Unalmas bál volt. Ezzel mindenki egyetértett a szíve mélyén, de senki nem mondta ki hangosan.

  Persze volt tánc, jó minőségű alkohol és finom sütemények, ezek mind a társadalom krémjének szórakoztatására. Az egyetlen érdekesnek tűnő dolog az a füstölő szoba volt, de miután kiderült hogy csak dohány van, egyéb kiegészítők nincsenek (mint azok a kis, szárított gombák és az ópium amiket "bizonyos" urak és hölgyek használtak mindenki örömére) senkit nem érdekelt a dolog.

Így maradt a tánc, meg az udvarias csevegés, de sajnos senki nem bízott meg a másikban annyira, hogy jól el tudjon vele társalogni, így az egész olyan volt mintha kígyók udvariaskodnának egymással mielőtt a másikba vájnák a fogaikat.

Egy fiatalember, aki nem vett részben egyik foglalatosságban sem, unottan ácsorgott a sarokban, és megkérdőjelezte önmaga épelméjűségét amiért idejött.

Igazából a rangi státusza messze volt ettől a társaságtól, de rendőr volt, sőt nyomozó, aki egy ügy apropóján jött ide. Bár valahol kezdte megérteni azt is, hogy az üldözöttje miért keserítette meg annyi nemes életét, bár a kötelességtudata hamar elnyomta a megértését.

"Az üldözöttje". Kellemes szájízű dolog volt hogy ilyen fontos ügyet bíztak rá, de azért erős kifejezés volt. Nagyon erős.
Igazából az egész üggyel kapcsolatban olyan érzése volt mintha egy árnyékot üldözne. Senki nem ismerte az illető arcát, nem volt semmi ismertetőjele, azon kívül hogy senki nem tudta hogyan csinálja.

Besurrant a legjobban őrzött házba, megölte a legjobb testőrséggel rendelkező nemest, feltörte a legjobban lezárt széfeket, és ezalatt senki nem látta a valódi arcát. Rengeteg pénz, értékpapír és élet veszett el ennek az árnyéknak a kezei alatt.

A gondolataiból a következő tánc kezdete ébresztette fel. Körbenézett, majd észrevett egy kicsi, magányos alakot a sütemények mellett. A lány alacsony volt, vörhenyes haja hátul volt összefogva, úgy omlott a vállára. Elegáns, egyszerű ruha volt rajta, frufruja alatt lesütött szemmel eszegette a süteményét.

A nyomozó kihúzta magát, és úgy döntött tesz egy próbát. Ő magas volt, széles vállal de arányos alkattal. Szőke, vagyis inkább fehér haja volt, de nem a kikopott fénytelen fajtából, hanem ami olyan mint a frissen leesett hó, erős és fényes.

Odament és meghajolt, a lány meglepetten ránézett.

-Szép estét kisasszony.

A lány félénken pukedlizett.

-Jó estét- a hangja halk és kicsit ijedt volt.

-Zavarná ha csatlakoznék magához?

-Dehogy, uram.

A fiú mellé állt, és felvett egy pezsgőt.

-Élvezi a bált?

-Ha lehetek őszinte...

-Persze hogy lehet.

-Akkor azt hiszem kár volt eljönnöm.

-Egyetértek, borzalmas. Szívesebben dolgoznék máshol.

-Mert magának mi a munkája Mr...

-Elnézést -megint meghajol- Jonathan Winter, szolgálatára kisasszony.

A lány a kezét nyújtotta, és kezet csókolt neki.

-Én Eve vagyok.

-Örülök hogy megismerhetem, Eve kisasszony.

A lány finoman elmosolyodott, Jonathan ránézett. Gyönyörű mézszín szemei voltak.

-Szabad egy táncra?

-Természetesen.

Jonathan a táncosok közé vezette a lányt, keskeny csípőjére tette a kezét, a másikba pedig a lány kicsi kesztyűs kezét fogta, majd beálltak a táncba.

-Nem mondta mi a foglalkozása.

-Ó! Elnézést -nevetett- Nyomozó vagyok.

-Tényleg? Ez elképesztő. És mi után nyomoz itt?

-Nem mondhatom meg, sajnos.

-Azután a gyilkos után?

-Szóval ki is találta?

-Nem volt nehéz. A legutolsó eset egy bálon történt.

-Ott volt?

-Hála az égnek, nem. El is ájultam volna! De miért támadna itt is?

-Miért ne tenné?

A lány elgondolkozott.

-Ha én a helyébe lennék, olyan helyre csapnék le ahol nem számítanak rá. Mondjuk a rendőrségre.

-Igaza lehet. De talán pont ezért, mert ő azt hiszi így gondolkozunk, megint egy ilyen helyen csap le. Mindenre fel kell készülnünk.

A lány aggodalommal telve nézett rá.

-Nem akarom hogy magának baja essék.

Jonathan érezte a pillangókat a gyomrában.

-Köszönöm de ez a munkám. De megtisztelne a társaságával az este további óráiban.

A lány mosolya felragyogott.

-Ez csak természetes.

A táncnak vége lett, a lány pukedlizett, Jonathan meghajolt.

-Ha megbocsát, mindjárt jövök, uram.

-Várom magát.

A lány bement az egyik nyitott folyosóra és Jonathan várt.

Eddig sosem érdekelte senki, de ebben a lányban van valami, ami megfogja. A félénkségén túl éles elmét érzett, és alig várta hogy beszélgessen még vele. Ebben a képmutató és hazug légkörben a lány okossága és őszintesége üdítő volt.

Várt, majd aggódni kezdett. Mi tart eddig?

Ekkor sikoly hasított az éjszakába, egy lány sikolya. Azonnal rohant oda ahol hallotta, előtte kattant a házigazda irodájának ajtaja. Dühödten nekirohant, majd a harmadik rúgásra kinyílt, és berontott.

Az iroda fel volt dúlva. Az ablakban egy férfialak ült- vörös ing, kalap, és egy nagy táska. Borzas, vállig érő vörös haja volt. Jonathan nem látta a szemét a kalap árnyéka miatt, de a száját igen. Az alak ajkai lassan veszedelmes vigyorba húzódtak, felfedve az igen hegyes szemfogát. Mögötte két alak vonszolt el egy kapálózó nőalakot.

Jonathan előkapta a pisztolyát és rálőtt- jól célzott mindig, de egy pillanattal azelőtt hogy a golyó eltalálta volna a férfit az nevetve levetette magát az ablakból. Jonathan odarohant, de eltűnt.

-A pokolba ezzel a fattyúval!

Morogta, majd lerohant, de odalent nem volt senki.

Senki az ég világon.