Szinte megszakadt a szívem, amikor egyik nap újra azzal a bájgúnárral láttalak.
Úgy tapadt rá ajkadra, ahogy előtte én tettem, úgy érintett meg, ahogy csak nekem lett volna szabad.
Dühös lettem, kiakadtam - szerintem jogosan.
De ellökted magadtól, és mindenféle mocsoknak elhordtad.
Bemostál neki egyet, amit nevetve néztem végig.
Tetszett ahogy kiálltál értünk.
Felszabadult és boldog voltam.
De sajnos ez az állapot is csak ideig-óráig tartott.
Hiszen apró gondolatok kezdtek el ébredezni lelkem legsötétebb zugában, melyek onnantól fogva nem hagytak nyugodni.
Mikor fogsz elhagyni valaki jobbért, szebbért?
Mikor fogod azt mondani, hogy eleged van belőlem?
Ám amikor feltettem ezeket a kérdéseket csak lehülyéztél és reszketeg csókot nyomtál ajkamra.
Azt mondtad minden renden lesz, együtt megoldjuk - ne aggódjak.

De van néhány dolog, ami nem megy együtt - se külön. Ugye, Jeongin?