írjam le őket most rögtön! Épp ezért, mielőtt tönkre vágom itt a sztorit spoilerekkel, igyekezni fogok a következő résszel! Csak ezt a hülye mangát ne lenne ilyen fárasztó fordítani...

Addig is minden jót, jó éjszakát (vagy kellemes hétfőt)!